ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-08-23 / 34. szám

rátol irtózik, melyben gázolni kell, azt nem hivta Isten a jog és szabadság kivivására. Az emberek egy tömege ma Fáraóval azt kiáltja: Quis est Deus ut audiam illum? Szóljon erre a katholikusok szervezkedése, mint Isten szava. A liberalismus megtanított a küzdelem átérzésére, s ezen iskola nekünk katholikusoknak jó iskola volt. Talán az Isteni gondviselés akarta, hogy e küzdelem a liberális egyházpolitikai javaslatokban irányt kapjon, mivel a közönyös csak ez által verethetett föl bűnös álmából, a sok liberális gonoszság megcáfolására így jutott fényes alkalom. Mélyre hatott Magyarországon a katholikus tan igazsága, azért indul meg a küzdelem az áliamkuruzslók ellen. A szent erő tudata ad szárnyakat, hogy mindenfelé elővegyük a szervezkedés zászlóját. Ily benső erő hajtotta egykor a vad népeket nyugat felé, ily lelkesedés vezette a nyugat fegyvereit kelet felé. Szomorú e kor, melyben élünk, mégis e korszak van hivatva, hogy Isten irgalmának és erejének nagy tetteit szemlélje, és azt az utókornak átadja. Be volt hintve a tér csontokkal, és mi kétkedve kérdeztük: fognak-e e csontok feléledni. És mig kétkedtünk s tűrtünk, jött a Szentlélek fuvallata s életre támadtak a csontok. Zivatarban jött a Szentlélek, megszólalt a szellem, mely a világnak szól, és felébredés lett osztályrészünk, az Isten nagy tettei pedig jegyajándékunk. A pogány állam és társadalom intézményeiben a katholikus egyház semmiféle támaszt, segélyt nem talált, szükségképpen kellett tehát a hívőkhöz fordulnia. Ma sem bir az egyház az államban támaszt, kell tehát az elsöszülötthöz, a néphez fordulnia, hogy azt megvédelmezve, egyúttal tanának s szellemének is érvényt szerezzen. A katholikus szervezkedés e szövetsége tehát a társadalmat menti meg az istentelen liberális hatalom törekvése ellen. A hatalom ugyanis, hogy magát megörökíthesse, oda hat, hogy az egyháztól felszabadított iskolával és házassággal, az erkölcstelen irodalommal és színházzal magát a társadalmat is saját képére faragja. A katholikusok józan többsége azonban megunta e kuruzslást, a kuruzslókat távozásra szóllitja, hogy a megtisztult társadalom ujjászülje a keresztény magyar államot. — A hercegprímás és a kath. kongresszus. A katholikus egyesületek kongresszusa Vaszary Kolos biboros hercegprímást diszelnökévé választván, ezen alkalomból kifolyólag Ő Eminentiája levelet intézett a kongresszushoz, melyben a társadalmi szervezkedést e nehéz időkben diadalaink zálogának mondva, szive hő szeretetével járul és csatlakozik a katholikus akcióhoz. Nagy jelentőségű e levél és bevilágít azon alakulásokba, melyet e társadalmi szervezkedés keresztül akar vinni. Bármily csapások érjék is a nemzetet és államot, a mint a múltban, úgy a jelenben is a katholikus egyház a társadalom restaurációjával szövetséges marad s áldásait kiárasztja jelenünkre s jövőnkre is. Bármi sújtsa is az egyházat, azt hivatásában, ténykedésében megtörni nem lehet, mert isteni erő és szellem működik benne, és társadalmi szervezkedése ezen isteni erőnek külső megjelenése. Ez a facitja Ő Eminenciája levelének, mely a mily lelkesedést keltett a hithű katholikusok között, éppen úgy maradandó felvillanyzó hatással lesz társadalmi szervezkedésünkre. — Az ipolysági mandátum. Gróf Zichy Jenő jelöltségét az ipolysági választó-kerületben magáévá tette a kerületnek egyesült ellenzéke. Az egyesült ellenzéki gyűlésen ugyanis a néppárt részéről Viszolajszky Károly mint a választó-kerület néppárti elnöke, a függetlenségiek nevében Okolicsányi László országgyűlési képviselő igen lelkes és meleg szavakban ajánlották gróf Zichy jelöltségét. Szólt még Sághi Benő