ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-02-09 / 6. szám
korlátozni bizonyos vallási tekintetek és érdekek által. Beáll tehát azon veszedelmes anomália, hogy a király apostoli jogaival megmaradt katholikusnak, az állam kormányával s parlamentjével pedig felekezetlenné vált, s a katholikus apostoli felség az uj államjogi felfogásnak megfelelöleg, speciel felekezeti jogait egy felekezetlen kormány által kénytelen gyakorolni. Ezen viszásság mellé hozzájárult azon vastag következetlenség is, hogy a felekezetlen állam a helyett, hogy az igazi liberalismushoz következetesen, az államvallás által élvezett kiváltságokat, előjogokat egytölegyig a király szabad rendelkezésére bocsátotta volna, szóval, a fejedelem személyes felségjogait mint speciel felekezeti jogot az állam körén kívülinek jelentette volna ki, e helyett folytatta gyámkodását az egyház fölött, s minden egyházi ügyet, mit azelőtt a felség az államtól függetlenül gyakorolt, maga körébe vont, visszatartotta az államvallás nyújtotta privilégiumokat. Más vallás ügyeibe az állam kormánya és parlamentje nem avatkozhatik, mert letiltja erről a becikkelyezett törvény. De a katholikus egyházban az 1848. III. t.-c. 6. és 7-ik §-ai szerint szabadon, minden ellenőrzés nélkül intézkedhetik, dacára annak, hogy ugyancsak a 48-iki törvényhozás V. t.-c. 1. §-a kimondja: »a politikai jogélvezetet azoktól, kik annak eddig gyakorlatában voltak, elvenni, a jelen országgyűlés hivatásának nem érezheti.« Á törvény elmagyarázása és kiforgatása folytán az 1848. XX. t.-c. 2. §-ában kimondott vallási jogegyenlőség a katholikusokra nézve merő humbug, sőt törvényellenes állapot. Mig a többi hitfelekezetek önállósága a régi mellett uj törvénynyel is biztosíttatik, addig a katholikusok meg vannak fosztva azon biztosítékoktól is, melyekről Sz. István alkotmánya, az apostoli király eskü szentsége mellett kezeskedett. Le van dobva az ősiség és jogfolytonosság ösvényéről, melyet a nemzettel együtt taposott, osztozva dicsőségében, fentartva sülyedésében. Oda van vetve préda gyanánt a felelős kormányrendszer pártszenvedélyeinek és esélyeinek. Vagyonára sóvár szemekkel néz a pénzhiányban szenvedő állam, rákacsingatnak a többi felekezetek is, melyeknek rivalitása s szenvedélye provokálja a közvéleményt a szabad lopásra. Nem csoda, hogy tarthatatlannak tartja ezen állapotot minden katholikus, kiben a katholikus önérzet szikrája lobog. Súrlódásba hozza a polgár kötelességeit lelkiismereti meggyőződésével. Látnunk kell, hogy a föpásztorokat ma-holnap egy lutheránus, egy zsidó vagy svedenborgián vallású miniszter terjeszti föl kinevezésre, s a felség a pápától nyert apostoli jogokat azon akatholikus miniszter véleménye szerint lesz kénytelen gyakorolni. Készen lehetünk arra is, hogy egy akatholikus minisztérium által lévén a királyi fövédnöki tiszt gyakorolva, az a minisztérium Bismark módjára állami szagú liberális reorganizációt csempész be egyházi szervezetünkbe. Ismeretes a parlamentáris országok jelen történetéből, hogy a miniszteri helyzet előnye, menynyire ki lett és ki van aknázva a fejedelem fölötti befolyással. Tudjuk, hogy mennyire hatnak a pártok azon egyének működésére, kiket ügyesen eltakart célokból a miniszteri bársony székbe beültetnek. Nem veheti azért tőlünk senki rossz néven, ha bizalmatlanok vagyunk a pártszenvedély diktálta parlamenti kormány iránt, ha kétségbe vonjuk, hogy egy más vallású, vagy vallásukkal tisztában nem levő »jó« katholikus fövédnöki közegek a kath. vallás érdekeit szigorú lelkiismeretességgel tartsák szem előtt, sőt azt előmozdítani törekedjenek. Há tehát a vallásszabadság, az egyenjogúság s viszonosság törvénye ránk nézve nem irott malaszt, akkor tarthatatlan azon abusus, azon bitorlott jogszokás, mely a miniszteri tárcát hordó embereknek oly befolyást ad az egyházi kormányzatba, hogy a katholikus vallás erejét szárnyszegetté teszi. Ha az egyház lemond, a közvetlen állami befolyásról s erkölcsi erejével, szellemi eszközeivel igyekszik befolyást gyakorolni az állam tagok gondolkozására, az egyéni és társadalmi önérzet fejlesztésére, ugy viszont az államnak is teljesen s tökéletesen le kell mondania az egyházi ügyekbe való avatkozás mindazon eszközeiről, melyeket magának az egyházzal szemben akár gyakorlat, akár szerződés által szerzett. Valahányszor az állam gyámkodását kell látnom a katholikus egyház fölött, mindannyiszor eszembe jut Phaedrus azon embere, ki éjjel a Jupiter szobra előtti lámpában világot nyújtott, hogy annak világossága mellett leszedhesse a szobor ékességeit. Mihelyt az állam gyámkodik az egyház fölött, szükségképen uralkodóvá kell vállnia, s az egyházi jogokat magához ragadva, éppen ezen jogokkal igyekszik azt leigázni, ugy, hogy az egyház fegyelmi s kormányzati rendszerében alig lesz valami, mibe az állam a végsőkig feszegetett fövédnöki gyakorlatánál fogva be ne avatkoznék és mit intézkedésének és nyomasztó pártfogásának körébe ne vonna Hogy tehát a katholikus egyház kárára már megszülemlett, vagy még várandó anomáliák valahogy gyógyíttassanak és elháritassanak, az 1848. XX-ki t.-c. értelmében kimondott vallás-egyenlőség, viszonosság és egyenjogúság alapján autonómiája, önkormányzati függetlensége (autós nomos önmagának törvényhozhatási jogot jelent) a tőle elszakadt államtól a katholikus egyháznak is megadassák. Oly országban, oly korban, a melyben mindenki a szabadság eszméjét hangoztatja, a katholikus egyház, a katholikusok is szabadok akarnak lenni. Az egyház azon szabadságot követeli, a melyet neki a kor szabadsága odaitél. Hogy ez az autonómiai szabadság milyen legyen, ahhoz más alkalommal fogunk hozzá szólni. Mephisto megjelent, hogy egymásután lopja le az est »ragyogó csillagai«-t. »És szétmentek ők a hős fiak is, duló csaták után«, és a derék rendezőségnek alighanem Wlasicscsal gyűlik meg a baja, mert egyik tanférfiú kénytelen volt konstatálni, hogy a jelenlevő leány-koszorúból egyik se nyeri el a doktori komoly kalpagot, hanem valamennyi mi hamarább kackiás fő kötőt tesz fejére. Ez a mamáknak is jobban tetszik, no meg talán a lányoknak is. Plagiosippus. \JVJ G^ \[ 1 \ Az utolsó pillanatban. — Igaz történet. — Irta: Varga Mihály. Ki ne emlékeznék az 1887—88-iki szigorú havas télre ? Egy méternél magasabb hó födte a földet, még ott is, ahol nem volt hófúvás. Legalább Cserhát vidékén úgy volt. Jézus nevenapja táján rettenetes hideg volt és akkora volt a hó, hogy vagy két hétre minden közlekedés