ESZTERGOM II. évfolyam 1897
1897-05-02 / 18. szám
czor G.-től, szavalta Helcz E. VI. o. t. p. t. »A legszebb ének* Czuczor G.-től, szavalta Roszkopf L. VI. o. ii. p., p. t. Czuczor *Bolondja«, pályadijat nyert értekezés, irta: Chrenkó VII. o. n. p., r. t., felolvasta Szitkey B. VIII. o. t., aljegyző. Ezután Nidermann F. VIII. o. t., r. t. tartott igen szépen sikerült ismertetést Dús László * Árpád« czimü éposz-trilogiájának első részéről a »Bolgár háború«-ról, amely ismertetésében dicső babért jósol a törekvő, ifjú költőnek. A gyűlés végeztével, a mely Vojnits Döme igazgató elnöklete alatt és a tanári kar jelenlétében folyt le, az elnöklő igazgató intézett az ifjúsághoz még néhány szót, amelyben Czuczor életében kidomborodó két szép tulajdonságot, a vallásosságot és a honszeretetet állitotta követendő például az ifjúság, de különösen a VIII. osztályúak, mint az élet küzdőterére kilépő ifjak elé, a kiktől érzékeny búcsút is vett. Evvel a gyűlés 1 j 2 Q órakor véget ért. * Lapunk felelős szerkesztője két heti betegségéből fölépült s mai napon hivatalát újból átvette. * Vizsgálatok a főgymnáziumban. Főgymnáziumunk VIII. osztályú tanulóinak mult pénteken záródtak be az előadások. Vizsgalatjaik kedden azaz május 4. kezdődnek a hittannal és május 14. fejeződnek be. A hittani vizsgálaton, mint érseki biztos, Maszlaghy Ferenc prépost-kanonok fog elnökölni; a többi vizsgálatok pedig, minden tantárgyról külön-külön, Vojnits Döme igazgató elnöklete alatt fognak lefolyni. * Kinevezés és áthelyezés. Kellényi Sándor főtiszt Budapestről Esztergomba lett áthelyezve; Halasy Lajos segédtiszt kineveztetett segédellenőrré és Keresztessy Sándor segédtiszt a XI. fizetési osztály II. fokozatába lépett elő. * Május 1. A természet megújulása, virágfakadás, üde lég, mely gyógyitó erővel bir, ez a május hó. Ezenfelül nekünk katholikusoknak örömünnep minden napja, mert az ég királynőjének mutatjuk be hódolatunkat; de ünnep ez, és milyen más ünnep, a liberális szocialistáknak is, kik az első napon szokták tartani mindennek megdöntését célzó gyűlésüket. Az áprilisi leszálló, a májusi felvirradó napot zenék köszönték , vájjon melyik szállt Ábel füstjének az ég felé, s melyik Káinéként a földre vissza le; az-e, a melyik vörös zászló mellől forradalmi dalt zúgott, vagy az, mely szivet megnyugtatóan zengette : Ave Maria gratia plena! * Építkezések. A csendőr-laktanya építkezése rövid hat hét alatt annyira előre haladott, hogy már az emelet falai is emelkednek, s még folyó hó közepe táján tető alá kerül — A főszékesegyházzal szemben levő földszintes épületeket is lebontották már, hogy helyében az impozáns két új kanonoki lakóházat felépíthessék, amelyeknek munkálatait a jövő héten Pfalcz József művezetése s vállalkozása mellett meg is kezdik. * Az ipartestületi pénztár. Tudvalevőleg saját kebelében az ipartestület betegsegélyző s nyugdíjpénztárt akart létesíteni. E célból feliratot intézett a miniszterhez, a ki hivatkozva az ipartestületet szabályozó törvénycikkekre, az ipartestület tagjait kötelező ilynemű pénztár megalkotását nem hagyta jóvá, hanem felszólította az ipartestületet, hogy a mennyiben a felvett eszméhez ragoszkodnék, alkosson uj alapszabályokat erre nézve s jóváhagyás végett terjessze fel hozzá. Ennek következtében más uton bár, de mégis elérheti célját az ipartestület, ha az alapítandó pénztár alapszabályait azon szellemben fogja elkészíteni, mely az előző tárgyalásoknak megfelel, sőt azt is keresztülviheti, hogy a hátralékos tagsági dijak közigazgatásilag legyenek behajthatók. * Ülés a megyeházán. Esztergomvármegye központi választmánya május 1-én tartotta gyűlését, melyen az összeíró küldöttségeket választották meg. * A Zelinka-féle hölgyzenekar nálunk. Városunk legelegánsabb szórakozási helyeinek bizonyára egyike a »Központi kávéház.« Tulajdonosa mindent elkövet a közönség kényelme érdekében s most, hogy helyisége előtt egy szép terraszt építtetett, városunkat is szépíteni igyekszik. Néhány estére most a Zelinka-féle, már külföldön is nagy elismerésben részesült hölgyzenekart szerződtette, mely már tegnap a vendégek élénk tetszése mellett kezdette meg működését. Mai hirdetését ajánljuk olvasóink figyelmébe. * Hangverseny. A polgári sörcsarnokban tegnap a 26. gyalogezred zenekara hangversenyezett. * Uj vasúti menetrend. Esztergomból reggel 8 óra 2 perckor áj személy-vonat indul Budapestre. E vonat az Ó-Budáról d. e. 10 óra 4 perckor induló személyvonat által közvetlen folytatást nyert, a Buda-Császár-fürdő kitérőre is. Az Esztergomból jelenleg 1 óra 40 perckor induló vonatot az üzletvezetőség forgalmon kivül helyezte. A mint pedig Párkány a színészettel, ugy Dorogh, mint kiránduló hel múlja felül elhagyatott városunkat, amennyiben május 15-től szeptember 15-ig külön vonat fogja a kirándulókat Doroghra szállítani, hozzánk azonban a lokomotivnak a füstje sem fog elérkezni. * Gyanús örökös. A rendőrségnek szerdán megsúgták, hogy egy fiatal ember már 4 nap óta mulat az egyik nyilvános helyen s hogy telemarokkal szórja a pénzt. A rendőrség utána járt a dolognak, a feljelentést helyesnek is találta, mert az illető 3000 frtnyi állítólagos örökségének akkor már nyakára lépett, a tékozlóhoz azonban már nem volt szerencséje, mivel ismeretlen tartózkodási helyére távozott. * Uj bérkocsi állomások. A nagypiaci bérkocsi állomást a kapitányi hivatal a Lőrinc-utcába helyezte át, szombati napokra pedig a városház elé. Ez az intézkedés egyelőre csak annyiban eshetik kifogás alá, hogy a polgárság semmiesetre sem fog megelégedni a Széchenyi-tér parkírozása helyett egy ott létesített bérkocsi állomással, figyelmen kivül hagyva ezen körülmény zavaró hatását a városi hivatalok működésére. De igen is kifogás alá fog jönni ezen intézkedés azon esetre, ha a Lőrinc-utca fel fog épülni. Mert ezen esetben a város középpontján a legfeltűnőbb helyen lesz az, amit minden város mellék-utcákba helyez. A Hosszusornak a kispiacba nyiló része talán jobban megfelelne ennek a célnak. * Megszökött csütörtökön reggel a városi kórházból Walter Ferenc, kit mint irtuk megfigyelés végett beszállítottak. Délben azonban a rendőrségnek sikerült elfogni a szerencsétlent s eléggé pőrén öltözve gyalogszerrel vitték vissza a kórházba. Kocsit is lehetne ilyen esetben alkalmazásba venni. * Nyugdij cselédeknek. Hajós József, az Első hazai takarékpénztár alelnöke a pestmegyei gazdasági egyesület megbízásából egy igen fontos javaslatot dolgozott ki a mezőgazdasági cselédek nyugdijára vonatkozólag. Ezen ugy szociális, valamint gazdasági tekintetben igen jelentékeny kérdés, a tervezet szerint a cél kockáztatása nélkül oly alakban lesz megoldható, hogy ugy a cselédek, valamint gazdák évenkint igen csekély, 0.50—1.— forintnyi dij fizetésére köteleztetnének. Ezzel szemben a cselédek igénye áll egy a mi viszonyaink közt éppen nem kicsinylendő nyugdíjra, a munkaadók pedig cserébe áldozataikért a cselédek nagyobb megbízhatóságát nyernék. Azon esetre, ha a tervezet keresztülvitelére a törvényhozás bármi okból megnyerhető nem volna, társadalmi uton való megvalósítása van célba véve. Ha az utóbbi sikerülne, az volna ám az igazán nagy eredmény. Esztergom ezredéves múltjából. Törökvilág Esztergomban. XXXIV. Mátyás főhercegnek Prágából 1599. jun, hó 19-én Pálffyhoz intézett leveléből az tűnik ki, hogy az esztergomi érsek a felett panaszolkodott neki főképen, mert az esztergomi Vízivárosban és a vár területén nemkatholikus lelkészek türetnek. Ennek alapján a főherceg meghagyja Pálffynak, működjék oda, hogy az érsek kívánsága teljesüljön s a katholikus papság semmi akadályra ne találjon. Ekkor rendelte ide Kutassy János érsek Posgay Jánost, ki Erdélyben Báthory Zsigmond és ennek segéde Naprady püspök oldala mellett működött. Mivel már ő 1599. ápril hó 5-én nyerte az esztergomi plébániára az investiturát, a főherceg pedig levelében azt mondja, hogy a Vízivárosban és a várban nem kath. lelkészek türetnek, vagyis a kath. lelkész nem türetik ; ebből bizonyos, hogy az ő működési területe kezdetben a rácok városában volt, ahol bizonyára előbb már működtek más katholikus lelkészek is, hihetőleg olyanok, a kik a katonasággal ide jöttek. A mint tábori lelkészek alkalmazott szerzetesek Posgaynak egy évi esztergomi lelkészkedése után megjött az esztergomi kanonokság, melybe 1600. szept. 