ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-11-14 / 46. szám

lyen a legtöbb akadályt épp azok gördítik a haladás útjába, kiknek nyomorát, elmaradottságát százados mulasztások kátyújából kiemelni vállalkoztunk. Ide férfias, kitartó buzgalom kell. Nem elég fölfortyanni, föllelkesülni s kigyulladni; hanem égni kell avval a lassú, de ezerfokos tűzzel, melylyel a köszénbányák égnek, égnek éveken át s nem oltja el tüzüket sem beépítés, sem a mélységbe levezett patak. A gazdasági egyletek, a szövetkezetek igénytelen de hőslelkű apostolai értik e szót, hogy mit jelent, — érzik a terhet, mely e szóban rejlik, s mely a lélek összes erejét s kitartását hivja ki, ha az ember kudarcot vallani nem akar. Tudják ők, mert tapasztalják, hogy a népnek boldogitását célzó törekvések, ha már magukban is nehezek, a mérhetlenbe növelik nehézségüket épp a népszerű butaság az alsó rétegek részéről, s a népszerű lustaság a vezető osztályok részéről. Amilyen vastag bőre van annak az elcsigázott népnek nem a tenyerén, hanem a szivén; oly vastag bőr az, melyen a legtöbb helyen a vezetésre hivatott férfiak, papok, gazdák, birtokosok hevernek, mert a legvastagabb bőr a lusta bőr. Lehetséges volna-e különben az, hogy a mostan már fölzaklatott szociális alkotások terén az esztergomi egyházmegyében is alig történik valami ; pedig a „Nyitramegyei gazdasági-egylet", melynek buzgó titkára Meskó Pál ismételve fordult minden lelkészhez a hitelszövetkezetek megalkotása, fölujitása ügyében, alig kap innen-onnan feleletet. Pedig ez a lankadatlan egyesület mindenhová kész szakembert küldeni, ki az egészet berendezze s nyélbe üsse, s voltaképen csak közreműködést kivan. De hiába az evangélium szavát meg nem hazudtoljuk ma sem: az aratás sok, de a munkás kevés. Van arra elég lustaságunk, lelketlenségünk s élhetetlenségünk, hogy lélek, buzgalom, apostoli szellem kevés legyen bennünk. Csak azt nevezi az evangélium munkásnak, akiben megvan a buzgalom szelleme; akinek a lelke s nem a dereka van körülövezve vagy az igénytelen munkásság fekete övével; vagy ha ki akar tűnni, a kitartó s áldozatos buzgalomnak piros vagy lila-cingulusával. A többi, kiben ez a szellem nincs, az föl van fogadva munkára, de nem dolgozik ; annak kellene munkásnak lenni, de nem az! Szent Gergely pápa elmondta a maga idejéről : Tele a világ papokkal, de ritkán találkozik köztük alkalmas és hü munkás, minthogy legtöbben szivesen magokra vállaljak szent hivataluk méltóságát, de nem a terhet, mely azzal össze van kötve. S Manning kardinális a mi korunkban a kath. egyház terjedésének kilenc akadályát számitván föl, az egyikét abban találja meg, hogy a papság rátartás a hivatalos distinkciókra s a polcok fokozatának szem előtt tartásában saját egyéni rátermettségéről megfeledkezik. Szóval sok a vakparádé ; sok az ember, de kevés a szellem ! Mindegy; az idők logikája kérlelhetlen s azt feleli nekünk: Vogel, fris oder stirb ! Az idők a néphez kergetnek; s a demokrácia követeli, hogy egészen azonosítsuk magunkat vele. A megrokkant rendi szerkezettel biró Magyarország az 1848-iki törvények szentesítésével átalakul modern állammá. A sokáig elfelejtett szabadságjogok életbe lépnek. Szabad lesz a föld, a nép : szabad a hitvallás, szabad a sajtó. Minden ember egyenlő a törvény előtt. Ezentúl természetesen az elhanyagolt nép felé fordul a közfigyelem; eddig az a nép semmi sem volt; a magyar nemzet irott történetét 1848-ig jóformán a szerepvivő nemesség viselt dolgai képezik. A szegény jobbágyságról csak a parasztlázadásokkal kapcsolatban emlékeznek meg, melyek aztán a nép ujabb és még terhesebb lenyügözésére vezettek, miként ezt a Gorpus-Jurisban található, régi, embertelen törvények bizonyitják. Az emberek millióinak évszázados szenvedéseivel alig foglalkozik a történelem ; mit foglalkozzék azokkal a teremtésekkel, kiket alig vettek emberszámba. Azonban megjött már ideje, hogy megtanulják becsülni, szeretni a népet, mely nemzeti s állami nagyságunk éltető erejét és jövendőbeli reménységét képezi. A magyar nemzet évezredes fájának ez a nép alkotja gyökerét