ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-04-25 / 17. szám

éven keresztül tanitotta a paedagogiát és módszertant az esztergomi papnevelő intézetben is, s éppen ezért hivatásosabb tanférfiű kezére az egyházmegye tanügyét bizni nem is lehetett. A tanítói, illetve a tanári pályán eltöltött hosszas tapasztalatai biztositékot nyújtanak arra nézve, hogy az elhanyagolt tanügyet virágzásra fogja emelni. Volt növendékei mindenkor szívesen emlékeznek vissza reá, látván benne a munkás, pontos és fáradhatlan tanférfiú példányképét. Az ő szervező, hatalmasan alkotó, csüggedést nem ismerő tehetsége és szorgalma megtalálja bizonyára az alkalmas eszközöket és módokat arra, hogy az egyházmegye katholikus tanügyét azon színvonalra emelje, a melyen annak állania kell. Mi beléje helyezzük minden reményeinket, és meg vagyunk róla győződve, hogy reményeink várakozáson felül valósulnak. Tudjuk, hogy nehéz és fárasztó munka vár reá. olyan munka, mely egy egész embert igényel, r

de legyen meggyőződve róla, hogy ezen terhes munkájában szives örömest fogják támogatni mindazok, kik a katholikus tanügy felvirágzását szivükön viselik. Most. midőn katholikus tanügyi intézményeinket minden felöl veszélyek fenyegetik, szükség volt oly férfiúra, ki a fenyegető veszélyeket elhárítani, s körültekintő s fáradalmat nem ismerő szorgalommal és tehetséggel távol tartani képes. Hálás szívvel üdvözöljük a kegyelmes főpásztor ezen intézkedését, és őszinte szívből kívánjuk, hogy dr. Walter Gyula egyházmegyei főtanfelügyelő működését az elhanyagolt kath. tanügy felvirágzásának sikere koronázza. Külföld. •—cs.— Az osztrák képviselőház munkarendje olyan lesz, mely minden parlamentnek mintául szolgálhat. Az ülésszak elején benyújtott törvényjavaslatok és indítványok olyan tartalommal bírnak, melyek a szó szoros értelmében a közjó emelésére irányulnak. Mellőzve minden elméleti politikát, mely a többi parlamentekben napirenden van, majdnem kizárólag a napi szükségletek kielégítését célozzák. És ez igy van jól. A képviselőház nem arra való, hogy hangzatos jelszavak körül meddő vitát folytassanak, melyből az országnak semmi haszna nincs, hanem a nép azért küldi képviselőit oda, hogy tanácskozzanak azon módokról, miként lehet segíteni és megelőzni ama bajokat, melyek a népet sanyargatják. Ezen józan felfogást tartva szem előtt, az osztrák képviselők minden pártárnyalata szociálpolitikai működést fejt ki és gondos figyelemmel érvényesiti befolyását ezen irányban. Először is a liberalizmus által tönkre tett ipart és földművelést akarja orvosolni, ütt fekszenek már a ház asztalán ama indítványok, melyek a szabad-ipar veszélyeit elhárítani célozzák. A vasárnapi munkaszünet kérdése egész határozottsággal van felvetve és a fogyasztási cikkek körüli szabályok lényegesen lesznek módosítva. A földmivelés ügye pedig, mely jelenleg Közép-Európának egyik legnagyobb baja, a trónbeszédben is kiváló helyet foglal el és hangsúlyozva van ott, hogy a kormány kiváló feladata lesz e tekintetben támogatni minden törekvést, a hátrányos befolyásokat pedig távol fogja tartani. Az ipar-törvények reformjára vonatkozólag oly javaslatok vannak benyújtva, melyeket az iparos osztály régtől fogva óhajtva várt. Főleg a szakegyesületek létesítése a cél, melyek kötelező jelleggel és a képesítési joggal felruházva, hivatva lesznek megszüntetni azon visszaéléseket, melyeket a szabad-ipar elve meghonosított. És általában az ipartörvények végrehajtására nagy sályt kivannak fektetni. Mert eddig is volt egy két helyes intézkedés, de a hatóságok elnézése vagy hiányos felügyelete folytán semmi eredménynyel sem birtak. A munkások védelmére szintén több törvény van készülőben. Öreg kor és munkaképtelenség esetére, úgy szintén az özvegyek és árvák biztosítására törvényes intézkedések lesznek szervezve. Sőt a keresztény-szocialisták részéről indítványozva lett egy nemzetközi értekezlet a munkaidő leszállítása érdekében és a sokat