ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-04-04 / 14. szám

és megállapított álláspontjának érvényesítése érde­kében a leghatályosabb erőkifejtésnek szükséges­ségét mondotta ki. A másodikra vonatkozólag az értekezlet nyomtatványok utján elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétségére, valamint az esküdtszék ítéletével már sújtott elmemüvek ujabb közlése vagy árulása által elkövetett bűn­tettekre és vétségekre nézve tovább is az esküdt­birósági tárgyalások fentartásában és igy a 16. §. 2. és 3-ik pontjainak elejtésében, valamint a 15. §. II. pontjának ehhez képpest módosításában állapodott meg. — A 16. §. 2. pontja tudvalevő­leg a »magánegyén« ellen nyomtatvány utján elkö­vetett rágalmazást és becsületsértést, 3. pontja pedig az esküdtbíróság Ítéletével már sújtott elmemü újra közlését vagy árulását, a rendes bíróság hatáskörébe utalja, az esküdtszék bíráskodása alól tehát kivonja. Erre vonatkozik a 15. §. II. részének, az esküdtszéki hatáskör alól kivételt tevő része is, amelynek tehát szintén megváltoz­tatását követeli a nemzeti párt, a 16. §. sérelmes pontjaival egyetemben. — Állategészségügyünk államosítása. Az állategészségügy államosítására vonatkozó törvény­javaslat a földmivelésügyi minisztériumban már teljesen elkészült s legközelebb tanácskozás tár­gyául fog szolgálni. Ezzel Darányi Ignác földmi­velésügyi miniszter egy régi közgazdasági szük­ségletnek tesz eleget, s olyan intézmény léptet életbe, mely állattenyésztésünknek ismét biztosit­hatja a külföldi fogyasztó piacokat. A velünk állat­egészségügyi konvencióban álló államoknak azok a kifogásai, melyekkel ezt a konvenciót legtöbb­nyire kijátszák, egy szervezett állami állategész­ségügyiszolgálat mellett alapjukat vesztik, másrészt pedig az állategészségügy államosítása az állator­vos hiányon is fokozatosan segíteni fog. Komáromi képek. Komárom, április 1 Tessék kérem, tessék besétálni! Itt lehet látni nem a kréta szigetét, nem a török-görög csatát, hanem ... a hires Komárom városát, Komárom városából érdekes és változatos képe­ket. Tessék kérem, tessék besétálni! Beállottam panorámásnak, s mondhatom kifizeti magát, csak színesek legyenek a képek, a közönség csak úgy tódul a bódéba. Hja kérem szint kell vallani a mai világban, a fakó szinek iránt nincs semmi érdeklődés, a fakó színtelen elvek idejüket multák Itt van mindjárt az első szines kép. Egy kálvinista »pásztor* ül az asztalnál, mér­ges lehet, mert homloka ráncokban húzódik össze. Hogy is ne ; a nyáj szétzüllik, nem engedelmeske­voltunk valahogy, az üzlet elég jól ment, de fér­jem alig kapott társától annyi pénzt, hogy abból tisztességessen megélhettünk volna. Végre beláttuk azt, hogy hitvány csalóval van dolgunk; férjem kijelentette a derék társ előtt, hogy kilép a társaságából s kéri a befekte­tett pénzét, s az esetleges nyereségből a rá eső részt készpénzben, mint azt az egyesség szerint köteles kifizetni. Csakhogy most meg ő kereke­dett felül, s azt monda férjemnek, hogy ő rossz szelleme volt az üzletnek mindig, ki az üzletet folytonosan lopta, holott ő volt a tolvaj; mert a két év alatt, mig a társüzlet tartott, ellopkodta férjem által vágott minták nagyobb részét és né­mileg a szabászati tudományát is. A dologból per lett, mert nem akarta'vissza adni pénzünket a csaló ; sőt még ő kért kártérí­tést az állítólagos károk és veszteségekért, me­lyeknek az ő állítása szerint, férjem volt az oka. A per sokáig elhúzódott s végre is mi let­tünk a vesztesek. Ezzel a perrel elvesztettük pénzüket, mindenünket; s az emberek előtt ez ideig bírt becsületünket is. Tönkre lettünk téve, úgy erkölcsileg, mint anyagilag; az a hitvány, lelketlen ember pedig meggazdagodott és ma is fényes cipő-üzlete van és váltó-mühelye, mi pe­dig koldusokká lettünk. Igen Uram ! koldusokká, földönfutókká let­tünk, s egyedül azért, mert becsületes emberek voltunk, mert bíztunk és hittünk egy oly ember­ben, ki akasztófát érdemelne, mert bitang s rabló módra megölt egy tisztességes iparos-családot. Hogy szégyenünket és nyomorunkat, az isme­rős emberek elől eltakarjuk, elhagytuk azt a vá­rost, hol bölcsőnk ringott, s hol boldogok valánk. dik. Elhagyják a »tiszta« evangyéliumot s pápisták táborába térnek »vissza.