ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-09-12 / 37. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. szeptember 12. 37. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajeár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFT KÍLMÍN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. - Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajeár. Esztergom, szept. 11. Az esztergomi főegyházmegyének kegye­letes ünnepe van. Biboros föpásztora szerdán tartja sz. Benedek rendjébe való lépésének ötvenedik évfordulóját. Csendben, félrevonulva, szent gyakorlatokba merülve üli meg e jubi­leumot, az ősi Pannonhalomra vonul, hogy a régi fénynél gyújtson nagy és nehéz hiva­tásához szövétneket. Leteszi egy pillanatra pásztorbotját, hogy a fejedelmi monostor falai között ötvenéves sáfárkodásáról számot adjon a szent szerzet patriarch áj ának. Gondviselésszerű találkozása az esemé­nyeknek, hogy Magyarország egyházának élén, mint a hit és országalapitás nagy napjaiban, ma is, csaknem 9 század múlva, ismét sz. Benedek egyik legméltóbb fia és követője áll. Egy Asztrik a magyar egyház és állam bölcsőjénél, s egy Kolos az ezeréves magyar állam sáncain áll őrt. Asztrik megszenteli a megkezdett apostoli munkát, Kolos megáldja és hálát ad az ezeréves múltért. Asztrik Mó­zese, Kolos Áronja a magyarnak. Asztrik di­plomata és államférfi, Kolos tudós és a ke­resztény nemzeti politika apostola. Az egyik az isteni erőt beojtja a nemzetébe, a másik szétárasztja. Es ha a magyarok megtérésénél Asztrikról kegyelettel és rajongással szólal meg a történelem, midőn Koloshoz ér, lap­jait elbontja a fény, mert történetírót örökít meg a prímások székén, ki maga is törté­netet alkot. Osi nagyság, ősi dicsőség emlékei száll­jatok azért lelkünkre, tárjátok föl legszebb lapjaitokat, mondjátok el a megihlető törté­neteket, hogy emléketek lelkesítsen, erényei­tek, nagy szivetek ideálunkká váljanak. Hirdetni Jézust, tanítani az igazságot; a szeretetet és lelki szabadságot; terjeszteni a világosságot, a békét és tisztaságot, megvé­delmezni az alkotmányt, azután küzdeni és ha kell szenvedni, — ez a magyar prímások története Asztriktól Kolosig. De ha a küzdés osztályrésze is ma Magyarország hercegprí­másának, azért győzni fog, mert az elv, melyért helyt áll isteni, és Krisztus »vele lesz a világ végezetéig«, a keresztet a feltámadás diadala még mindig elérte. Nehéz, rendkívüli súlyos időben lépett Kolos érsek-atyánk a prim »sok trónjára* Bárkit választott volna ki helyette a Gondviselés, az áramlattal az se tudott volna eredménye­sebben megküzdeni, mert a liberalismus ugy szólván, most éli tomboló mámorát Magyar­országon. De azért a ' liberalizmus csábító tapsa nem hatott rá, sokkal hatalmasabb cédrus volt, hogy sem megtudták volna in­gatni. Puritán és szerény mint ember, de mint primás a király előtt is bátor volt az alkotmányos jogfolytonosság szószólója lenni. Többet szomorú mint vidám, mert gyöngéd lelke mélyen át tudja érezni hazája és egy­háza veszélyét, de azért önmegtagadó erővel s türelemmel halad hivatás-köre magaslatán. Bár tudós és politikus egyúttal, semmi sincs benne se a tudósok hiúságából, se a politikusok önhittségéből. Csak egy nagy ambíciója van: az egyház és állam kiengesztelése. Bészt vesz ugyanis abban a nagy küzdelemben, mely a modern haladást az egyház szellemével áldáso­sán ujjá akarja szülni, és midőn a laza társa­dalmi eszmék és kormányzat súlya alatt vér­zik a nemzet és karja hanyatlik, odalép hoz­zája, vigasztalja, éleszti megrendített hitét, föl­tárja dicső múltját, s a történeti mult és ke­resztény nemzeti hivatás alapján eszközöket nyújt. Hogy célja sikert arasson, ahhoz az ö értelmének előrelátása, szellemének nyugalma, erélyének mérséklete kell, melylyel az ellen­ség meg van ingatva, le van