ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-09-19 / 38. szám

nevezi magát Isten kegyelméből való keresztény uralkodónak, hiába dicsekesznek liberalizmusukkal. Tettei mutatják, mit tart ő az oly liberalizmusról, mint a milyen mindezideig minálunk a kormányrudon van. Ilyen liberalizmussal a nemes uralkodó bizonyára nem lépne szövetségre. — Rakovszky fölmentve. A néppárt e nagytehetségű és buzgó tagjáról, az ellene oly igazságtalanul meginditott hajszáról, lehetetlen meg nem emlékeznünk azon alkalomból, midőn a kúria teljes igazságot szolgáltatott neki, a belső titkos tanácsossá avancirozott Szalavszky főispánnal szemben. Az ítéletet megnyugvással fogadja Magyarorországnak függetlenül és igazságosan gondolkodó közönsége ; megelégedéssel látja, hogy létezik még Magyarországon forum, ahova a hatóságok által zaklatott polgár ügyét viheti. Szalavszky, aki megcsinálta először a stomfai választást s akinek legfőbb patronatusa alatt szervezték Trencsénmegyében a gyalázatos csacai és várnai választásokat, megalázva került ki a perből úgy, miként ő vélte megalázni az igazságért küzdő néppárti választókat. Ha az ő választásai fölött szintén a kúria Ítélkezett volna bizonyára nem a belső titkos tanácsosi méltóságot kapta volna jutalmul a Bánffy-rendszer iránt tanúsított hűségeért. Igy is láthatja, hogy mégis van egy kis különbség a független bíróság és a közigazgatási hatóságok eljárása között. A pánszlávizmus agyréme. Budapest, szept. 17. Régi baja a magyarnak, hogy visszavonás és egyenetlenség dúl országában. De azon nem is lehet csodálkozni, mert hiszen ez országban annyi a vallás, nyelv, nemzetiség, hogy aligha fogható hozzá más ország. De ennél még nagyobb az a baj. hogy e tarkabarkapágban nem iparkodik a magyar a másajkuakat magához húzni, hanem fordítva, inkább még elidegeníti őket magától ; vonatkozik ez főleg a tótokra. Ha valaki tótul szólítja meg a pincért tót városban, az pánszláv, de németül lehet ezt tenni még a fővárosban is a nélkül, hogy pángermán hirbe kerülne az illető. Ha egy kath. pap nem nézi ölbe tett kézzel, mint pusztítanak a népnél a kormány által föntartott és szubvencionált tót lapok és röpiratok, a melyek a liberalizmus magasztalása mellett szidják a papot, becsmérlik a szentséget, gyalázzák és gyanúsítják az egyházat; mondom, ha egy kath. pap nem nézi ezt tétlenül, hanem tollat fog és a csakis tótul beszélő hivek lelki oltalmára vallás-erkölcsös irányban tótul ir : a világi hatóság bejegyzi nevét Örök időkre a pánszlávok fekete könyvébe, hogy tönkre lehessen őt tenni, hogy az emelkedő útja el legyen előtte zárva. Egy alkalommal tudakozódott valaki N. káplán hogylétéről azon megjegyzés kíséretében, hogy az borzasztó pánszláv lehet, mert tótul ir ; feleletképen azt hallotta, hogy dr. Jókai Móric borzasztó pángermán lehet, mert németül irt meg egy regényt. Az úr elpirult s többé nem hozakodott elő meggondolatlan, igy tán rossz akaratú vádjával. A kath pap. nem lehet pánszláv, mert ez hazaárulás, súlyos bűn, s igy a lelkiismeretes pap nem fog súlyos bűnben állandóan fetrengeni s ilyen méltatlan lelki állapotban a legszentebbel naponkint érintkezni. Hol van az a kath. pap, a ki Oroszországhoz szítana ? ! Hol van az a katholikus pap. a ki azt mondaná, hogy ez országnak nem Magyar-, hanem Tót-országnak kellene lennie? Hol van az a kath. pap, a ki a magyar, vagy német ajkú hívekre a tót nyelvet akarná ráoktrojálni ? Szóval hol van az a jó kath. pap, a ki a nyelvet célnak tekintené és nem eszköznek ? ! Gyalázhatja, gyanúsíthatja valaki akárhogy a kath. papot, ő mégis csak szent Pállal kénytelen tartani, a ki a következőképen nyilatkozik (Kor. 1. IX. 19. s. a. k. v) : »Midőn mindenkitől független valék, mindenki szolgájává tettem magamat, hogy annál többeket nyerjek meg. Én a zsidóknak lettem mint zsidó, hogy a zsidókat megnyerjem ; azoknak, kik a törvény alatt vannak, mintha törvény alatt volnék (holott én nem valék törvény alatt), hogy azokat, kik a törvény alatt vannak, megnyerjem; azoknak, kik törvény nélkül valának, mintha törvény nélkül volnék (holott az Isten törvénye nélkül nem valék, hanem Krisztus törvénye alatt vagyok), hogy megnyerjem azokat, kik törvény nélkül valának . . . Mindennek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözitsek . . . Szent Pál igy gondolkodott, pedig az ő gondolkodása Krisztustól való. a ki tehát máskép gondolkodik, annak az esze járása nem Krisztustól való. Budapesten nemrég a hitoktatók gyülekezetén egy úr nyomatékosan követelte a tót isteni tisztelet eltörlését a fővárosban, a hol pedig csak az egyik kerületben minden szent beszéden megjelenik legalább 3—4 ezer ember. Számolt-e ez úr azokkal a veszélyekkel, a melyeknek főleg a fővárosi munkásosztálynak a hite van kitéve ? Ha a szoczialisták tudnak eszméiknek tót beszédekkel, tót nyomtatványokkal propagandát csinálni; vájjon veheti-e lelkére a jő pap, hogy ezen minden vallásos érzületből kivetkőzött embereknek szabad vásárt engedjen ? Semmi esetre sem! A katholikus pap ne nézzen se jobbra, se balra, vagyis ne törődjék vele, mit tart róla a világi hatóság, vagy tán a stréberkedő sovinista egyháziak (szeretem hinni, hogy ilyenek kevesen vannak) ; hanem iparkodjék szent Pállal mindennek mindenének lenni, hogy mindenkit üdvözitsen. A papot a lelkek üdvözitése végett szentelték fel, azért soha semmiféle nyelv kedvéért ne tegyen olyasmit, a mi e szent célba ütköznék s a pap mindenekelőtt pap legyen, quia unum est necessarium. u Külföld. —cs.— Az úgynevezett „zionisták" a legközelebb mult napokon tartották kongresszusukat Bázelben. E zionisták egy külön csoportját képezik a zsidóságnak és törekvésük a többi fajrokonok által mint hóbort sajnálkozással sőt fölháborodással lesz visszautasítva. Az egész mozgalom legújabb keletű. Midőn ugyanis ezelőtt 15 évvel Eddin perzsa sach európai körútját tette, Rotschild Alphons kihallgatásra jelentkezett nála azon célból, hogy a Perzsiában lakó zsidók helyzetét szivére kösse és az ottani nyomasztó helyzetükön kérelmével segítsen. A perzsa sach ekkor Rotschildnak azt felelte: »Ön meglehetősen gazdag és ilyenek többen vannak Önök közt. Miért nem áldozzák tehát vagyonuk egy részét azon célra, hogy fajuk számára megvásárolják egykori országukat, Júdeát, hogy oda vándorolva, a régi Izrael királyságot életbe léptessék ?« Ezen felelete a sachnak visszhangra talált számos izraelita elméjében és ettől fogva kezdtek némi komolysággal gondolkozni a Palesztinába való visszatérésről. Egy bécsi zsidó, dr. Hertzl karolta fel leginkább ez eszmét és minél több elvtársat törekedett szerezni. Tőle ered a zionista kongresszusok eszméje is, hol tüzetesebb megbeszélésére ez ügynek Európa minden országából összejöttek. A kongresszus célját az elnöklő Lippe (Jassyból) világos szavakkal jelezte : „harmadszori visszatérés száműzetésünkből a szent földre." Kifejtette, hogy a zsidóság már 1800 év óta várja a megváltást és a jelenlegi kísérlet épen úgy, mint az előbbi visszatérések csak természetes uton sike— Mi akar itt történni ? kérdé a grófné ijedten. — Itt az történik, a minek történnie kell, kiáltá vissza Nachtigall, kezeivel hadonázva, és jaj annak, ki engem hivatalos dolgaimban akadályoz. — Kicsoda maga ? — Az uradalom képviselője; ki volnék más ! — Miféle uradalomé ? hisz én magát soha sem láttam. — Az mindegy; én gróf X. személyében állok itt. — Az én grófom személyében ? bámul a delnő és arca kipirult; hisz az egy szúnyogot sem bánt! — Nem is szükséges, hogy bántson: — azért vagyok én itt, hogy ezt a parasztbirót lehuzassam. — Kit? a Lászlót? no hallja, maga egy csúnya, egy rosz ember; talán nem is tudja kivel és mit beszél ? Ez az ember holt részeg! bor beszél belőle. — Ej mit! orditá Szeverin, hajdú vágd. Csak ez volt még hátra ; a hű szolgából kitört a visszafojtott parasztméreg : »Vágom ám a jöttment hórihorgos lelkedet! A hol a méltóságos asszony beszél, ott neked kusti! Láb vagy te itt. nem fej !« és ezzel ugy lökte őt a bámészkodó Bognár Gáspár oldalához, hogy ha Gáspár nem lett volna három vármegyében a legerősebb ember, nem tudom mi történik ? Dacára ennek, Bognár gazdát elöntötte az epe mint juhot a tályog és ugy teremtette az ifiurat a vékony dongáju Kónyi Jánoshoz, hogy mindkettőt eltakarta a föld pora, melyben végig terűiének. A vérig sértett urno, a hajdútól követve, visszahajtatott a kastélyba. Hogy ott mi történt ? elgondolhatjuk. Délre előkerült Nachtigall ur is, ki a sok ideoda hajigálásban némileg kijózanult. Panaszt emelt a tiszttartó előtt, hogy tekintélye meg lett sértve és elégtételt követelt. — Megkapja még ma, felel a főnök fel sem pillantva Írásából. , — Egy hajdú nem lesz elég. — Küldök hármat és pont háromkor indulunk. Szeverin ebéd alatt vidám kedélylyel szolgált fel és váltotta a tányérokat; egyik szemével leste az óramutatót, váljon ballag-e a hármas szám felé ? a másikkal Elvira kisasszonyra pillantott, ki iránt gyengéd érzelmeket táplált keble szentélyében. A mint a tiszttartó kocsija Gátfal vára érkezett, Nachtigall arca, ki a kocsis mellett ült, átszellemült és sugárzott az örömtől, a rehabilitáció édes érzetétől. A deres a biró háza elé volt kitéve és három hajdú környezte. A nép aggódva várta, hogy mi fog történni ? otthon csak haldoklók és csecsemők maradtak ... A tiszttartó a nagy süvegelést észre sem vette; mi azt jelenté, hogy igen haragszik. Mindenki elnémult, mint a harang nagypénteken. — Emberek ! kezdé tompa hangon, nagy a panasz, hogy Gátfalván rendetlenség történt. Mióta grófomat szolgálom, ez az első eset; és hogy az utolsó is legyen, azért jöttem ide személyesen. Ezzel int a hajdúknak ; azok lekapják tiz körméről Nachtigall Szeverin ifjú urat, Szűts János pedig kamatostól elveri rajta a tizenkettőt. —• Most, folytatja a tiszttartó, kössétek hátára holmiját és verjétek ki a határból. A parancs betű szerinti értelemben lett végrehajtva. Sajátságos, hogy itt nem a Nachtigall (csattogány) vert, hanem őtet verték. Megverte a botnak sebes esője . . . Mondják, hogy a léha kellner üvöltő Au-Veh-je még a szomszéd határból is behallatszott Gátfalvára. Hiába ! ki szelet vet, vihart arat. Hogy hol folytatta turbékolását Szeverin ur? arról hallgat a krónika. Dobos egyetlen egyszer találkozott vele évek múlva, mint hordárral. — No biró, kezdé, van-e még most is anynyi ostoba ember az x-i uradalomban, mint annak előtte ? (Nem felejti kigyó farkavágását.) — Mióta ifjú urat szárnyára bocsátották, veti oda Dobos, azóta számuk egygyel megfogyatkozott legyen. (Begyógyul a seb, de megmarad a helye.) Ilyesmi is fordult elő az úgynevezett robotvilágban ! Meg kell azonban vallanunk, miszerint a biró tekintélyének öntudata nem csupán szőkepiros arezából sugárzott szerte, hanem szivének legbensőbb rétegeiben gyökeredzett, s ez vezette és igazgatta lépteit, tetteit. Nem egy elöljárótól hallottam, hogy a tanácsban addig lehet csak vele birni, mig a bajuszát nem pedri; de mint e privát foglalkozást megkezdi, ugy megbicsakolja magát. (A gazdák őt e miatt Akaratos Kelemen-nek szokták nevezni, mikor nem hallotta.) hogy nem fog rajta sem a jó, sem a rossz sző. Ilyenkor hallgatagon áttérnek a napirendre: az időjárás, vetések állása, az uj káplán beköszöntő prédikációjára stb.