ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-04-04 / 14. szám

nek, minél nagyobb hajszát indítanak a katho­likus papok és írók ellen, annál gyorsabb léptekkel közelednek saját bukásukhoz. A mint Euröpaszerte, ugy végez majd minálunk is a nép a liberalizmussal. A néppárt nem »fölfor­gató, (( hanem, regeneráló irányának üdvös hatása el nem maradhat. — Püspöki konferencia. Ő Eminenciája a biboros-hercegprimás a püspöki kart az eddigi megállapodás szerint f. hó 7-ére, azaz szerdára, budavári palotájába egybehívta. A tanácskozmány főtárgya a kultuszminiszter átirata révén az auto­nómia lesz, s kétségtelenül megállapodás jön létre a kongresszus idejének meghatározására is. Mint halljuk, a kormány igen előzékeny magatartást tanusit, kész az alapok és alapítványok ki­adására is. Hogy taktika-e a kormány maga­tartása, vagy felsőbb helyről kapott-e utasítást, azt a következmények fogják igazolni. Az is tény, hogy egy Bánííyt követő új minisztérium — minek lehetősége pár hónap alatt bekövetkezhetik, — más álláspontra helyezkedhetik az autonómia ügyé­ben, mint elődje. A kongresszusnak, s különösen a kongresszus őreinek, a magas püspöki karnak elég alkalma lesz meggyőződni a kormány komoly irányú magatartásáról. Vigyázni kell mindenesetre, óvatosnak s ébernek kell lennünk, mert a megté­vesztés sokszor elterelte már a magyar katholikus egyházat programmja elérésétől éppen akkor, a mikor legjobb hiszemmel fogott neki a munkának. Amint múltkori vezércikkünkben megszivlelésül ki­mondottuk, úgy ezen alkalommal is ismételten azt valljuk, hogy a kongresszusi képviselők milyensége nagyban befolyásolja az autonómia kimenetelét. Ha úgynevezett liberális katholikusokból álló ki­sebbség lesz, a kormány keze mindjárt szabadabb ; ha pedig vérből és húsból való katholikusok lesz­nek a képviselők, még ha 1—2 ultra-liberális be is kerül, a kormány esetleges intencióinak nem talál magában az autonómiában gyökeret, s igy felsőbb helyen sem apellálhat egy háta mögötti tekintélyes kisebbségi pártra. — A „Népnevelő" tanügyi politikája. A Sz.-István-társulat kiadásában, s ez időszerint Ember Károly szerkesztésében megjelenő „Népne­velő" nevelés és oktatásügyi lap f. évi 13-ik szá­mában modortalan s mint a kinek elevenére ta­pintottak, mérges hangon méltatlankodik az -»Esz­tergom^ kritikája fölött azért, mert lapunk nem Egy zimankós, hideg téli napon, megbízatá­som teljesítése közben eljutottam a város egyik külső részébe is, hol egy zúg-utcában, egy düle­dező házikó piciny, szennyes ablakában megpil­lantottam egy sárga papirlemezre mázolt, csinos alakú női cipőt, s a mázolás alatt: »Kis Mihály cipész« feliratot. A házikónak ronda külseje, a cégnek gyarló volta; elég érthetően megmagya­rázták nekem azt, hogy abban a műhelyben nincs mit vizsgálnom. De vonzatva a kíváncsiságtól és érdeklődéstől, s valami megmagyarázhatatlan érze­lemtől űzetve, mintegy öntudatlanul nyitottam be az udvarra szolgáló, fakilincsű, alacsony kis ajtón a műhelybe, vagyis a lakásba. Amint kinyitottam az ajtót, sűrű gőzféle, szürke légáramlat csapott az arcomba, amely agy­kábitó illatával, azonnal sűrű tüsszenésre inge­reltn az ilyen öldöklő illathoz nem szokott orro­mat. Pár percnyi küzdelem után megszoktam a szoba dohos levegőjét; bemutattam magamat, s elmondám, hogy mi járatban vagyok. Beszédemre keserű mosolyt s bánatos sóhajt nyertem vála­szul a lakásban levő, magas, sovány, halvány arcú nőtől, ki láthatólag zavartan kinált meg engem leüléssel; a szék hiányában egy kicsiny faládikán, mely bizonyosan a kerekszéket szokta pótolni, helyet foglalék. Amint igy ültömben körültekintettem az ala­csony, piciny szobácskában, egyszeriben olyan siró kedvem kerekedett, hogy nem csekély küz­delmembe kerül könnyeimet visszatartani. De hogy is ne keseredtem volna el, mikor az a bűzhödt, penészes levegővel telt zugoly, a nyomor és keserv dústanyája volt. Láttam amint a vékony deszkából összetákolt ajtó tágas hézagjain besivitott az éles decemberi szél, a bizonytalan osztja a »Népnevelő« felfogását a tanítói ötödéves korpótlékről. Hogy egy katholikus tanügyi lap un­dorral fordul el egy másik katholikus laptól, mert a szabad kritika jogával éltünk, evvel nem törő­dünk, ez utóvégre a »Népnevelő«-re jellemző pri­vát gusztus. Beillik mucsai nagyzolásnak, de nem komoly tanügyi replikának. A »Nepnevelo«, nem tudjuk miért, nem lévén tisztában a viszonyos cserepéldány illő küldéséről, cikke későn jutott tudomásunkra, s igy azzal érdemileg jövő számunk­ban foglalkozhatunk. Annyit azonban már most kijelenthetünk, hogy az »Esztergom« állásfoglalá­sát, épen a tiszta katholikus felfogás szempontjá­ból, nemrég Gyürky Ödön nagynevű s hivatásos katholikus paedagogusunk a »M. A.« egyik tan­ügyi rovatában ellentétben a »Népnevelő«-jével, egyedül helyesnek elismerte. Mócsy Antal képviselő felszólalása az appropriacionális vita folyamán épen azon alapon mérlegelte a korpótlékot, mint az »Esztergom«, s álláspontunknak adott igazat a minapi hidasi eset is. Más dolog szorultságban igénybe venni az államsegélyt és ismét más elbí­rálás alá esik egy katholikus tanügyi orgánumban annak publikus hírlapi ajánlata és a mellette való korteskedés. A »Népnevelő« az általa hajszolt ügy­ben nem áll a puritán katholikus állásponton, bármennyire kérkedjék, mi már magában véve jelemzö öreg hiba, Jó" katholikusságával. A kath. tanügyi kongresszusra való hivatkozás illuzórius és tapintatlan, különösen attól, a kinek tudnia kell, hogy annak a kongresszusnak csak első napja volt a szankcúmáló követelményeknek megfelelő, a többin szavazott boldog-boldogtalan, anélkül, hogy a képviselők mandátumára tekintettel lettek volna, s igy érvénytelen a korpótlékban hozott határo­zata is. A »Népnevelő«nek tudnia kellene, hogy a kongresszuson az ő felfogásán alapuló ötödéves korpótlék épen katholikus szempontból mennyi rekrimináció tárgya volt, tudnia kellene, hogy azt a kongresszusi téves határozatot a püspöki kar se akceptálta. Egy magas társulat hivatalos or­gánumának szerkesztőjétől elvárhatjuk, hogy még nurkoltan se irjon oly közleményeket, melyek megtévesztik a katholikus tanítókat. — A győzelmes bécsiek gyászjelentése. A bécsi választások a hagyományos bécsi humor napját is a delelő-pontra rúgtatták föl s nemcsak a törött korsók mellett sugárzottak tőle az arcok, hanem rávette a fejét, hogy partét nyomat a ször­nyet-halt munkás-liberális koalíciónak illendő elta­karítására. Bizony föl is cihelődött a bécsi humor, gyászruhába öltözködött, feketeszegélyü gyászjelen­tést készített; de ebből a gyászos, fekete keretbői oly jóizüt kacag felénk, hogy kacagásától alig­hanem kijózanodtak azok a munkások is, kik részint a szocialista jelszavaktól, részint a liberális parfümös ölelésektől el voltak kábítva. A szociális­színű, ki és bedőlni indult nedves falakon girbe­gurba vonalakat róttak a lassú tempóban le-le görgő vízcseppek, melyek körül a fal mentében a szoba gödrös földjén apró pocsolyákká váltak. Midőn a látottak borzasztósága által elő­idézett megdöbbenésemből magamhoz jövék, egy önkénytelenül elszabadult sóhajjal könnyiték el­szorult keblemen. Végre, hogy hosszas némaságom a jelenle­vőknek fel ne tűnjék, társalgást kezdtem az asz­szonynyal, ki mosóteknő mellett durva katona ruhák dörzsölésével foglalkozott, mely nehéz mun­kájában egy vézna testalkatú, sápadt leányka se­gédkezett neki. Társalgásunk folyamán megtudtam azt, hogy Kiss Mihály szaktársam a nyolcvanas évek elején egyetlen előkelő és jólétnek örvendő cipész mestere vojt K. városának, ki műhelyében folytonosan tizenkét munkással dolgoztatott, de csakis rendelt munkát. Férjem, kezdé szomorúan elbeszélését a nő, tizenöt éve mult, hogy engem nőül vett. Kétezer forint készpénzt hoztam hozományul, mivel az üzlet csak erősbödött. Pár évig jól is ment min­den és mi már boldog és nyugodt aggkort lát­tunk magunk előtt. »De ember tervez; Isten végez.