ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-22 / 47. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. november 22. 47. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Br. PKOHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fö-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdej;" után 30 krajcár. Törvénytisztelet. Esztergom, november 20. O Még mielőtt az egyházpolitikai törvények életbe léptek volna, a magyar püspöki kar utasitotta a híveket és a papságot, hogy e törvényeket, addig mig törvények, tartsák meg, meg nem szűnvén természetesen mindnyájunknak az a jóga és kötelessége, hogy e törvényeknek alkotmányos uton való megváltoztatására törekedjünk. Mert ha e haza minden polgárának megvan az a joga, hogy az általa rosznak tartott törvénynek alkotmányos uton való megváltoztatására törekedjék, ezt a jogot a katholikusoktói elvitatni, nem volna egyéb Törökországba sem beillő zsarnokságnál. A katholikusok, annak dacára, hogy a törvényeket hitökre sérelmeseknek tartják, magatartásukkal bebizonyították, hogy tisztelik a törvényt azáltal, hogy alkalmazkodnak hozzá. Viszont azonban a liberálisok, akiknek a szája tele van a törvény iránti tisztelettel s minket szeretnének tanitani, hogyan tartsuk meg a törvényeket, de sőt nap-nap után rágalmaznak, hogy izgatunk a törvények ellen, semmibe sem veszik a törvényt. Az, amit a legutóbbi országgyűlési választások alatt, különösen a felvidéken müveitek, nem egyéb mint a leggyalázatosabb törvényszegés, a népnek egyenes izgatása és lázitása a szentesitett törvény ellen. Az a választási törvény csak olyan törvény, mint minden más törvénye az országnak. Mindenkit egyformán kötelez, de a tisztviselőket még jobban, mint a többi választó polgárokat, mert a tisztviselőknek, mint a törvény őreinek, még jó példával kellene elöljárniok a törvény iránti tiszteletben, a mi nem egyéb, mint a törvénynek megtartása. A választási törvény világosan, félre nem érthető módon kimondja, hogy »a névjegyzékben foglaltak közül a szavazat senkitől meg nem tagadható «, a tisztviselői apparatus pedig hetekkel a választások előtt azon töri a fejét, hogyan foszszanak meg egész községeket, sőt mint Csacán és Várnán, egész kerületeket ettől az egyedüli alkotmányos joguktól. Minden lehető gonoszságot és gazságot gondolnak ki a törvény kijátszására, nyilt megszegésére. A választások előtt céljaiknak megfelelő leg elkészítik a választók névjegyzékét; de ne higyje azt senki, hogy azoknak, akik a végleg megállapított névjegyzékben benmaradtak, van már szavazati joguk. Benn lehetnek akár százszor is, ez még mindig az uralkodó, a »törvény tisztelő« klikknek a kegyétől függ. • A választási elnök, mint valami hóhér, burkolódzva a törvényesség köpönyegébe, forgatja fejők fölött korlátlan hatalmának hóhérpallosát. És ha még tisztességes, emberséges bánásmódban részesítenék a szegény választókat; de gyilkosokkal, gyujtogatókkal, olyan Korotnay-féle halottrablókkal tisztességesebben bánnak, mint a szegény választókkal, akiknek nincs egyéb bűnök, minthogy választók és ellenzékre, vagy a mi még súlyosabb beszámítás alá esik, pláne néppártra akarnak szavazni. Teszik ezt pedig leginkább a szomszéd Ausztriával határos vidéken, ahol a nép közelről látja, és ismeri a jól rendezett viszonyokat, a valódi szabadságot, a minőről a szabadsággal kérkedő magyar liberális kormánypárti klikknek fogalma sincs. Bizony, bizony nem volna csoda, ha e szegény nép egészen elidegenednék magyar hazájától, a mely annyira megterheli minden lehető adóval, melynek mint hűséges katona vérét is föláldozza és a mely öt mindezekért viszontszolgálat fejében egyedüli alkotmányos jogától, a választási jogtól megfosztja. Ez oly barbarizmus, a minőt még Szerbiában is hiába keresnénk. Az egész választási törvény csak arra való, hogy azt a legnagyobb gazságok palástolására fölhasználják. A választási elnökökből valóságos mindenható zsarnokokat csinálnak, akik minden vizsgálat és Ítélet nélkül rendelkeznek polgáriasaik egészségével és életével. Az ilyen elnökök sokszor durvábbak és kegyetlenebbek a törökországi keresztényekre uszított pasáknál, akiknek eljárásán följajdul legalább Európának diplomáciája, de ezek a törvény szellemével takaródznak s még hajuk szála sem görbül meg. Sőt talán meg is dicsérik őket. Igy néz ki liberálisaink törvény tisztelete, amelyből minduntalan leckét tartanak a katholikusoknak. Mindez azonban nem elég. A sok törvényszegés s jogtiprás mellett még dicsekesznek is vele, hogyan csinálták a