« Skandalum bum, bum ! Tenni kell valamit. A »pasztor« fölugrik, homlo­kára csap, meg van. A pápista főnök gazdag ember, gróf, pénze van elég ... itt van la; pén­zen vásárolja a lelkeket. Várj csak ; tönkre si­lányitalak én! Aszószékre lép, honnét a > tiszta « evangéliumot kellene hirdetni, arcán a farizeusi szomorúság ömlik el, s fájdalmas hangon igy szól: »Keresztyén híveim! szivem fájdalmában adom tudtotokra, hogy az elmúlt évben a katholikusok (értsd a gróf) 33 lelket vásároltak meg!« A nyáj dühösen összenéz, s hirdeti kün a világban s ki­abál a pápistákra : ti lélekvásárlók. Mégis a katho­likusok izgatnak és pedig a szószékről! Készül a csapda és a tőr mindenfelé a gróf ellen, s végre sikerült valami. Ime a második szines kép. Egy kálvinista leány jelentkezik megtérésre nem a gazdag grófnál, hanem a szegény káplán­nál. Ez megírja az utalványt, s elküldi szülőhe­lyére a pénzt a keresztlevélért a leány címével. A keresztlevél jön, de az ecclesiára. A szolga viszi ki, de a leányt otthon nem találja. Másnap a leány anyja megy a keresztlevélért, nem adják ki. Ezalatt állítólag távirat megy a leány rokoni­hoz, nagy baj van kréta körül, ne engedjék, hogy pápista legyen. A leányt fenyegetik kapitány nyal, börtönnel. Ez elrejtőzik, s koplal, de állhatatos marad. A gazdag gróf a lánynyal csak átvétel előtt beszél, mindent a szegény káplán végez. A má­sodik jelentkezésnél megkapja a keresztlevelet, s az ecclesia kezében a levéllel tudomásul veszi a jelentkezést, de markában gúnyosan nevet, s kár­örvendve várakozik. Megtörténik az átvétel a szegény káplán kezében, s a gróf megírja a je­lentést az ecclesiának, hogy a leány a mienk. Az ecclesia örömében tapsol : meg vagy fogva, majd adunk mi neked! A leány csak két hónap múlva lesz 18 éves s a gróf és a káplán ezer teendők halmazában elnézik az időt. Jön egy levél a pásztor­tól, nagyon finom a hajtása, édes a hangja: »A jelentést tudomásul nem veszem.« A gróf meg­köszönni a »szives« figyelmeztetést s a dolog abban marad, az ecclesia mosolyog. A grófot a leány gyámjai (hiszi aki akarja!) bepörölik a járásbíróságnál, de a panasz mellett ott van a pásztor levele, hogy tetemes vagyon kilátásba helyezése mellett vétetett át a leány. Ime a »szives« értesítés mivé lyukadt ki ! Eljöttünk ide, ebbe az idegen városba, hol nem ismert minket senki, s mint láthatja Uram, itt idáig jutottunk. Én elérzékenyülve nyujtám kezemet az ömlő könnyeit kötőjével törülgető, bánatos, sorvadó asszonynak és hogy másfelé te­reljem a beszélgetést, férje után kezdtem tu­dakozódni. Férjem, monda a nő, már reggel óta oda van a tandleroknál munkáért. Igen kérem, a tandle­roktól élünk, mert más ember az ily szegény emberekre nem mer munkát bízni, mert félnek, hogy eladja azt. Én, a szegény nőnek és hallgatag leányá­nak néhány résztvevő szót rebegve, a szoba ba­cilussal telt levegőjétől és a hallottak rettenetessé­gétöl elkábult fejjel hagytam el a nyomornak ezen ínséges tanyáját. Alig haladtam az utcán pár lépésnyire, mi­dőn egy magas, meggörnyedt férfiúval találkoztam, ki egyik kezében egy parányi barna kenyeret, a másikban néhány pár rongyos csizmát tartott és sietve igyekezett ama roskatag házikó felé, hon­nét én jövék. Megállottam. S amint mellettem mellére csüg­gesztett fővel elhaladt, jól megnéztem, s láttam, hogy a szép vonású férfi arcát sárgára festette a nyomor, a bánat pedig sűrűen felbarázdálta azt. A kérlelhetlen sors csapásai alatt megrokkantak a térdek, meggörbült a hát s behorpadt a mell. A látottak után több műhelyt nem vizs­gáltam meg az nap, de elhihetik tisztelt hallga­tóim, hogy