hangoztatott 8 órai munka megbeszélésére. Ez utóbbi Angolországban és az amerikai Egyesült Államokban már be lett hozva, sőt Ausztria egyes helyein is. Mint a brünni kereskedelmi kamara jelenti, egyes kőszénbányák ily munkaidővel működnek és a statisztikai kimutatások szerint ott ez a vállalatra előnyösnek mutatkozik. A szociáldemokraták csoportja az egyedüli, mely túlnyomókig politikai kérdéseket tárgyal. Mindjárt az ülésszak elején az általános szavazati jog behozatalára vonatkozólag terjesztett elő indítványt. Legnagyobb erővel azonban a választási visszaélések megtorlását követeli és egy sürgős indítványban parlamenti bizottság kiküldését és Badeni vád alá helyezését követeli azon durvaságok miatt, melyeket a választások vezetésénél főleg Galíciában a szegény néppel elkövetett. Ezen indítványát meglehetősen pártolják a néppártok is és igy Badeni kellemetlen megaláztatásoknak néz eléje. Általában a szociáldemokraták úgy mutatkoztak be, hogy részükről kíméletlen támadásokat várhat a kormány. Vezérük a lengyel Daszinszki, ki fiatal kora dacára már viharos politikai múlttal bir. Kitűnő szónok és ügyes vezér, kinek vezetése alatt a szociáldemokraták bátor harcosok lesznek. A bécsi »Arbeiter Zeitung« ki is jelentette már, hogy a szociáldemokraták bevonulása után az idylli élet megszűnik a parlamentben és kemény harcok várhatók. De az osztrák képviselőház jelen összeállítása mellett mégis csak örülni lehet a helyzetnek. A nép minden rétege megnyugvással tekinthet az ország házára, mert ott olyan képviselők vannak, kik feladatukat becsületes komolysággal teljesitik és az összes bajok iránt érzékkel birnak. Eddigi rövid működésük is teljes Lizalomra jogosít és korunk égető kérdéseinek megoldása tőlük bizton várható. Ismét csak a szövetkezetek. Esztergom, ápril 23. A nép, s a munkások szervezkedése és szövetkezése körül forog most a világ. A magyar ember a közjogi vitákból kilép a praktikus érdekek mezejére. Pedig mily megerőltetésbe kerül ez neki, akibe beleszáradt a százados politizálás. Mindegy; ezt a politizálást mint privát passziót űzhetik még a magyar parlament pártjai, de a népet másfelé vezetjük. Országszerte községenkint külön-külön községi hitelszövetkezeteket alapítunk, azokat szeretettel neveljük, az ügyvezetésbe betanítjuk és ha már elég erősek, szárnyaira bocsátjuk. Az eredmények már eddig is nagyok. A kis szövetkezetek jól beváltak. Tőkésítettek az üzletrészekre történt befizetések útján, több mint két millió forintot; takarékbetétek útján pedig ezt jóval fölülmúló összeget. Idegen hitelt élveztek a szövetkezetek 1896-ban nyolc—tiz millió forintot úgy, hogy ma már évente tizennégy—tizenöt millió forint az az összeg, mit hazánkban a községi szövetkezetek a hitelre- szoruló tagok kezébe juttatnak. Ezek a számok pedig úgy nőnek, mint tavaszi eső után a fű, mint emelkedő árvízkor a víztükör. Hallani ugyan itt-ott panaszt; de az nem a szövetkezetek ellen, hanem a kortes-hatóságok rossz indulata ellen hangzik föl, amelyek néhol farkasszemet néznek a hitelszövetkezetekkel Bánffy és a nagy tőkének szép szemeiért. Kár azért mindjárt oly jeremiádokat csapni s azt hirdetni, hogy addig nem megyünk semmire, míg nem lesznek oly hitelszövetkezeti alapszabályaink, melyeket a kormánynak pósta-fordultával kell megerősíteni. Az ilyen epekedés nagyon naiv, s mivel elkeseredett, nincs igaza. Hát 15 millió forint a hitelt kereső népnek semmi? Ma a hitelszövetkezeteknek a pénz otthon a falukban 5—6 százalékba kerül. Ennyibe kerül mondom magának a községi hitelszövetkezetnek, amely azt a pénzt természetesen drágábban juttatja azután a hitelt kereső népnek kezeihez. Ha a községi hitelszövetkezet egy, legfeljebb két százalékkal többet is szed be az adósoktól, azt a többletet, levonva az év végén a tán a falon függő nehéz aranyláncos órát akasztja le, szemeiből patakként omlanak a könnyek. — Ah — igy szól — ezt mindig magával horda az én jó bátyám, elteszem