ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-08 / 45. szám

látást láttak benne ? ! Ráfogják, hogy Zwillingerre szegezte pisztolyát, elnevezik revolver-káplánnak, csakhogy azt a zsidó fiatal embert dédelgethessék, a papot pedig, mint terrorizálót feltüntessék ad majorem glóriám Israelitarum. Írnak egész bátran oly dologról, a melynél ott se voltak, irnak úgy, hogy csak a zsidót hallgatják ki, a papot megkérdezésre se méltatják. Ez aztán az önálló, s nem a zsidóság kezében levő sajtó ! A mit Eitner Elemér tett, az annak a jogos felháborodásnak tulajdonitható, a melyet Esztergomban minden pap érzett a kinos eset behatása alatt. Egy tisztességes pap ellen elkövetett inzultus, a papságnak per »komisz« titulussal való illetése, minden papra nézve sértő és megrázó volt, és azért cseppet se csudálandó, hogy Eitner kedden délután az előtte való napon elkövetett inzultussal néhány fiatal ember előtt dicsekvő Zwillingert erélyesen rendreutasította. Éppen a Magyary kályha-üzlet előtt sétáltak el kedden délután fél hatkor Eitner succentor és Keményfy szerkesztő, midőn látták, hogy Zwillinger a ház falához támaszkodva, gúnyos mosolyt vetett feléjük, s az egyes elejtett szavakból kivették, hogy Zwillinger éppen a tegnapi hősködésével dicsekszik. E provokáló magaviseletre Eitner oda állt Zwillinger elé s őt, mint a papok inzultálóját erélyes szavakkal rendreutasította és figyelmeztette, ha még egyszer egy papot bánt, tulajdonítsa magának, ha vele szemben fegyveres önvédelmet kell használni. Ez a valóság. Hogy revolvert szegezett volna rá, abból egy szó se igaz, ez különben a járásbiróság előtt is egész teljében ki fog derülni. Sokan, a kik azt szeretnék, hogy a pap huzza meg magát s rakja zsebre a leggyalázatosabb elbánást is, szokatlannak találták Eitner fellépését. Ez csak azért látszik szokatlannak, mert szokatlan az eset is Esztergomban, hogy egy papot inzultál egy zsidó. A megsértett papi önérzet, mely paptársa bántalmazásában mindnyájuk meghurcolását méltán lájta, táplálva az általános izgatottságtól, nyert kifejezést abban a rendreutasitásban, a melyet Eitner succentor eszközölt. A pap is ember, alá van vetve azon erkölcsi érzelemnyilvánulásnak, mely forrongásba hozza kedélyét, valahányszor az erényt, az igazságot, annak hirdetőjét, hivatása gyakorlásában meggyalázva látja. Még a szentek is felháborodtak, mikor az erkölcsöt, a szent erényt lábbal tiporni látták, hogyne háborodnék föl tehát mai nap egy pap, midőn minduntalan látnia kell, hogy a vallás, annak szolgái iránt a keresztény Magyarországon már a zsidó is praepotens módon tüntethet. Itt Esztergomban a zsidóság sosem tapasztalhatta, hogy a papok hatalmukat ellenök használták. Szaporodnak a zsidók üzletei, a papoktól élnek javarészben, a főfogyasztó a papság. Pedig ha valahol, úgy Esztergomban vihetne a papság válságba a zsidók anyagi helyzetét. De nem tette és éppen azért boszantó, felháborító volt az eset, hogy zsidó meri a papot inzultálni, mikor az a pap a sajtó-szabadság védelme alatt kaució-képes politikai lapban véleményt mond olyan dolog fölött, a melyet elhallgatni nem lehetett. Ha elhallgatja, hűtlenül tölti be hivatását. Érthető tehát, hogy a türelem húrja meg feszíttetett, s Eitner fellépése a húr pattanása volt, melyet Zicillinger provokáló magaviselete ott a Magyary üzlet előtt, felszinre juttatott. Egy hithű pap, ki jobban szereti hitét, paptársát és hivatását, mintsem féli a hatalom börtönét, arra a provokáló magaviseletre alig tehetett mást. Komoly és szent ügyért a felhevülésnek is van jogosultsága. Utóvégre oly időket élünk, hogy a szép szó, a szeretetteljes bánásmód ma már akár hányszor 'kudarcot vall, s gyávaságnak tartják, ha valaki szelíden félrevonul. Szükséges tehát, hogy támadjanak lelkek, a kik kiállnak a sikra és érthetően kiáltják 'ki az igazságot, s megmutatják az ellenségnek, hogy a fejedelmi oroszlán megbírja rázni sörényét. Eitner succentor köztiszteletben álló papja Esztergomnak, 18 éve lakik itt közöttünk, eddigi pályafutása ugy a tanári katedrán, mint a lelkipásztorkodási téren csak följebbvalói s paptártsai osztatlan szeretetét vivta ki. Nem a pillanatnyi felhevülések embere, élettapasztalat, tisztes mult áll mögötte, azért megnyilatkozása sűlylyal bir és mint ilyet is kell megítélnünk. Ha némelyek kicsinyhitüségből, félelemből, opportunitásból ma még helytelenítik nyilt fellépését, a közel jövő, az események folyását lélektani alapon ítélő neki fog igazságot s elégtételt szolgálni. A helyzet olyan, hogy ma a papnak is nem a fal mögé, hanem a sáncokra kell kiállania. reite fel Oroszországot és azóta lett a viszony oly feszült, az irtóztató katonai terhek ezóta emelkednek. A következetlenség a magatartásban állandó tulajdonsága volt a vaskancellárnak, mely hogv nem volt az országra előnyös, mutatja azon általános bizalmatlanság, melylyel a szomszédállamok Németország iránt viseltettek. Ezen általános bizalmatlanság okozta végre Bismarck bukását, melynél csak az volt sajnálatos, hogy későbben történt, mint üdvös lett volna. És igy -az egykori »legnagyobb államférfi*, a népek egykori bálványa jelenleg csak szemrehányást hall mindenütt. Legkimagaslóbb szerepléseért: hogy a kíméletlen kultúrharcot vezette, az egyház ellenségei mindig dicsőíteni fogják, de az elfogulatlan történetirás egész szereplését, mint a népek jólétével ellenkezőt, már most elitéli. Külföld. —cs.— Az európai sajtót e napokban élénken befolyásolta ismét az egykori német kancellár. Bismarck sehogysem tud megbarátkozni azon helyzetével, hogy felette a világ már napirendre tért és egykori hatalmának még romjai is elpusztultak. A megsemmisülés érzete nagyon keserű és az emberi hiúság ezt elismerni vonakodik. Azért az öreg exkancellár föl-följajdul olykor és hamburgi lapjában életjelt ad magáról. Csakhogy minden erőlködésével azt éri el, hogy mélyebben sülyed a közbecsülésben. E század összes »nagy« államférfiai abban tűntek ki, hogy a katholicizmus erejét megtörni akarták. A francia parlament szereplő alakj £11, £1 belga Frére-Orbán, az olasz forradalmárok és kiválóan Bismarck az államhatalom összes erejét a katholicizmus megsemmisítésére mozgósították. És azon feltűnő jelenség domborodik ki ezeken végig tekintve, hogy mindnyájan egyenlő sorsban részesültek: a leglármásabb népszerűség élvezete után mint politikai halottak a közvélemény által megvetve élték utolsó éveiket. Mig a katholicizmus előharcosai épen életük estéjén állottak legmagasabban és Windthorst halálos ágyát a német császári család könnyezve látogatta, koporsóját pedig az egész birodalom minden pompája és kitüntetése vette körül. E nagy Windthorstnak mindenható ellenfele most van élete alkonyán és az emelkedő kegyelet helyett napról-napra több babért tépnek homlokáról és Bismarcknak meg kell élnie azon időt, midőn összes múltját, minden kimagasló tettét mint elhibázottat és a birodalomra károsat Ítélik el. Az orosz cár látogatásai alkalmából jónak látta a friedrichsruheni remete kilépni a nyilvánosság elé s az európai politika legfontosabb tényezőjéről: a hármas szövetségről nyilatkozni. Ezzel aztán felkavart sok olyan dolgot, melyek dicsőségét alaposan elhomályosították. Általában a hármas szövetség létrehozását tartották Bismarck legbölcsebb államférfiú alkotásának és azon időben a közvélemény áradozott a magasztalásoktől. Most azonban nyilvános lett az orosz-francia szövetség és ennek előzményei, mely fölfedezés aztán világot vet Bismarck működésére is. És ezen világításban Bismarck mindennek látszik, csak nagy államférfiunak nem. Hogy ezen nagy árnyat elhárítsa magáról, a »Hamb. Nachr.« lapjában igyekszik igazolni akkori magatartását. Bismarcknak egész életében azon szokása volt, hogy a német politika minden sikerült tényét sietett saját számlájára irni, mig az elhibázott lépéseket gondos nagylelkűséggel másokra fogta. Jelenleg is igy tesz. 1875-ben már erős volt a közeledés Oroszés Franciaország közt, melynek jelentőségét kellően átérteni okvetlenül szükséges lett volna. De Bismarck az egész mozgalmat csak Gortschakoff egyéni szeszélyének tartotta és nem vette észre, hogy az mélyen a közérzületben gyökerezik és igy sokkal komolyabb megfontolást érdemel. E félreismerésből igen sok hátrány keletkezett a német birodalomra, mely következményekért most Bismarck ismét utódját, Caprivit okolja, ki ügyetlenségével idézte elő a bajokat. Csakhogy egymás után kerülnek napfényre okmányok, melyek bizonyítják, hogy Németország viszonya a szomszédállamokhoz jelenleg sokkal jobban állana, ha Bismarck bukása előbb következett volna be. Bismarck dicsőségének tetőpontján akkor állott, midőn a berlini kongresszuson mint európai békebiró szerepelt. Az egész világ csodálattal magasztalta nagyságát és hazája körül szerzett érdemeit: most pedig ezért egész Németország kárhoztatja öt, mert épen ezen szereplésével ingeH I B E K. * Személyi hir. Boltizár József püspök, dr. Klinda Teofil primási titkár kíséretében a magyarbéli templom fölszentelésére utazott. * Adomány. Vaszary Kolos hercegprímás az esztergomi kath. legény-egylet iránt való érdeklődésének ujabb jelét adta azzal, hogy 200 frtot adományozott az egylet házépítési költségeinek fedezésére. Ugyanezen célra Sujánszky Antal nagyprépost 100 frtnyi összeget küldött át az egylet elnökségéhez. * Promóció a primási udvarnál. Ő Eminenciája, a Biboros Hercegprímás a kanonokká kinevezett dr. Walter Gyulát primási titkári hivatalától kegyteljes sorok kíséretében felmentette s helyébe dr. Klinda Teofilt, a primási főszentszék jegyzőjét primási titkárrá, báró Gudenus Arthur levéltáros s szertartásmestert eddigi hivatalának megtartásával pedig szentszéki jegyzővé kegyeskedett kinevezni. Mindkét promoveált udvari pap, működésük után Ítélve, bokros érdemeket szereztek eddig is az egyházmegye ügyeinek vezetésében s így kinevezésük az egész főmegyében rokonj szenvet s örömet keltett. Dr. Klinda nagy műveltsége, irodalmi sikerei mellett a pasztorációban is szép múlttal bir, báró Gudenus azon pár év óta, amióta Esztergomban tartózkodik, szívélyes modorával megnyerte társas-életünk színe-javát s Esztergom közönségének szivéből szólunk, midőn mindkét promoveáltat tisztelettel üdvözöljük. * A primás adománya. Az esztergomi sz. Anna-zárda legmélyebb háláját nyilvánítja a főmagasságú bibornok hercegprímás 0 Eminenciájának azon nemesielkü jótéteményeért, hogy a I zárda iskoláiba járó szegénysorsú gyermekek felruházására 200 frtot kegyeskedet ajándékozni. * Egyházi zene. November hó 8-án, vasárnap a Bazilikában tartandó istenitisztelet alkalmával a főszékesegyházi ének- és zenekar a következő egyházi énekeket adja elő: Kempter Károly miséje. Graduale. De profundis, Maier Gyulától. Offertorium. Sancti et justi in Domino gaudete. Mozart W. A.-tól. * A föszékesegyház uj oltára. Mult vasárnap, Mindenszentek ünnepén reggel 7 órakor szentelte föl Boltizár József püspök a föszékesegyház uj, szent Márton tiszteletére emelt oltárát, mely Kiss György hírneves szobrászunk igen sikerült müve. Főszékesegyházunk, mely valóban magyar bazilikának mondható, a mennyiben majdnem az összes magyar szentek szobrait tartalmazza, ismét egy igazi magyar műremekkel szaporodott. Magyar kezek mintázták és alkották a magyar nemzet három szentét: szt. Mártont, sz. Jolánt és sz. Kunigundát. Az elsőt a magyar nemzet, mint a régi Pannónia szülöttjét, mindenkor nagy tiszteletben tartotta s szt. István kora óta védőszentjének tekintette. E szent tiszteletére emelte szt. István a pannonhegyi szt. Márton monostort, midőn Koppány pogány vezért legyőzte. Magát a történetet ábrázolja három haut-relief kép, melyekről már megemlékeztünk akkor, midőn az oltárt fölállították. A fölszentelés után délben Boltizár püspök díszebédet adott a jelenlevő Kiss György művész tiszteletére, ki egyúttal meg lett I bízva, hogy egy nemesszivü főkáptalani tag bőké-