18-án beruháztatott. Utóda volt Dubovszky György, kit mint esztergomi kanokokot küldött Kutassy érsek Esztergomba lelkészkedni. Esztergomi társadalmi élet 1595—1605-ig. Mielőtt Esztergomnak másod ízben török kézbe jöttéről szólnánk, nem mulaszthatjuk, hogy meg ne ismerkedjünk a belviszonyokkal, melyek ama tiz év alatt Esztergomban fennálltak, mig az a keresztények birtokában volt. Az imént elmondott epizód, miként szorították ki a reformátusokat Esztergomból, igen érdekesnek bizonyult, érdekesek voltak az esztergomi várőrség portyázati kalandjai is; de sok változatost és különlegest nyújtanak ama feljegyzések is, melyek az esztergomi helyi viszonyokkal és az ottani társadalmi élettel ismertetnek meg. Midőn Pálffy Miklóst Mátyás főherceg Esztergom parancsnokává tette, vele 1595. okt. 10-én szerződést kötött. Eme okmányban, mely német nyelven van írva, részletes ismertetésére találunk Esztergom akkori állapotának. Midőn Pálffy Miklós, mint a Dunán-inneni részek kerületi kapitánya, a bányavárosi határvidék főparancsnoka Esztergom parancsnokává lett, ezzel a várral kapcsolatosan megkapta Visegrád, Sz.-Tamás és Tata parancsnokságát is és 1000 rhonusi frt havi fizetést ugy azonban, hogy 1593. október havától fogva eddigi havi 600 frtja 400 frttal pótoltassék, azonkívül a szelesi javadalmat mindaddig szabadon élvezhette, mig esztergomi kapitány, a többi magyar javadalmakat pedig az érdemdús harcfiaknak maga adományozhassa, oly feltétel mellett, hogy az ily javadalmazottak asztelpénzben nem részesittetnek. Ezek előrebocsátása után elmondja az okmány, hogy Esztergom vár és a Víziváros a katonaság elhelyezésére éppenséggel nem volt alkalmas és a katonáknak magoknak kellett itt lakhelyeiket építeni. A főherceg elrendelte ezek könnyebbségére, hogy némely falvak robotolással legyenek segítségökre, de keményen meghagyja, hogy a falusiakkal a katonák ne méltatlankodjanak. Továbbá elrendeli a főherceg, hogy mivel pedig Pálífynak magának is Esztergomban kell laknia, szükséges, hogy számára a meglevő készlettel azonnal lakás készíttessék. Azon esetre, ha távol kell lennie,, hogy baj ne legyen, parancsnoki helyettesévé Tury Mártont rendeli. Ennek gyengélkedése miatt pedig Pográny Benedeket. Ezeknek miként való eltartására vonatkozólag Pálffynak kellett megtenni .a. javaslatot. Esztergom akkori állapotában rendes erődnek nem volt tekinthető, azért Mátyás főherceg abba csak csekélyebb örséget helyezett el. Oda volt parancsolva Terszky ezredes és még egy más ezred, úgyszintén a Starkenberg-féle és Mengs-féle lovasság. A lovasságnak elszállásolása egyelőre a körüllevő falvakban történt. Amint a visegrádi vár és helység, valamint Sz.-Tamás erőd kiépültek, akkor ide helyezte át Pálffy a régi rendes határőröket Újvár, Léva, Korpona és Bakabányábói (Pukancz.) Naszádos itt és Komáromban huszonnégy felszerelt sajkával állomásozott. Ezek fizetését Mátyás főherceg intézkedéséből a nagyszombati és szenici (Wartberg) harmincadból utalványozták ki. A várőrség élelmezését a főherceg az érseki jövedelmek kezelőjére Hölgyi Gáspárra bizta, akinek kötelmévé tette mindaddig a fizetés és élelmiszerek kiszolgálásáról gondoskodni, mig a rendes élelmezési mód életbe lép. Gondoskodjék róla, hogy liszt, bor, só és egyéb élelmiszer legalább négy hónapra legyen készletben. Ezenkivül ő Fensége a főélel, mezési-mester hivatalából azonnal 500 akó bort, 200 hordó lisztet és elegendő sót a várba szállítani parancsolt. Megparancsolta Hölgyinek, hogy kivált működése elejével itt tartózkodjék és arra is nézzen, hogy alárendeltjei az őrházakat és egyáltalán a katonaságot tüzelő-fával és egyéb szükségessel jól lássák el. Ágyukról és lőszerekről a vár és viziváros I számára ő fensége ugy gondoskodott, hogy azokban : hiány ne legyen és ide mielőbb egy jó és tapaszI talt fegyvertárost fog küldeni. A bástyafalakat a