és törzsét s mig az erős és egészséges marad addig ne féltsük kipusztulástól magát a nemzetet. Minden közügyért tett lépésünkben a haza minden fiának érdekét lássuk magunk előtt. Épitsük ki közintézményeinknek és jogrendünknek sorozatát, és a hol hézag marad, léptessük a résbe a társadalmi akciót: tatarozzuk ki gondosan kivált a gazdasági jólét falait és alapjait, mert anélkül politikai szabadságunk is illuzoriús s haladásunk lutri. De épp a gazdasági téren tehetnek sokat az egyesek; a magánosok buzgalma itt pótolhatja a törvényhozási intézkedések hiányát. Ajánljuk azért újra meg újra az egyedül célravezető, mert praktikus demokráciát: a népnek gazdasági nevelését az önsegély, a s Külföld. —cs.— Franciaországban a különböző politikai pártok tartózkodás nélkül mondják ki céljaikat és elveiket. A köztársasági szellem megvalósítja teljesen a szólásszabadságot és nem kell tekintettel lenni valami magasabb hatalomra, mely megboszulná a nyilt beszédet. Épen e körülménynél fogva leginkább Franciaországban tanulmányozhatók biztosan azon politikai elvek, melyeket jelenleg az egész világon hangoztatnak. A többi közt a szociáldemokraták is világosan beszélnek ott és föltárják egész valójukat a világ előtt. Más országokban még sok dolgot óvatosan kell titkolniok, vagy pedig ámitó modort vesznek fel addig, mig a nyilt szókimondásra a nép megérik. A francia parlamentben azonban ily akadályok nincsenek és igy leplezetlenül léphetnek fel. Guesde és társai mint szociáldemokrata képviselők e hó 7-én a következő törvényjavaslatot nyújtották be : 1. a concordatum, a kultuszköltségek eltörlendők és általában az állam szakítson meg minden összeköttetést az egyházzal; 2. a holt kéz és a szerzetesrendek mindennemű birtoka nemzeti vagyonnak legyen nyilvánítva; 3. mindennemű munkaadónak tilos kápolnákat állítani munkásaik számára, vagy ezeket vallásos egyesületekbe engedni; 4. a# kultuszköltségek ezentúl a tanitók fizetésére, iskolakönyvekre és szegény iskolásgyermekek ruházására legyenek fordítva; 5. az egyháztól elvett vagyon nemzeti nyugdij-alap legyen rokkant munkások számára ; 6. azon munkaadók, kik munkásaikat a vallás gyakorlatára segítik, 3000 frank birságra és 3 hóig terjedhető börtönre itélendők. Ezen eljárást a szociáldemokraták azzal indokolják, hogy az országban nem tűrhető a vagyonnak egy kézbe halmozása, midőn számtalan szegény nyomorog. De ez okoskodásuk egyoldalúsága kitűnik onnét, hogy a vagyon összehalmozását másutt nem támadják meg pl. Hothschildnál. Miért nem indítványozzák a Rothschildvagyon államosítását? Ez kitesz körülbelül 10 milliárdot, mig az egyházi vagyon Gambetta állítása szerint is, ki szintén ennek államosításával korteskedett, nem több 1200 milliónál. Rothschildnak fekvő birtoka Franciaországban 180,000 hectár terület, Parisban sok ezer háza van és vadászterülete csak egy helyen (Lagny) 80,000 hectár ! És ezen vagyonát évről-évre óriási arányokban szaporítja. A szerzetesrendek összes területe, épületeiket és a kerteket is beszámítva 44,000 hectár, mely nagyrészt terméketlen talaj vagy pedig olyan, melyet ök változtattak termővé mocsaras vidékeken, mely munkánál sűrűn haltak el közülük a mocsárlázban. Továbbá általánosan ismert dolog,- hogy a szerzetesrendek minden vagyona az emberszeretet céljaira van fordítva, sok százezer árvát, beteget. tervezés tárgya volt. A világi katholikusok egyházi befolyásának eddigi mellőzése nem az egyház szervezetében, hanem abban rejlik, hogy az állam minden befolyást elfoglalt. A befolyás hiányának egyedüli okát tehát csak abban kereshetjük, hogy mindaz, mi az egyház érdekeivel összefüggésben áll, az állam kezében volt, az állam pedig legtöbbszőr elég közönyösen tartotta magát a katholikus érdekekkel szemben. A vallásos közönyösség oka is a katholicizmus határain kivül keresendő. A sajtó és irodalom által ápoltatik, mint a haladás hamis jelképe. Az autonómia különben nem lenne a vallási közöny orvossága, mert a vallási buzgóság forrását a szószéknél, vallástanitásnál, gyónőszéknél találjuk fel. Az autonómia csak közvetve érdeklődést