ügyvéd szintén Zichy érdemeit méltatva, de kiemelte egyúttal Ivánka Zsigmond és Ivánka Oszkár, mint a honti ellenzék vezér- és életadó egyéniségeinek példányszerű hazafias önzetlenségét, melyet hamisítottak, midőn most nem hajtották be saját érdekükben a pártot egy bizonytalan harcba akkor, mikor találtak mást, arravaló jelöltet, a kivel a győzelem sokkal bizonyosabb. Ezek után elhatározták, hogy a lelkesült jelölésiTa derék grófnak egy nagyobb küldöttség viszi hirül e hó 21-én, s felkéri őt a kerületében való megjelenésre. — A néppárt és a nemzetiségek. A dobés dohányutcai félhivatalos zsornálok jajveszékelnek és jajgatnak, ütik a nagy dobot, hogy a néppárt szövetkezett a nemzetiségekkel, vége a hazának. A néppárt vezetése pánszláv és dákoromán kezekbe került, Molnár, Rakovszky, Zichy, Vaczulik, Zmeskál pánszlávok, egy hét alatt megtanultak tótul és veszélybe döntik az országot. Felső vidéken szaladgálnak a dupla ballábú riportőrök és gyártják tudósításaikat, hogy az egész papság és a hazafiságáról ismert felsővidéki független intelligencia mind pánszláv lett, csak a Kohnok, Spitzerek és mindenféle Steinok és Bergerek maradtak meg igaz hazafiaknak. A tényállás pedig az: a kormány, hogy felvidéki olcsó mandátumait biztosítsa, igér fűtfát, Maticát, patyikát, vasutat, gyárat, hidakat akár vasból is. Ámde a felsővidéki nép, melyet lassan egy keleti nemzetiség birtokából kiszorított, nem akar többé lépre menni és szövetkezni ama párttal, melynek jelszava geschäft, hanem a néppárthoz csatlakozik, mely zászlajára azt a régi keresztény elvet irta: mindenkinek add meg a magáét. Ezért hullnak a krokodil könnyek, ezért átkozódnak a riportőr Gziczeszbajszerek, a józan gondolkodású keresztény polgárok pedig, mikor a lipótvárosi trombiták gyászindulóit olvassák, egyszerűen azt felelik : Keresd a zsidót. — Reiszig megyéjéből. Vasvármegye területén immár a harmadik gyűlést akadályozta meg a hatóság. A Szent-Eleken augusztus 16-ára hirdetett néppárti nagygyűlést Dömötör Lajos főszolgabíró betiltotta. »miután Kemény Imre és [társai ugyanazon napra nagy politikai értekezlet megtartását kérelmezték s igy a szükséges rendőri intézkedések foganatosíthatók nem voltak.« A gyűlést Hatzl Ferenc baksafalvai esperes annak rendje és módja szerint bejelentette, tehát a gyűlés betiltása nincs kellőleg indokolva, még azzal se, hogy a »rend fentartásáért Hatzl és társai nem szavatolhattak.« Ez a betiltás egyszerűen a liberálisok aknamunkájának nevezhető, kik mindenáron gátat akarnak vetni a néppárt rohamos terjedése elé. A néppártiak a folyton szakadó eső dacára tömegesen jöttek Sz. Elekre, de itt a néppárt férfiai felolvasták előttük a főszolgabíró nevetségesen indokolt betiltó határozatát. Ismét egy ujabb adat a Bánffy-uralom történetéhez. — Áve Yindobona. Mindenkit szivesen látunk és üdvözlünk, aki kiállításunkat meglátogatja, jöjjön az bármely országból. De nem helyes dolog, midőn a látogató idegeneket a szalmaszálba is már kapaszkodó liberálisaink politikai tüntetések inszcenirozására fölhasználják. Eljöttek hozzánk Bécs városának hosszú orrú liberálisai is. Bécsben tudvalevőleg liberális annyit jelent, mint zsidó. Húsos fazekaik mellől elcsapva, gyászkönnyekkel szemeikben jöttek vigaszt keresni a mi liberálisainknál, jöttek a szabadságért lel— Lajos, segítsen a túlsó partra. — Magam is elég vagyok, nagysád kezeibe kerítem. — Nem, én is akarok. — Ahogy parancsolja. A derék fiú átugrott és könnyedén átemelte a hölgyet is. De ekkorra már a pillangó eltűnt. Hogy, hogy nem, a pár pillanat alatt, mig ők átugráltak, eltűnt. Vagy csak meghűzta magát egyik fa odvában, egy levélke mögött, valamelyik ág rügyező hajtásán. — Eltűnt — fedezte