ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-03-22 / 12. szám

— Duellumos minisztérium. A miniszter urak, hogy a közállapotok paralizis progreszszivája fokozatos legyen, sorra párbajoznak. Ime tehát a Bánffy-kormány miniszterei és államtitkárai azon meggyőződésre jutottak, hogy uralmuk és a liberális párt monopóliuma már csak duellumokkal védhető s törvényes és erkölcsös kezekkel fenn nem tartható. Egy lépéssel ha tovább mennek, proklamálniuk kell, hogy mindenkit, ki nekik veszedelmes, vagy be kell záratni, vagy meg kell ölni, másként nincsenek biztonságban. Csakugyan a politikai perek száma Magyarországon az osztrák abszolutizmus óta, negyven esztendő óta oly nagy nem volt, mint jelenleg Wekerle és Bánífy szabadelvű uralma alatt s a hová az államügyész keze el nem ér, ott megjelenik egy kifogástalan ember, átadja névjegyét s titkos tárgyalás után a fegyverek eldöntésére bizzák az államférfiak és politikusok ügyeinek elintézését. Más országokban efféle dolgok nem fordulhatnak elő. A törvény őreinek előbb le kellene mondaniok a miniszterségükről, mielőtt kardot rántanak vagy pisztolyt fognak, hogy egy embert lelőjjenek. Ezzel tartoznak állásuk méltó- j ságának. mert tegyük fel, hogy a miniszter a párbajban ellenesét megölte s öt be kell zárni, meg- J akad az államkormányzat kereke. — Fejérváry b. honvédelmi miniszter bukása a millenáris ünnepségek után már befe- i jezett dolog; utódjául Zsoldos tábornokot, a közös hadügyminiszter magyar előadóját vagy Patau altábornagyot emlegetik. A börzeliberális pártkör | ovációt rendezett a bukott nagyság tiszteletére vigasztalásul a lapok támadásai ellenében. A szőlők újjáalakítása. »Visszavonom a javaslatot,« hangzott báró Bánífy dörgedelmes szózata, midőn egy-két ellenzéki szónok egész tárgyilagosan merészelt hozzá szólni a szőlők újjáalakítására vonatkozó javaslathoz. Csodáljuk, hogy a stomfai mandátumot igazoló bizottság gyászos jelentését nem vonatta vissza, hisz ez jogos lett volna. Q kegyelmessége azonnal kezdett prüszkölni, midőn az uj javaslat tárgyalásánál, melynek fontosságát az összes ellenzéki lapok elismerték, egy-két józanul gondolkodó fő, a javaslat egyik részét merészelte boncoló kés alá venni, s kimutatni annak hiányait. Ugy látszik, a miniszterelnök ur azt hiszi, hogy a kormány által beterjesztett minden javaslat ép olyan tökéletes, mint az ő magyar nyelvtani tudománya, s hogy ahhoz szó sem férkőzik. Ámde ezen méltatlankodás tüze is lecsillapult, és most már magának Bánffy urnák is jól esik, hogy a vitát egy kicsit húzzák, mert így nem kell legalább azonnal hozzáfogni egy másik miniszter társa szennyesének tisztogatásához. Különben is egy kis nemzetgazdászati érzék is azt sugallja, hogy egy ilyen fontos, a nemzet anyagi viszonyaira oly nagy mértékben kiható javaslat tárgyalásával nem lehet csak ugy Hübele Balázs módjára végezni. Legalább annyi türelmet kérünk a »szabadelvű« (?) uraktól, mint amennyit tanúsítottak az egyházpolitikai javaslatok tárgyalásánál, midőn majdnem három esztendőn keresztül üres szalmát csépeltek, mely végeredményében a szabadkőmivesek által használt és feltalált vállszallagban zsugorodott össze, amelyre egész bátran egy kajmós orrot rápingálhattak volna. Senki, aki csak egy kis gazdászati érzékkel bir és a népek javát szivén viseli, nem ütköznék meg azon, ha a fölvetett nagy horderejű javaslat fölött egy hónapig is folynék a tanácskozás. Képviselő házunknak éppen az a legnagyobb baja, hogy a szociális állapotok javítását célzó kérdések megoldásának alig egy-két napi időt szentel. Tessék csak figyelembe venni az iparra vonatkozó törvényeinket, mennyi javítani való volna ezeken is. Az iparra vonatkozó törvényeink paragrafusai mind megannyi hurkok, melyek a kisiparosok nyakát addig szorítják, még csak az utolsó szuszt ki nem lehelik. De hát ez nem politika sem pedig vallásügyi kérdés. Ezekre nincs idő. Aztán meg a nagy tőke, az olyan elkényeztetett gyerek, hogy barikádokkal kell körülsáncolni. Mi különben csak köszönettel tartozunk az ellenzék ama férfiainak, kik a javaslatot minden oldalról megvilágítani akarták. Beszédjeik tartalmával nem foglalkozunk, ismeretesek ezek a napi lapokból, csupán olvasóink figyelmét felhívjuk br. Andreánszky, Issekutz és Eötvös Károly beszédjeire, tegyék ezek állításait komoly megfontolás tárgyává. A javaslatra vonatkozó nézeteinket kifejtettük már akkor, midőn a javaslatot bölcsőjében szemléltük. A javaslatnak fontosságát hangoztattuk mindenkor, hogy azonban megvalósításához kevés reményt füzünk, annak az az oka, hogy a régi trójaiak példájára félünk azoktól, kik nekünk ajándékkal kedveskedni akarnak. Tudjuk, hogy mit tesz az, a Bánffy kormány lekötelezettjének lenni. Eme javaslat, mely egy az erőszakoskodásoktól távol álló kormány kezében valódi áldás, az erőszakban utazó vigéckompánia kezében valódi átokká fajulhat, s a polgár szabadságát többre becsüljük az odavetett koncokon nagyra hizott elvtelenségnél. Más kérdés, v?iion az uj törvény által nyújtott kedvezményeket igénybe veszik-e városunk és vidékünk kipusztult szőlősgazdái? E célból szükséges volna első sorban meghallgatni a helybeli gazdasági és borászati egyletek vezetőinek véleményét. Mert ha eme hivatott tényezők nem veszik kezükbe az ügyet, ugy általános rekonstrukcióról szó sem lehet. Főkép az elsőtől várjuk a döntő lépést, az utóbbitól kevésbé, mert ez inkább részvényekre alapított nagyobb mérvű borkereskedés. Annyit tudunk, hogy mégis akadnak kisebb szőlőbirtokosaink, akik igénybe veszik a törvény által nyújtandó olcsóbb kölcsöneket, ha ugyan hozzájuthatnak, mert miként tapasztaltuk, akadtak már eddig is szőlőbirtokosaink, kik a helybeli pénzintézetektől fölvett borsosabb kölcsönök mellett is próbálkoztak, még pedig elég jó sikerrel, kipusztult szőlőik rekonstrukciójával. A kölcsönfelvétel módozataira és kellékeire a törvény életbelépése alkalmával kiterjeszkedünk, s olvasóinknak s az érdeklődőknek felvilágosítást nyújtunk. Az újjáalakítás Esztergomban nem fog sok nehézségekbe ütközni, mert a mi gazdasági egyletünk már eddig is minden lehetőt megtett ez ügyben és ügyes munkásokat képzett, kik a szőlőoltás stb., szóval az újszerű szőlőművelés terén teljes jártassággal birnak. Egyet azonban nem adhatott, s ez az olcsó kölcsön, melyet a törvény hivatva volna nyújtani. Március 15-ike Esztergomban. Az esztergomi hazafias polgárság kegyeletteljesen ünnepelte meg a magyar alkotmányos szabadság születésnapját. Egész emberáradat hömpölygött ki a kedvező időjárású vasárnap délutánján a szentgyörgymezei honvédtemetőbe. Itt előbb a gymnáziumi ifjúság rótta le a kegyelet adóját. Andrássy VIII. o. tanuló tartotta nemes ifjúi hévvel az ünnepi beszédet; majd elénekelve a hymnust, áhítatos imában emlékezett meg az ifjúság a hősiesen elhunyt honvédekről. Négy óra felé a »Tarkaság« egylet, a királyvárosi, a szentgyörgymezei, a párkányi olvasókörök és az esztergomi kath. legényegylet testületei vonultak föl zászlóik alatt. Miután a magukkal hozott koszorúkkal egészen elborították a honvédemlék oroszlánját, a kath. legényegylet énekkara zendített rá a hymnusra, melyet födetlen fővel hallgatott végig a közönség. Erre Frey Ferenc, országgyűlési képviselő lépett föl diszmagyarban a nemzetiszínű drapériákkal feldíszített szószékre s lendületes beszédben emelte ki azokat az eszméket, a melyekért a honvédek verőket áldozták. Riadó éljenzés szakította félbe sokszor a szónok lelkes szavait s midőn azzal az óhajjal végezte, vajha csak élvezhetnők már egyszer valójában annak a szabadságnak áldásait, melynek napja 1848. március 15-én kelt föl. a lelkesedésnek, az éljenzésnek nem akart vége szakadni. Nagy hatást és mély benyomást tett a közönségre az az ima, melyet ezután Frey Ferenc felemelt, méltóságteljes hangon mondott az elhunyt hősökért s a melyben Isten áldását és a bold. Szűz oltalmát kérte ki a magyar nemzet második évezrede számára is. A lélekemelő ünnepély a szentgyörgymezei templomban nyert méltó befejezést, a hol Perger L. plébános tartott istenitiszteletet az elhunyt honvédekért. körülvette, neki is szólt egy részlet, mert bizonyára érdeme van tanítványa sikerében. Borovicska Adolf Wieniawszky »Legendajat« játszotta hegedűn, Bellovits Lencsi kitűnő zongora kíséretével. Borovicska hegedűjének preciztonusa, technikájának könnyedsége, nagy tudása számottevő művészetet produkál. Az a pozíció, melyet városunkban kivívott, bizonyítéka az iránta való elismerésnek. A Perényi est sikerének babérkoszorújából mindegyik közreműködőt megilleti egy-egy örökzöld levél. Amikor ezeket a sorokat, a hangverseny estéjén irjuk, a »Fürdő«-ben még javába mulat a publikum egy része, a legnagyobb lelkesedés hangján ünnepelve Perényi Margitot, hogy : hozza Isten mielőbb ! Plagiosippus. Tavaszi csicsergés. Tavaszi reggel van, a nap bearanyoz mindent, a harmatcseppek mind megannyi gyémánt szemek csüngenek a fejledező növényzeten; örül minden ... a madárkák dalolnak, oly szépen, kedvesen csevegnek egymással stb ... De csitt, nem való komoly embernek az ábrándozás ! Mit is kell nekem cselekedni ? Csevegni. Nehéz dolog ez! Multkorjában hazafelé utazván, a kupénak egyik sarkában Összehúzódva törtem fejemet ezer és ezer tárcán, mit »Esztergom«-nak akartam szállítani; ne gondolják, kérem, hogy ingyért. Most olyan világot élünk, azt kérdezzük rögtön: mit adsz, mit fizetsz? Azért nem kell csodálkozni azon a sok vicinális panamákon, könnyen belepottyan abba az ember ! Én is egy »Esztergom«-ot kapok; már hogy tiszteletből vagy könyörületből küldik-e, avval nem törődöm. A faktum rám nézve az, hogy »kapok« és néha valami hitványságot »adok.« S amint tárcáktól gőzölgő fejjel kiszálltam, oh ! ég, kivel találkozom ? a drága szerkesztő bácsival* Szerettem volna elsülyedni! Ez bizonyára most összeszid, követel. Nem sülyedtem el . . . beszélgettünk . . . kedvesen csevegtünk ... elhatároztuk, hogy én »Esztergom« számára csevegni fogok. Igy az én vajúdó tárcámból semmi sem lett. Pedig hát ki akartam fejezni megbotránkozásomat azon, hogy manap már kis gyermekek számára is holmi bálokat rendeznek s az újságok hozzák a jelenlevő hölgyek és fiatal emberek névsorát, kiknek bizony fülecskéjével és arcocskájával kezeim sokszor egész közelségben érintkeznek. Mi haszon van ebből a bálból? Semmi. Fölkeltik ezekben a kicsinyekben a szunyadő állatot. Rendeztem egyszer pásztorjátékot: ebben többek között egy fiú és leányka szerepelt volna. A fiú roppantul érdeklődött, hogy kivel fog ő majd játszani? Midőn ez a részlet kimaradt s a fiú megtudta, hogy kivel játszott volna, lemondott a * A szerkesztő ur azt izeni, hogy a sokat jelentő »bdcsi« titulusra csak akkor fog rászolgálni, ha mégegyszer annyi tavaszt él, mint a mennyit eddig. Szedő. szereplésről: »vagy a Stefikével játszom, vagy nem játszom.« Csak a nádpálca tudta ezt a 8 éves fiút kijózanítani. Tehát általában el kell tiltani a bálokat? Nem. Az mindig az egyéntől függ. Sok emberre még az ablakon való kinézés is bűn, másokra semmi. Nem rég olvastam egy elbeszélést, a hol le volt irva, »hogyan öleli át az ifjú a leány derekát, hogyan szorítja magához, érzi ajkának balzsamos (?) lehelletét stb,« mily finoman van itt leirva az, hogyan támad föl táncközben az emberben a bűn! Nincsen-e ebben veszély ?! Elnéztem, hogyan izzadnak különösen a kövérek a táncban, mégis ugrálnak (bocsánat kedves olvasóim!) másfél óráig is; ezt máskép nem lehet megmagyarázni, minthogy kitör a szenvedély. Nekem már több bájos kisasszony mondta — persze a bál utáni napon, kifáradva álmosan — »igazán bolondság a tánc!* De azért egy pár nap múlva újra repül a táncterem padlóján. Három képet akartam leirni tárcában, most hát úgy röviden elcsevegem. I. Kép. Irma és Józsi mind a ketten normalisták, a bálon örök (?) hűséget esküsznek egymásnak. »En a tied, te az enyém, ásókapa nem fog bennünket elválasztani.« Józsi ez időtől fogva tanulás helyett kibámul az ablakon, »szerelmese leveleket irogat a drága »ő«-nek; Irma pedig sokat időz a tükör előtt s lopva a mama regényes könyveit — Zóla, Dumas, Montepain stb. — silabizálja. (A függöny legördül.) i7. Kép. (18 esztendő múlva.) Irma és József egymáséi lettek. A mézes hetek hamar el-