« Történt, hogy férjem váratlanul megbetege­dett s hat hóig élet-halál között őrizte az ágyat. Mire teljesen felépült nehéz betegségéből, a meg­rendelők nagyobb része elpártolt tőlünk. A munká­sok is temérdek kárt okoztak, amíg férjem be­tegsége miatt nem lehetett köztük. De azért nem panaszkodhattunk, mert még mindig volt annyi megrendelés, hogy három munkást elbirt férjem judokratikus munkás-barátkozás szörnyet-halt, igy hirdeti azt a gyászjelentés; a drága halottuk por­hüvelyét Palesztinába szállítják ; misét nem mon­datnak ; de az aj-waj-t a börzén fogják eljaj­veszékelni. A halottnak sok apja van, csupa sze­replő, bécsi notabilitás; anyja pedig a szabad szerelem ; gyermekei : az istentagadás, rágalom, verekedés, curruptio, csőd! Ha nálunk hal meg majd egyszer a liberalizmus, akkor a többi gye­rek közt, ott lesz majd a provízió is ! Mi is, mint a bécsi humoristák, tisztességből csendes részvétért fogunk a gyorsan elpárolgott jelenség részére kö­nyörögni ; de koszorúkat kikérünk magunknak. Minek költségbe verni a szegény gyászolókat. A köpés bécsi humor azonban csak foghagymakoszo­rúkat emleget, mintha bizony nem magyar vanília volna a foghagyma, hanem osztrák. Ebben a bé­csieket mi már nem követhetjük. Ha ők eltiltották a hagyma-koszorúkat a koporsóról ; mi tekintve a magyar vanília specialitásos voltát, ezt hajlandók leszünk megengedni. De csak is foghagyma-koszo­rút engedünk meg; minden másneműt kikérünk magunknak. — A néppárt tevékenysége. Bámulatos volt az a tevékenység, melyet a néppárt a képviselőházban az appropriacionális vita alatt kifejtett. A 280 tagból álló nagy kormánypártból mindössze csak hárman beszéltek e törvényjavas­lathoz ; a 34 tagból álló nemzeti pártból csak egy beszélt: az 51 tagból álló álló Kossuth-pártból is csak egy; a 8 tagu Ugrón pártból egy; a kis néppártból heten beszéltek. Ezen buzgóság ará­nyában a kormánypártból 140 beszédnek kellett volna elhangzania. Ámde ott nincs kötelesség­tudás, mint a néppártnál. Ez a kis pártocska úgy érzi magát, mint háborúban a legvitézebb csapat, melyet a legnehezebb pontokra állítanak s legelői küldnek a tűzbe. A néppárt állandóan tűzbe van, mert folyton harcol, igazi magyar becsületességgel teljesiti kötelességét. Bámulnak rajta még az ellen­ségei is. Először kicsinyelték, majd mosolyogták, most már respektálják, s oly komoly ellenfélnek tekintik, hogy a szabadelvű párt korifeusait, Csáky Albint, Tisza Istvánt küldi ki ellenük. A kormánypárt is kénytelen bevallani, ha savanyu arccal is, hogy ez oroszlán-bátorságu kis párt embe­rül megállja a helyét. — A nemzeti párt a sajtószabadságért. A nemzeti párt legutóbbi értekezletén az »esküdt bíróságról* és a »bünvadi perrendtartás« életbe­léptetéséről szóló törvényjavaslatokkal foglalkozott. Az elsőre vonatkozólag a törvényjavaslat 35-ik §-a ellen, mely az esküdtbiróságok működésé­nek a minisztérium általi felfüggeszthetéséről szólt, határozott álláspont elfoglalásában állapodott meg folytonosan munkával látni és az én kétezer fo­rintom is meg volt érintetlenül. Lassan azonban minden megváltozott, a meg­rendelés napról-napra kevesebb lett, utoljára már annyi munka sem volt. amennyit férjem maga megtudott volna csinálni; ezen időnek már le­het vagy nyolc éve. Férjem, e kétségbeejtő je­lenségnek abban találta magyarázatát, hogy akko­riban lett szentesítve az ipar szabadon gyako­rolhatóságáról rendelkező ipartörvény. Látod, monda férjem, azért maradtak el az én meg­rendelőim, mert most már a boltokban is lehet cipőt kapni, még pedig igen olcsó áron. Kevés megtakarított pénzünk napról-napra fogyott, s hogy a bajnak elejét vegyük, elhatá­roztuk, hogy elköltözünk más városba. Midőn már teljesen útra készek voltunk, el­jött hozzánk az egyik cipőkereskedő és előadta férjemnek azon tervét, miszerint ő nagyobbítani szándékozik üzletét s keres egy olyan szakembert, ki képes volna üzletében a szabászi és munka­vezetői teendőket elvégezni, s végre rábeszélte férjemet, hogy fogadja el nála azt a felajánlott állást. Mivel igen magas fizetést ajánlott, én sem voltam ellene, mi tehát maradtunk. Oh! mi egy­ügyűek, bár ne tettük volna. Hittünk a sima be­szédű kereskedő szavaiban, kiben mi mentő angya­lunkat láttuk. A kereskedő pedig nem az volt, a minek tartottuk, nem becsületes, de rosszlelkű, hitvány, gazember, ki tervszerüleg tett bennünket tönkre. Lassankint annyira telebeszélte eget-földet igérő, mézes-mázos szavaival fejünket, hogy férjem végre üzlettársa lett annak a csaló himpellérnek, s odaadta neki befektetés végett minden pénzünket és hozományomat is. Két évig aztán csak meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom