ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-03 / 1. szám

nek fokozása, miután a szenvedély és önzés megsemmisüléssel fenyegeti korunk társadal­mát. A veszélyekben a gyenge emberi lélek, mint a vergődő madár, mindig a valláshoz fordul, nem nélkülözheti a természetfölötti világ magasztos hatásait, áldó sugarait, — kell tehát az egyháznak társadalmi erejét és fontosságát minél nagyobb téren irányadóvá tenni, hogy az eszményi világ gazdag vigasz­talásaiban részesitse azokat, kik e földön áldozatoknak látszanak. A múlt tapasztalatai ne törjék meg bi­zalmunkat, melylyel a jövőre tekintünk; ne törjék meg akaratunkat, melylyel dolgozunk. Meggyőződésünk, hogy törekvéseink müvét be fogjuk fejezni, mert az uj hajnal sugarait már látjuk a látóhatáron. Bármily mély se­beket rejt tehát a múlt emlékezete, azért nem­csak a bánat forrása, hanem a lelkesedésé is. A múlt sirjánál nemcsak a veszteséget érez­zük, hanem rajta okulva, a munkásságot is. A méla fájdalom és a tetterő, mely eltölti szivünket, enyhit is, fölemel is. A bánat felhőit mintegy megaranyozza a kötelesség fénye. Kisérje az isteni kegyelem világossága a nemzet törvényhozását a vallási és nemzeti hagyományok ösvényén előre. Legyen a nem­zeti erő az isteni erőhöz emelve és hozzon áldást a honnét vár, a népek és királyok Istenétől. — A pápa a hercegprímáshoz. Vaszary Kolos biboros érsek, hercegprímás karácsony napja alkalmából szokás szerint üdvözlő levelet küldött a pápához, amelyre XIII. Leo pápa a következő­leg válaszolt: »Kedves fiunk ! Üdvösséget és apostoli áldást! Leveledet, a melyet Krisztus születése napja alkalmából hozzánk küldöttéi, mint a te odaadá­sod tanúságát, örömmel fogadjuk. Mert szerete­tünket úgy Te, mint az egész magyar nemzet nagyon kiérdemeltétek. Ezt mindig emlékezetünk­ben tartjuk. Azon-jóakarat felől pedig, a melylyel irántad és néped iránt a jövőben is viselkedünk, legkevésbbé sem kételkedjél. S mig a reánk bizott hivatalért hálát adunk, apostoli áldásunkat, szere­tetünk zálogát, a legkedvesebben küldjük Neked és a Te gondjaidra bizott híveknek.« Ő Szentségének ezen válasza jele azon bi­zalomnak, a melylyel Biboros Főpásztorunk iránt viseltetik, s melyet minden magyar katholikus hálatelt szívvel vesz tudomásul. — A képviselőház munkarendje. A képvi­selőház karácsonyi szünete elnyúlik csaknem ja­nuár hó közepéig. 11-én lesz az első ülés, amely­nek napirendjére kisebb javaslatok vannak ki­tűzve : bizottsági jelentések vicinális vasutak dolgá­ban, zárszámadási jelentések, továbbá egy törvény­javaslat is az olcsó marhasó dolgában. Lehetsé­ges, hogy időközben formális rövid ülést is tarta­nak és Szilágyi Dezső elnök felhatalmazást is kér arra, hogy szükség esetén ilyen ülést egybe­hívjon. Az érdemleges tárgyalások, mint ezekből látszik, legfeljebb 12-én kezdődnek, dehogy mely fontosabb előterjesztések kerülnek napirendre, azt a kormány mély titokban tartja. Vagy a költség­vetést, vagy a kiegyezési javaslatokat kell elő­venni és valószínű, hogy a kormány mindenek­előtt a költségvetést akarja biztosítani és annak tárgyalását fogja kérni. — „Emlékirat." Dr. Haydin Károly fővárosi ügyvéd, a köbölkuti kerület volt néppárti képvi­selőjelöltje egy röpiratot adott ki, a melyben bu­kásának indokolását illetéktelen kommentárral kiséri. Nem lehet terünk a röpirattal, melyet nem is küldtek be hozzánk, érdemlegesen foglalkozni, mert a röpiratok legtöbbször az iró szubjektivasának jellegét viselik magukon s e röpirat is nem egy párt, hanem egy férfiú egyéni nézetének meg­nyilatkozása. Ha mégis tudomást veszünk Haydin röpiratáról, tesszük azt annak egyes hibás, téves és illetéktelen indokolása miatt. Értjük, ha valaki iiem egyhamar felejti el bármely ügyben vagy téren a bukást, s mi is csak sajnálni tudjuk, hogy nem Haydin lett a köbölkuti követ. De az már a szen­vedély kinövése, mikor valaki oly tényezőt okoz bukásáért, a ki a pártok ügyeibe be nem von­ható. Az elkeseredés nem jó inspirator, s igy nagyban tévedett Haydin Károly, midőn Magyar­ország hercegprímását bevonja és felelőssé teszi az ő ügyéért. Azt feltételezni is abszurdum, hogy a püspöki kar, élén a hercegprímással, ellentétbe helyezné magát a néppárttal, de az ismét nem ismeri egy főpap hivatását, aki azt kívánja tőle, hogy kortesnek csapjon föl, s a pártküzdelmekben oly tényező legyen, mint más választó polgár. Egy püspök, aki főpásztor s Magyarország hercegprí­mása is, a pártok csatájába nem elegyedhetik, a küzdelmek fölött áll, lehet neki, s kell is hogy legyen politikai krédója, de annak érdekében a a választási izgalmakba nem bocsátkozhatik, mert a püspöki tekintélyt meghurcolni s esetleg a párttusák inzultációjának kitenni nem szabad. Csak sajnálni tudjuk, hogy egy oly férfiú, mint Haydin az elkese­redéshez fordult tanácsadásért. Ha minden bukott néppárti képviselő igy tenne, hol marad a lélek hősiessége, az elvben való erős hit, a mely a verességben nem lesz kicsiny hitüyé, s a melyet a küzdelem megszokott edzeni a további munkás­ságra. Ä néppártra óriási megpróbáltatások vár­nak, nem szabad tehát azoknak kislelküvé lenni, akik már sebet kaptak. A néppártnak s igy Haydin Károlynak is elszánt lélekre, a megpró­báltatások átölelésére van szüksége; valamint a mennyország erőszakot szenved, úgy a néppárt politikáját szintén szenvedések árán fogja elérni. Ne rontsuk tehát és ne bántsuk az alapot, amelyre építhetünk, s ne tegyük pellengére a tekintély szent elvét, melyet egy főpásztor iránt megőrizni hivatásos kötelesség. — A oarsi alispánválasztás. Lapunk 51-ik száma már hirt adott a barsi alispánválasztás eredményéről, de nem lesz érdektelen dolog reá kissé bővebben kitérni, mivel az a választás is csak azt mutatta meg, hogy szervezkedés nélkül még a független érzelmű barsi ellenzék is csak úgy tudja keresztülvinni jelöltjét, ha a főispán úr is úgy akarja Az előző alispánnál úgy akarta. Harcot színlelt Ruffy ellen, mutatta hogy neki Kuffy nem kell — s az ellenzék beugrott, meg­választotta dr. Ruffy Pált, a kinek tulaj donképen a főispán úr nyitotta meg az alispáni széket. S most? — Beszéljenek a tények. A három szám­bavehető jelölt közül az egyik, Ordódy Endre lévai szolgabíró, független gondolkozása miatt kegy­vesztett a főispán és pártja előtt annyira, hogy Ordódy nem is akart föllépni épen ez oknál fogva. Az ellenzék nagy része azonban nem nyugodott meg Ordódy ezen elhatározásában, s addig sürgette, mig végre Ordódy — kit 20 éves megyei szolgálata, pártatlansága és igazságszere­tete amúgy is jogosítottak a fellépésre, rászánta magát s az utolsó napokban fellépett. De az ellenzék egyik másik része ekkor már Kosztolányi Aurél mellé sorakozott, annak igérte oda szavát, mivel ezt gondolta egyedüli jelöltnek s igy esett meg, hogy az ellenzék két jelölt nevével ment bele a választási küzdelembe a főispán úr és pártja nagy örömére. Ily előzmények mellett virradt föl dec. 17-ike, a választás napja. Természetesen a főispán úr jelöltje. Simonyi Béla kapta a leg­több szavazatot mindjárt az első szavazásnál. De mert absolut többsége még sem volt, meg­kellett ismételni azt Simonyi és Ordódy között, mint a legtöbb szavazatot nyerők között. S ekkor Kosztolányi pártja a helyett, hogy elvtársa győ­zelmét elősegítette volna, Kosztolányi jeladására, ki pártjából elsőnek szavazott Simonyira, — szép nótára, a Karsayék kedvenc nótájára húzott, amelyik úgy kezdődik, hogy: »Lehullott a rezgő nyárfa ezüst szinü levele.« Mily másképen hangzott most ez a dal. Mintha feltámasztani akarná a drága halottat. És a Fenyő Ida csöndes zokogása olyan szép kiséret volt ahhoz a szomorú nótához. Nem szólt semmit, ajkai nem nyíltak meg panaszra, csupán csak a szive zokogta: Isten hozzád édes, Isten hozzád kedves . . . „E^y régi okmánylelet." A hírneves Auwarthe (olv. Eiwert) éppen most tartja az északamerikai Unió államokban fölolvasásait. Impressariója kiséri útjában és min­denütt óriási reklámot csinál neki. A közönség csak ugy özönlik, hogy meghallg e szellemes iró humortól szikrázó ötleteit. Bejárja az Egyesült­Államok minden nevezetesebb városát, megfordult már New-Yorkban, Pittsburgban, sőt Chicagóban is. A fölolvasás előtt óriási plakátok jelennek meg a falakon s rajtok ökölnyi betűkkel: »Itt a hires Auwarthe ma este 7 órakor a Britt Hotel nagy­termében kezdi meg felolvasását. Belépti dij 1 dollár. A fölolvasás mindaddig tart, mig a hall­gató közönségnek legeslegutolsó tagja is nevetési görcsöket kapván, megszökik. A kinek nevető kedve van, ne mulaszsza el a kedvező alkalmat, a mely oly ritkán kínálkozik. Föl polgártársak, nevessünk, hisz csak 1 dollárba kerül!« A jelenlegi amerikai divat szerint, kétféle fölolvasások vannak. Mind a kettő abban egyezik meg egymással, hogy rendkívül soká tart. Vannak humoros és komoly fölolvasók. Az előbbiek közé tartozik a már emiitett Auwarthe. A humoros föl­olvasások mindaddig tartanak, mig az egész kö­zönség nevetéstől rángatózási görcsöket nem kap s el nem szökik, a komoly felolvasóknak pedig mindaddig kell olvasniok, mig az egész publikum, kifáradva a hosszas hallgatásba, el nem alszik. — Főképpen a legutóbb lefolyt elnökválasztás alkal­mával beváltak a fölolvasások, mint hatalmas kortes eszközök. Ugy az arany- mint az ezüst-valutás párt emberei tartottak fölolvasásokat amerikai stylusban. A győzelem a Mac Kinley pártjára dőlt el, nemcsak azért, mert az ő emb*erei a leghosz­szabb fölolvasásokat tartották, hanem azért főkép, mert ő az arany-valutának lévén hive, aranynyal győzte meg a tisztelt közönséget, illetve a mélyen tisztelt választó polgárokat a Mac Kinley bili hasznos voltáról. Az aranynak nagyobb a vonzó ereje mint az ezüstnek, a mit, ugy hiszem, a mi intéző kormányköreink sem vonnak kétségbe. Miutánk pedig alapszabályaink 5. §-a értel­mében a politizálás körünkből ki van zárva, ne tessék félni attól, mintha én talán most politizálni készülnék. Isten ments; a politikához és a kor­teskedéshez nem értek, nem is foglalkoztam vele, de az amerikai fölolvasások annyira megragadták lelkemet, annyira megnyerték tetszésemet, hogy midőn körüknek n. elnöke fölszólított, hogy egy kis rövidke fölolvasást tartsak, azonnal meg­fogamzott bennem a terv, hát ha sikerül ezen érdekes amerikai fölolvasási divatot nálunk is meghonosítani ? és miként az itt előttem fekvő óriási iráscsomók bizonyítják, talán szándékom si­kerülni is fog. Midőn Esztergom városához hozzáépített négy község egyesítése megtörtént, a levéltári átadáshoz mint szakértőt kutatások céljából a szentgyörgymezei községi hiteles levéltárba engem is meghívtak. Kutatásaim közben a szerencsés véletlen kezeim közé juttatta ezen okmányokat is, melyek érdekes fényt vetnek a jelen század első évtizedeire és talán nemcsak a történet és régész tudósokat, hanem a m. t. közönséget is érdekelni fogják, annál is inkább, mert magyar nyelven vannak irva s könnyen érthetők és a mi közön­ségünk pedig olyannyira szereti a fölolvasásokat, hogy rendszerint nem sikerülnek. Közbe-közbe beleszúrom az én kiegészítő magyarázataimat és legalázatosabban esedezem, végtelenül hosszú és mondhatom rendkívül nagyrabecsült türelmükért, melyet ez alkalommal jó hosszú időre igénybe venni szándékozom. A történelem múzsája, mely minket történet­tudósokat kutatásaink közben sokszor a legfon­tosabb okiratok megtalálására vezet, e váratlan pillanatban nekem is kezem ügyére járt. A szentgyörgymezei hiteles levéltár ladula 53, Capsula 27, fasciculus 17 alatt találtam e ha­talmas iratcsomót. Ha tudták volna a szentgyörgy­mezeiek, mily fontos okmányaik vannak, akkor bizony sem a nyerendő vágóhíd, de sőt még a sertés piac és a legújabban a villamos kivilágí­tással egyetemben kilátásba helyezett és a Szé­chenyi-térről oda vezetendő villamos vasút ked­véért sem mentek volna bele az egyesítésbe. Ezen iratok, szalagokkal szépen átkötve, ezt a címet viselték : nemes, nemzetes szerelemmezei és ámor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom