ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-08-02 / 31. szám

került napirendre s mondhatjuk, az autonómia mozgató kerekét az egyházi vagyon mellett a fökegyúrság mikénti gyakorlata képezi. A parlamentáris kormány-rendszer, mi­dőn a fökegyúrság gyakorlását befolyásolja, sőt abban részt is vesz, arra hivatkozik, hogy e jog állami joga a fejedelemnek s miután ma alkotmányosan uralkodik a fejedelem, tehát e jogát is átruházhatja, illetve meg­oszthatja az alkotmányos kormányzat té­nyezőivel. Csakhogy ez semmi ok által nem igazol­ható jogbitotiás. Hogy lehet az állami jog, mi előbb megvolt, mintsem a magyar állam meg lett volna ? A magyar állam, mint ilyen, a magyar egyház megalapítása után született. Sz. István előbb a fökegyúrságot adományozó bullát kapta meg, s csak azután jelent meg a ma­gyar király. A főkegyúri jognak jellege, természete eredetét az egyházban birja, tehát egyházi jog. Hogy sz. István az egyház engedménye s nem felségjogánál birta a kegyúrságot, maga bevallja pL a bakonybéli vagy pécs­váradi oklevélben. A magyar jogászvilág ősapja, Verböczy István Tripartitumában a magyar király fő­kegyúri jogát négy jogcímből vezeti le, de egyikben sem fordul elő felségjog, sőt ki­emeli, hogy a jog sz. István kiváló apostoli s bőkezű buzgalmának köszönhető, melyet a konstanci zsinat csak megerősített. Ahol királyaink intézkednek egyházi ügyekben, világosan történik hivatkozás a leg­főbb kegyúri jogra, soha azonban a felségire. E felfogás oly erős volt a magyar közjogban s közvéleményben, hogy mikor Kollár Ádám a mult században a felségjogból kezdte, persze Kaunitz kancellár rendeletére, a fökegyúrságot származtatni, az országgyűlés e felfogást a magyar nemzeti alkotmány ellen intézett me­rényletnek minősítette. Továbbá, hogy mennyire nem állami jellegű, hanem személyes és egyházi jog a fökegyúrság, bizonyitja az, hogy a király csak e kath. egyház iránt birja s gyakorolja a főkegyúri jogot. Az államnak felségjogai, pláne napjaink­ban, mindenütt egyformák, a magyar királyt megillető főkegyúri joggal azonban egy más államfő se dicsekedhetik, jeléül, hogy ez állami jognak nem imputálható. Hogy a fökegyúrság személyes, másra át nem ruházható joga a felségnek, kitűnik végre onnan is, hogy midőn a nádor a távollévő király állami jogait gyakorolta, a főkegyúri jogot nem gyakorolhatta. A magyar királyban a fökegyúrság más eredettel bir, mint a király többi jogai, tehát e jog természete és gyakorlata se eshetik ugyanazon elbírálás alá, mint a felség többi jogai. Midőn az egyház ezen jogot adta, azért önállóságáról nem mondott le, sőt ott .is, hol jogai valamelyikét átruházta a fejedelemre, a pápai megerősítéssel és szentesítéssel füg­getlenségét még annyiban is megőrizte, hogy inkább az egyház mint állam elvei voltak döntök. Az oltárt és trónt kívánta elválaszt­hatlan szövetségbe hozni, mikor oly páratlan jogokat adott a magyar királynak. — Püspöki konferencia. Vaszary Kolos biboros hercegprímás konferenciára hivta össze Magyarország róm. és gör. katholikus püspöki karát. A konferencia augusztus második felében lesz, még szent István ünnepe előtt, a melyen a püspöki kar úgyis teljes számmal fog megjelenni, valószínűleg augusztus 18-án vagy 19-én a herceg­primás budavári palotájában. Napirenden a kongrua­rendezés és a katholikus autonómia ügye lesz és igy a konferencia, tekintve e két ügy jelen stá­diumát, nagyfontosságűnak ígérkezik. — A vágujhelyi népgyűlés. A ma egy hete tartott vágujhelyi népgyűlés impozáns lefo­lyású volt nemcsak a 10,000 ember miatt,. de mert ezen a gyűlésen a protestánsok nyiltan a néppárttal tartottak, bebizonyítva azt, hogy nem adnak hitelt a liberálisok ama gálád hazugságai­nak, hogy a néppárt nemzetiségi s kizárólag katholikus párt. A gyűlést d. u.