ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-08-23 / 34. szám
I. évfolyam. Esztergom, 1896, augusztus 23. 34. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóbivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Az ébredés. Budapest, augusztus 20. E héten a magyar katholicizmus ünnepelt és alkotott. A magyar nemzeti mult emlékének ihlete fakasztotta hangokra a hithű katholikusokat. Ha Magyarországot valami oldalról megsemmisitö veszély fenyegette, a katholicizmus volt felrázója nemzetünknek, tolmácsolója és védője az ország alkotmányos jogainak, a haza nemes kivánatának. Most is veszélyben forog a 7 vallású és 8 nemzetiségű Magyarország. Azt az alapot, melyre minden alkotás s első sorban az állam van alapitva, magának az államnak kormányzói szétszórják, a vallást összekeverik a politika hamis céljaival, az oltárokhoz a vallás szentélyébe betörnek, megfosztják a népet egyedüli vigaszától, erejétől a vallástól. Az ország felekezetei erre izgatottak, lesznek, de a hithű katholikusok a vallás és alkotmány védelmére sietnek s mint a keresztes lovagok, szivüket, eszüket, mindenüket felajánlják a hármas halom, négy folyam közt lakó népeknek. Minden felekezetnek Magyarországon, de főképpen a katholikus egyháznak ma egy ráerőszakolt küzdelmet kell vivnia az állam ellen. A küzdelem folyton nagyobb mérveket ölt, már átlépte a tanácsterem küszöbét, annak szük korlátait, és kiment a társadalmi s politikai életbe, az elméletből a gyakorlatba. És a magyar katholikus egyház, annak igaz hivői összetett kézzel nézzék e nemzeti sorvasztást 1 ?! A veszély előállt, fejeinkre szakadt, érdekeink a liberális hatalom előtt tabula rasa, melyen egyedül az lesz olvasható, mit a törvényhozás oda ir. Egykor a törvényhozás szövetségese volt a katholikus egyháznak, s csak egyesek agyarkodtak ellene, — ma a törvényhozás, mint látjuk, főostromlója az egyháznak s vezére az ellene inditott harcnak. E harcot a katholikusok bevárták, nem mentünk eléje, az első puskalövést a törvényhozás tette, mi megfutottunk s megverettünk, mert arzenálunkban megrozsdásodtak fegyvereink, vársáncainkban pedig kiszáradtak vizeink. Az elmék vesztegeltek, akarat, határozott szándék hiányzott. A lethargia repkény gyanánt futotta be elménket, s mig Európában katholikus testvéreink felébredtek, a hitért és szabadságért való harcot becsülettel megvivták, mi csak akkor mozdultunk meg, mikor petyhüdt tagjainkba beszúrt az ellenség. A mámorból való kiábrándulás az igaz már megindult, de megtudtuk egyúttal azt, hogy minden szónál szebben szoí a tett, hogy a sok gyülésezés, szép beszédek efemer értékűek, ha azt nem követi a társadalmi szervezkedés. Ennek átérzése juttatta aztán vezérféríiaink eszébe azt, hogy a sorvadó Magyarországot csakis akkor menthetjük még meg, ha a társadalomba s a törvényhozásba bevisszük a keresztény szellemet. Megindult erre a katholikusok szervezkedése, hogy ne csak az imában, ne csak a templomban, hanem a magánéletben, a társadalmi s politikai mozgalmakban is érvényesüljön a keresztény katholikus szellem. Kétségtelen, hogy az államot kormányozni, az államférfiú a leghivatottabb. Ámde az állam alapelvét és természetét vizsgálni vagy megállapítani a kormányzás feltételeit, formáit, fejlődésének törvényeit, kötelességeit és jogait, ez a honpolgárok hivatása és joga, és nem az államférfiaké. Az államférfiak csak mandatáriusai a nemzet és honpolgárok kormányzati elvének, és a mely percben eltérnek attól az elvtől, mely a nemzet zömének meggyőződése, és a nép érzületének hite, az állam gépezete otromba szerszámhoz válik hasonlóvá, melyet ujjal kicserélni a honpolgárok természeti joga. Miután pedig az államférfiak motora a törvényhozás, nagyon természetes, hogy a megcsalatott polgárok első kötelessége a társadalmi életet s ennek révén a törvényhozást purifikálni az egészségtelen elemektől, az elkopott öltönyt újjal kicserélni. A törvényhozás és közéletünk szellemének egészséges életnedvvel való beszivattyuzása képezi a rugót, mi miatt a katholikusok szervezkedése országszerte megindult. A legdicsöbb diadalokat mindig a kitartás és a hibák beismerése aratta. Azért aki sebesülni nem akar, aki hátrált, az a küzdelemre képtelen. Beszélhet szépen, de nem cselekszik hasznosan. A ki a liberálisok saAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az ugrás. Irta: Szatkay Berthold. Kedvesen töltötték az egész délutánt játékokkal. Lawn-tennis, croquet a nagyobbaknál, fogósdi, méta a kisebbeknél. Kacagás terjedt el a tisztáson, mely betöltötte a levegőt, s a tiszta csengést visszaverték a komor szilfák, az erdő rengetegje. Endreyék felette örültek, hogy kedves vendégeiket szórakoztatják. Már kissé alkonyodni kezdett, de azért csak folytatták. A jó szemű daliák meglelik a bozótban akkor is a lapdát, ha nem látják. A bekötött szemű fiú pedig rátalál a lánykára akkor is, ha már egészen sötét van. Estére járt az idö, a társasatí azonban feszült figyelemmel várta, hogy a haraszt mikor zörren, mert két kedves játszótárs tünt el egy igen szűk nyilason a rengeteg mélyébe, amint gondtalan pajkossággal kergettek egy lepkét és ez mindinkább beljebb csalta őket. A két fiatal: Gémbes Ilon és Báróczy Lulu. A fiatalabb, mókás fejekben már csintalanabb gondolatok is kezdtek keringeni és türelmetlen figyelemmel várták mindannyian, hogy mi lesz a vége? Egyikmásik egy pár megjegyzést is kockáztatott. — Bizonyára eltűnt a pille s most nem tudnak visszakerülni. — Csak nem oly ügyetlen gyerek a Laji, hogy visszafelé meg ne ismerje az utat, melyen egyszer végig ballagott. — Szegény Ilonkám ! — sóhajtozott néhány, a naivitás álarca alá rejtőzött leányka, akik már szivrepesve várták a végét s mindinkább a legérdekesebb kimenetelt óhajtva, hogy aztán legyen egy időre miről csacsogni. Az örökké vig Bandi azt tartotta, hogy a hosszú kutatás, hiábavaló keresés elfárasztotta őket, főképen Ilonkát s így lovagja karjaiban folytatják az utat, vagy pedig egy kissé leültek pihenni, mert Laji, igaz, hogy markos gyerek, még sincs oly herkulesi ereje, hogy egy leánykát ölében cipelve törjön utat a rengetegben. Másiknak volt annyi ismerete, hogy a föld messzire eljuttatja a hangot és fülkagylóját a puha pázsitra helyezve, számolgatni kezdett: — Egy cuppanás . . . kettő . . . három . . . Nosza rajta! egy perc alatt már valamennyi hölgy ott feküdt és lélekzetét visszafojtva hallgatódzott. Persze hogy nem hallott egyik sem semmit, hanem azért »igen«-t intett fejecskéjével, mig kezével csöndet parancsolt. Ilyenkor nincs nagyobb dicsőség, mint a gyöngébb nemre ráijeszteni. Kész volt ez is. A rézhajú Ottó konstatálta: — Hölgyeim, ez nem csók, hanem más csattanás hangja. A föld a hangot messzire elviszi, ez bizonyos, de gyöngíti is. Ez kétségkívül fennáll jelen esetben is, t. i. valami éhes fenevad lakmározik kedves társaink húsából és jóizű falatozása közben állkapcáit csattogtatja. Szurokfáklya, avagy mentőlámpa segélyével talán keresésükre indulhatnánk. Legalább csontjaikat találjuk meg épen. A sunyi ravasz néhány társainak szóló szemhuny orgatás közben oly hidegen mondta ezt, mintha őket távolról sem érdekelné, sőt még azt sem akarja, hogy könnyelmű szavait szánalom j kövesse. A leányok pillanat alatt halálra rémültek és mélyen gondolkozó, kétségbeesett fővel állottak egymás mellett. Az urak közül is a legtöbb kegyetlennek tartotta a tréfát. — Ne méltóztassanak azonnal kétségbeesni, lehet, hogy csak tévedek — igyekezett Ottó mentegetni magát. De már hiába volt. A leányok közül egy a major felé kezdett szaladni s a többi mind nyomon követte. A kert hátulsó ajtaja a kertész gondatlansága folytán ma zárva maradt. Bizonyosan jól beivott és a lihegő leányok rémületére most későbben kaphatnak a szerencsétlenek segélyt. A kertkapuig szép tiszta volt az út, de aztán mindenütt gaz. És a komlón, dudván, kóron kellett a leányoknak szaladni a kőkerítés mellett. A férfiak hiába csititották őket, annál jobban futottak. Egyik a másikat akarta megelőzni, hogy szeretett barátnéjának megmutathassa, mily áldozatra képes érette. A vékony selyemharisnyák kiszakadoztak és a tüskés szárak megkarcolták a hófehér bőrt. A nagy vörös fiu vérbeborult arccal követte őket. Ha a kőkerítés nem oly kemény, talán belevágja vörös fejét, hogy a sok és igazán megérdemlett szemrehányást ne kelljen elviselnie. De csak futott tovább. : - / ;/ * * Az erdőt átszelő patak egyik oldalán vagyunk. A túlsó oldalon. Túlsó oldalnak tessék képzelni akármelyiket. Hárman közelednek rohamosan felénk : egy pillangó, karcsú, szép hölgy és egy daliás férfi. A hölgy Gémbes Ilon, a férfi Báróczy Lajos. A lepke zavartalanul röpköd egyenes irányban, nem bánva, ha kergetik is, a hölgy kezével szemét védve az alkalmatlan gályáktól, csörtet a bozóton, nyomában a férfi. A patakhoz értek már. A lepke át van.
