ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-03 / 1. szám

Nem kell ehhez nagy s hosszú gondolkodás, csak komoly megfontolás, ahogy divatba jött és a divat által megviselve lett az Ízléstelen »nagysám« úgy az egészséges áram által lehet a bajon segíteni. Legyenek kisasszonyaink és ne a mosogató teknyö és dézsa mellett hétköznap, mezítláb és vasárnap felpiperézett »nagysám«-jaink, és ugyan oly cimmel szólított distingvált állású úrnőink, üregeink tisztelték az iparos, a földmives és egyéb társadalmi osztályokat, de a jogos cimöket nem pazarolták rájuk. Csak azokra a régi úri »huszárokra « és inasokra kell visszagondolni, hogy ugyan mit mondanának, ha hallanák, miként jut ki manap úton-útfélen a »nagysaga« cim olyan nőknek is akiket ők csak: »te Panni és Zsuzsinak« tituláltak. Orvosoljuk meg ezt a betegséget; és kezdjék el azok, akiknek joguk van hozzá, hogy társadalmi tekintélyük megmaradjon. Csak bele kell fogni! Külföld. 17 — cs.—• y> Itália önmagát fogja megalkotni« mondta Cavour. És e nagy hangú szavak bejárták egész Olaszországot egy negyed századdal ezelőtt. Sőt egész Európában élt az érdeklődés Itália egyesítése iránt, mely Ausztria megalázását és a római pápa megrablását jelentette. Most egy negyed század múlva előttünk áll az eredmény telve sok tanulsággal. Európa egyetlen országa sincs oly nyomorult körülmények között, mint Olaszország. A földmüvelés hanyatlása, az ipar pusztulása, a pénzügy teljes hamissága és az összes hivatalnokok leirhatlan megvesztegethetősége : ez az eredménye Itália egyesítésének Gavourtól Crispiig. Ez utóbbi ugyan megszűnt most a hatalom tényleges kezelője lenni, de azért Umbertónak vonzalma az ő »szicíliai" Bismark«-ja iránt meg nem változott és így befolyását jelenleg is érvényesiti, mint ezt legujabbilátogatása Umbertónál világosan bizonyítja. A Crispi-uralom egyik legkeserűbb hagyatéka az afrikai vereség, mely a piemonti dynastia nagyzási vágyának^ eredménye. Most már világos számokban látható a veszteség, mely érzékenyen sújtja az ország számtalan családját és azonfölül az olasz fönhatóságot Afrikában beláthatlan időre megsemmisítette. De még. e szégyenletes hadjáratnál is veszélyesebb hagyatéka Crispinek az a leirhatlan cormptio

} az a határtalan megvesztegethetőség, mely a bankoknál, a városi és országos hivataloknál elterjedt. Ez már nem is okoz botrányt és mindenki előtt ismeretes. A legutóbbi Crispi-féle pörben pl. nyilvánosságra került azon 120 millió kezelése, melyet 1884-ben a nápolyi kolera-járvány alkalmával a kormány gondozására biztak. E pénznek célja volt a járvány által okozott nyomort enyhíteni és Nápoly egészségtelen részeit tisztességesen átalakítani. És mit tett a kormány ? Néhány épitő vállalkozóval óriási pénzbe kerülő színházakat és luxus-épületeket emeltetett, számos szegénynek kunyhóját elpusztította megfelelő kárpótlás nélkül és aztán a ragyogó épületeket mutogatta a világnak, a nép pedig koldusbotra jutva hiába várt segítséget. Sőt a kétségbeesett nyomorultakat még azzal is pusztítja, hogy tudatlanságukat felhasználva, a kis lutrit terjeszti köztük oly mértékben, hogy pl. a Nápoly vidékén virágzó lutriból évenként 20 millió lira jövedelme van az államnak. Hogy a nép babonára való hajlamát ennyire kizsákmányolja egy kormány, ebhez határtalan lelkiismeretlenség kell! Főleg Dél-Olaszországról általánosan -tudva van, hogy ott a korrupció minden képzeletet meghalad. A községi kormányzatban a pénzügyeket a leggy alázatosabban kezelik. Soha semmiféle ellenőrzést sem gyakorol senki a községi pénztáraknál. Pl. Martinez midőn Palermóban városi pénztárnok volt, milliókat költött el saját céljaira, saját hasznára uzsoráskodott a város pénzével, érdemeiért aztán Crispi az itáliai koronarend főcommanderjévé tette. Utódja átvévén a pénzszekrényt, abban csak cédulákat és névjegyeket (igen előkelő férfiaktól is !) talált. Ennek pedig az az értelme, hogy ott állandó »szokás« volt a befolyásos kormánypárti alakoknak bármikor a város pénztárából »kölcsönözni«, ha az akár csak egy névjegyen kért is pénzt. Ezen jeles Martinez uralkodása alatt történt Palermóban azon eset is, hogy 14 millió lirán egy operaházat