ESZTERGOM II. évfolyam 1897
1897-04-25 / 17. szám
II. évfolyam. Esztergom, 1897. április 25. 17. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNIFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fö-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés ntán 30 krajcár. , Sérelmi politika. Esztergom, április 24. O Azalatt mig Bécsben a keresztény eszmék győztes képviselője, Lueger polgármester, diadalmasan vonul be a városházára s ott nyiltan hirdeti, hogy az Istenre való hivatkozással letett eskü neki nem puszta formalitás s hogy egyik legelső teendője lesz a templomok szaporítása, nálunk napirenden van a kereszténység meggyalázása. A szabadon garázdálkodó felekezetnélküliség, szövetkezve a recepció következtében fölfuvalkodott zsidósággal, mindig ujabb támadásokat intéz a kereszténység ellen. Mert egyébnek mint támadásnak nem nevezhetjük a vallásunk legelső, legszentebb jelvénye, a kereszt ellen intézett merényleteket. Midőn Nagy-Maroson egyik recipiált honfitársunk a községházáról akarta eltávolitani a keresztet, azt mint magánosan álló esetet, még hajlandók voltunk, egy fölfuvalkodottságában magáról megfeledkezett ember tettének tekinteni. De most, midőn egy nagy zsidóhitközségnek lelki elöljárója, a rabbinus, mint Érsekujvárott, önhatalmúlag távolitja el a keresztet egy katholikus iskola faláról, vagy pedig egy katholikus tanitó dobatja ki megváltásunk szent jelét az iskolából és pedig állami népiskolából, mint Szakolcán, már bizonyos tervszerű, a kereszt ellen intézett hadjáratot kell néznünk a dologban. Valóban elszorul az ember szive, ha látja, hogy Bécsben, a hol ugyanegy időben kezdett pusztítani a vallástalan iskola, mint minálunk, a kereszt ismét diadalmasan bevonult az iskolákba, nálunk pedig most újra tört ki a szent kereszt elleni dülöngés. Ugyanazok az idők, mint 1868-ban, midőn a liberalizmus kamaszéveit élte Magyarországon. Akkor is féltette uralmát a kereszt hatalmától; most is félti. Csakhogy az akkori és mostani állapotok között mégis óriási különbség van. Akkor a zsidóság csak politikailag lett egyenjogúsítva, most vallását is recipiálták; akkor a hitetlenségnek, a, pogányságnak csak a liberalizmus szolgált védpajzsul, ma a törvény ép úgy védi, mint a hazának megalapítóját s ezeréves föntartóját, a kereszténységet. Ez a megerősödött pozició az, a mely őket bátrakká, sőt kihívókká teszi. Nekünk katholikusoknak a liberális korszak kezdete óta az volt a hibánk s ma is az, hogy rá nem léptünk az úgynevezett gravaminális vagyis sérelmi politika terére. E politikát régente őseink az országgyűléseken folytatták s miként ismeretes, egyes régi országgyűléseink kizárólag különféle alkotmányos jogsérelmek tárgyalásával és elintézésével foglalkoztak. Később a protestánsok vették át s hogy mily eredménynyel folytatták, azt eléggé mutatja mai befolyásos helyzetök. Még a Trefort és Csáky-féle elkeresztelési rendeleteket is a gravaminális politika segélyével csikarták ki. Trefort miniszter, de különösen Csáky Albin gróf, azzal indokolta ország-világ előtt rendeletét, hogy midőn hivatalba lépett, miniszteri irodájában garmadákban hevertek a protestáns konventek panaszai az elkeresztelések ellen, s hogy neki el kellett azokat valamikép intéznie. Elintézte tehát úgy, amint mindenki előtt ismeretes. S abban csakugyan igaza volt Csákynak, hogy tömérdek sok panaszt talált a protestánsok részéről. Hogy e panaszok mit eredményeztek, azt látjuk és szemléljük az egyházpolitikai törvényekben. Mig tehát a katholikusok azt gondolták, hogy nekik mint az uralkodó vallás híveinek nincs okuk panaszra, addig a protestánsok bőven gyümölcsöztették a sérelmi politika jogát, természetesen mindig a katholikusok hátrányára, a liberalizmusnak pedig és a saját előnyükre. Megváltásunk szent jele, a kereszt ellen egymásután intézett támadások megtorlására, nekünk is a sérelmi politika terére kell lépnünk. Mindenekelőtt azokon a helyeken, a hol üdvösségünk szent jelvénye meggyaláztatott, kellene a katholikusoknak, de a többi keresztényeknek is, kezükbe venni a dolgot és alkalmas módon egyrészt megbotránkozásuknak, másrészt a kereszt iránti ragaszkodásuknak kifejezést adni. Az illető lelkészek és előkelő világi katholikusok vegyék kezökbe a dolgot. Ne hagyják elaludni, mert különben rájuk tognak illeni az ószövetség nagy prófétájának, Izaiásnak (56, 10.), ismeretes szavai. Forduljanak panaszaikkal a felsőbb hatóságokhoz s követeljenek elégtételt a meggyalázott kereszt számára. Vegyék föl a gyalázatos merényleteket a katholikusok sérelmei közé. Arról biztosak lehetnek, hogy az egyházi hatóságok támogatni fogják, de föltenni sem merjük, hogy a világi hatóságoknál siket fülekre találnának. Keressék föl sérelmeikkel az országgyűlést is. Vannak ott már a szent keresztnek bátor és elszánt védői. Ezek majd kényAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Csillagom. Eletemnek sötét egét Nem deríti napsugár, Annak heve, ragyogásaSzebb vidéken, messze jár. Eletenmek zord, bús egén Nincsen tiszta, szelid hold, Boldogító varázsfénye Ennek is régen kiholt. Xf/iéz. komor felhők közül Csak egy csillag integet S kételyeim bús éjjelén, Ujitja reményemet. Ez a csillag boldogságom, Ez vigaszom, életem . . . Hagyjátok öt még ragyogni E esi/ lag költészetem. Stella. Meghalt a papunk. — Nem lehet az! — De ugy van, ép most mondta a tiszttartó. — De hiszen tegnap még beszéltem vele itt épen. — Már hiába! No nézd, Pista most jön ki tőle. — Jó reggelt fiuk ! — Jó reggelt. Hát csakugyan a végsőkig van? —• Már be is fejezte ! — No nézzék már ! Ki hitte volna ? Életerős, egészséges ember volt. — Bizony azt hittük, évekig él. —• Hja, a tüdővizenyő rögtön öl. — Én bemegyek és megnézem. — Várj, én is. — Isten veled Pista! — Ég veletek. Nekem dolgom van, pedig maradtam volna én is. Hej, milyen felfordulás lesz itt ! Egy asszony rohant ki épen az előbb meghalt plébános dolgozó-szobájának ajtaján, arcán kétségbeesett ijedtség, tűzben égő meredt szemeiben a halál közvetlen látása visszatartá a könnyeket. Kezeit feje fölé emelve futott végig a hosszú folyosón és csak mikor a konyha felé nyíló ajtót bezárta, hagyta el ajkát egy jajkiáltás. A nyitva feledett ajtón a sötét szobába beözönlött a tavaszi nap vidáman, kedvesen, az élet látogatóul jött a halálhoz. Sugarai ráestek az ágyra, megvilágítva a megpihent lelkész merev vonásait. A pár órán keresztül tartó szenvedés nem hagyott rajta semmi nyomot, csak ajkain látszott a halálküzdelem véres maradványa, az odaszáradt vörös hab. tjvegesedett szemei merően tapadtak a lábainál függő keresztre, amelytől segítséget, irgalmat esdekelt életének legnehezebb és utolsó percében. Görcsösen összehúzódott ujjai a kék selyemtakarót feltépve, a kifejtett gyapotba markoltak. A fali szőnyeg leszakgatva hevert rajta, párnái összegyűrve, felbontott szallagokkal feje alatt, még minden ugy, mint a pár perccel előbb bekövetkezett halál találta volt. Mellette káplánja, egy pár orvos és vagy két jó barátja volt, kiket a nem várt szerencsétlenség hire a közelből hívott össze, mindannyian tehetetlenül állottak, nézve leverten azt, ki az egyiknek jó testvére s a többinek szerető társa volt. Szemükben köny ült, ajkuk vonaglott a visszafojtott sirástól. Lelkük zokogott élettelen látva azt, kitől e földön annyi jót reméltek. A szobában szerteszét volt minden. Kinyitott imakönyve ott hevert az íróasztalon, mellette mindenféle irományok, rajtuk egy egész halom házi-szer, melyekkel a pillanatnyinak vélt roszullétet eltávolitani gondolták. Az éjjeli szekrényen öt-hatféle orvossággál telt üveg, fele még ki se bontva, a földön, folyton útban, a cipők, az este ledobott harisnya, egy feldöntött szék mellett a papi talár és egyéb ruhái az elhunytnak. Az ablakok befüggönyözve lévén, az iró-