ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-03-22 / 12. szám

Miután az esztergomi polgárok lerótták a kegyelet adóját a névtelen hősök sirjánál és a szentgyörgymezei templomban imádkoztak az elhaltak lelkiüdvéért, az esti órákban két helyen is összejöttek volt, hogy a barátság pohara mellett emlékezzenek meg a nagy hősök szabadságszeretetéről. A városi független polgárság össze jött a »Tarkaság* helyiségeiben, a szentgyörgymezei polgárság pedig az ottani nagyvendéglő helyiségeiben és megemlékezett azokról, kik az emberi érzelmek legnemesebjéért életüket is föláldozták. A » Tarkaság* tagjai nemcsak hogy megvendégelték a már nagyon megtizedelt agg 48 as honvédeket, hanem Berán Antal mészáros iparos másnap is küldött egy hatalmas adag húst. Mind a két helyen igen számosan beszéltek. Frey F. képviselő fölszólalása csak további fűzése volt ama nagy eszméknek, melyeknek a honvédtemetőben oly elragadó szép kifejezést adott. Ámde mondhatjuk, hogy a mily lelkesen szóltak a szónokok szavai, midőn a múltról beszéltek, épp oly fájdalmas hang ütötte meg füleinket, midőn a jelen szomorú viszonyokra esett tekintetünk. Ez tehát ama szabadság, a melyért annyi lelkes honfi sziv vére folyt! Egy szóval, miként a szabad polgárok szavaiból kivehettük, mind megannyian megvannak győződve arról, hogy nem ártana, ha a honvédtemetö közelében állítanánk egy szobrot, a melyiken a szabadságszerető Bánffy úr kopasz fejére Tarnóczy, Szulovszky, BaHal és Szalavszky helyeznék a koszorút. Külföld. —cs.— Jellemzi a német parlament magas szinvonalat azon vita, mely a költségvetés tárgyalása folyamán az egyetem tételénél folyt. Elvi kérdésekkel foglalkoznak behatóan és az egész birodalomra irányitók azon nézetek, melyeket itt tekintélyes férfiak hangoztatnak. A német protestántismus helyzetét talán semmi sem világitja meg jobban, mint Stöcker felszóllalása e hó 6-án. Erősen elitéli az úgynevezett »tanszabadság »-ot, melynek cimén a legrombolóbb tanokat hirdetik az egyetemeken és igy az onnét kikerült intelligentia minden magasabb elv nélkül lép az életbe. Vallásos érzését teljesen kiölték és ezzel az eszményi törekvések vágyát is. Az apostoli hitvallás tételt kiforgatták természetfölötti jellegéből és a vallás helyébe a kételkedés lépett. A nép azonban nem szokott sokáig foglalkozni a kételyek taglalásával, hanem mihelyt kételkedni kezd, azonnal megszűnik hinni. Innét az óriási mérvben terjedő vallástalanság, mely a porosz evang. egyház megsemmisülését vonja maga után. E kételyekre épitett felfogást, a természetfölöttiek e kicsinylését a tanszabadság okozta, mely folyton hirdeti a »lelkiismeretszabadság «-ot. Pedig : »nem »lelkiismeretszabadságra, hanem lelkiismeretességre kell törekedni — mondja Stöcker, — mert a »lelkiismeretszabadság« olyan dolog, hogy még a bombát vető anarchista is joggal hivatkozik erre.« Szép dolog, hogy a protestánsok igy elitélik korunk nagy tévedéseit, melyek pedig — tőlük származnak. A protestántismus a »lelkiismeretszabadsag« nevében támadta a katholicismust és igyekszik a tekintély elvét lerombolni. És ime, a protestánstismus szülőföldjén, Németországban, saját gyermeke fojtja meg őt. A belgiumi állapotok folytonosan élénk fájdalmat okoznak a liberális sajtónak. Lassú, de biztos lépésekben terjed itt a helyes elvek uralma és e kis ország mintául szolgálhat mindenütt a helyes kormányzás művészetében. A legégetőbb társadalmi kérdés : a munkások helyzetének javitása. Ezt azonban az egyház közbejötte nélkül megoldani nem lehet, és azért — igen helyesen — a belga kormány e tekintetben az egyház közreműködését igénybe veszi. Most lettek közzétéve a mechelni érsek elnöklete alatt tartott sociálista congressus határozatai, melyek az egész országban egyhangú helyesléssel találkoztak a keresztények részéről. E határozatok felölelik a munkásosztály minden jogos igényét és hivatva vannak megteremteni azon békés, méltányos viszonyt a munkás és munkaadó közt, melynek hiánya a legfőbb oka a sok elégedetlenségnek. Gondoskodva van továbbá a munkások minden szellemi és anyagi szükségleteiről. Nagy súlyt fektetnek a megfelelő kiképzés előmozdítására minden irányú munkásegyletekben. A szegények lakásviszonyai különös gondozás alatt állnak, főleg pedig a gyárak és nagyipar vállalatok kötelesek arra ügyelni, hogy a mnnkások bére tisztességes megélhetésre képesítsen és a szellemi és erkölcsi kötelmek teljesítését lehetővé tegyék. A földmivelő osztály védelmére és segélyére hatalmas egyleteket alapítanak, főleg pedig a csodás hatású Raiffeinsen segély pénztárt léptetik életbe. Azon lelkes buzgalom, melylyel a papság és társadalom e congressusi határozatokat felkarolja, a legszebb reményekre jogosít azok megvalósítását illetőleg. Dacára ez éles keresztény irányzatnak, folytonosan hirdetik a liberális lapok, hogy a »klerikálisok « uralma hanyatlófélben van. Igy felhozzák, hogy a legutóbbi községi választásoknál a liberális elemek győztek, melynek fényes bizonyítéka a többi közt Mecheln, az érseki székhely. Itt a folyó évi márciusi választásoknál a radicalliberalisok minden mandátumot elhódítottak. Csakhogy a dolog nem egészen olyan, amiI lyennek látszik. Most értesítenek a lapok a valódi tényállásról, mely abban áll, hogy a liberáI lisok ott is, mint mindenütt, a legalávalóbb eszközökkel éltek. Az utczai csőcselék ordítozása és I ablakbeverései mellett arcátlan szavazathamisitáI sokkal erőszakolták ki az eredményt. Tehát a liberalizmus már annyira lejárta magát, hogy saját alakjában a népet épen nem lelkesíti és azért kénytelen elővenni a legfőbb liberális eszközöket: az ámítást, hazugságot és erőszakot. Ezzel igyekszik még igában tartani az országot, ahol a becsületes emberek — gyöngesége, a jók gyávasága ezt lehetővé teszi. Belgiumban ez utóbbi elemek is múlófélben vannak. Nem ijednek ott meg a hazug fenyegetésektől, hanem bátran küzdenek a jog diadaláért. Ezért a liberális lapok által diadallal hirdetett mechelni községi választásokat is a szavazathamisitások miatt e hó 8-án megsemmisítették. Közerkölcsiségi pavilion. Csináljunk közerkölcsiségi pavillont a városligeti kiállításban. Hisz annyi a pavilion : fenevadak, sudárfák, érctömbök, bútorok, rongyos zászlók, elnyűtt okmányok, kifeslett szövetek, elhasznált bútorok, elfakult képek kiállítására; állítsuk hát ki a magyar közélet felsőbb erkölcstanának rongyait! A Fej érvári-, Gromon- Kasits-ügy, Pulszky Rafael képei és paralysise, Miklós Gyula vasutai és hidjai s legújabban Dániel úr, a hamis kártyás, »auri sacra fames«-e megtöltik épületes figurákkal ezt a pavillont. A csalás, lopás, sikkasztás, uzsora minden fajának kellett a magyar korrupcióban méltó képviselőkre akadnia; hiányzott a »szerzés«-nek még egy neme, a hamis játék, s ime ez is megtalálta emberét. Tehát minisztérium, megyék, múzeum, kaszinó nagy, millenáris mosókonyhákká lettek, ahol ki van téve a felsőbb közéleti morál szennyese ; s busásan liferálták eddig is már s azt suttogják, hogy fognak liferálni ezentúl is, mondom, busásan liferálták a nemzeti közerkölcsiség pavilIonjába a közmorál elrettentő rongyait. A becsületes embernek már szédül a feje. Szinte nem találja helyét a felsőbb közéleti morál ez árvizében. Mintha csak megnyílnának közéletünk felhői, s a minisztériumok s a legelső társadalmi kör felhőiből szakadna a piszkos ár, vagy mintha csak özönvíz bugyborékolna közéletünk talajából; felülről-alulról ránkszakad a korrupció piszkos szennyes árja. Lám ezek a nemzet-állam prozopopejás multak, csakhamar nézeteltérések támadtak közöttük, majd viszály, pörölés; végül elválás lett a dologból. Polgárilag kezdték a házasságukat (?) s polgárilag végezték. Mind a ketten keresték, kutatták tovább Zóla, Dumas világát, egyéneit. Föltalálták-e ? erre felelek a 111. Képben. (6 esztendő múlva.) A kórházba hivtak egyszer egy