ESZTERGOM II. évfolyam 1897
1897-06-13 / 24. szám
póban s csigalépéssel lehet csak rajta segiteni. A nép belecsavarodik tradicionális gondolataiba, egyoldalú hajlamaiba; új kereseti ágakat nem kultivál ; felesleges munkaerőit hasznosítani nem érti s bár a földet szereti, nagyon is szereti, mégis egyoldalúan szereti azt s az a nép, mely ha csak egy kissé jól megy dolga, földet siet bérelni, azt a kibérelt földet is megint csak ekével forgatja; hogy kertet csinálna; gyümölcsöt termelne, nem teszi, még csak azt a szerszámra való fát se neveli; mondom, azt nem teszi. Minek is tenné azt, mikor az öregapja sem tette azt. A magyar nép nagyon is lassú észjárással bir; új felfogás, szélesebb látókör, vállalkozási szellem a faluk s tanyák unalmas határában sehol sem pirkad. S ez igy fog maradni még jó soká; mindaddig, mig az oktatás gyakorlatibb irányú nem lesz ; mindaddig, mig közvetlenebbül nem nyúlik be az életbe: mindaddig, mig azokat a parasztgyerekeket aíizika, alkotmánytan s más efféle módszertani sületlenségek helyett a gyakorlati kertészkedésbe s a háziipar ágaiba közvetlenül be nem vezetik, űgy hogy a szülői háznál az iskola gyakorlatilag érvényesüljön s a szülői hajlék körül sorba megteremtse azt a kertet s azt a foglalkozást, melyet a szülők nem értenek, kicsinyelnek, s melyet a gyermekek szüleiktől egyáltalán meg nem tanulhatnak. Jól mondja az egyik »kiáltó szó« : szinte sirva látja az ember, hogy ez a nép, tiz hold áldott földön is koldus módra él. Gabonát termel csak s bármennyire sikerüljön is az, mindene rámegy az adóra és régi tartozásaira. S a legkisebb véletlen pedig egy egész esztendőre kifosztja mindenből. Népet megváltoztatni, gyakorlatibbá, vállalkozóvá tenni, egyhamar nem lehet; megtanítani őt országszerte a föld értelmesebb s jövedelmezőbb kihasználására, azt sem lehet sebtiben elvégezni: kell tehát addig is a földnek nagy terheit valamiképen enyhíteni. Az olcsóbb hitelnyújtás, a földadőzási rendszer igazságosabbá tétele, ez már régi nóta s űgy látszik a liberálisok is majd beleunnak a nótázásba, hiszen minden valamire való papagály is eltanulhatta volna már e jelszavakat, annyira tele van velük a világ. E helyen most az osztrák paraszt szövetkezetek programmjának azt a pontját akarnám különösen kiemelni, mely a közraktárak felállítását sürgeti ; nem takarék-raktárakról, hanem közraktárakról van szó. Közraktárakat csakis szövetkezett szövetkezetek létesíthetnek; okvetlenül állami segélylyel, mert ha valamely vállalatnak arra joga van, bizonyára a szövetkezetek az elsők, melyek a segélyre igényt tarthatnak. Ezek a raktárak fogják megvédeni népünket a gabona-áresélyek veszedelmétől. Népünk aratás után fizeti le összes állami adóját. S épp aratás körül hanyatlanak a gabonaárak mesterséges természetességgel; a gazda tehát ilyenkor kényszerű eladásokat végez s nem csodálhatjuk, hogy kényszerű eladásoknál a kis gazda soha nem kap rendes árakat. Már a tél folyamán előre eladja a jövő év termését s vannak kis községek, melyeknek határa 6—8 ezer hold s az 1897. tél folyamán 8—10 ezer métermázsát előre adtak el 5 forintjával. Már most mit tett az a szegény földmives ember, aki 5 írtjával vesztegette el gabonáját. Azt tette, hogy 40 százaléknak megfelelő pénzt vett fel az 5 forintért elvesztegetett gabonára. 40 százaléknak megfelelőt s azt is nyárig azon esetre, ha csak 6 forint a gabona ára nyáron. Ez aztán erő, avval a fásult és lemondó néppel szemben is. Ha valami, hát ez fogja gondolkodóba ejteni a pusztulás lejtőjére került népet. De ez csak azon esetben lesz hathatós, ha van eszköz, van mód rá, hogy szabadulhasson ; csak azon esetben, ha nyilik önfentartási ösztönének alkalmas érvényesülési tér. Föl kell tehát a népben keltenünk azt az ösztönt, mely sorsának javítása céljából a társulat, a szövetkezés útjára szorítja. Van Jeszenszky Ignác »kiáltó sző« c. röpiratában még egy fontos indítvány a községi földek kollektiv műveléséről, melyre legközelebb terjeszkedünk ki. í '. ' ' •>''• -<•' •• Külföld. —-cs.— Ez év augusztus havában a munkások érdekeinek ápolására nemzetközi összejövetel lesz Zürichben. Most jelent meg a szervező-bizottság felhívása a világ összes munkásaihoz és közölve van a tanácskozások tárgya is a következőkre vonatkozólag: 1. a vasárnapi szünet, 2. a gyermekek és ifjak munkája, 3. a nők munkája, 4. felnőttek, 5. az éjjeli és az egészségre ártalmas munkák, 6. a munkásvédelem módja és eszközei. Ez összejövetel főjellemvonása az. hogy meg van hiva minden munkás-egyesület, bármiig politikai vagy vallási irányú legyen is, csak azon elvi alapon álljon, hogy követeli az állam törvényhozó működését a munkások érdekében, a munkaidőt, a vasárnapi szünetet, a gyermekek és nők védelmét illetőleg. A felhívás jelzi, hogy eme munkásszövetségek tulajdonképeni célja fokozatosan haladva végre az állam . kormányára nyomást gyakorolni. Ha minden országban ugyanazon célra törekvő és erős követeléssel találkoznak a kormányok, akkor végre is nem zárkózhatnak el a munkások követeléseinek teljesítésétől. Hogy eme kongresszus mindenkit kielégítsen, már az előkészítő bizottságban helyet foglal minden árnyalatú munkás-egyesület; minden nemzetségű és politikai jellegű férfiúk képviselik ott minden ország minden munkás-egyesületét. Főtörekvése lesz a kongresszus vezetőségének azon pártatlan magatartás, mely lehetővé tegye, hogy minden véleményt előzékenyen meghallgassanak, mely a munkásvédelem nagy feladatát megoldani törekszik. Tehát szívesen fogadják a felvilágosítást bármely oldalról jöjjön is. Hogy pedig e törekvésük őszinte, arról tanúskodik a katholikus egyesületek csatlakozása a kongresszushoz, hová már is kiküldték képviselőiket. Ezen összejövetel már 1894. évben lett tervezve, de akkor hajótörést szenvedett a szociáldemokraták ellenállásán. Ugyanis a német és osztrák szociáldemokraták határozottan megtagadták a részvételt, mi számos egyéb egyesületet is visszatartott a megjelenéstől. Igy aztán kénytelenek voltak a kongresszust bizonytalan időre elhalasztani. Most azonban úgy alakultak a viszonyok, hogy a siker biztosítva van. A szociáldemokraták közt is terjed a józanság és nem kis részük belátta, hogy az ámítás és vádolás politikája napról-napra gyöngébb hatással van. azért igyekeznek komoly, számbavehető működésre. Mig 1894-ben erősen tiltakoztak minden közösség ellen, addig a jelen kongresszusra számosan jelenkeznek, sőt az összehívás érdeméből is részt kérnek. Eddig lehetetlennek hirdették az együttműködést azokkal, kik nem szociáldemokraták, és minden mást ellenségnek tekintettek, ki ellen minden erővel küzdeni kell: most nemcsak lehetőnek, de szükségesnek is látják, hogy a szociális kérdés megoldására minden tényező egyesüljön, ki a munkások helyzetét javítani őszintén törekszik. Azon sajnos jelenség, hogy a tőkepénzesek befolyása alatt álló kormányok igen kevés hajlandóságot mutatnak mindenütt a »kis emberek« védelmére, ezek részéről hatványozott erőfeszítést tesz szükségessé. Ha egy ideig mellőzhetik is a munkás osztályok követeléseit, de ha ezek mindig szélesebb rétegekben hangoztatva, mindig nagyobb erővel törnek elő, akkor nem zárkózhatik el azok meghallgatásától a törvényhozás sem. Azért, ha mindjárt nem is mutatnak fel kézzel fogható eredményt az efféle kongreszusok. de az eszmét hathatósan terjesztik és előkészítik a talajt a működésre. Főleg a zürichi kongresszus a leghelyesebb utat jelöli ki, melyen célhoz lehet jutni. Egyelőre félre téve minden politizálást, csak a bajok orvosgatőt kinevezni. E szerzet jogának figyelembe vételét kérte. A rend még azt is megtette, hogy az igazgató kinevezésénél figyelembe akarta venni a primás óhaját, a mire egyátalán nem volt köteles, s igérte a főapát, hogy oly egyént tesz igazgatónak, kinek személye kifogás alá nem esik. A főapát a hercegprímást megillető tisztelettel ugyan, de jogához ragaszkodva, jelentette, hogy —- bár az újonnan kinevezett igazgató személye ellen nincs kifogása — annak kinevezését el nem