ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-04-12 / 15. szám
Ne legyen a választás pongyolaság, a bonhomia kinövése, a pajtáskodásnak és a pajtáskodás kedélyességének megnyilatkozása. Esztergomnak meg van a mult dicsőségén nyugvó hagyományos önérzete és ebbe vetett reményei ; de vannak bizonyos gyengeségei és hibái, melyeket nem takargatni, hanem felismerni s intézményeinket úgy kell megalkotni, hogy e hibákat ellensúlyozzuk és javítsuk. HIREK. * Á kassai vértanuk kanonizációja. Ö Eminenciája a Biboros-Hercegprimás a kassai vértanuk szentté avatása ügyében szerkesztett kérvényt Rómába az illetékes helyre már beküldötte. * Tisztelgés a hercegprímásnál. A katholikus egyesületek millennáris kongresszusának küldöttsége csütörtökön délelőtt tisztelgett Vaszanj Kolos, biboros-hercegprimás Ő Eminenciájának A küldöttség tagjai voltak Esterházy Miklós Móric vezetése mellett Szápáry István gróf, Pintér Kálmán, a budapesti katholikus kör elnöke, Kiss János dr. a Szent-István-Társulat igazgatója és Gyürky Ödön dr. a budapesti katholikus kör titkára. Ü Eminenciája a küldöttséget nagy szívességgel fogadta, magas szárnyalású beszédében a kongresszus diszelnöksége elfogadására, a legnagyobb örömmel késznek nyilatkozott s megigérte, hogy a szent ügy érdekében a maga részéről minden lehetőt elkövet. Végül áldását adta a megjelentekre s ezzel a tisztelgés véget ért. * Az esztergomi fökáptalan a milléniumi ünnepélyeken. Dániel Ernő kereskedelmi minister levelet intézett a főkáptalanhoz, amelyben megkeresi, hogy a milléniumi kiállitás ünnepélyes megnyitásánál magát képviseltesse. A fökáptalan ennek következtében Boltizár József püspök és Maszlaghy Ferenc kanonok urakat küldötte ki és bizta meg képviseletével és ezt a ministeriumnál bejelentette. * A tankerületi főigazgató Esztergomban. Dr. Hóman Ottó budapest-vidéki tankerületi főigazgató a napokban városunkban tartózkodott, hogy a főgymnázium épitésének ügyét szorgalmazza. Dr. Wlassics kultuszminiszter szeretné, ha az esztergomi főgymnázium alapkő letételét a millenáris kultur-programmba beilleszthetné. Nemcsak ezen kegyeletes ünnepi cél, de a gymnázium jelenlegi provizorius és tűrhetetlen helyisége is parancsolja, hogy a város illetékes tényezői a főgymnázium ügyét minél előbb sarkalatos megoldás tárgyává tegyék. Ha ilyen lassúsággal s holmi kicsinyeskedő fellebbezéssel növeljük a mult mulasztásait, csak Esztergom tanügyét dekomponáljuk, s a jogi elbírálás lesz kénytelen a mulasztást érdemileg megszüntetni. * Városi pályázatok. Péntek délután 5 órára volt kitűzve a határidő, meddig a tisztviselői állásokra kiirt pályázatok az iktatói hivatalba beérkezhettek. E határidőig az egyes állásokra következők nyújtottak be pályázatot: a polgármesteri állásra: Maiina Lajos h. polgármester és Niedermann József rendőrkapitány ; gazdasági tanácsosi állásra : Kollár Károly városi főjegyző ; ügyészire: dr. Földváry István köz- és váltó ügyvéd, ez időszerinti ügyész; mérnökire: Tiefental Gyula ; erdőmesteri állásra: Nozdroviczky Miklós; számvevőségre: Dóczy Antal; házi pénztárnoki állásra: Szabó József; adópénztárnokira; Szerencsés Károly; házi pénztári ellenőri állásra : Hajnaly Gyula eddigi ellenőr és Hurray Ferenc dijnok; adópénztári ellenőri állásra: Hajnaly Gyula, Hurray Ferenc és Sinka Ferenc Pál; levéltárnokságra : Csernó József; közgyámi állásra: Bártfay Géza, Endrődy Géza, Sinka Ferenc Pál. I. Számtiszti állásra: Czakó Gábor, Dubovszky Lajos, Fray Vince; Il-od osztályú számtisztire: Hurray Ferenc, Klinda Aladár, s. jegyző Kottra Károly; kataszteri nyilvántartói állásra: Czakó Gábor, Dubovszky Lajos, Kieselstein Jakab. Klinda Aladár, Kottra Károly, Uhlár Gyula; rendőrfogalmazói állásra: Unger Hugó ; I. Végrehajtói állásra: Dubovszky Lajos, Ékessy Adolf, Finta Árpád, Fürst Miksa, Gábris János, Magos János, Stupiczky Gyula; rendőrirnokságra: Czakó Gábor, Finta Árpád, Fürst Miksa, Klinda Aladár, Magos János, Muzsik József, Oszváth András ; levéltári segédi állásra: Hajas Simon nyug. gazdatiszt, Finta Árpád, Gábris János, Pach József városi szemlész, Oszváth András. A hivatottak tehát, különösen a segéd- és kezefő-személyzeti állásokra elegen vannak. Hogy kik lesznek a választottak'? A közgyűlés fogja eldönteni. A polgármesteri állásra azonban egy nem várt pályázó is van: Niedermann rendőrkapitány, ki többek felhívására e héten lépett a reflektáló kandidátusok közé. * Szent István jobb keze. A budavári Mátyás-templomban Szent István kápolnáját, amelyet 1450-ben Gara Nándor építtetett, úgy alakítják át, hogy annak egyetlen főpontja a nagy oltár legyen. Ezen helyezik el állandóan Szent István királyunk jobb kezét. Az átalakítás költségeit Vaszary Kolos Bibornok érsek, Hercegprímás 0 Eminenciája viseli. * Főegyházmegyei hirek. Specziár Lajos felsőszeli plébános 50 éves plébánosi jubileuma alkalmából szentszéki ülnökké, Mórász Antal kéI méndi plébános a párkányi esp. kerület rendes esperesévé nevezgetett ki. — Farkas László új misés kápláni minőségben Nagykére, Lukács János új misés hasonló minőségbe Csejthére küldettek. Uodek József magaslaki plébános folyó hó 1-én meghalt 33 éves korában Léván. * Tisztújítási értekezlet. A tisztújítás módozatainakmegbeszélése végett Frey Ferenc, országgyűlési képviselőnk ma a városház tanácstermében tartandó értekezletet hivott össze, melyet délután 5 órakor fognak megtartani. Ezen értekezletből fog a közönség a választásokra nézve általános tájékozást szerezni. * Építkezések a Kovácsi-pataknál. A Kovácsi-pataknál, Esztergom eme kedvenc kiránduj lási s mulatóhelyén nagyobb szabású építkezést létesít a propeller-társulat. Többek közt tágas tánchelyiséget, vendégszobákat építenek, kutat fúrnak s minden tekintetben kellemes és kényelmes kirándulási telep fog a közönség rendelkezésére állani. Az építkezések és munkálatok kipróbált és szakavatott építkezési nagyvállalkozónk, Pfalcz József kezeibe vannak letéve, ki gyakran megfordul a telepen s agilisán vezeti a sürgősséget igénylő újjáalakításokat. * Ünnepelt plébános. Esztergom sz. kir. város plébánosát, dr. Fehér Gyulát az egyesült Esztergom tanítótestülete egy remek kivitelű kehelylyel lepte meg mai névünnepe alkalmából. A kelyhet folyó hó 11-én délelőtt nyújtották át az ünnepeltnek azon igaz érzelmek nyilvánítása mellett, amelylyel a tanítótestület minden tagja iránta viseltetik, mint olyan férfiú iránt, aki a tanügynek lelkes barátja s aki a tanítók érdekeit mindenkor, különösen pedig a februáriusi városi közgyűlésen önzetlen lelkesedéssel s ügybuzgalommal felkarolta. Az ünnepelt meghatottan köszönte meg a tanítótestület szives figyelmét s biztosította azt további jóindulatairól és szeretetéről. * A Szent-István-Társulat folyó évi ápril hó 16-án, délelőtt a központi papnevelő-intézet dísztermében negyvenharmadik rendes nagygyűlését tartja. A nagygyűlést ugyanaznap délelőtt fél tiz órakor az egyetemi templomban szent mise előzi meg. A nagygyűlés tárgyai ezek: 1. Elnöki megnyitó beszéd, tartja 0 Eminenciája a Biboros Hercegprímás 2. Alelnöki jelentés. A társulati alelnöknek hivatalában ujabb hat évre megerősítése. (Alapsz. 5. és 15. §.) 4. A Tud. és írod. Osztály új tagjainak kihirdetése. 5. Igazgatói jelentés. 6. Titkári jelentés. 7. A számvizsgáló bizottság jelentése az 1895. évi számadásról s a pénztárnok és a titkár részére a fölmentvény megadása. 8. Jelentés a társulat vagyoni állapotáról. 9. Az 1896. évre előirányzott költségvetés bemutatása. 10. A választmány megújítása és kiegészítése. 11. Esetleges indítványok. 