koldus asszonyhoz. Csupa fekély, undor volt szegény; sirt. zokogott, midőn meglátott. Többször meglátogattam őt s elbeszélte nekem élettörténetét. Tudják-e ki volt ez a szerencsétlen teremtés? Irma, a gyermekbál áldozata. Ábrándozás az élet megrontevja! Ha valamikor a k—i temetőbe vezet utad, találni fogsz hátul, egész hátul majdnem az árokban egy elhagyott sirdombot, állj ott meg s imádkozzál Irmáért ! (Könny és zsebkendő.) Nemrég az újságok telve voltak egy hivatalnok sikkasztásaival, száz ezekre rűgott az összeg, mit könnyelmű nők társaságában elpocsékolt. Midőn szive megundorodott a bűntől s érezte feje fölött azt a bizonyos kardot, pisztolyt fogott szivének. Ime József, a szerelmesen levelező s oly jól táncoló József! (sóhajok.) Ez elég komoly és sötét kép, de nem én festem, hanem az élet. Tessék az életre haragudni. Tudom, hogy sok kisasszony megharagszik rám az első csevegésért, de ne ne tessék mindjárt elitélni! Tessék csak a madárkák csevegését megfigyelni: a pacsirta olyan lágyan, kedvesen cseveg, hát még a bájdalu fülemile ; de azután a sárgarigó meg a pintyőke, azok már erősen, sokszor fülsértően csevegnek ám ! Majd némelykor én is pacsirta és fülemile leszek. Nem tudom sikerül-e ?! Tetszik tudni, a csevegésben nincs összefüggés, azért hát most kissé vígabban fújom. A bálról átmegyünk a Brückner bácsira. Van-e ki e nevet nem ismeri? Magyar ember ő, nem hoz szégyent ránk a külföldön. Ha valamely városban megfordul, a gyermekek összefutnak, először susogva, azután hangosan, végre kiabálnak : »Nini a kokulóri bácsi.« Honnét kapta e nevet? Mutatványai azért sikerülnek mindig, mert ezt a szót használja. Múltkor egy helyen játszott az iskolai lánykáknak: fogott egy zsebkendőt, szépen összehajtogatta s közepét az ő bűvös ollójával kivágta ; azután kokulóri . . . s a zsebkendő megint jó lett. A lánykáknak roppantul tetszett s azt tanácsolta nekik, hogy próbálják meg otthon, de ne felejtsék el ám hozzámondani »kokulóri.« Egyik is, másik is otthon elcsípett egy-egy zsebkendőt, kivágta a közepét, de mikor azután meg kellett csinálni, nem használt a bűvös szó semmit! A szülők jöttek panaszra, hogy az a bűbájos bácsi minek tanítja a gyerekeket ilyenekre ? Egy helyen szintén valami előadást tartott s az ő tiszteletére nagy ebéd volt. Hozták a salátát, a jó Brückner bácsi forgatja, forgatja s végre egy kis zöld békára bukkan, úgy ült s pislogott szegényke a saláta levelek között! A szolgáló elpirul, elhalaványul, végre oda teszi sietve a Brückner bácsi mellé a tálat s kiszalad, fut — vissza se mer tekinteni, hasztalan kiabálnak utánna. Oda künn a konyhában a szakácsné pöröl, szidja a cselédeket s végre bejön bocsánatot kérni: »Ugy van az kérem, ha az ember nem maga csinál mindent. Még hogy ha kis bogárka lett volna benne, de egy békát benn hagynak ! Tessék megbocsajtani!« A vendégek majd megpukkadtak a nevetéstől. A »kokulóri« bácsi kis kaucsuk zöldbékát sanzsirozott a salátába. A szegény cseléd meg volt győződve, hogy ennek a bácsinak ördöge van. Nem is fogadta el tőle a borravalót. Kitűnően érti a hasbeszélést s tudja az állatok hangját utánozni. Nyáron valahol olyan kertihelyiségben koncert volt. Persze olyan családiasán ment az egész. A kutyák gazdáik lábainál feküdtek az asztalok alatt. Jött a a legszebb rész: Piano, fuvola, gyengéden zongorán kisérve, csend az egész helyiségben, figyelem : egyszerre hatalmas ujfunlandi hangja hallatszik, piano ugyan, de az összes kutyuszok forte feleltek rá. A piano fuvolából forte kutya koncert lett. Persze az egyik eb mérges lett rá, a másik is ugat, összevesztek .... a gazdáik csititották . . . szóval vége lett a koncertnek. Az a hatalmas ujfunlandi pedig nem volt más, mint a jó Brückner bácsi, a ki az általános zavarban — kukulóri — eltűnt. Ha nem haragudtak meg a türelmes olvasók, majd ismét csevegek valamit, mert tetszik tudni a tavaszi levegő talaja a zöngeményeknek. —a.