ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-17 / 3. szám

IL évfolyam. Esztergom, 1897. január 17. 3. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos : KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PHOHÁSZKÁ OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Ffl-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés, után 30 krajcár. A költségvetési vita. Esztergom, január 15. O A magyar parlamentáris kormányformának visszaállítása óta még nem volt az országgyűlésnek oly sivár költségvetési vitája, mint a mostani. Az országgyűlés azon átok súlya alatt nyög, amely születésekor reája nehezedett. Az ellenzék kezéből kicsavart mandátumok segélyével összehozott többség kétségbeesetten néz maga körül s erőnek erejével szeretne vitát előidézni. De nem igen akar sikerülni. A mult országgyűlésnek két legharciasabb, most számra és erőre nézve igen megfogyott ellenzéke, a nemzeti és az Ugron-párt, nem tartja a kormánypártot méltónak arra, hogy vele nyiltan vitatkozzék a költségvetés fölött. A kormánynak választási szövetségese, a Kossuth-párt, látszólag ugyan fölvette a harcot, de ez is inkább személyek, mint az ügy körül forog. Egyedül az országháznak legifjabb ellenzéke, a néppárt vegyül komolyan a vitába, hogy fölhasználva az alkalmat a kereszténység sérelmeit s általában az ország szomorú sorsát megbeszélje. Nézetünk szerint a néppárt helyesen cselekszik, hogy mint uj párt, amely először jelentik meg a parlamenti küzdtéren, minden alkalmat fölhasznál a vérrel és pénzzel öszszetoborzott többségnek és az arra támaszkodó kormány tetteinek bírálatára. Ezzel ugy magának, mint nagyszámú politikai párthiveinek is tartozik. Önmagának azért, mert meg kell mutatnia képességét az ország előtt; tanúságot kell tennie arról, hogy nem fél az óriási kormány kolossustól, hanem mer vele szembeszállni. De tartozik ezzel hiveinek is, akik azért küldöttek képviselőiket az országházba, hogy ott folyton hangoztassák sérelmeiket és az egész ország kényszeríttessék azokat evidenciában tartani. Mert ne gondolja senki, hogy a parlamenti működésnek sikere, egyedül csak a szavazások számarányától függ. Nem; azok a szellemi csaták, amelyek ott az ész fegyvereivel és a szó hatalmával vívatnak, kihatnak az egész országra; a választók látják, hogy vannak ott immár oly férfiak is, akik bátran hangoztatják a katholikusoknak és általában a keresztényeknek sérelmeit. Ez a választókat további hősies kitartásra, másokat hasonló cselekvésre buzdítja. Amint tehát helyeseljük, hogy a néppárt oly élénk részt vesz a költségvetés tárgyalásában, ép ugy el nem ítéljük a nemzeti és az Ugron-pártot sem, hogy passivitásával tüntet a törvénytelenül "összehozott többség ellen. Mindakét pártnak nagy és fényes múltja van hazánk parlamentarizmusában. Az egész ország ismeri a nemzeti párt vezérének fényes tehetségeit; tudja az egész ország, hogy ámbár pártja megfelezve érkezett vissza a Bán ily által megindított irtóháborüból, mégis annyira bővelkedik jeles férfiakban, hogy bátran fölvehetne a harcot a szolgalelkü liberálishaddal s miután még sem teszi, annak mély okának kell lennie. Helyesen teszi ennélfogva a nemzeti párt, midőn tettleg kimutatja, hogy nem tartja méltó ellenfelének a választások által megbélyegzett liberális pártot. Ha két magánfélnek kölcsönös viszonyához akarnók hasonlítani a nemzeti pártnak a liberális párttal szemben tanúsított magatartását, akkor azt kellene mondanunk, hogy a nemzeti párt nem tartja párbajképesnak az erkölcstelen eszközökkel összehordott többséget. S így is van a dolog. Mert az, a mi a lefolyt általános és pótválasztásokon történt, már nem választás, hanem szavazatrablás volt. Valóságos irtóháboru, katonákkal, csend örökkel, pénzzel, hatósági tisztviselőkkel, a tisztességes polgári elem ellen. Sok helyen, különösen a felvidéken, boldogoknak tartották magukat a szavazati joggal nem biró polgárok, mert legalább meg voltak kímélve az üldözésektől és zaklatásoktól. A választási elnökök és fogdmegjeik mint hiénák dühöngtek a választók között, a kik »alkotmányos jogaik és szabadságuk« gyakorlásában még életökkel sem voltak biztosak. A törvényellenes igazolványokkal űzött gyalázatos visszaélések folytán a választók ezrei fosztattak meg legszebb jogaiktól; külföldről bevándorolt idegenek, holmiféle vasúti Sanyaró Vendelek ültek halotti tort a magyar polgárok alkotmányos halála fölött. Az ily bűnökben fogant parlamenti házzal szemben máskép nem • is viselkedhetik oly puritán jellemekből álló párt, mint a minő a nemzeti párt, mint ha vele a tisztességes politikai érintkezést kerüli. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az én orrom Csacán. — Egy újságíró naplójából. — Az egész városban senkisem tudta úgy a kalendáriumot, mint boldogult édes anyám, ki jó keresztény létére mindig könnyezett, ha reám tekintett. Pedig én semminek sem voltam az oka. Én nem tehetek arról, hogy a »kos« jegyében születtem, hogy édes apámat Kajmós Péternek hivták és hogy a plébános úrnak azon rosz szokása volt, hogy a gyermekeket azon szentnek nevére keresztelte, a kinek nevét magukkal hozták. Én véletlenségből július 25-én születtem, s ezért keresztelt a tisztelendő úr Jakabra, az uralkodó planéta pedig az nap a »kos« volt. Ha véletlenségből egy nappal később jövök a világra, akkor a »szűz« jegyében születtem volna, leány lennék és biztosan Annának hívnának. Hogy pedig családi nevünk Kajmós, annak is csak atyám csökönyössége az oka, mert, ha nem sajnálta volna azt a rongyos 50 krt, én ma legalább is Rózsahegyi vagy Virágvölgyi lehetnék. Mennyivel szebben hangzanék az Virágvölgyi Annuska, mint Kajmós Jakab. Szerencsétlen planétában születtem, a »kos« reám nyomta bélyegét. Minálunk a babonás nép azt tartja, hogy a zsidóknak azért van olyan klasszikus orruk, mert a »kos« jegyben születnek. Én születésem óta hiszek a planétákban és nem tartom azt babonaságnak. Mert hogy nekem jó keresztény létemre horgas az orrom és nagyok a füleim, ennek semmi egyéb oka nincsen, mint hogy én a »kos« jegyben születtem. Ezen szerencsétlenséghez tessék még hozzá venni azt, hogy Jakab a keresztnevem, édes apámat meg Kajmósnak hívják, ez reám nézve a szerencsétlenségek egész özöne. Egész életemen keresztül végig üldözött az orrom meg a nevem. Sokat szenvedtem miatta. Midőn édes anyám először bevitt az iskolába, a gyerekek mind nevetni kezdtek, s alighogy beültem a padba, két szomszédom húzgálni kezdi kabátomat, s folyton azt súgja fülembe: »zsidó, zsidó.« En bőgtem, sirtam hét hosszat, mind nem használt semmit, ez lett örökös csúf nevem, utóbb magam is beletörődtem. Egyedül ennek tulajdonítom, hogy az antiszemita érzelmek már gyermekkoromban szivemben gyökeret vertek. Szüleim papnak szántak, konkuráltam én annyiszor, a hányszor csak lehetett, de sose vettek be papnak. Tetszik tudni miért? Az orrom miatt. Féltek tőlem. Ezen szerencsétlenség még jobban felbőszített, és még nagyobb antiszemitává tett. Jogásznak mentem Budapestre. De a sors keze, illetve az orrom itt is reám nehezült. Édes anyám a fölötti bánatában, hogy nem lett belőlem pap, meghalt s nemsokára reá édes atyám is követte az örökkévalóságba. Ott hagytam a jogi pályát és újságírónak akartam fölcsapni. Elmentem a »Nemzet«, »Pesti Hirlap«, »Pesti Napló«, »Nemzeti Ujsag«, és a többi kormány-párti lapok szerkesztőségébe és ott mindenütt azt mondták nekem: »ha az úr keresztény volna, úgy befogadnék, láthatja, hogy mi már elegen vagyunk és csak cégérnek kellene egy keresztény.« Hiába állítgattam, hogy az vagyok, nagyot nevettek. Megmutattam a keresztlevelemet is, erre az egyik riportör azt jegyezte meg, »vágassa le az úr az orrát és füleit, s ragaszsza azok helyébe keresztlevelét és akkor befogadjuk.« A csalódásoktól és fájdalomtól megtörve nem is mentem, hanem inkább támolyogtam az »Alkotmány«-nak akkoriban újdonsült szerkesztőségébe. Itt a mint megláttak, egyszerre az egyik rovatvezető odakiált egy szorgalmasan dolgozó tudósító felé: »Jakab, nézd ez talán rokonod ?« Jakab úr feltekint iró asztala mellől és csakugyan a szerencsétlen ő is a »kos« jegyben született, őt is Jakabnak hívják, mint engem. Tudtam előre, hogy végem van. Hiába ajánlkoztam a főszerkesztőnek, röviden azt felelte, »van már nekünk antiszemita Jakabunk, elég belőle ennyi.« Esküdöztem égre-földre, hogy néppártiaké-