12. A jegyzőkönyv hitelesítésére két-tagú bizottság kiküldése. * Tanácsülés. Esztergom szab. kir. város tanácsa csütörtökön ülést tartott, melynek főtárgya az erdei fatermelésről az eredmény bejelentése és annak értékesítése volt. * Bizottsági ülés. A város pénzügyi bizottsága csütörtökön ülésezett,.. melynek egyedüli tárgya a víztorony kérdése volt. A bizottság a dunautcai Barta Ármin-féle ház mögött kívánja a víztorony emelését. Érdemleges határozatot azonban nem hoztak, mert a bizottsági tagok közül többen artézi kutak ásatását hozták javaslatba. * Kijelölő bizottság. A kijelölő bizottságba, mely a városi tisztviselői állásokra beküldött pályázatok fölött dönt, a város részéről Frey Ferenc országgyűlési képviselő és dr. Fehér Gyula cs. és kir. udvari káplán s király városi plébános küldettek ki ; Andrássy János alispán pedig az esztergomi megyebizottsági tagok közül Niederman Pált, Héja Tivadart nevezte ki. * Esztergom vármegye állandó választmánya kedden alakuló ülést tartott, melyen a három szakosztály tagjait választották meg. A szakosztályok következőleg alakultak meg : I. szakosztály. Elnök: Mészáros Károly. Előadó jegyző: Szabó Mihály. Tagok : Gotthard Ede, Mattyai sóvszky Lajos, Véghelyi Ödön, Szabó Iván, Vancsó Gyula, dr. Komlóssy Ferenc, dr. Prokopp Gyula, Braun Sándor, Hanny Béla. II. szakosztály. Elnök : Héjjá Tivadar. Előadó jegyző : Thuránszky Lajos. Tagok : Mattyasovszky Kálmán, Mattyasovszky Vilmos, Reusz József, Havas Imre, Reviczky Károly, Niedermann Pál. Usztanek Antal, Koksa Kálmán, Hulényi Győző. III. szakosztály. Elnök : Wimmer Ferenc. Előadó jegyző : Hamar Árpád. Tagok : Kobek István, Ivanits István. Fehér Ferenc, Etter Gyula, Geiger Ferenc, Frey Ferenc, Lipthay János és Palkovics Károly. * Papi nyugdíj. Az esztergomi egyházmegyei papságnak szive vágya, a nyugdíj rendezésének ügye szépen halad. Figyelemmel kisérjük e nagyfontosságú intézmény fejlődését s kedves kötelességnek tartjuk olvasóinkat az ügyek haladásáról értesíteni. A tervezet a folyó hó 20-án tartandó káptalani nagy tanácsülésben fog előadatni s igy I igazolva van az a remény, hogy a lelkészkedő papságnak a tavaszi koronákon nyílik majd alkalma a tervezet fölött érdekes debattokat tartani. A tervezetet előkészitő bizottság ápril hetedikén tartotta meg ismét ülését, melyben a tervezetet hitelesítették. Alkalmunk volt a munkálatnak egyik-másik részletét tüzetesebben megismerni; adataink főleg a befizetésre vonatkoznak s a következők : a plébániák négy osztályba soroztainak, évi 20, 15, 10 és 5 forintos befizetéssel ; a kápláni pedig három osztályban évi 8, 5 és 3 frtra vannak felvéve. Az egyetemi tanárok 15 frtot, az egyházmegyei hivatalban alkalmazottak, nemkülönben a szemináriumi tanárok és elüljárók évi 10 frtot fizetnek ; a középiskolai tanárok, hitelemzők, nevelök s egyéb állásban alkalmazottak évi 5 frtra vannak taksálva. — A szent Adalbert-intézet, miután abba a nyugdíjazottak közül szoktak beválasztatni, teljesen érintetlen marad; ezt azokkal szemben jegyezzük meg, kik azt akarták, hogy a szent Adalbert-intézet alapja befolyjon az egyházmegyei általános nyugdij-alapba. Ez a különállás már csak azért is ajánlatos, mert a sz. Adalbert-intézeti tagság nem csak nyugdíj, hanem kitüntető kinevezés is ; szinte valamiféle negyedik káptalan »sine choro.« A nagyszombati deficientia is megmarad eddigi szervezetében hasonló megokolással ; lévén a morális deficientia nem tisztes nyugdíj. — Az egész tervezet életbeléptetésének idejét a Primás Ő Eminenciája rendeli el. * Röntgen-féle előadás Esztergomban. F. hó 14-én este nyolc órakor a »Fürdő* vendéglő nagytermében Horváth Mátyás főgymnáziumi tanár úr magyarázó előadás kíséretében bemutatja a Röntgen-fele sugarakat és photographálást. Ezen előadásra, — melyre az idő rövidsége miatt külön meghívókat nem bocsátanak ki — an. é. közönséget tisztelettel meghívj főgymnáziumi igazgató. — Beléptidij : ülőhely 80 kr.; állóhely 40 krajcár. Jegyek előre válthatók Brutsy Gyula úr üzletében és este a pénztárnál. — Az előadás jövedelmét arra fordítják, hogy főgymnáziumunk jó viseletű és szorgalmas szegény tanulói minél nagyobb számmal résztvehessenek a millenniumi országos tornaversenyen és kiállításon. Ezen célra felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a főgymnázium igazgatósága. — Tekintve a nemes és hazafias célt, nemkülönben a tárgy aktuális voltát, melegen ajánljuk az előadást városunk közönségének figyelmébe.