ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-08 / 45. szám

»Je volna, az igaz, de mi nem fogunk senkit erőszakkal.« E szóváltás után tovább ment és a Feszty-párt végén áldogáló néhány udvardi választó-polgárnak azt mondta: »Ne álljanak itt, hanem menjenek szavazni Heckenasztra«; mert az ő emberei voltak és ő reá szavaztak ott bent. Ezalatt ott terem .lankovics és inzultálni kezdte őt, azt az ostoba véleményt tételezvén fel róla, hogy »vesztegetni« akar. Majd ott termett a nem jól imponáló Balogh nevü szolgabiró és mind a ketten ráförmedtek a dolgát lelkiismeretesen végző káplánra, aki azt felelte az inzultáló uraknak: »Azt hiszik, hogy mi is úgy kereskedünk, mint önök, mi joggal támadják meg az embert?« »Takarodjon innét, szent atyám; mert különben baja lesz, kikap.« Ily aljas szavakra sző nélkül ment választóihoz a káplán. •—• Nagyon kár volt, hogy nem néppárti lépett fel a kerületben; akkor nem lett volna sok »marhabőr« eladó; mert Heckenaszt, ki tekintélyét a kerületben kissé eljátszotta, okot adott a választók lelketlen megvesztegetésére. Galgóc. Az erőszak, a párattan cinizmus, mint az ország legnagyobb részében, úgy itt is gőzerővel működött, mert a közveszélyes, rendháboritő, szociál-demokrata (! !) stb. stb. néppárt elnyomásáról, és a kormány pénzében utazó Rudnyánszky Béla képviselővé megválasztatásáról volt szó. Pedig ha valahol, úgy e kerületben szikla-szilárdan állt a néppárt. És éppen ez volt az oka, hogy ki lett adva a jelszó, hogy a néppártnak okvetlenül buknia kell. Először Eszterházy Miklós Móric gróf volt felléptetve a néppárt részéről, de miután sürgős körülmények közbejötte folytán kénytelen volt visszalépni, helyébe Brucker Ágoston galgóci plébános vette át a jelöltséget, és habár e változás a választás előtt csak három nappal történt, a nép mégis tántorithatlanul ragaszkodott, azt hangoztatván: mindegy nekünk, akárki lép is föl, csak néppárti legyen, csak a néppárt győzzön. E sorok Írójának alkalma volt közvetlenül a választás előtt végig járni a kerületet és személyesen meggyőződni, hogy a néppárt a lehető legkedvezőbben áll. A merre csak fordult az ember, mindenütt a néppárt zászlaja lengett. Hogy a néppárt mily erősen állott, mutatja azt a többi között a képviselőjelöltnek vittenci fogadtatása is. Mikor Rudnyánszky jött oda kőrútjában, csak a hivatalos apparatus működött, a nép pedig távol maradt, dacára annak, hogy a jegyző dobszóval hirdettette ki, a ki pedig az utcán járt véletlenül, a néppártot éltette Mikor azonban Brucker jött, mindenki szaladt eléje dobszó nélkül is. A választők óriási tömegben mentek eléje a lopassói határba, a honnan zeneszó mellett, fehérbe öltözött, koszorúkat vivő leánykák kíséretében és bandérium meg zúgó éljenzések között haladt a kocsi Vittenc felé. Igazán öröm volt nézni, a mint az egyes községek plébánosai hiveik közt haladva, együtt éljeneztek s örültek a néppel. A templom előtti nagy téren megtartatott azután a programm beszéd, a mely a népre nagy hatással volt. Mindenki azon benyomással távozott, hogy a néppártnak okvetlenül óriási többsége lesz. A vittenci zsidóság, a mely rettenetes módon van itt elszaporodva, őrülten szidja a néppártot éa a papokat, különösen pedig az odavaló káplánra, Herolt Árminra vicsorítja fogait, akinek egyedüli bűne az, hogy összetartotta a választókat, figyelmeztetvén őket, hogy itt az ideje, hogy kimutassák, hogy keresztények. Legjobban pedig az bőszítette fel őket, hogy a jelölt bevonulásakor vele egy kocsin haladva, és kalapját magasan lengetve, éltette a néppártot. De az ottani zsidó orvos eljárásához, a ki házról-házra járt és pénzzel vesztegette a népeket, habár eredménytelenül, nincs szavunk. Ilyen a zsidóság igazságérzetének mérlege. A szegény káplánt pedig azzal fenyegetik, hogy agyonkövezik. Okt. 28-án megvolt a választásnak csúfolt választás, szemmel láthatólag óriási többségben volt a néppárt, a mely többség a négyszázat is meghaladta, hogy azonban mégis buktunk, ez a Bánífy által inscenirozott zsidó-liberális módszernek köszönhető. Orvtámadás egy pap-szerkesztö ellen. Felháborító és vakmerő támadást intézett két izben egy Zwillinger Ferenc nevezetű zsidó jogász lapunk szerkesztője Kemény/g Kálmán Dániel ellen. Miután helybeli laptársaink tévesen vagy fölületesen, sőt egyik telve rosz indulattal s elmásitva, hozták az esetet, magától a megtámadott szerkesztőtől és szemtanutói nyert elbeszélés s információ alapján adjuk az orvtámadás lefolyását, s annak előzményeit. A képviselőválasztás napjának délutánján, midőn a Földváry-párt bukása biztos volt, a városház erkélyén több választó társaságában álló egyházi férfiakra a Földváry táborából abcugolás hangzott fel, s a tüntetés kezdeményezője a választási teremben elterjedt hirek szerint Zwillinger nevű jogász volt, aki felkiáltott Földváry táborából: »Eljen a liberalizmus, le a papokkal!« Ezt Klinda Jenő és Palkovics László joghallgatók a választási teremben elmondották, Számord Ignác igazgató is meghallotta, mire felkérte dr. Helcz választási elnököt a rakoncátlankodó rendreutasitására, a mivel az elnök a rendőrkapitányt meg is bízta, eredményéről azonban csak annyit tudunk, hogy Zwil'inger a választási teremben tőle várható modorban dr. Helcztől »feladóinak« megnevezését követelte, mit az elnök megtagadott. A tüntetést az »Esztergom« másnapi 29-én megjelent számában a következő szavakkal reprodukálta: »Hogy kikkel azonosította dr. Földváry politikáját, kitűnik azon tüntetésből, mit valami Zwillinger nevű jogász magának megengedett, aki a papok elleni heccre tüzelte a békés választókat.« E sorok, mint az értelemből kivehető, dr. Földváry ellen irányultak, mint a kinek pártjában olyan kortesek is voltak, a kik a jelölt »Pax« jeligéje dacára, a papság ellen agitáltak. E referádában Zwillinger zsidó volta még csak említve se volt. tehát antiszemita éle se lehetett, a »valami« jelző pedig azért használtatott, mert Zwillinger nem oly közismert notabilitás, vagy társadalmi faktor, hogy nev,e s egyénisége mindenki előtt közismert legyen. A »valami« kitétel abban az esetben eshetett volna kifogás alá, ha azzal egy általánosan ismert vagy tekintélyes úri embert illettek volna. E hírlapi közlemény megjelenési napján, okt. 29-én Keményfy szerkesztő este fél hat felé sétájáról éppen a szeminárium Kolos ünnepélyére sietett, a mikor a 3íihályfy-íéle ékszerész-bolt előtt egy fiatal ember eléje ugrik, s a nélkül, hogy bemutatta volna magát vagy megszólítását indokolná, megrántotta a szerkesztő felöltőjét s heves modorral ezeket mondotta neki: »Ha ön nem lenne,pap, felpofoznám s elverném*. A szerkesztő mit sem sejtve, meglepetve a váratlan megszólítástól, kérdezé: »mit akar, kicsoda maga«, mire a I támadó ezen szavakat felelte : »ha nem lenne re-^ verendarajta, elverném.* A megtámadott szerkesztő, aki különben általánosan ismert szelid lelkületű ember, papi állása miatt nem akarván verekedést, s esetleg erőszakos tettlegességet provokálni, hidegvérrel ott hagyta a zsidó fiatal embert s folytatta az útját. A fiatal embert nem is ismerte személyesen, s csak annak választási szereplése óta tudta, hogy j Zwillingernek hivják. Az esetet Keményfy többeknek elbeszélte, s mindenki felháborodva a botor merészségen, oda nyilatkozott, hogy intelligens s érett fiatal ember, ha magára sértőnek talál valamely hírlapi közleményt, azt nem ily pökhendi módon torolja meg, hanem sajtó-pör, vagy rektifikálás útján, jóllehet Zwillinger ellen az »Esztergom« csütörtöki számában semmi becstelenitő nyilatkozat nem volt, s sajtó-pör útján se nyert volna semmit, mert a közlemény tulajdonképpen Földvárynak szóló szemrehányás volt. Józan felfogással s itélőtehetséggel mást nem is lehetett a pár sorból kiolvasni. Keményfy a váratlan támadásból kifolyólag, miután értésére esett, hogy néhány zsidó fiatal ember abcugolta a választás után a sétáló papokat, lapja november 1-én megjelent számában a rendőrkapitány figyelmébe ajánlotta az inzultálások meggátlását, s különösen a békétlenkedő ZAvillingert, aki csütörtök este magával a szerkesztővel szemben tettlegességgel fenyegetődzött. E közlemény se tartalmazott Zwillinger ellen névszerinti támadást, inkább védelmi jellegű volt, s általánosságban nyilatkozott meg a panasz a szemita pökhendiség ellen. Hétfőn este fél hétkor Keményfy szerkesztő dr. Anhäupel György szemináriumi praefectus társaságában hazafelé sétálva, a »Fürdő" vendéglőnél a Haugh-féle trafik közelében találkozott Zwillingerrel, ki ekkor újra Keményfy előtt termett, öklét és esernyőjét ütésre fölemelte; Keményfy észrevevén a durva szándékot s ha meg nem ragadja Zwillinger kezét, dr. Anhäupel pedig nem taszítja el a támadót, tettleges inzultálása sikerül, így azonban »komisz papok« stb. szitkozódások közepette Zwillinger jónak látta kíséretével odább állani. Ez a kétszeri orvtámadás tényállása. Minden ezzel ellenkező hir, hogy pl. Zwillinger a szerkesztőt megütötte vagy felpofozta volna, nem egyéb mint nemtelen hatás-vadászat s hazugság olyanok részéről, akik az inzultálásban maguk is bravúrt találnak, s akik előre örültek annak a szenzációnak, hogy hogyan fog a pappal elbánni Zwillinger, aki tényleg híresztelte ily irányban merényletét. Téves tehát a többi esztergomi helyi lapoknak azon tudósítása, hogy Keményfy Kálmán Dánielt Zwillinger kérdőre vonta volna, vagy felszólította, hogy lapjában többé véle ne foglalkozzék. E híresztelésből egy szó se igaz. Zwillinger első izben is durván inzultált és csak abban különbözik az október 29-ki támadás a november 2-ki merénylettől, hogy elsőben fenyegetődzött, utóbbiban pedig sötét szándékát végre akarta hajtani. Aki elolvassa a megirt tényállást, az beláthatja, hogy Zwillingernek már első fellépése az inzultus jellegét kirívóan magán viseli. Esztergomi t. laptársaink tudósításukkal úgy látszik enyhíteni akarják Zwillinger eljárását. Ha az „audiatur et altera pars" elvét lojálisán követik, bizonyára tárgyilagosabb áttekintést szereznek, s nem esnek abba a hibába, hogy mint a sajtó munkásai, indirekte védjenek oly bűnös tényt, amelynek elkövetése tulajdonképpen a sajtó-szabadság ellen irányult. Mert hogy hírlapírói hivatása teljesítéséért érte Keményfy szerkesztőt a támadás, az kétségtelen. S az is kétségtelen, ha egy zsidó-szerkesztő ellen követett volna el valaki hasonló támadást, tisztelt laptársaink nem oly hangon s logikával mondtak volna véleményt, mint a jelen esetben. És ha pl. Weisz Izsák rabbit támadta volna meg egy keresztény, tisztelt helyi laptársaink az ő sajátos rutinjukkal bizonyosan föllármázták volna a hivatalos apparátust s országos skandalumot csináltak volna az esetből. Mikor azonban egy katholikus papról van szó, akkor vagy enyhítik a cselekményt s ezzel dédelgetik a bűnöst, vagy pedig, mint az egyik helyi újság tette, vakmerő hazugsággal s botrány-hajhászattal hozza .az esetet, természetesen a pap-szerkesztő rovására. Ha »tapintatlannak« tartják, hogy egy szerkesztő elitélő kritikát mondjon bűnös cselekmények felett, a melyektől a személyt elválasztani lehetetlen, akkor legjobb, ha a lapok semmiféle személyes jellegű közleményt nem hoznak, s elnézik, hogyan szabad izgágát kezdeni, hogyan szabad megrovás nélkül a politikai szabadsággal visszaélni. De akkor dobják is lombtárba a sajtó-szabadságról szóló törvényt, mert ők vetik el azt, amit érvényre kellene juttatniok. Ezen állításunkat nemcsak Keményfy szerkesztő ellen követett eljárásukkal igazolhatjuk. Ott van Eltner Elemér Ákos főszékesegyházi sucI centor esete. Hogyan adták elő, s milyen rém-