ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-05-09 / 19. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. május 9. 19. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Harc a hitvallásos iskoláért. Esztergom, május 8. O Mily nehéz az egyszer elvesztett pozíciót ismét visszahódítani, matatja a hitvallásos iskola ügye Ausztriában. Körülbelül ugyanakkor hozták ott be, mint minálunk a községi, az állami s egyéb felekezetnélküli iskolákat, csakhogy azzal a különbséggel, hogy minálunk az iskolafentartók szabadságára bízatott iskolájok jellege fölött határozni, ott pedig egyenesen kimondatott, hogy minden iskola, a melyet a község tart fönn, vagy föntartásához hozzájárul, községi s nem hitvallásos iskola. Az 1869. évi törvényhozás terén épen úgy meglepték a katholikusokat Ausztriában, mint huszonöt évvel később minálunk az egyházpolitikával. A liberalizmus ott aranykorát élte s csinált is oly alkotásokat az iskolaügy terén, hogy hiába való volt elienök a katholikusoknak minden küzdelme. Kaptak ugyan egyes engedményeket az utóbbi években a kevésbbé liberális, vagy konzervatív irányú kormányoktól, de fösérelmeik orvoslását nem voltak képesek elérni. De ezen engedmények is, csak a törvénynek kíméletesebb alkalmazására és az időszerinti kormányoknak jóindulatára támaszkodván, bármikor megvoltak vonhatók. S ép azért a katholikusok nem nyugodtak s nem fognak nyugodni mindaddig, mig sérelmeiknek és jogos panaszaiknak orvoslását el nem érik. Ennek legjobb bizonyítéka az általuk legújabban benyújtott törvényjavaslat. Ha e törvényjavaslatot az 1869. évi osztrák törvénynyel összehasonlítjuk, első tekintetre alig találunk a kettő között valami különbséget. A katholikusok javaslata ép oly liberális, mint a milyen illiberális a mostani törvény. Alig van a kettő között különbség s mégis lényegesen eltemeti egymástól. Eltérnek mindenekelőtt abban, hogy a javaslat a népiskola feladatául az ifjúságnak valláserkölcsi nevelését tűzi ki, midőn kimondja, hogy a gyermekek vallásuk tanai szerint erkölcsösen nevelendök, holott a törvény az ifjúságnak erkölcsvallási nevelését tekinti a népiskola feladatának. A kettő közti óriási különbség abban van, hogy az egyik az erkölcsből származtatja le a vallásosságot, a másik és pedig helyesen, a vallásosságot, mint az erkölcsnek alapját állítja oda. Mert vallás nélkül nincs valódi erkölcs. Az úgynevezett szabad, vagyis a vallástól független erkölcs, olyan vallást csinál magának, aminőt akar, vagy pedig semminemüt. Mily eredményekkel dicsekedhetik a vallás befolyásától ment iskola, azt legjobban mutatja az Ausztriában ijesztő módon szaporodó és a zsidósággal szövetkezett vörös demokrácia, a mely, ha szemben nem találja magát a legutóbbi választásoknál az egyesült keresztényekkel, ma a birodalmi tanácsnak egyik legerősebb pártját képezné. A másik fontos intézkedés, mely voltaképen sarkalatos elve az egész javaslatnak az, hogy az iskolának vallási viszonyait és vonatkozásait az illető tartománygyülés állapítja meg. Eddig ugyanis úgy áll a dolog, hogy az egy kaptafára szabott törvény az összes tartományok lakosait egyformán kötelezi, minél nagyobb igazságtalanság nem is képzelhető. Mert hogyan jut hozzá például az a jó katholikus tiroli, vagy felső-ausztriai és lengyelországi nép, hogy gyermekeit vallási meggyőződése ellenére úgy nevelje, mint azt a liberális urak a központból parancsolják? A katholikusok, kik a valódi szabadság alapján állanak, azt akarják, hogy e tekintetben, minden tartomány lakossága maga határozzon. Ha ez hitvallásos iskolát akar, hát legyen meg neki, ha pedig hitközönyös és vallástalan iskola kell neki, azt is megteheti, ha tartománygyülése a mellett nyilatkozik. Az úgynevezett »gleiches Recht für Alle« ezt követeli. Igen ám, de a liberálisok itt is megtagadják elveiket, ha azokat elienök alkalmazzák. Szerintök a parlamentáris úton megnyilatkozó többségnek az akarata alkotja a törvényt, de mikor a katholikusok is akarják maguk számára érvényesíteni az elvet, akkor már eget-földet mozgatnak meg, hogy ez