ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-02-09 / 6. szám

— A prímás születés napja. Csendesen, szerényen, nem is sejtve, amilyen egész élete, ágy üli meg Kegyelmes Főpásztorunk szerdán 64-ik születésnapját. Akik őt ismerik, akik szép lelkének vonásait látják; akik apostoli buzgalmának szerény, valóban alázatos szive igénytelenségének tanúi; akik figyelemmel kisérik a szent életű főpap gyémánt jellemét, irigységet, büszkeséget és szeretetlenséget nem ismerő kedélyét, — tisztelettel és szeretettel hajolnak meg előtte. Az oltár szolgái, az államélet és a politika munkásai, a hadsereg bajnokai, a tudomány avatottjai; a főpap és a szerzetes, a vagyonos nagyúr és a szegény koldus egyaránt örül e napnak és siet érzelmeiből egy-egy sugarat hozni ahhoz a fénykoszorúhoz, amelyet a vallás és a haza tesz jelesének, főpapjának homlokára. Üdvözletünket és fiúi hódolatunkat nyújtjuk mi is Magyarország Hercegprímásának, Esztergom Biboros Főpásztorának. Lássa munkájának, működésének eredményét a gazdag evangeliomi aratásban, iimely békét és világosságot, erényt és tudományt hoz az országnak. S ki egész életén át másnak szolgai és mások boldogságáért áldozza fel szivét és lelkét, vagyonát és mindenét — lelje jutalmát az Isten szeretetében, mely igy szól az önmagukat érette feláldozó lelkekhez: Ego ero merces tua magna nimis! A polgári házasság kötésének napja. Az úgynevezett polgári házasságkötéseknél, eddigi tapasztalatok szerint, legtöbb baja van a népnek a polgári kötés vagy kijelentés napjának meghatározásával és kijelölésével. Sokszor könnyebben és gyorsabban sikerül valamely két-három nemzedéken keresztül összevisszakuszált birtokátiratási ügyet rendezni, mint a polgári házasság ügyét odáig eljuttatni, hogy a felek biztosan megállapíthassák a lakodalom napját. A ministeri rendelet által megnagyurazott anyakönyvvezetők sokhelyen már nem is tekintik magukat a közönség szolgálatára rendelt állami közegeknek, hanem egyenesen nagy uraknak, akik kényök-kedvök szerint bánhatnak a néppel és azt vérig boszanthatják. A törvénytudó közönséggel szemben óvatosan járnak el, tudván azt, hogy ezzel nem lehet akárhogyan elbánni; de nem úgy a közönséges, a törvényt nem tudó és igy jogait nem ismerő néppel. Ezt hagyják lótni-futni, úgy hogy egyeseknek tízszer is el kell zarándokolniuk a város- vagy községházára, mig ott házassági ügyük rendbe jön És ez télen, mikor a munkamulasztás annyira tekintetbe nem jön, még hagyján, de ha megnyílik a tavaszi vagy a nyári munka, akkor a nép anyagilag is fog károsodni a munkamulasztás következtében. De már igy is károsodnak, mert különösen azoknak, akiket több helyen kell hirdetni, többször is meg kell tenniök az utat, mig céljukat elérik. Olyanok is vannak, akiknek hirdetését nem a kellő időben eszközlik, vagy a megállapított napnál későbben teszik ki a táblára, minek folytán az előre meghatározott napon a lakodalmat meg nem tarthatják. Sokszor pedig már minden elő van készítve a lakodalomra, a rokonság és vendégek a vidékről is meghiva, s akkor sül ki csak, hogy a polgári hirdetés még nincs befejezve, pedig be lehetett volna fejezni, ha azt a kellő időben foganatosítják. A kellemetlenségek és bajok koszorúzása a ministeri rendelet azon intézkedésében keresendő, mely az anyakönyvvezetőket fölhatalmazza arra, hogy a helyi körülményekhez képest hetenkint egy vagy több napot határozzanak meg, amelyeken a kötéseknél közreműködnek, ahelyett, hogy kimondotta volna, hogy hivatalos órái alatt a felek bármikor megjelenhessenek, hogy a polgári törvény iránti kötelességüknek eleget tegyenek s tiszteletöket kimutassák. Ezt az intézkedést akkor sem lehetne helyeselni, ha a polgári anyakönyvvezetőkben nem volna meg a törekvés, melynél