építettek, melyben évenként 6—8 előadás volt csak, az épület pedig nemsokára düledezni kezdett. Egy időben e 14 milliós operaház építésével a városi kórházat becsukták, mert a betegek éhen haltak ott, nem adván a város semmi segélyt számukra Általában az összes városokat a nagyzási hóbort szállotta meg. Fényes városháza, színház, redout stb. esztelen költekezéssel állott elő, mig a nép éhen vánszorgott az utcákon. Mert a sok pénzt mind a pótadó nyújtotta, melyet a legnagyobb lelketlenséggel hajtottak be. Annyira vannak e tekintetben, hogy az összes adók bérlők és albérlők kezeiben vannak, kik irgalmat nem ismernek a beszedésnél. A városi elöljárók semmi tekintettel sincsenek a város köz jólétére és kötelességeik teljesítését illetőleg' őket senki kérdőre nem vonhatja. Ezen rendszernek pedig az az oka, hogy ott minden hivatalnok egyedüli feladata a kormány-párti képviselők szállítása. Ha e műveletüket jól végzik, akkor »használható«,

nelkülözhetlen« egyének a miniszter előtt és minden más tettüket elnézik. Természetes, hogy az ilyen tör kretett országból sűrű tömegekben vándorolnak ki, a falvak, Nem kell nekem német leány többé, Ricsi nem lehet már enyém, más meg nem kell, s inkább tovább máshova utazom. Oh irjon édes anyám nekem mi hamarább és vigasztaljon meg. Különben egészséges vagyok csak a pénzem fogytán, mihez hasonló jókat kívánva édes anyámnak, maradtam szerelmetes hiv fia Elemér Jakab János, doctor juris utriusque. London, 1.802. december 1-én. Drágalátos jó anyám asszonyom ! Az jó Istentől kegyelmednek minden jókat kívánva, ez soraimat jó egészséggel vegye, a minőnek én itt az anglusok földjén örvendek. Megcsömörülve a német sertől, Hamburgban hajóra szálltam és átvitorláztam ide Londonba. Útközben semmi sem tetszett annyira, mint a cápák etetése, a mit Jánosommal egyetemben végeztünk. Itt édes anyám asszony egészen másmilyen világ vagyon mint nálunk Kurtafalván. Az emberek egy prüszkölő masinán utaznak, melyet maga édes anyám bizton nyargalászó ördögnek tartana. (Kérem e század elején a gőzgép mi nálunk még ismeretlen dolog volt.) A leányok pedig mind egyformák, mintha testvérek volnának, se nem szőkék, se nem feketék. Ilyen az én leendő mennyasszonyom is Miss Diana Witt. (Ueit.) Haja se szőke se barna, inkább vöröses, mint édes anyám ünnepi fej kötőjének pántlikája. Szeme olyan világos színű, mint a mi »karmos« cicánké. Kicsinek nem mondható az én Dianám, mert csak egy fejjel nagyobb mint én, a mi édes anyám szerint mindig jó tulajdonság, mert mint mondani szokta, illő dolog, hogy az asszony feljebb hordja az orrát, mint a férfi. Leendő apósom Mylord Jacque Witt egy igazi angol gentlemann, ki megtudván, hogy mily forró érzelmekkel viseltetem leánya iránt, azonnal reám adta atyai áldását, s mint egy igazi angolhoz illik, kijelentette, ha én 100.000 font sterlinget hozok, nemcsak a leányát adja oda hites feleségül, de kompanistának is befogad gyárába. Gyáros t. i. ő kigyelme, van neki óriási gyüszü gyára és édes anyám gyűszüje is innen került ki, miként a leendő apósom kijelentette. Miss Diana szeret engem, még pedig szenvedélyesen, csak az az átkozott hozomány ne volna. Egészen megfordított világ ez, nálunk a leánynak kell hozomány, a férfinál elegendő ha van bajusza. Itt a férfitól kérnek hozományt s hozzá tőlem olyat, a milyen nincs. Mert bizony százezer font sterlingen nemcsak a mi kúriánk, birtokunk, hanem maga Kurtafalva, sőt egy egész vármegye is megvehető. Közöltem is ezen aggodalmamat Miss Diánával, ki hidegvérrel kijelentette, hogy ez baj. No de nem hiába angol és igy vállalkozó szellemű. Megszerezzük mi ezt a pénzt egyhamar, csak édes anyám küldje meg nekem összes készpénzét és azt is, mit a jövő termésért fog kapni, ha t. i. azt már ez idén előre eladja. Tervünk egyelőre titok, a miről senki sem tud, én hallgatok, mint a hal vizben, Miss Diana még jobban, hisz tudja édes anyám, hogy az asszonyok mily titoktartók. Kedves küldeményét epedő szívvel várja háládatos és engedelmes fia. Elemér Jakab János, (Vége köv.') doctor juris utriusque. városok pusztulnak, a földművelés megszűnik és ezzel az ipar is. Teljes hitelt érdemel azon hir, hogy a Menelik fogságában levő olaszok szomorú szívvel hallották, hogy haza kell menniök és könyörögtek sokan az ott maradásért. Itáliát a nyomor fogja megtanítani arra, hogy mily bűnt követett el, midőn a liberalizmus jelszavával a történelmi jogokat megsértette és dicsőségének forrását: a pápaságot letiporni akarta. A pápá tekintélye az utolsó 25 év alatt óriási magaslatra emelkedett, míg ellenségei az »unita Italia« szégyenletes nyomorban vergődik. A fömegyei papság nyugdíjügye. — Levél a szerkesztőhöz. — Tisztelt Szerkesztő Ur ! Szent karácsony vigiliáján írom e sorokot, oly napon tehát, melyen a hivatásos irókon kívül alig jut eszébe valakinek tollat fogni, hogy irjon. nanem mindenki, kiben szív van, azzal a gonddal van elfoglalva, hogy kinek mivel tehet némi örömet és várakozó álláspontot foglal el, hogy viszont ő róla ki emlékezik meg — az öröm és a kölcsönös figyelem e kiváltságolt óráiban. Valamikor, még budapesti káplány koromban, ugyancsak karácsony táján azaz ötletem támadt, hogy a fővárosi papság, szegény beteg paptársait lephetné meg azzal az üdvös intézménynyel, hogy önkéntes adományokra kötelezik magukat évenkint, melyek egy részéből és másik tőkésített részének kamataiból, ingyen gyógyszert, vagy orvosi segélyt, vagy ha a viszonyok megengedik valamely körházban apácák által, vagy saján lakásán a betegnek, ingyenes ápolást nyújtanak. Képzeletemben már láttam a főváros valamely egészséges fekvésű pontján egy szép házat kerttel, apácák gondozása alatt, a hová a fővárosi papságon kivül bevont főmegyei papság áldozatkészségén, üdülő elaggott és beteg főmegyei papok szerény napi fizetést, teljes ellátást, ápolást, megérdenilett nyugalmat kapnak, szóval gondtalan életet élhetnek. Hittem, hogy más országok papságának példáján, mi is nyújthatunk valamit társainknak, esetleg önmagunknak. Valamikor, mondom ez az eszme foglalkoztatott és hittem — de hiszen ma is — hogy ez az eszme nem kivihetetlen és nem multa idejét, mert hisz a betegség, a szűkölködés, a nyomor mindég meglesz és igy ellenszerei sem múlják idejüket soha. Most, hogy vidéken működöm a cura pastoralisban, más gondok nyomnak és igy más és más eszmék nyomulnak előtérbe, melyek veleje az, hogy »segítsünk magunkon és az Isten is megsegít bennünket!« A kongruát, a papi nyugdijat hajtogatják mindenfelé, és mi tagadás benne, nem elégítenek ki bennünket az eddigi kilátások egy irányban sem. Nemcsak azért, mert lassan készül az orvosság, tőle akár meg is halhatna a beteg, de mert tele vagyunk bizalmatlansággal, a kongruát illetőleg, az ügyünkbe magát beavatkozó államhatalom iránt, mely eddig absolute semmivel sem szolgált rá bizalmunkra; a papi nyugdijat illetőleg pedig önmagunk iránt, kiknek most kellene megmutatnunk, hogy a testületi szellem mily messze ható áldozatokra képes, még akkor is, ha nem szívesen számítjuk magunkat azok közé, kik valamikor nyugdíjra szorulnánk. Az esztergomi fő-megyei nyugdíj alapra vonatkozó tervezet mindenkoronán meglett hány vavetve ; nem ismerem az összes kerületek hozzászólásának tartalmát, de hiszem, hogy egyhangú az a nézet, hogy a nyugdíj, melyet nekünk szántak nem elég, én legalább le nem mondanék, még 100 éves koromban sem beneficiumomról a kilátásba helyezett 500, 600, de meg 800 frtért sem ; t

ily penzió mellett nem mennék nyugdíjba, mert az esetleg kirendelt administrator úr majd csak nyujtj a a betevő falatot, és ha maradok, legalább egészséges jó lakásom lesz. Holott 500 frt nyugdíj mellett — ha nem sikerült valakinek privát vagyonra szert tenni — még tisztességes hónapos szobát sem bérelhet a nyugdíjas (persze más volna, ha léteznék oly megyei vagy országos papi intézet, mint előbb emiitettem, a hol 1 frt vagy 1 frt 20 krért naponként ellátást kaphatna az a szegény kiérdemült pap), a napi szükségleten felül megmaradt összegből. Az aggkorral járó egyéb fogyatékosságok után felmerülő egyéb költségről nem is szólok. De erre nem is vesztegetek szót, hisz még azok is, a kik a nyugdíj tervezetbe oly hallatlan csekély összeget vettek fel, nem szükkeblüségböl tették ezt, csak számításaik eredményét vallották be. Legfeljebb ázt kell megjegyeznem, hogy számításaikból kihagy-