az elv ne érvényesüljön. Az egész javaslatban leginkább azt kifogásolják, hogy a tartományi gyűléseken valamiképen ne érvényesüljön a katholikusok akarata. Ha a katholikusoknak e javaslata törvényerőre emelkednék, akkor azon tartományokban, a hol a katholikusoknak többségök van a tartományi gyűlésen, az egyház bizonyos befolyást nyerne az iskolákra és azoknak szellemére. Ez a befolyás is azonban csak a legszükségesebbekre szorítkozik s egyes egyedüli célja volna az ifjúságnak vallás-erkölcsi nevelését biztosítani. Szó sincs tehát arról, hogy a katholikusok az iskolát az egyház »igája alá« akarnák hajtani, mert AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A május-fa. Nem tudom, T. Szerkesztő ur — mint aféle városi ember — tud-e valamit azon falusi szokásról, hogy május elsejére virradóra a falu szépeit, értem a hölgyvilágot, május-fával szokták megtisztelni. Nem egyéb ez, egy gúnyájától megfosztott nyolc-tiz méter magas fiatal jegenyefánál, melynek épen hagyott sudarait tele szokták aggatni koszorúkkal, pántlikákkal, üres boros üvegekkel, narancs és citromokkal, s több eféle apróságokkal, azután éjjel szokták leásni a donzsuánok az ablakok alá. Ezen a tituluson május-fát kap rendesen a jegyzőék nővére, legyen az akár a íi, akár a női ágon. Kap azután biróék Marcsája, papék Treszkája, mesterek Röskéje, boltosék Reginája s többen ; no meg ne vegye szerénytelenségnek, ha megvallom, hogy az idén én is kaptam. Hogyan került férfiúi minőségem a szép nem közé. magam sem tudtam ; hogyan emelkedhettem a május-fa utján a csókolni valók rangjára, talány volt előttem. Most már tudom, s mivel én is Éva leányától születtem, s igy kissé csörfös vagyok, gusztusom jött elmondani, habár előre is elmondhatom, hogy a május-fa utján reám háramlott dicsőségből kilóg a gyalázat. Május elsejére virradóra, ugy három óra tájt lehetett, erős zuhogás, dörömbölés és zsörtölödés zavart föl jóizű álmomból. Hallgatóztam. Éjnek idején! Ablakom alatt! Kik? Mit akarnak ? Egy ideig csak lapultam. Egyszer csak hallom ám midőn valaki elég érthető hangon mondja: »kezdjük !« Én megriadva, hogy tán együttes erővel szobám falát akarják kikezdeni, hogy betörjenek, vagy talán az én oldalamat akarják kikezdeni, hogy megöljenek —• ettől legjobban féltem, mert néhány évvel ezelőtt a doktorok ugy is kikezdették a »Vörös-kereszt« kórházban — fölugrom, s gyorsan szedem-vedem értékes cók-mókomat, paraplémat, botomat, szalmakalapomat, krumpliórámat s rohanok ki a folyosóra a reménybeli betörők elől. De pár perc alatt csak hallom ám, hogy éneklik : »Képeddel alszom el, Képeddel ébredek, Kimondhatatlan az, Mit érted szenvedek !« Ah! Boldog halandó! Éjjeli zene! Mily boldogság ! Visszasompolygok szobámba, még ki sem hült paplanom alá húzódom, s lelki gyönyörrel élvezem a meglepetést, s annak énekárba öltöztetett keheméit. S elmélkedtem magamban: — Tehát mégis van nekem szép képem, nemcsak szobám falán, de sugár testalkatomon nyugovó, vállaimon fölül emelkedő nyakszirtem tetején. Hiába gúnyoltak társaim »Csunyafy«-nak, mégis csak vannak, kik akkor boldogok, ha az én rózsás arcom ideális szemléletével alusznak és ébrednek s kik értem sokat, nagyon sokat szenvednek. — Na, de nem tehetek róla, én is sokat szenvedtem a hazáért s annak leányaiért, most is szenvedtem, mert megijesztettek s kizavartak jó álmomból . . . Reggel fölébredek, még nagyobb meglepetés. Ott díszeleg ablakom alatt a május-fa, sudara szépen fölcifrázva. Elgyönyörködve benne, jóizüen simogattam szivem táján keblemet, mintha csak az éjjel nem álmomban, de valóságban szénás szekéren háltam volna, vajas kenyeret ettem volna, selyem gatyában sétáltam volna ; szóval az összes tót boldogságban részesültem volna. Föl is tettem magamban, hogy titkos imádóim kézzel-lábbal működő lelkes eszközeit jó áldomásbán fogom részesíteni, mihelyt megtudom hogy kik voltak. II. Az egész napot víg kedélyhangulatban töltöttem. Ki-kitekintettem ablakomon, mindannyiszor édes gyönyörrel szemléltem május-fámat, de még mindig nem tudhattam meg: kinek vagy kik-