fogva mindenkivel szemben iparkodnak urhatnámságokat kimutatni ; annál inkább pedig kell azt kifogásolnunk akkor, midőn látjuk, hogy az egyik leghatalmasabb eszköz a kezökben a nagy közönség zaklatására. Mi nem akarjuk kétségbevonni, hogy a minister, amidőn ezen intézkedést kiadta, kezére akart járnia a feleknek, hogy vallási kötelmeiknek megfelelhessenek ; de azt semmikép sem akarhatta, de magából a rendeletből is látszik, hogy nem is akarta, hogy az anyakönyvvezető más napon közre ne működjék a polgári kötésnél, mint amelyet ő már eleve kegyes volt az ily kötésekre, mint heti napot kiielölni. A lelkészek, mint tudjuk, sohasem kötötték bizonyos naphoz az esketést s most sem kötik, hanem azt teljesen a felek szabadságára bizzák. De nem is határozhatja azt meg más, mint maguk a felek, hiszen családi körülményeiknél fogva, ők legjobban tudhatják és tudják, melyik napon legyen a lakodalom. Egyébkint amint az egész bonyolult házasságügyi eljárásban, úgy ebben is legjobban a lelkészek járhatnak hi veik kezére, ők maguk áliapithatják meg legbiztosabban a felekkel egyetértőleg az esküvő napját és kezökben a törvénynyel és rendelettel legjobban megvédelmezhetik a híveket minden zaklatás ellen. Politikai szemle. —• Anyakönyvi vita. Az országgyűlésen minap éles vita forgott az anyakönyvvezetők tétele körül. Okolicsányi László, Sima Ferenc, Szacsvay Sándor és Holló Lajos, valamennyien erős birálat alá vették, rosszalva azt a hamis játékot, melyet a kormány e kérdésbe űz. Az egyházpolitikai viták alatt folyton azt hangoztatta a kormány, hogy az anyakönyvek államosítása nem fog nagyobb megterheltetést okozni ós hogy nyolcszázezer forintnál nem fog többe kerülni. És tényleg csak valamivel van nagyobb összeg e cimen beállítva a budgetbe. Csakhogy ez félrevezetése a parlamentnek és az országnak — a mint Sima magát kifejezte — mert, a mint a szónokok ezt kimutatták, csak azért nem kellett nagyobb összeget e célra előirányozni, mert a miniszter törvényellenesen a költségek nagy részét a városok és községek nyakába sózta. És fokozza ennek a törvénytelenségnek a súlyát még azzal is, hogy nem egyenlően osztja meg ezeket az illetéktelen terheket, mert protekció utján, egy-egy kormánypárti képviselő közbenjárása folytán, egyes községeket feloldott az új terhek alól. Ez az eljárás képezte főként az ellenzékszónokok kritikájának a tárgyát és az ellen irányult Okolicsányinak határozati javaslata, mely a minisztert utasitani kívánja, hogy kimutatást terjeszszen a Ház elé az iránt, hogy a községek mennyivel járulnak az anyakönyvvezetők és a tisztviselők szaporításának költségeihez, valamint ez ellen irányult Sima határozati javaslata is, mely utasítja a kormányt, hogy még a folyó budgetvita alatt terjeszszen be olyan pótköltségvetést, mely a községeket felszabadítja az anyakönyvvezetői költségek cimén reájok rótt terhek alól. Persze a belügyminiszterben volt annyi »politikai rafinéria* hogy ezeket a határozati javaslatokat a mamelukok által szépen leszavaztatta. Minek több világosság, mikor napnál fényesebb a törvényszegés. — A királyi resolutio. A Wlassics kultuszminiszter által a képviselőház szerdai ülésén felolvasott s a kath. kongresszus összehívását engedélyező legmagasabb királyi resolutio következőleg hangzik : »Vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére a magyarországi katholikus A hegyek felől közeledő veszedelmet a fia már előbb észre vette, de nem akart szólni, hogy meg ne ijeszsze apját. A zivatar hihetetlen gyorsasággal közeledett. A közbeeső sikon szétszórt falvak templomtornyai egymás után tűntek el a rémes szürkeségben. Még csak néhány perc, s a zivatar itt van. Jaj az utasoknak, akiket mély útban, vagy a szél teljes dühének kitett dombtetőn