emlékül. És pakfon óráját nadrágja zsebébe csúsztatva, helyébe fölteszi az emléket, könyes szemeivel tetszelegve nézve végig kopottas fekete ruháján, a melyre sehogy sem illett a vastag arany ékszer. Mintha ez lett volna a rokonoknak a jel. Eloszlanak mind a szobákba és emléket keresnek mindenütt. Az egyik a nagy téli bundát akasztja le és teszi félre magának, a másik a kabátok közöl válogat ki egy pár jobb példányt, a harmadik a fehérnemüket teszi félre, mind csak emlékül. Az esperes fejét kezei közé szorítva jár szobáról-szobára, és nézi az emlékszedést. A halott pedig fekszik nyugodtan. Azonban a síró rokonság ebéd nélkül sietve jött a hőn szeretett pap bácsi halottas ágya mellé, megéhültek és uzsonához készültek. A nagy ebédlő a halottas szoba mellett volt, hosszú asztala görnyedt a felrakott enni és innivalóktól. A rokonság maga keresett elő mindent, mert a zúgolódó gazdasszony keserű fájdalmába merülten nem tudott mit se csinálni, szobáját se akarta elhagyni. Mind készen voltak az evésre. Szemük vágyva tekintett a felhalmozott sok csemege felé és akkor veszik észre, hogy az asztalon nincs egyetlen evőeszköz sem. Eltűnt mind, a szekrényben nincs belőle semmi, sőt még a só és paprikatartót is kiürítette valamelyik és eltette úgy. Hol van? Na ez már mégis sok! Ki tette el ? Legalább most adják elő ! zúg az egyik csapat, mig a másik pirulva szedi elő táskájából a felosztott örökséget, — ami ezüst lévén — hamarjában emlékül a többiapróság közé csomagoltak. És elmúlt a nap. Estére a halott magas ravatalon fekszik egyszerű tölgyfakoporsóban. Természetes és művirágokból készült hatalmas koszorúk veszik körül. Olvasóval összekötött kezében kereszt, testét fekete reverendája födi és e fölött új karingje van, melyet egy pár nappal előbb kapott egyik hívétől a húsvéti ünnepre. Az ing csipkéjén átlátszik violaszinű öve. Őszes sűrű haja keretbe foglalja a sárga, szenvetlen arcot, elveszett róla a pírral együtt még az a jóságos, bizalmat gerjesztő kifejezés is, mely arra készleté az idegent is, hogy szive titkát ez előtt öntse ki. A ravatal mellett magas tartókban gyertyák égtek és füstjük összevegyülve a tavasz virágainak édes illatával és a beszentelésnél használt tömjén illattal, olyan igazi halott szagot terjesztettek el a' teremben. Lábainál egy imazsámoly volt, két irgalmas nővér imádkozik. Itt csend van. A szomszéd szobában vannak a rokonok. Egy se jött be. Nagy és más dolguk van. Civakodnak, mert nem leltek pénzt, mert nem maradt pénz, sőt talán még amit eltettek is, azokat is vissza kell adni, mert a boldogult pazar volt nagyon, sok jót tett. Nem gondolt rokonaira soha. Az igaz, hogy ők se törődtek vele. Egyszeregyszer hangosabbá válik zugásuk, az egyik nővér az ajtó felé tekint és elgondolja, hogy mi volna, ha most ez itt felkelne. E pillanatban valami neszt hall a koporsó felől, megijed, de csak egy lepke esett a gyertya lángjába és az égett el nagy sercegéssel. A halott pedig feküdt nyugodtan. * Másnap eltemették. Ott volt temetésén az egész város, a fél megye, a környék mindenféle papja, óriási tömegben. A szívből gyászoló barátokon és szegényeken kivül, kik az elhunytban jótevőjüket vesztették el, természetesen a kósza kíváncsiság is sokat hozott el a temetésre, és bizonyos élvezettel nézték ezek ezt a hosszú tömött sorokban haladó menetet, nem mintha a gyász nyújtott volna nekik gyönyört, de a nagyszerűség köté le lelküket, mely utóvégre is kellemes érzésbe hangolja az embert. A csöndes zúgással tovavonuló tömegből, melynek fekete egyformaságát csak itt-ott élénkité két-három egymás mellett haladó hölgy világos tavaszi kalapja, egyszerre felhangzott a »Miserere« fájdalmas dallama, mint egy jajkiáltás, mint egy óriási tömeg egyetlen szivének konyörületért esdő fohásza az élet és halál rettentő urához, hogy lassanként elnémuljon ismét és helyet adjon a senkitől nem indítványozott és mégis egyszerre megkezdett imának, melyet hangosan zokogva