ébreszt az egyházi és vallási ügyek iránt. Hogy hiánya nem szüli a vallásos közönyt, mutatja a külföld katholikusainak példája is, hol a legpéldásabb buzgalom uralkodik. A népnevelés érdekében igenis szükséges az autonómia, de ha eddig hátramaradást lehetett észlelni, az legkevésbbe róvható fel az egyháznak, mert a kormány által megállapított rendszerben folyik, az egyházi rend úgyszólván, a kormány rendeleteinek csak végrehajtója. A katholikus iskolákban nyert erkölcsi irány és műveltség értékét nem lehet kevésre becsülni, mig olyan embereket ad a hazának, kik a magyar nemzet nevét s politikai értékét európai hirüvé tették. Hogy az egyház nem zárja ki a világiakat az egyházi ügyekből, mutatja azon körülmény is, hogy a mit most az autonómia akar, azt a királyi kormányszékek és parlamenti kormány foglalta le magának. Az egyház szolgált, áldozott, alapított, az állam pedig kiszabta a rámát, rendszert és kezelést. Az az egyházi bizottmány, mefy az egyházi vágyó biztosítására a kormányszék kebelében felállíttatott, olyan szerepkörre lett utasítva, mint az erdélyi statussal szemben, a kath. komissio. De e kormányi bürokratikus és egyszersmind költséges kezelés által tömérdek romlást és károsodást szenvedtek az egyházi alapok, és a püspöki kar minden tekintélye, szavának súlya nem volt 'képes véget vetni e szerencsétlen állapotnak, annál kevésbbé független kath. világi férfiaknak befolyást szerezni. Hogy tehát minden aggodalom el legyen oszlatva, mivel az alkotmány szerint a kormány kath. álláspontja és léte ugy is felbomlott, nincs más hátra, mint az 1848. 20. t. c. értelmében az egyház, a vallási és tanulmányi javakat, a világi hivek befolyása mellett saját közvetlen kormányzata áléi vegye és gyümölcsözőbbé tegye. A püspöki kar pedig testvéri készséggel lévén kész megosztani a világi hívekkel az egyház és iskola körében minden közössé vált munkát, újra megkezdi ez irányban tanácskozásait s a legkomolyabb elhatározással igyekszik végmegállapodásra jutni. Simor primás levele bizalmas szóváltás volt a kultuszminiszterrel a magyar nemzet szine előtt. Jót akart a miniszter, jót a primás is. Javasolt a miniszter, az aggodalmat és tévelyt sietett megcáfolni a primás. E nyilvános fellépés az egyház és állam képviselői között, a balsejtelmet volt hivatva tisztázni, s a két hatalmat őszinte egyetértésbe hozni. Különösen a primás levele oly kimerítő, meggyőző s a részletekre is kiterjeszkedő okmány, hogy az autonómiai mozgalmak történetében azt korszakalkotónak kell mondanunk. (Folyt, köv.) Keményfy K. B. A sikertelen boszú. Benfentes voltam a csöregi barátoknál és ezen intim-viszonyt fel is használtam, s mi világosabb, mint hogy mindig a magam javára, azaz jobban: a gyomrom hasznára. Ugyanis ugy áll a dolog, hogy biz én soha sem hiányoztam a zárdából, ha alkalmam kínálkozott, hanem mindig helyt álltam, s nem mondhatnám, hogy tán sokat forgolódtam a templomban, ebbeli mulasztásomat inkább az ebédlőben iparkodtam kipótolni. Ott pedig valóságos kapacitás vagyok, s e tehetségem meg is mutattam minden fogásnál, fitogtatva hogy nekem egy kapucinus ebédet végig enni — bliktri. Jól is ment a dolog, egy ideig, mig be nem ütött a mennykő, s a mi borzasztó, bár még nem rezes az orrom, hogy villámhárítónak nézzék, épen belém tudott botlani, s egy olyan gvárdiánt hozott a barátok nyakára, no meg az enyémre is, kit szerettem volna a legsötétebb Afrikába internálni, kit elvesztettem volna egy kanál vizben, de jaj — nem tudtam. Ez a gvardián ugyanis azt mondja nekem egy izben, úgy bizalmasan négy szem között, hogy hát kedves barátom jó lenne, ha kevesebbet mutatná magát itt köztünk. No kérem, ilyesmi még soha * sem történt velem egész életemben, pedig már a 30-ikat taposnám Isten kegyelméből. Hej, de rettenetesen elkeseredtem, a mi még növelte ingerültségemet, oly gyomorkatarushoz jutottam, hogy mitől (talán az elvesztett ebédek emlékétől,) hogy nem ettem vagy két hétig, a mi pedig nálam — teremt' ucscse — nagy dolog! No de vigasztalt egy kicsit a tudat, hogy hát nem én vagyok az egyedüli, ki oly kannibá-