megakadt. De máskor is csak jó szánon jó lovakkal lehetett a szomszéd községeket megközeliteni. Hosszabb útra pedig gyalog bocsájtkozni meg épen istenkísértés lett volna. A vonatok is csak a teljes gőzerő felhasználása mellett, gőzekék segítségével közlekedhettek; de azért igy is megesett, hogy az utasok másfél napig is elvesztegeltek a nyilt pályán, vagy valamely állomáson, ha a szél behordta a mélyebb fekvésű pályát, vagy megrongálta a távíró oszlopait. Ekkor volt a hegyeshalmos Cserhát tápió melléki vidékén emberemlékezet óta a legnagyobb drágaság. Ugyanis ekkor vették tiz krajcáron a községtől a negyedórányira fekvő állomáson szorult éhes utasok az odatévedt élelmes pék nyolc napos barna zsemlyéit. Ebbe a pogány télben kapott az öregebb és az ifjabb Csuros Antal Budapestről egy keményhangú idézést, melynek értelmében ekkor és ekkor délelőtti 9 órakor pontosan tartoznak megjelenni a törvényszék előtt, mint vádlottak. Elmenni, miért? Hisz sem az öregebb Csuros Antal, sem a fia az ifjabb Csuros Antal, nem vétenek még a légynek sem. Elmenni, most? a mikor még a jóravaló ebet se akar a födél alól kihajtani. De meg hogyan ? Szánon jó lovakkal még csak ellehetne valahogy vergődni, de azt mindenki tudja jól, hogy a két Csuros olyan szegény, hogy a fuvar árt nem képesek előteremteni. Mert bizony azért az utért elkérnének 10— 12 forintot is. Vagy gyalog menjenek? Az ifjabb Csuros javabeli férfi, tán megbirkozhatik valahogy ezzel az úttal de az öreg már erősen hetvenkedik, az már nem való az ilyen útra, Elmentek megtudakolni a jegyzőhöz, hogy nem lehetne-e a tavaszra elhalasztani ezt az utat. Itt azt a kerek kijelentést kapták, hogy: de nem ám, a törvény nagy úr, semmiféle mentegetődzést el nem fogad. Nem is lehet a törvény arra tekintettel, hogy milyen idő jár, ki milyen idős, van-e fuvarja vagy sem ? A törvény azért törvény, hogy parancsoljon. Ha már igy van a dolog, a két Csuros mit tehetett egyebet, mint felkészülni ahogy lehet, arra a hosszú fáradságos és, mondjuk ki nyíltan, arra a bizonytalan útra. Összeszedték összes pénzöket. hogy legalább az út felét Mendétől gőzkocsin tehessék meg. A törvényszéknél hamar végeztek ; sikerült kimutatni ártatlanságukat: valami félreértés folytán kerültek gyanúba. Visszafelé gyalog jöttek. A vasárnap egyik fiókegyházbeli községben találta őket. Előbb szent misét hallgattak s azután neki ereszkedtek a nehéz útnak. Ügy számitottak. hogy még az nap estefelé elérik a szomszéd községet, ahol meghálnak, másnap pedig a rég nélkülözött otthon felé veszik útjokat. S igy Isten segitségével hétfőn délre otthon lesznek. Amint elhagyták a falu utolsó házát, az út egy magas és eléggé meredek domb lejtőn vitt fölfelé. A nyom alig volt észre vehető; úgyszólván teljesen töretlen úton mentek, amely egyre fárasztóbb és egyre bizonytalanabb lett. Lassan, szótlanul s egymás mögött haladva gázolták a havat. Az öreg a fia nyomába lépkedett igy valamivel könnyebben mehetett, nem kellett friss nyomot törni. — Csak lassan, édes apám, szólalt meg az ifjabb Csuros, — csak lassan, hogy ki ne merüljön. — De csak haladjunk fiam. mert még a felét sem tettük meg az útnak, meg ugy látom, hogy havat kapunk hamarosan, nagyon sötétedik Mátra felől.