nemcsak az nap, de azóta sem, mert féltem, hogy még sok, igen sok áldozatait kellene látnom annak az országboldogitó 1894. évi XVII. törvénycikknek és az ezen törvénycikk védelme alatt garázdálkodó kontár-legiókna 1 .. Igen ám, de a gróf főrendiházi tag, tehát kérik mentelmi jogának felfüggesztését. Igy áll eddig a dolog. A kép tehát még befejezetlen, de azért nagyon érdekes. Ad leon es azokkal az izgága papokkal! A megtérések azonban még sűrűbben tör­ténnek. Uraim tessék, tessék csak tovább besétálni, itt érdemes dolgokat lehet látni és olvasni! Katholikus autonómia gyűlését hirdetik a meghívók és falragaszok; az emberek csoporto­sulnak és olvassák: »no oda elmegyünk, mert hát ott lesz a Prohászka úr, aki olyan jól tud »szavazni«, meg az a szőke úr is eljön, aki meg tudja »ríkatni* az embert.« Március 28-án egy impozáns tömeg — vagy 500 — tölti meg a megyeház nagy termét, a melyet máskor csak igent szavazó automaták töltenek be. Az elnöklő gróf úr végig tekint a lelkes csapaton, s lelkesen beszél arról a milleniumi esztendőről, melynek ünneplésében végig vonul valami szomorúság, a katholikus szivek vérzenek s könnyezve térdel­nek a Magyarok Nagyasszonya oltára körül. Ünne­peltünk szívből, csendben, lélekben, nem oly za­josan, mint a hivatalos Magyarország. »Bagalmaznak — úgymond — engem azzal, hogy lelkeket vásárolok, engem, ki mindent meg­tett, hogy a felekezetek közötti békét és egyet­értést ápoljam, s föntartsam. Álljon elő az, ki té­nyekkel tud bizonyítani!« »Hazudnak, gyalázat*, volt a felháborodás moraja. Szemlér Ferenc szavalt egy csinos költeményt arról a szegény bilincsekbe vert, önfiai által bántalmazott egyházról. Hogy hogyan »szavazott« arról a karzaton lobogó és lebegő zsebkendők tehetnek tanúbizonyságot. Meg­ható jelenete volt a gyűlésnek, mikor a Tóni bácsi (Pechata) fölkelt s gyenge, de szívből jövő hangon beszélt: legyenek segítőink a küzdelem­ben önök, ne féljenek ; tekintsenek engem, mennyit rágalmaztak, ijesztgettek, mellőztek, kigúnyoltak, de én nem rettentem vissza, mert egy szent ügy­ről. Krisztus ügyéről van a szó. S itt állok önök előtt, nem letiporva, de egyenes homlokkal, s a jó Isten segített mindig. Vegyenek példát a pro­testánsoktól. Ott egy Tisza, Darányi (meg Tuba János is!) nem röstelnek vezérszerepet vinni és fáradni egyházuk ügye érdekében. Csak mi katho­likusok legyünk oly gyáva lelkek ?!« A hatás nagy volt, mert élő példa állott előttünk, egy küzdelemben, munkában kifáradt megőszült példa ! Az Ur Isten még sokáig éltesse a jó Tóni bácsit! Majd Molnár apát beszélt oly lelkesen, hogy bámulva néztünk rá. A gróf úrtól búcsúzott, aki egy csekélyke, igénytelen alak maga előtt, de nagy és feledhe­tetlen előttünk, s a mi sziveinkben. Egy jó pol­gár igy beszélt Molnár beszédjéről a gyűlés után : >Ejnye de jól szavazott a nagyságos úr! Előre legyalázta a gróf urat, de azután fölmagasztalta.* Szép volt ez a katholikus gyűlés, de az alap­hangulata a búcsúzás volt attól, ki a komáro­miak előtt örökre emlékezetessé tette nevét, Majláth gróftól. A gyűlés egyes pontjai között az ügyes Mo­lecünk dalárdája gyönyörködtetett énekével. —a. Külföld. — cs.— Az osztrák parlamenthez hasonló nincs az egész világon. Eddig összesen 24 párt szerepel hivatalosan, különböző programmal. Mind friss életerőben, kivéve a liberálisokat, kik csúfosan kerültek ki a választásokból. Szánandó az a ke­sergés, melylyel a liberális lapok panaszkodnak és a legsötétebb színekkel festik Ausztria jövőjét. Főleg a kormányra öntik haragjukat, mivel ez őket nem támogatta, pedig — szerintük — a kor­mányok »természetes védői« a liberalizmusnak. Ezért árulásnak bélyegzik Badeni eljárását és bo­szuból felhívják az összes liberálisokat, hogy a szociáldemokrácia zászlaja alá szegődjenek. E felhívásuknak volt is eredménye, ameny­nyiben a művelt osztályok azon része, kik a ke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom