ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-08-22 / 34. szám

eszményeit, habár csak úgy, ahogy érvényre juttatni segédkezett. Most az igazságosság eszménye tör érvényesülése felé. Fog is érvényesülni; csak az a kérdés, hogy rnost-e, vagy századok múlva, általunk-e, vagy ellenünk. Az idők kerekét sem megállitani, sem visszaforgatni nem lehet. Megy az előre. Ha mi forgatjuk okosan, jó irányban halad. Ha elleneinkre hagyjuk irányitását, örvénybe széled, melyből talán csak századok múlva fog kiemelkedni. De ezen századok hány nemzet földi létének, hány millió lélek örök életének lehetnének temetői? — Apponyi gróf levele. A mult hét politikai eseményei közül kimagaslik Apponyi Albert grófnak jászberényi választóihoz intézett levele. Apponyi e levélben kiterjeszkedik a nyaraló országgyűlés alkotásaira s azokat rosszaknak nevezi. Nem is lehetnek azok mások, mint rosszak, mert ez az országgyűlés jó munkára képtelen. A kompromisszummal az adott körülmények között megvan elégedve, magát a 16. $-nak szövegezését azonban rossznak találja. Inkább szereti azonban, mintha jő volna, mert igy hamarább elsöpri az idő. Az egész levélben legjobban tetszik nekünk az a határozott hang, a melylyel Apponyi a legutóbbi országgyűlési gyalázatos választásokat elitéli. Erőszakkal és pénzzel összehozottnak nevezi az országgyűlést s ebben egészen igaza van. Nem is kellene soha megszűnni ezeknek az erőszakosságoknak és bűnöknek a lajstromát oda tartani Bánffynak és az országnak szemei elé, hadd lássa szüntelen a nemzet, hogyan nyomták el alkotmányos jogait és a szabadságot, melyet pénzével és vérével íizet az országnak és a melyet lelkiismeretlen pribékek büntetlenül rabolhatnak el tőle. Apponyinak erre még részletesebben kellett volna kiterjeszkednie s megemlítenie még azt is, hogy az idén ismét ezrével dobták ki a választókat a lajstromokból s olyanokat vettek föl, a kiket a törvény szerint a választási jog meg nem illet. Igy meglesz hamisítva az egész parlamentarizmus s elveszti még azt a csepp tekintélyt is, a melylyel még ittott birni látszik. Azután ne nyugodjék addig, mig a többi ellenzéki pártokkal egyesülve

; nem kényszeritik a kormányt a választói törvény megváltoztatására, mert ha még egyszer kellene a mostani törvény szerint választani, akkor még magát Apponyit is kibuktatják a parlamentből, a mint azt egész nemzetünk örök szégyenére, majd megtették a legutóbbi választásoknál. — Canovas — Castellar. Két ragyogó név ez Spanyolország jelen történetében; katholikus az egyik, liberális a másik; fényes tollú iró mindkettő, kik a sas szárnyából szakították ki tollúkat s a forró sziv vérébe mártották azt. Castellar tüzes képzelete bár szakítani készül Spanyolország nagy tradícióival, mégis magán viseli még a katholicizmus tört zománcait; ő sem volt képes emancipálni magát a katholikus eszmék fönsége alól, sokkal mélyebb és spanyol-érzelmübb a szive, semhogy ez a szerencsétlen emancipáció, mely voltakép hanyatlás és elszegényedés, sikerült volna neki. De ha már a liberális, forradalmári Castellar is mindenütt magán viseli a keresztény, nagy nemzet tradícióit: mennyivel nagyobb e részben is Canovas. Hazaszeretetben cseppet sem engedett Castellarnak, de mint a * reges catholicos« államának gyermeke, rendületlenül bevallotta minden lépten-nyomon katholikus érzelmeit. Abban sem állt mögötte Castellarnak, hogy a népben kereste messziröptü terveinek kivitelére a talajt s a támpontot. Nem menekült ő az Escurial párázatos csendjébe, nem az arisztokrácia föld és élet felett csúszó felhőibe, a néphez akart szólni és hatni akart a népre. Ujságiró lett; de ez az efemer kihatás ki nem elégítette őt; mélyebben akart belenyúlni népének szivébe, s azért a ragyogó, lovagias spanyol történetet, a múltnak ezt a lelkesítő, dicső tükrét tartotta népének szemei elé. Hirlapirás, komoly tudomány és politika, minden egyesült Canovasban. 0 volt lelke nemcsak a fönnálló alkotmánynak és államnak, hanem a spanyol akadémiának is; egész életéből felénk sugárzik a fönséges, komoly, rajongó hitbeli meggyőződés s a forró hazaszeretet. Méltán mondhatta Bismarck: én kevés ember előtt hajlom meg; de Canovas nevének hallatára meghajtom fejemet. — Az anarchizmus terjedése. Mennyire terjed az anarchizmus Európaszerte, azt nemcsak a Canovas ellen elkövetett gyalázatos merénylet bizonyítja, hanem több oly jelenség is, a melyeknek kevesebb fontosságot látszik tulajdonítani a közvélemény. Ilyen például az, hogy Schmidt .ienő a »törvényen kivül álló« elméleti, magyar anarchisták doktora, akadálytalanul hirdeti tanait, anélkül, hogy ebben zavarnák, pedig tudjuk, hogy Németországban az úgynevezett »Katheder szocialisták" voltak az elsők, akik a szocializmust hirdették és senki sem törődött velők. Nálunk is a »tudomány szabadságával« födik a szocialista és anarchista eszmék hirdetését, sőt még abban sem találnak semmi különöst, hogy már az egyetemi hallgatók is nyiltan beállanak a szocialista eszmék hirdetői közé. A nép azonban már levonja a következményeket. Igy pl. Sövényházán a napokban fölgyújtották Pallavicini őrgrőfnak összes idei termését, egy másik helyen, nem tudván megalkudni a földesúrral, levágták ötven holdnyi tengerijét. Igy értékesiti a nép az elméleti anarchisták által elhintett eszméket s igy válnak belőlük azután az anarchisták. A kormány pedig úgy gondoskodott az ellenszerről, hogy törvénybe igtatta a felekezetnélküliséget, azaz a vallástalanságot. Autonómia. A katholikus autonómia mikép válik üdvössé ? Miután a leendő kath. autonómia nálunk magyar katholikusoknál egészen uj gyümölcs, melynek izét és zamatját nem ismerjük, egyelőre nem lehet rosz néven venni, hogy sok katholikus róla tiszta fogalommal nem bir. Űgy vagyunk vele, mint a Zebedeus fiuk anyja, a ki azt kérte Krisztus Urunktól, hogy az egyik fiút a jobbjára, a másikat pedig a baljára ültesse az Üdvözítő a menyországban. A szorosan vett nép csak kissé érti meg, és jobban mondva csak várja, hogy hát mi is lesz a kath. autonómia ; az inteligensebb osztály még nagy része egészen félre érti, mert bele magyarázzák persze — salva venia — csak a hasból mindazt, a mit ők szeretnének elérni az autonómia által — azaz épen az intelligens osztály — akár a liberális, akár a »jó« de még a valóban kath. része is csak »jobbjan és balján« akarna ülni az autonómiában. Hogy az autonómia szükséges nekünk, a felett senki sem kételkedhetik; de hogy mi kell hozzá, e felett kell gondolkodnunk? Első sorban lelkesedés az ügy iránt a kath. intelligentia körében. A nép minden impulsust onnan felülről vár és kap, jóban és rosszban. Ezt a nemzetek története elég világosan bizonyítja. — Igy van az autonómiával is. A nép nem érti, vagy legalább nem érti jól, de a magyar nép különösen vallási és egyházi ügyekben még a hagyományos nembánomságban él, mely szerint ez a »papok meg az urak dolga« rendezni az egyházi ügyeket, azért, mert a nép a vallás ügye alatt azt érti, hogy a pap dolga és az úré — a patronusé — a templom és a paplak gondozása és ezzel vége az érdekeltségnek. Ő I nem fogja fel nálunk a kath. egyház és vallás nagy horderejét, vagy a hogy a »Magyar Sion« mondja: »nincs keresztény életük a tömegeknek és nem mozgatják őket a keresztény eszmék. Nekünk, mint szellemben és lelki életben elmaradtabb egyháznak nyújt az Isten egy természetes feszítő rudat az autonómiában, használjuk azt fel; az idők jelei szorítanak reá.