ismeri. Ez a kérdés zökkentette bele az esztergomi ügyet a rendes kerékvágásba. Szerencsés gondolata támadt a prímásnak, talán épen mikor ezt az ügyet akarta complanálni Bécsben, a minisztériumnál. Rá is mutathattak ott erre a kivezető útra, mert abból csakugyan máskép, mint meghátrálás vagy áldozat árán nem menekülhetett. Csakis igy érthető, hogy oly könnyen ment bele az uj tervbe, a mely tagadhatatlanul nagyobb terhet rótt a prímásra mint az, a melylyel az esztergomi kérdést megoldani szándékozott. A szerencsés idea abból állt, hogy a rend a nagyszombati algymnasiumot megszünteti és átveszi az esztergomi főgymasiumot, viszont a primás és káptalan a felajánlott alapítványt a nagyszombati gymnasium kiegészítésére fordítják, s igy egyszerre két fögymnasium lesz. A miniszternek semmi kifogása sem volt ezen terv ellen, ha a főapát beleegyezik. Nagyszombat egyik kiválóan kedves helye volt rendünknek, a hol szívesen tanárkodtak tagjai s a legnagyobb tiszteletnek és szeretetnek örvendettek. A főapát mégis belement a cserébe, hogy a prímásnak annyiszor tanúsított jóindulatát valamivel — bár ez igazán áldozat volt — viszonozza. A csere csakugyan nagy áldozatot kivánt, a melyet a rend nem tudott meghozni. Esztergomban a tanárok lakása nagyon szűk volt, nagyobbítani kellett, még pedig jelentékenyen. Az Entwurf sok igényt támasztott az iskola helyiségei, különösen szertárak dolgában. A cseréhez tehát feltételül kötötte a főapát az alkalmas iskolahelyiségeket és megfelelő tanári lakást. Szükséges volt azonkívül a fölség felmentése a nagyszombati kötelezettség alól. A primás nagy örömmel fogadta a főapát hajlandóságát és sietett a minisztert értesiteni a főapát feltételeiről. A nagyszombati gymn. fentartásának kötelezettsége alól való felmentést eszközölje ki a miniszter. — kéri a primás — a lakás és iskolakérdést elintézi ő a várossal. A főapát azonban óvatosságból megkérte a minisztert, hogy a felmentés kieszközlését akkorra halassza, ha a másik feltétellel rendben lesznek. A miniszter ennek folytán megkereste.a prímást, hogy a várossal fogadtassa el előbb a másik feltételt. Most már egyenesen Esztergom városán fordult meg a dolog. És Esztergom városa tettekkel is bebizonyította, hogy gyermekei érdekében óhajtja a fögymnasium létesítését, mert azonnal — 1852. ápr. 18-án —• deputáció ment Pannonhalmára, még pedig Jagasics megyefőnök vezetése alatt, hogy közvetlenül, személyes érintkezés utján tudják meg a rend óhaját. Amint a deputáció visszaérkezett, tanácsülést tartottak. Az ülés határozatát érdemesnek tartom szószerint közölni: »A város végzés és határozatképen kimondja, hogy kebelében a nagyobb Tanoda felállítását mindenesetre nemcsak kívánja, de ez egyik fő óhajtása, és e célt, habár nagyobb áldozatokkal is, elérni törekszik : ennek folytán tehát a t. c. szt.-Benedekrend jelenlegi lakháza mellett fekvő Adámy-féle háznak megvételét, és annak alkalmas célszerű és emeletre való építtetését elhatározta és azonnal küldöttséget is bizott meg, mely azon ház jelen tulajdonosával a vétel iránt is a szükséges intézkedéseket megtegye és arra törekedjék, hogy ezen épités a legrövidebb idő alatt ós minél célszerűbben is felterjesztessék, ezen a város által megvásárlandó és a nagyobb tanodái Tanárok lakására általadandó házat a város örökös időkre saját költségén fentartani és javítani is nemcsak ajánlkozik, sőt ezennel magát a legszorosabb értelemben le is kötelezettnek nyilatkoztatja.* Elhatározásukat a főapátnak megküldték s a megyefőnöknek bejelentették. A főapát, minthogy most már a föltétel két alakban is — t. i. az ápr. 18-án ott járt deputáció nyilatkozata és a tanács határozata alapján — biztosítva volt, kérvényt intézett a miniszterhez, hogy a nagyszombati gymnasium ellátásának kötelezettsége alól eszközölje ki a felség felmentését, s értesítette erről a prímást is és kérte, hogy hathatós szavával siettesse az ügyet. A főapát a legnagyobb örömmel fogadta a város tanácsának határozatát s kötelezte magát,