többséget. Falk nyiltan hirdeti, hogy MagyarorszáAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az líj képviselőéit bajai. A sándor-utcai palota ismét népes lett. Az áj honatyák nagy számmal jönnek össze. A háznagyi hivatal alig győzte a kíváncsiakat válaszokkal. Oly sokan fordultak hozzá. Egyik-másik újdonsült képviselő, ki nem is álmodott arról, hogy ő belőle »nagysagos úr« lesz, és csupán a »kegyelmes parancsnak« engedve, mint »népszerű« vicinális ügyvéd vagy szolgabíró a liberalizmus alkotmányos eszközeivel választatott meg képviselőnek, még azt is kérdezte levél útján, vájjon ezután milyen arcot vágjon, és milyen ruhában járjon ? Nem kell-e ezentúl mindig diszmagyarban járnia? hány és miféle ruhákat vigyen fel magával Budapestre? Szabad-e neki mosolyognia? Összeegyeztethető-e a pajzán mosoly a komoly törvényhozó és alkotó hivatásával ? Kívánják-e a kegyelmes urak, hogy nejét és családját bemutassa ? Ilynemű kérdések egész halmaza ott fekszik a háznagy asztalán, ki utóbb feldühödve földhöz verdesi a leveleket, s fogai között mormogja: »a szél üsse meg azt a sok újdonsült politikust, nem tudott a kegyelmes úr ezeknél különb embereket megválasztatni ?« Hát mi lesz még az új képviselői almanachchal ? Csupa homunculus novunculus. Gyönyörűséges Almanach. Mit is Írjunk róluk? Több mint kétszáz új képviselő, kikről csak annyit mondhatunk, hogy születtek és élnek, jelenleg pedig nagyságos urak lettek. Remek biograíiák. Szegény Pantocsek, de kár hogy meghalt, Bánífy után bizton ő lett volna a miniszterelnök, hisz a kegyelmes úrhoz talentum dolgában ő állott a legközelebb. Most pedig bevonult két század Pantocsek, kik hivatvák szellemi örökségét átvenni. Az ő szellemi köpönyege nem veszett el, hátrahagyta örökül kétszáz parlamenti zseninek, a kétszázegyedik megbukott. Mig a háznagyi hivatalban ilyen lázas tevékenységgel dolgoznak, addig a vidéken a nagyságos asszonyomék feje fő. Végig szenvedték a korteskedés izgalmait, két hétig nyilt házat vittek, főztek, sütöttek, vendég-korteseket fogadtak, kik a választás után még két hétig szerencséltették látogatásaikkal a nagyságos urat, bizonyos anyagi differenciák kiegyenlítése végett. A nagyságos úr Budapestre ment, hogy a liberális lelkesültség fentartására szükséges meggyőző érveket beszerezze. Sok felé adták a meggyőződést hitelbe, több érvre volt szükség, mint amennyit a kegyelmes úr előlegezett, a szabadelvű polgárok pedig türelmetlenek. Istenem, mennyi pénzbe kerül egy hűséges nyájnak a beszerzése. Szerencse, hogy az emberek a mai demokrata korban sem vetik meg a grófi, bárói és nemesi címeket. A »sötét« középkornak mégis csak egy jó eszméje volt, midőn a kasztkülönbségek kitüntetésére feltalálta a címeket és címereket. Mit csinálna ezek nélkül a liberális kormány ? A parlamentarizmus hivei örülhetnek azon, hogy régente nem voltak képviselő választások, mert biz akkor ma már minden ember ha nem is herceg, de legalább gróf volna. A nagyságos asszony pedig otthon fogadja az irigy és szívből gratuláló hölgyvendégeket. •^Édesem! te nem is hiszed, mily terhes dolog az egy képviselő nejének lenni« —• igy szól Lucie képviselőné ő nagysága. »Mennyi gond és mennyi fáradtság!« •» Ötvenhét tanítónőnek, kilencvenhat óvónőnek, tizenöt tanítónak, harminc segédjegyzönek és kétszáz kiszolgált katonai altisztnek megígértem, — mert vagy ők maguk, vagy papáik szavaztak ránk és korteskedtek mellettünk, — hogy nekik állást kieszközlök a kegyelmes urnái férjem utján és az összes zsidó választóink mind járnak a nyakunkra, mert nemesi cimet óhajtanak kapni, sőt Löwy szeszgyáros a bárói rangnál alább nem is adja. Igaz, hogy sokat köszönhetünk neki, de már nagyon tolakodóvá s bizalmassá kezd válni.« »Szegény férjem pedig egészen oda van. A választás előtt három hónappal kezdte tanulni programmbeszédjét, sokszor egész éjjeleket töltött el íróasztala mellett, mig megtanulta. Utána aztán az a kiállhatatlan korteskedés. De legalább most már volna nyugta, de nincs az istenadtának egy pillanatnyi nyugodalma sem.« »Képzeld csak angyalom, a mióta haza jött a kegyelmes úrtól, kinek megválasztását szóval bejelentette, azóta folyton tanul. Én nem is merem háborgatni. Bezárta magát szobájába és egész nap hangosan kiabál. Ugy látszik tanulja szűzbeszédjét, mert folyton hallom e szavakat: »eláll«, »igen« és »te, kegyelmes uram.« Ezeket ismétli egész nap.« Múltkor pedig, midőn egy kicsit jobbkedvü volt, nagy politikai titkot bizott rám. Kivallotta, hogy az az egynehány ellenzéki képviselő a vá-