« Igen ezt a »feszítő rudat« nem csak a magyar papságnak, de a kath. laikusoknak is meg téseket az összes fővárosi napilapokban hálás köszönettel nyugtatjuk. A rendezőségnek lesz rá gondja, hogy a résztvevő hölgyek neveiket a legtekintélyesebb budapesti lapokban nyomtatásban olvashatják. Az átmeneteire nézve megnyertük a tekintetes propeller azon kedvezményét, hogy a résztvevőket fele áron azaz 3 krajcárért szállítja át.« Ugy-e, sikerült egy meghívó ? De mennyivel érdekesebb ennél a meghívó túlsó lapján lévő programm. Tessék csak elolvasni. »Programm! 1. Délután 4 órakor gyülekezés a csavargőzös állomásnál és a zeneszó hangjai mellett indulás Visegrádra. 2. Ugyanígy felvonulás a Mátyás forráshoz. 3. Khoncert, amelynél a legkitűnőbb erők működnek közre a következő sorrendben: a) Prolog irta és előadja Zimmerbock Sólem úr, a népszínház tagja. (Őszintén mondva statiszta a Herzmannál.) b) Nyitány Mendlsohn Dávid »Száli keserve« cimű operájából énekli Spundloch Regina kisasszony. c) » Őseink vitézsége* költemény Aranyhegyi Somától, szavalja Hodenbruch Izidor. d) Duo a »Makkabeusok« cimű dalmű adagiójából, éneklik Zacherlin Fáni és Keuschbaum Zelma kisasszonyok. e) Potpouri Rozenzweig Pinkász orfeumi műveiből előadják : Blutegel Jacques fuvolán, Schindemann Khóbi okarinán, Saugemuth Jákó furulyán, és Kükürücbaum Jakab sipon, vagyis az első budapesti fütyülő quartett. f) »Abraham futasa« melodrama, a zenekar kísérete mellett, előadja Schafblätter Jacquesné. g) »A zsidó honvéd« dialog, előadják Beifusz Ignác és Tintenfleck Miksa urak. h) »Mar szaladj vissza hazádba« induló, énekli a nagymarosi hazafias nyaraló ifjúság énekkara Kükürücbaum Jakab úr vezetése mellett. (No hát ennél többet kívánni nem is lehet, nemde változatos tartalmú egy khoncert?) De ezzel a programmot nem merítettük ki, mert még a következő fénypontjai voltak : 4. Társas vacsora a forrás melletti gyepen és a közönség által el nem foglalt padokon. 5. Tűzijáték az e célra megrendelt 20 pakli bengáli gyufával. 6. Fényes kivilágítás, a lampionokról gondoskodott a rendezőség. (Összesen 15-öt rendeltünk meg.) 7. Tánc kivilágos kivirradtig. A jó kedvről, társas játékokról és mindennemű szórakozásokról gondoskodik a rendezőség«. Midőn a programmot meglátták, általános volt a bámulás és az öröm. »Jokob ór, mogo von edj zseniális ember« hangzott minden oldalról. Mindennap annyian jöttek hozzám meghívót kérni távolban levő ismerőseik részére, hogy alig győztem a sok cimet irni. Miután pedig ezen remek programmnak megvalósítása a jelen tudósításom keretébe nem fér. a jövő számban folytatja tudósítását Kükürüczbaum Jakab, a sípoló quartett tagja és karmester. Halott van a pusztán . . . — Rajz. — Irta: Mattyasovszky Kázmér. Alkonyodik. A vészmadár sipogva repül végig a csendes tó fölött. Le-lecsap a habokba; mig azután eltűnik szemeink elől. A pacsirta még egyszer fölemeli magát a magasba; és énekel, csicsereg hála-dalt az Istennek, azután ez is eltűnik. Nyugodni tértek. A nap végső sugarai játszadoznak a tó tükrén, a mely mind inkább sötétebb és sötétebb lesz, végre egy utolsó sugárral megaranyozva a túlsó parton, magas hegy tetején épült kolostor kéttornyú templomán a keresztet, eltűnik a hegy mögött. A nyári nap nyugtának szépségei gyönyörködtetik a szemlélőt. Már minden élő lény lenyugszik lassan; a közeli faluból hallszik csak az estharangszó, egy áhítatos fohászt keltve a lélekben. Majd ez is elhal. Csendesség uralkodik. A puszta körül csipegnek csak még a tücskök, a nyári est e zenészei.