ér. A két fáradt utas alighogy fölért a fönsikra, amelyen a hátralevő — itt ott mélyen fekvő — utjok vitt a szomszéd faluig, — kitört a legborzalmasabb hózivatar. Ilyenre a legöregebbek sem emlékeznek. A dühös orkánszerű éjszakkeleti szél épen szemben találta az utasokat s igy előhaladásukat nagyban akadályozta, hát még a szél által fél ökölnyi csomókba vert hó, amely folyton arczukat verte! . . . A szélheve annyira fokozódott, hogy úgy tetszett, mintha a hó nem is fölülről hullana, hanem valami láthatatlan erő ugy dobálná a földről. A két utas csakhamar olyan volt, mint két megelevenedett hóember. A hó ugyanis azonnal odafagyott, ahová a szél vágta. Fejők a hajra, a szakálra és a bajuszra fagyott vastag hóréteg miatt olyan volt, mint egy valóságos hógömb. De ez a hóréteg mégis jó szolgálatot tett nekik, mert azon át nem érezték többé a fagyasztó szelet. A vihar kitörésekor az ifjabb Csuros karon fogta az apját, hogy támogassa s a szél ellen védje. Igy haladtak egy ideig lassan, nagy ügygyel-bajjal. — Álljunk meg, fiam, — szólt az öreg kimerülten — pihenjünk. Megálltak, de soká nem maradhattak veszteg, mert a szél bennök akadályra találván, a magával hozott havat hihetetlen gyorsasággal rakta le melléjök. Ha igy maradnak, néhány perc alatt derékon fölül lettek volna a hóba temetve — Menjünk, apám, — biztatta a fia, aki az

1 ujabb fenyegető veszedelmet észre vette. Ismételni kellett a felszólítást, mert az elsőt mintha elszunyadt volna, nem hallotta. Megindultak, haladtak is vagy kődobásnyira, de az Öreg ismét megállt. —• Már nem birom tovább — lihegte —erőm elhagyott, lábaim fölmondták a szolgálatot, álmos vagyok, úgy szeretnék kissé ledőlni. Ilyen körülmények között az álmosság rettenetes hírnöke a biztos megfagyásnak. Jól tudta ezt az ifjabb Csuros is, amiért is halálos aggodalom szorongatta a szivét. Mivé lesznek ? Isten! küldj segedelmet. — Fiam, engem hagyj itt, én már úgyis öreg vagyok, de te menekülj, neked nőd és gyermekeid vannak . . . A szél is ezt üvöltötte: menekülj, nőd és gyermekeid vannak . . . Az ifjabb Csuros tagadólag rázta a fejét: nem, nem lehet . . . apja halála árán nem kell az élet neki. Vagy együtt menekülnek meg, vagy együtt vesznek el. Elszánta magát a legvégsőre. A következő percben az egyik hóember hátán vitte a másikat. Az ifjabb Csuros térden felül érő hóban, zihálva, szakadó verejtékkel vitte drága terhét. Attól kellett remegnie minden percben, hogy vagy egy összehordott hórakásban akad meg, vagy egy frissen betemetett szakadékba zuhan. Mert útnak többé sehol, semmi nyoma. Csak úgy gondolomra tájékozza magát: lehet hogy már egészen eltértek a helyes iránytól. Semmit se lehet látni. Mindenfelől csak fehérség és fehérség, fönn és lenn vakító fehérség. Közelben és távolban minden egyforma, mint a korom sötét éjszakán. A fiúnak rendkívüli erőt kellett kifejteni ; ez igy nem tarthatott soká. Csakhamar be kellett köszöntemé a kimerülésnek. Be is köszönt. Érzi, hogy ereje fogytán van. Nem akarná elárulni, de hasztalan, tagadni nem lehet; lépése egyre lassúdik, lábai remegnek, sőt már inognak. — Mondom, hagy itt, én öreg vagyok . . . neked nőd, gyermekeid vannak . \ . Az ifjabb Csuros úgy tesz, mintha nem is hallaná. Csak tovább, tovább . . . Talán ott . . . ott föntebb könnyebb lesz az út; csak tovább . . . Érzi, hogyha egyszer megáll, akkor nem tud többé elindulni. De hiába, hasztalan itt minden erőlködés, ereje végkép kimerült, meg kellett állnia. Mindene nehéz, feje szédül, szeme elsötétül, valami nyomasztó álom nehezedik reá s készti pihenésre •— — örökös elszenderedésre. Nincs menekvés, veszniök kell . . . Szegény ember, hiába tetted próbára minden erődet, hiába volt annyi önfeláldozás . . . Nem fogjátok viszont