ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-03-22 / 12. szám
I. évfolyam. Esztergom, 1896. március 22. 12. szám. ESZTERGOM .% POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33, szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak : Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. IL A copfos katonai nevelés. Esztergom, március 21. Baratieri tábornokot megverte az aduai ütközetben Menelik, mert a tisztelt tábornoknak nem volt még csak olasz nemzeti nevelése se. Ezt vetették szemére hazájában, ennek hiánya tette öt szárnyszegetté katonáival szemben. Nemzeti nevelése, azt mondják azért nem volt, mert az olaszokhoz úgv vetődött át az osztrák ármádiából. Az olaszok, kik híjával vannak a hires tábornokoknak, kaptak rajta, s megfejelték táborkarukat egy renegát katonával, sőt dicsőségüket is hozzákötötték, s elküldték Afrikába országhóditónak. Olvasóink közül sokan azt gondolják : mi köze Baratieri csatavesztésének a mi katonai nevelésünkhöz ? Azért van köze, mert a mi katonai nevelésünk is azt eredményezte, hogy a magyar hadi erények kiveszőben vannak, elsatnyultak, mint a szélütött növények. Kaptunk hadi dolgokban üres, cifra munduros kardcsörtető világot. Pedig a magyarnak egyik legnagyobb eszményképe: hadserege. Ha az ősi hajdan tetteinek és képeinek emléke elfogja, ha jövője föntartó elemét, annak követelményeit keresi, a hadsereg képezi a rugót. Rajta csüng, mint nemzeti regenerációjának tényezőjén, aktuális nemzeti kérdéseinek megoldóján. Ma megforditott világot élünk. Nem akarjuk most a honvédelmi költségvetés alatt felszínre került dolgokat megvitatni, csak a leglényegesebbről szólunk, és ez az, hogy a hadsereg kulturális követelései és intézményei nincsenek összhangban a magyar nemzeti kultúra követeléseivel. A közös hadseregben nem gondoskodnak arról a nemzeti követelményről, hogy a magyar katonai nevelés által a magyar szellem és hazafias érzés ébrentartassék, sőt visszautasítja BánfTy, Fehérváry és Krieghammer azzal a hamis ürügygyel, hogy a hadsereg katonai egységével össze nem fér. A véderő törvény hírhedt 25. §-a a magyar intelligenciára méltatlanul nehezedik, a honvédség nemzeti jellege mindinkább elhomályosodik, még a nemzeti szinek kizárólagosságán is rést ütöttek. Már pedig a magyar nemzetnek egész politikai fejlődésében kisebb-nagyobb öntudatossággal egy politikai ideálja volt: a nemzeti kultúrának találkozása az állam összes intézményeiben. Mert ha egyik-másik intézményben más kultúrát is megengedünk mint a nemzetit, akkor az az intézmény ellentétben áll az állam egyik leglényegesebb éltető elemével. A hadseregben a tiszti fokozat elnyerésének, a magasabb műveltség utján, két módja van: az egyik, az egyéves önkéntességet követő tiszti vizsgálat letétele, mely az illetőt a tartalékos tiszti rangfokozatba viszi, a másik a katonai nevelés mindig stádiumának a követése. Már most nálunk az a tűrhetetlen állapot van, hogy az a műveltség, melyet a tiszti rangfokozat elérésére követelnek, az nem magyar műveltség, az mitőlünk idegen. Ha azt kívánjuk, hogy azt a kultúrát, melyet a hadsereg a tartalékos tisztektó'l követel, melyet saját nevelőintézeteiben a tiszti pályára készülő ifjúságnak nyújt, a magyar korona területén született ifjak, a magyar állam polgárai elsajátíthassák: akkor fogadja el a hadsereg magyarországi intézeteiben, a felállitandó uj katonai akadémiában a magyar nemzeti kultúrát, és ne erőltessen ránk idegent, előttünk gyűlöletest. E követelmény nem ütközik a hadsereg közösségébe. Nem ellenzik a 67-es alapon álló ellenzékek a német nyelvnek a szolgálathoz szükséges ismeretét; de veszedelmes tant hirdet a közös hadseregre nézve az, aki azt mondja, hogy a katonai szempontból hirdetett kultúra ellentétben áll a kultúra magyar nemzeti jellegével; mert ezen az állásponton tagadja azt, hogy a katonai tanintézeteknek egy része a magyar állampolgárokra nézve nyelvben és nevelési irányban a nemzeti kultúrának megfelelhetne. A katonai nemzeti neveléssel szemben mi a kormány álláspontja 1 '? A csendes visszavonulás a magas katonai körök előtt, nehogy rebellisnek tűnjék fel; a megretirálás nem a hadsereg érdekei, hanem a megrögzött copf előítéletei előtt. Persze, ha a magyar honvédelem intéző férfiainak, egy Fejérvárynak s Grómónnak saját botrányukat kell takargatniuk, há ügyük mint egy » enfant ierrible<t öltögeti nyelvét, — nem érnek ra érvényt szerezni a nemzet közérdekének. Azoknak a telivér liberális vármegyéknek, a ^súszó r .mászó városoknak se jut eszükbe a nemzet lényeges érdeké " mellétT~~~~ felírni, — hanem ha kejl Mzalom a kormánynak politikájáért, akkor készek. Ellehetünk készülve, hogy 1íá~~Bánffy ráirna a megyékre, hogy szavazzanak bizalmat a Pulszky-, Miklós-, Fehérváry-, Grómon panamáért, Magyarországon ez is megtörténik. A főispán és kreatúrái csakis akkor kedvesek odafönt, ha fark-csóválók vagy Szalavszkyak. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Perényi Margit hangversenye. Esztergom, március 16. Hetek óta várta Esztergom a mai estét, hogy gyönyörködhessék abban, a kiről oly eleven reménye. Perényi Margittal olyformán vagyunk, mint a szülők gyermekeikkel. Itt ringatták bölcsőjét, itt nevelték, mint a rózsabokor bimbója itt pattant ki tehetsége, itt kezdett az nyitni, hogy pompájában leszakíthassa a budapesti opera. Esztergom dallos természete lövélte beléje az énekművészetét, hogy zengve, csicseregve, tele legyen dalával erdő, mező, színpad. Mikor aztán szárnya támadt dallos kedvének, kieresztettük őt mint az anya férjhez menő leányát, és láttuk a mint frigyre lép a művészet nagy nemtőjével. Valahányszor hirét hallottuk, megindult szivünk, éreztük, hogy méltó szülőföldje reményéhez. De időnkint megmutatta ide haza is, hogy mit tud. Hozzánk énekelte szive dobogását, s drágább lett előtte e kedves földi berek, a nagyvilág hívó, csalogató szavánál. Most megint eljött, nevét a hir szárnyára vette már, illő tehát, hogy szülő városa is lássa haladását. . . . Hallottuk és megilletődve, azt mondjuk róla, mit Pósa mondott Hl ah án ér ól: Áldja meg az Isten a pacsirtaszádat, Fülemileszádat 1 Bedalolta művészetét Esztergom viszhangos lelkébe, nagyok és kicsinyek szive közepébe. Aki tehette ott volt a hangversenyen. Megjelent Esztergom,^ szinte tüntetni a mellett, ki »töle született.« Úgy 8 órára megtelt a »Fürdő« csilláros nagyterme. Sugár, szép asszonyok, üde, deli lánykák, művészetért lelkesedő urak vetélkedtek az ünneplésben, és figyelemmel hallgatták az ének és zeneművészet színvonalán álló változatos programmot. Elsőnek a művésznő iílustris környezetéből egy fiatal, de a zongora terén már is számot tevő virtuóz lépett a pódiumra, Horváth Elek. Beethoven szonátáit játszotta. Persze a hölgyek figyelték meg legjobban, mert hiába, alig volt köztük egy is, ki a maga körében ne csapna olykor egy kis hangversenyt. Perényi Margit »Leonora« áriája »Troubadour« operából volt a műsor második száma. Megjelenését falrengető taps és éljenzés fogadta, s mig meghatottságát lek zdeni készült, máris egy kis virágos kertet látott maga előtt. A mit Esztergom szivében érzett, azt virágokban, mint symbolum öntötte a művésznő elé. Mikor az ováció lecsillapodott, elkezdett énekelni, s az a előkelő társaság nem győzött betelni hallgatásával. Hangja ércesen csengett, a szöveget értelmesen ejtette ki, hanghordozása behízelgő s a nehéz ária eléneklése azt az benyomást keltette, hogy csakhamar az opera is élvezheti tőle Leonóra alakítását. Még kétszer lépett fel az emelvényre, s frenetikus volt hatása, Szabados Béla »Cziganyos dalá*-nak s Delibes »Cadixi leány* melodikus románcának. A lelkes tapsvihar csak is akkor hallgatott el, mikor e piécét Traviáta egy pajkos áriájával toldotta meg. Ez után egy kedves jelenetnek voltunk tanúi. Esztergom három szép leánya Frey Berta, Munkácsy Sarolta, Nagy Etelka fellépett a pódiumra, elrebegték szivük érzelmeit, mely e pillanatban egyesült Esztergoméval. Elmondták, hogy mennyire büszkék Perényi Margitra, ki dicsőséget szerez Esztergom leányainak, fogadja el tehát tőlük a hervadó koszorú helyett a hervadatlant is, »Esztergom noi«-nek ezüst babérkoszorúját, és a mily lelkes az ő büszkeségük, oly nagy az ő kivánatuk, melyet hiven tolmácsolnak a koszorú vésett szavai: hozzon minél több babért a fövő ! Hogy mily hatása volt e jelenetnek,fölösleges leírnunk. A meghatottság mind két félen meglátszott. És hogy erre Perényi Margit, mily érzelemmel, mily szivetolvasztólag, majd gyújtólag énekelte el magyar népdalait, arra megfelelt az a sok »hogy volt«, lelkes éljen-háború és taps. Mit is lehet ily nagy árral szemben tenni ? Hát kérem megújrázni, megtoldani mint Perényi Margit tette, hogy a közönség be tudjon telni, hogy tőle tanulja el aranyos nótáit és neve hallatára dal csengjen fülébe. De szólva e hangversenyről, nem tehetjük, hogy meg ne emlékezzünk annak többi közreműködőiről. Horváth Elekről már beszámoltunk. A szonátán kivül meg Lisztnek egyik magyar rapszódiáját adta elő. Szabados Béla a művésznő tanára, ki tanítványa énekét zongorán kisérte a fővárosi művészvilág egyik zsenialis alakja. Abból az ünneplésből, megelégedésből, mely az est hősét