fegyverezve. Megmutatja, hogy bár törjön a liberális állam az egyház ellen, azért Magyarország közéle­tében a magyar primás számottevő vezérté­nyezö, kiben az apostolság rendi joghatósága és a kiváló közjogi méltóság által természet­q/^rülprc meq vannak mindazon erők, melyek neki az első pozíciót biztosítják. Minden magyar primás egyszersmind első hitharcos., mint a király a legelső ma­gyar ember. De mig a királyok hatalma ki van téve az idők és korszakok romboló szenvedélyének, addig a prímást, az első főpapot az isteni erő és hivatás megvédi az emberi ellen, mert az Isten nem engedi, hogy a szenvedély diadalmaskodjék a hit fölött. A feltámadásnál égi fény pattantotta szét a sötétséget, ez az égi fény oda veti magát a prímások lelkébe úgy, mint a tüzes AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Madár-nóta. Gát tövén a kert alatt Ült egy kis madárka, Arra mentem, bújt, futott, Fölrepülni nem tudott, Törve volt a szárnya. Hívogattam: »Kis madár! Várj, ne fuss előlem, Elpusztulsz, ha itt maradsz, Eleségre nem akadsz, Én meg adok bőven.* Megfogtam, betettem az Arany kalitkába, De nem ivott, nem evett, Csak verődött remegett Szegény kis madárka. Ne tegyetek soha jót Senkivel, ha érte Rabotokká teszitek, Szabadságát veszitek Lelketlen cserébe. Megölitek azzal őt, Eleped a lelke . . . Lám az én kis fülemilém Parádésan lett szegény Hamar eltemetve . . . Pannon. Jakabunk nyaralása. VI. Ha tél közepén valakit nyakon öntenek hi­deg vizzel, nem érezheti magát oly kellemesen, mint éreztem magam én, midőn Száli felesé­gem hangját meghallottam. No Jakab, véged van, gondoltam én, pedig dehogy, Szálikám átölelt és örömében zokogott: »Jokobkam, Jokobkám, csakhodj megtholáltalak théged.* A meghatottságtól én is sirtam, csak az nem fért a fejemben, hogyan tudta meg Száli, hogy én Nagy-Maroson nyaralok ? Most már meg­tudtam. Egy fővárosi káplán, kinek az a szerencse jutott osztályrészül, hogy Nagy-Maroson ingyen nyaralhat. —• boldog halandó — ellátogatott az »Esztergom« szerkesztőségébe is, és itt egy önfe­ledt percben elárulta a szerkesztőnek, hogy a Jakab Nagy-Maroson nyaral. A szerkesztőnek sem kellett több, mintha megvillanyozták volna vékony lábait, azonnal Szálihoz, az én feleségemhez rohant és elárulta nyaralásom titkát. A Szálinak pedig szintén nem kellett több, hanem azonnal az esti vonatra ült és uccu utánam Nagy-Marosra. Nagyon féltem, hogy holmi drámai vagy tragikus kitöréseknek leszek részese, a minőket Száli feleségem tud inszcenirozni, de szerencsémre ezalatt egészen hozzánk vetődtek Hexenschusz Izor, Laufschritt Ábris, Fuszwickel Márkus és Zünd­loch Soma, kik látván Szálimat ós kritikus hely­zetemet, azonnal kezdték éljenezni: »Éljen Száli ö nagysága !« És a zseniális Hexenschusz Izor, ki különben is Száli feleségem fiatalkori ideálja volt, oda megy hozzá s megszólitja: »Szolika nodjsám, szobád khérnem edj rezgűs csordásra? Ógyis már régen nem thóncoltonk edjött?« »Persze, persze, hogy megy táncolni, hisz rendkívül szereti a tancot«, mondtam én és hálás pillantást vetve Hexenschusz barátomra, a tánchely felé toltam őt, Száli feleségemmel együtt. A zivatar legalább egy kis időre elvonult, és Száli boldogan lejtette a rezgőset. Megjött a szünóra ideje is. No Jakab, mi lesz most ? Egyszerre a mint a dalárda előtt állok, mely hivatva volt a szünóra alatt énekeivel a közönséget gyönyörködtetni, oda jön Száli és azt mondja: »Odje Jokhobkám, the nem is thodod, hodj mo van 25 július, o the nevednek nopjo, hát én khivánok neked, hodj isten eltessen!« és átölelt. Lett erre gezéresz: Éljen a Jakab, ma van Jakab nap, máma a Jakab fizet, éljen az ünnepelt. Mindenki hozzám rohant és gratulált. Én pedig csak szabadkoztam, főkép midőn gyengéden arra célozgattak, hogy fizessek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom