ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-04-26 / 17. szám
* Uj bölcsészettudor. Kardos Celesztin, az esztergomi főgymnázium fiatal tanára f. hó 21-én tette le a budapesti kir. tudomány-egyetemen a bölcsészeti doktorátust. A nagy tudományú s törekvő tanár ezen promóciójához csak örömmel gratulálhatunk. * Hittudományi szigorlat. Kun István komáromi káplán a hittudományokból mult héten tette le a budapesti tudomány-egyetemen a második szigorlatot. A doktorátust Kun, az esztergomi főegyházmegye szép készültségü tagja, még ez év folyamán fogja elnyerni. * A papi nyugdíj. Még nincsenek kiosztva az esperességeknek a nyugdíj-intézményre vonatkozó bizottsági munkálatok s máris különböző hangok hallatszanak, a melyek a debatoknak mintegy vezérhangját, dominantiáját, előlegezik. Vannak, kik a nyugdíj összegeit, a 600, 700, 800 forintos pozíciókat keveslik. Hatszáz forintból meg nem él tisztességesen a pap, — mondják — az már mindegy, vagy fiatalabb, vagy vénebb korában válik tehetetlenné. Vannak, kik megengedhetőnek szeretnék a nagyobb beíizetéseket is, természetesen nagyobb nyugdíj elnyerhetése végett. Vannak, kik plane biztosító-társaságoknál akarnák inkább biztosítani nyugdijukat, mert félnek, hogy az alap nem győzi, vagy pedig azért, mert függetlenebből rendelkezhetnek fölötte, bizonyos kort, ha elérnek. Mert igy az egyházmegyei hatóság dönt a nyugdíj kiszolgáltatása fölött; ott pedig jussom van hozzá. De ha megbukik a biztosító-társaság, mi lesz akkor? Mivel pedig a papi nyugdíj nagy fája végre is megmozdult, miután megmozgatták, reméljük, hogy a congrua, de meg a káptalani-fizetések megoldatlan problémái is találnak majd mozgató erőkre! * Győrmegye a főapátnál. Fehér Ipoly, pannonhalmi főapátot Győrvármegye abból az alkalomból, hogy ő felsége a II. oszt. vaskorona-renddel tüntette ki, küldöttségileg fogja üdvözölni. A küldöttség tagjai Laszberg R. főispán vezetése alatt a következők: az alispán, a főjegyző, az árvaszéki elnök, a t. főügyész, továbbá Baky István, Bezerédj István, Bozzay János, Ecsedy Gyula, Fischer Kálmán, Földváry Elemér, Jerfy Ferencz, Lerner Márton, Lévay Henrik, Lippay Géza, Milkovich Imre, Mocsáry Jenő, Ollinger Alkuin, Purgly Zsigmond, Szabó Lajos, Vikár István, Ziskay Antal dr., Kálócy Lajos, Szevera Kálmán bizottsági tagok és a három járási főszolgabíró. * Villamvilágitás. A villamos világitás tanulmányozásából kiküldött bizottság napokban terjesztette be a tanácshoz jelentését, felszerelve azt a szükséges térképpel és világítási naptárral. Volt alkalmunk a jelentést áttekinteni, s mondhatjuk, méltó gyümölcse a szorgalmas tanulmányozók ügybuzgalmának. E jelentés alapján a városi bizottság tájékozása nagyban megvan könynyitve, mert egy szerves indítvány alapján foghat a kérdés tárgyalásához. Adja Isten, hogy annyi szólás, szapulás, tinta és nyomdafesték után, minél előbb megszabaduljunk jelenlegi botrányos világításunktól. Világitásunk reformálása nem fényűzés, hanem legégetőbb közszükséglet. * Májusi ájtatosság. Mint már évek hosszú során keresztül, ugy az idén is megtartatik a vizi-városi zárdatemplomban a májusi ájtatosság, melynek sorrendje a következő lesz. Béggel naponkint hat és fél órakor szent mise. Délután ugyancsak félhétkor kezdődik az ájtatosság. Az első ájtatosság csütörtökön, ápril hó 30-án tartatik. Az ájtatosságot különösen ajánljuk a hivek figyelmébe. * A kultuszminiszter s a Tagen-alapok. A „ Tagen rokonok" féle alapokról szóló alapítványi oklevélt Wlassics kultuszminiszter a tanácshoz intézett leiratában jóváhagyta ; a „Tagen g génnek" féle alapítványt azonban nem hagyta jóvá, s felhívta a tanács utján a város közönségét, hogy a kijelölés jogát ne a város, hanem a nagyváradi káptalan gyakorolja. * Tanácsülés. Esztergom sz. kir. város tanácsa szerdán ülést tartott, melyben elhatározta, hogy a város-kapitányi hivatal a jövő hét folyamán a szt-tamási volt városházára költözzék át. A kapitányi hivatal helyét a pénztár fogja elfoglalni. Elbocsátotta a tanács a városházán alkalmazott dijnokokat is, mert a tisztviselő szaporulat ezeket teljesen pótolja. * Kérvényezés. Bártfay (iéza, ki a városi tisztujitásnál Sinka Ferenc Pállal szemben kisebbségben maradt, csütörtökön a városhoz kegyvagy nyugdíj elnyerhetése iránt, benyújtotta kérvényét. * A főegyházmegye személyzete köréből. Csóka Ferdinand nyug. ürménci plébános meghalt Nyitrán folyó hó 19-én. 86 éves korában; Pollák Valentin kis-apáthi káplán folyó hó 2l-én, 27 éves korában. * Röntgen-előadás. Szombaton este tartotta meg Horváth Mátyás főgymnáziumi tanár a világhírű s a phisika terén korszakot alkotó Röntgensugarakról való előadását. A » Fürdő* nagytermét ezen alkalommal tekintélyes számú előkelő hallgatóság töltötte meg, bár tekintettel a jótékony célra, nagyobb publikumot vártunk. A tudós tanár fáradságos kísérlete, dacára a terem párás levegőjének, elég szépen sikerült, s különösen a fotografálás keltett nagyobb érdeklődést. Horváth tanár érdeme mindenesetre, hogy Esztergom elég korán ismerkedett meg e bámulatos villamos sugarakkal. * Visszatérés. Bojna Zsuzsanna, férjezett Gyurcsek Jánosné, nagykürtösi lakos az evangélikus eretnekségből a római katholika anyaszentegyház kebelébe visszatért s az apostoli hitvallást folyó hó 18-án Szabó Jakab Elek kékkői plébános kezeibe tette le. * A Röntgen-előadás jövedelme. A Röntgenféle előadás alkalmából felülfizettek: Frey Ferenc 10 frt, Mészáros Károly 3 frt 40 kr., Fehér Gyula dr. 2 frt 20 kr., N. N. 2 frt, N. N. 2 frt, Áldori Mór dr. 1 frt 20 kr., N. N. 1 frt 20 kr., Pongrácz Zsigmond 1 frt 20 kr., Waldvogel József I frt, Marosi Ferenc és Károly 60—60 kr., Fekete György, Philipp Konrád 40—40 kr., Kersbaummayer, Simonyi Zsigmond. Szabó Szilveszter 20 — 20 kr. és hatan névtelenül 20—20 kr. Fogadják úgy az adakozó urak, valamint a n. é. közönség ifjúságunk nevében őszinte köszönetemet, hogy lehetővé tették néhány szegényebb sorsú tanulónak a tornaversenyrc- való megjelenést. Esztergom, 1896. ápr. 21. Vojnits Döme, igazgató. * A Történelmi Társulat felolvasó ülése. Csütörtökön, folyó hő 23-án tartotta az Esztergomvidéki történelmi társulat választmánya fölolvasó gyűlését, Maiina Lajos polgármester, választmányi tag elnöklete alatt. Az elnök üdvözölvén a megjelent tagokat, Török István pilismaróthi plébánost fölkérte felolvasásának megtartására, a ki készülőben levő munkájából »Emlékezés a pálosokról^ cím alatt érdekes és a figyelmet mindvégig lekötő előadást tartott. A felolvasónak Maiina elnök meleg szavakban tolmácsolta a választmány köszönetét. A felolvasásra választmányi ülés következett, a melynek főbb tárgyai közül kiemeljük a következőket: Kőzsa Vitái főtitkár mindenekelőtt bejelenti, hogy a közgyűlésen tiszteletbeli tagokká választottak valamennyien köszönettel fogadták a megtiszteltetést és megígérték a társulat céljainak előmozdítását. Tudomásul hozta ezután, hogy a társulati elnök, Kruplanicz Kálmán főispán által kitűzött régészeti tételre az ifjúság köréből egy pályamű érkezett be. A főtitkár továbbá örömének ad kifejezést, hogy minden nemes és üdvös célt pártoló helybeli pénzintézeteink a társulat alapító tagjai közé léptek, rendes tagokul pedig Fekete György, Gidro Bonifác, Majer Imre és Török István jelentkeztek. Ugy a pénzintézetek hazafias támogatását, mint az uj tagok belépését a gyűlés örvendetes lelkesedéssel vette tudomásul. Bemutatta azonkívül a főtitkár a társulat pecsétnyomóját, mely Cserna Károly festőművész rajzai után készült és kiosztotta a társulat első évkönyvét, melynek gondos és történeti érzékre valló szerkesztéséért a választmány köszönetet szavazott neki. Egyúttal elhatározta a választmány, hogy a szentkirályi földeken őszszel megkezdett ásatásokat az idén is folytatja. Dr. Walter Gyula a millenium emlékét némileg megörökítendő, ajánlotta a választmánynak, hogy indítványozza a városnál az utcáknak a kimagasló s Esztergom történetével egybefüződő történeti személyek után való elnevezését. Nemkülönben felhívta a választmányt, tegyen lépéseket Katona István hírneves történetírónk születési házának egy emléktáblával való megjelölésére ; úgyszintén az iparbank falára egy tábla elhelyezésére, mely az előtte elterülő és néhány éve kiásott sz. Lőrinc-templom helyét megörökítené. * Elfogott sikkasztó. Szerdán a pozsonyi rendőrség értesítette az esztergomit, hogy a délutáni személyvonattal Wagner Henrik nevére gyorsáru érkezik, s tulajdonosát, valódi nevén Mayer Adolf bécsi kereskedőt sikkasztás miatt tartóztassák le. Békássy élelmes rendőrbiztosunk ki is robogott Nánára, s a bűnöst éppen akkor tartóztatta le, midőn az ládáit kiváltotta. Asikkasztót Pozsonyba szállították. * öngyilkosság. Szegedíj Sándor párkányi, gépész-mérnök s földbirtokos, kedden agyonlőtte magát. Öngyilkossága okául Szegedy nagymérvű vesztességét emlegetik, melyek ha tönkre nem is tették, de súlyosan megviselték. Ifjú neje s 3 gyermeke gyászolja. * Köszönet nyilvánítás. A köbölkuti orgona javára legújabban az Esztergommegyei Párkányi Takarékpénztár járult 10 frttal. Ezen kegyes adományért fogadja a nagyérdemű igazgatóság ez utón is a község hálás köszönetét. * Az utolsó fal. Tudtára adatik mindazoknak, kiket illet, hogy a Hütt udvaron levő színház égnek meredő utolsó fala is eltűnt, de meg a törmellék is. Ha századok multán kutatni fogja valami »véletlen« tudós Esztergom »ősi« színházát, még ereklyéket se fog találni, még nyomára se akad, csak a »krónikák« után fogja megtudni, hogy 1896-ban, mint a dárdavető Priamosnak népe, úgy a szinbáz utolsó fala is elpusztult. Bizonyára fura dolog, hogy mig máshol színházat építenek, nálunk bontanak. No de hát nem kerülhette ki sorsát, megvénült, rokkant volt, a szú is ette, s ezért a fogyó holddal neki is el kellett fogynia. De azért »orkesztruma«, világot jelentő »deszkaja«, no meg garderobeja tekintélyes múltra pillanthat vissza. Blaha Lujzának, Hegyesi Marinak, Follinusz Aurélnak, Somló Sándornak, Solymossy Eleknek ez a sokat csúfolt szinház volt művészi bölcsője, innét röpültek ki, s vette őket a dicsőség szárnyaira. Ha ezeknek a művésznőknek és művészeknek művészi pályáját megírják, az esztergomi »szini palotat« se nélkülözheti biografistájuk. Sőt Rényi Rezső színműírói vénája is itt állta ki a próbáját, »Pausanias« tragédiáját e színpadon adták először és utoljára. Solymossy »Quitt« darabjával is itt quittelt le. A mikor leereszkedett a »pompás« alakokkal ékesített függöny, s a karnagy individuális művészetét ragyogtatva zúgatott el egy keringőt vagy indulót a spinettszerű hangszerszámon, a »premier«-t élvező publikum jószívűen hivta a szereplőket, a műirókat az olaj lámpák, sőt megtörtént, a gyertyák elé. E dicsőség megszűnt, most már a »Fürdö« helyettesíti a »szini palotat«, ott szerénykednek a világot jelentő deszkák még szerényebb publikum előtt, kik a hőségtől nagyon sóhajtva áhítozzak vissza az »ősi« falakat. De azért mindnyájunk nézete: térjünk fölötte napirendre. * Elitélt lelkész. Kingyera Károly udvarnoki esperes-plébánost mult héten a nyitrai tvszék 20 frt pénzbirságra ítélte, mert 1895. okt 2-án egy cigányházaspárt megeskettetett káplánya által, anélkül, hogy a polgári kötést elvégezték volna. Káplánját 5 frtra ítélték el. * A „Primás-kert" megnyitása. Ő Eminenciájától Esztergom közönségének üdülésére átengedett s a szépitő-társulat gondjaira bizott »Prímás-kert« ma lesz a közhasználatnak átadva. A kertek a társulat hozta rendbe s előnyére fog mindenesetre válni az a pavilion, melyben Hühner cukrász hűsítőket fog felszolgálni. * A rendőrség figyelmébe. A szigetet átszegő hidoszlop között kell azoknak elmenniök, kik a szigeti sétájukat meg akarják tenni. Csak az a furcsa, hogy a hid alatt a sihederek meg csavargók „illemhelyet" rögtönöznek, melyet aztán a sétáló szag és szem érzéke bán meg. Ha már éjjel lehetetlen ezen extravaganciát ellenőrizni, a közönség érdekében méltányos, hogy reggelenkint a rondaság legalább elsöpörtessék. * Elhalasztott díszközgyűlés. Barsvármegye díszközgyűlését, mely május 12-ére, keresztjáró napra volt kitűzve, május 21-ére halasztották el. * Űj orvos Süttőn. Mult vasárnap választotta meg Süttő űj orvosát, dr. Máthé László tekintélyes kecskeméti orvos személyében. * Milléniumi ünnepség. Süttőn a május 17-én tartandó róm. kath. iskolai ünnepélyre nagyban folynak az előkészületek. Lováky, a község buzgó plébánosa az egész községet bevonja az ünnepségbe, s az iskolaszék minden tekintetben támogatja. A süttöi kőfaragó mesterek, Müller