föl Lajos. — Eltűnt — ismételte tágranyilt szemekkel Ilon. — Most már elvesztettük. — Pedig kár. Milyen szép volt. — Csak előkerülne. — Várjuk meg. Lajos egy pár szálat gyorsan kitépett és habfehér zsebkendőjét leterítve, helylyel kínálta meg Ilont. A leányka készséggel elfogadta, hisz úgy el volt fáradva ! A szeladon nem mert helyet foglalni. Biztatni kellett. — Üljön le Ön is. Lajos egy ideig úgy tett, mintha helyet keresne, hogy szemben foglaljon helyet, de mivel ott közvetlen a patak folyt és a viz színére nem ülhetett, hát tétovázva állva maradt. Ismételten biztatni kellett. — Ide mellém — és kezével maga mellé mutatott. Ilon két fa között ült, hol egymaga igen kényelmesen elfért. Ketten szorulva. Mikor Lajos mellé helyezkedett, mindkettőjük szive elszorult. Érezték maguk is, hogy a szokottnál gyorsabban ver. A fiatal ember a fát kezdte oldalazni. De látva, hogy igyekezete kárba vész s a szilfa mégis kevésbé érzi az egyenetlen tusát, mint az ő válla, hát abba hagyta. Mikor már ott üldögéltek csöndben, szótlanul, hirtelen Lajos szólja el magát. — Ilon . . . Oly hangon volt ez mondva, mely nem a »parancsol «-t követeli, hanem mást. Ilon tudta ezt jól, de azért még sem volt bátorsága szólni. Csak a szerelmesek suttogó hangján válaszolt. — Lajos . . . — Ha a többiek most így látnának bennünket. — ... (Lágy mosoly, mely remegve kerüli a másik tekintetét.) — Szólnának valamit. Valami csintalant. Talán némelyik hazudozna. Mert ez így van Ilon nagysám. A világ legkevesebből nagyot csinál. Az ifjú beszélt és a leányka figyelmesen hallgatta. Az üldözött lepke ezalatt ismét előkerült. De már nem egyedül. Egy másik üldözte, röpködött utána, majd elékerült, majd elsuhant fölötte. Miért hajszolnák ők tovább ? Egy percig hitték, hogy talán követni kellene, de aztán csöndesen, szótalanul lestek a játék végét. A kacér kis pillangó ügyesen kikerülte a lázas vérű udvarlót. Pillanatra valamely ágra, vagy levélre szállott, de nyomban felkerekedett, nem engedte a másikat közel érni magához. A két fiatal leste, hogy mi fog történni . . . A két parányi állat végre átszállott a patak túlsó oldalára s az erdő sűrűjében tünt el. A két fiatal nem rohant utánok. Hadd örüljenek egymásnak. * * • A szürkület kezdett leszállni. Az utat, merre jöttek, nem tudták, másikon pedig nem volt bátorságuk elindulni. Ilonka megszólalt. — Nem fél. Lajos? — Félni? — Hiszen nem akartam megsérteni. — Oh kérem, már ilyesmit kegyedről fel nem teszek, — Tudja, kissé gyáva vagyok. — Itten nincs mitől tartanunk. — De kis Berta azt mondta, hogy múltkor Endrey bácsi itten farkast lőtt . . . — Nevetséges, csak nem méltóztatik hitelt adni egy gyermek szavainak. Bizonyára nagy nyúl volt és a bácsi elébe tartotta mint kis farkast, mert az is szürke. (!) — Lehet, de ha medve elékerül ? — Akkor — (azt akarta mondani, holtnak teszik magokat, de félt, hogy a hölgy ettől megijed s inkább kinevettette magát) — felkúszunk egy fára. — Ön bohó, hisz utánunk jön. — Akkor kissé udvariatlanul fejét érintem s nyomban távozik. — Oh, a medve megtámadva vérengzőbb. Ön még nem vadászott medvére soha ? — Nem, nem, azaz . .. igen, csakhogy nem én lőttem. — Hanem ? — Pista bácsi, fenn a Kárpátokban és most ott nyújtózik Pista bácsi ágya előtt. — Mesélje el, hogyan lőtték meg. — De kérem, az nem mese, az megtörtént, nézze meg Pista bácsinál. — Elhiszem, de hát mondja el ... . — Persze, nem látja, hogy sötétedik, siessünk kitalálni. Az égboltozat már kezdett a csillagok sokaságától fényleni, a sűrű facsoportozat elnyelte, elfedte a hold képét, a kis patak simán

1 folydogált. A két fiatal szorosan egymás mellett haladt. Egyik talán félt is egy kissé, aztán Lajos megfogta a