*2 óra után nyitotta meg Zichy Nándor gróf, mintegy 10—12 ezer ember jelenlétében. Kíséretében a többek között voltak : Odescalchy Livió és Hohenlohe hercegek, Pongrácz Adolf, Károly, Ágoston és Ede grófok, Chvalo­bukovszky lovag, Ocskay nagybirtokos, a vidék intellingenciájának tekintélyes része, s számos község lelkészei a környékből. Zichy Nándor gróf folytonos éljenzéssel ki­sért beszédében kifejtette a néppárt álláspontját arra nézve, hogy az nem tisztán katholikus, ha­nem keresztény párt. A beszédnek ezen része a következőkép hangzik: A mi programmunk, a néppárt programmja, az mindig ugyanaz marad és mégis, mint igazsá­got örökké szem előtt kell tartani, hogy jól meg­értsük. (Helyeslés.) Tartsa szem előtt a római katholikus és tartsa szem előtt minden protestáns is, mert mi nemcsak a katholicizmus és nemcsak a reformata egyháznak, hanem általában a ke­reszténység érdekében emeljük a zászlót. Azért ez a párt nem katholikus párt. hanem keresztény párt. Azért a lutheránus is épen olyan párthíve a néppártnak, ha ragaszkodik hitéhez, mint a katholikus, akármely protestáns, vagy minden más keresztény. És miért az? Mert az irány, a mely ellen mi küzdünk, minden keresztény hitfelekezetet egyenlően károsít, megtámad és veszélyeztet. Zichy Nándor gróf beszéde minden részét lelkes éljenzés követte s mikor elvégezte azt, az éljenzés alig akart szűnni. Az éljenzés megszűnte után dr. Markovics Gyula orvos nagyszerű beszédben óriási hatással világította meg az egyházpolitikai törvényeket, ki­fejtve, hogy az minden keresztény vallásjogát sérti. »Én, a ki nem szoktam — mondja beszé­dében — politikába elegyedni, a ki életemet ama magasztos célnak szentelem, hogy az orvosi tudomány segélyével a nép nyomorán és baján enyhítsek, ime ez órában, mint politikai szónok állok előttetek eme emelvényen, itt állok, mint politikai zászlóvivő s a néppártnak harcosa Nem tehetek máskép, mert keresztény családfő vagyok.« Óriási tetszéssel fogadta a több ezerre rugó tömeg a beszédet, annál is inkább, mert maga a szónok is evangélikus és most lépett fel először a politikai téren, tiszta meggyőződésből, mint a néppárt harcosa. Ezt követte Bieliczky Jusztin beszéde a tiszta választásokról és a kanzelparagrafről. Bieliczky első, ki a kanzelparagrafről népgyűlésen beszélt, s hatása az élénk verv és népies hang mellett rendkívüli volt. Micsura György a közgazdasági programmról, Schwertner Gyula ügyvéd a liberá­lis egyenjogúságról és dr. Zelenyák János orsz. képviselő az új rendről és a néppártról beszéltek nagy hatással. A gyűlés bezártakor felolvasták a gyűléshez érkezett táviratokat, többek között a bibornok­hercegprimásét is, mely igy hangzik : Dalaton-Füred. »Szives üdvözletüket őszinte köszönettel fogadva, mindnyájukra Isten áldását kérem. Vaszary Kolos, bibornok hercegprímás.* A gyűlés teljes rendben oszlott szét. — Kormánypárti mozgalom Esztergom­ban. A kilátásba helyezett őszi választásokra az esztergomi kormánypárti társaság erősen készül. A jelölt természetesen dr. Földváry István városi ügyész. Nem szeretnék, ha a Bántfynak önként ajánlkozó 160 recipiált polgártársunk közül jönne nál ül, és valami szafttal leöntött poharakba gyö­möszölt megreszelt jeget kanalaz ; ez is csak talján gyomornak való. Az asztalok közt lármás eláru­sítók járnak és árulnak minden gondolható dolgot a fényképektől és legyezőktől kezdve a főtt tengeri pókig. A gondolások majd lehúzzák az embert lábáról, pláne, ha látják, hogy idegen: Gondola, Signore, Gondola! Próbáltam velük gorombáskodni németül, franciául, nem mentem semmire ; végre is az okosabb enged: megszöktem előlük, be a hotelba. Tizenegyen már jóval túl járt az idő, mikor én hamarabb megunva a mulatságot, mint Velence népe, becsuktam az ablakot, de még akkor javában fénylett a Lidó, kiabált lenn a tömeg és hallatszott be a tengerről a zene hangjainál: Venite all'agile barchetta mia. Santa Lucia, Santa Lucia! s. Viola. — Igaz történet. — Irta: Szatkay Berthold. Árvaságra jutott. Heptikás atyja nem birta már tovább. A láthatatlan vékony szál, mely száraz, kopott tü­dejét az élettel összekötő, elszakadt; napsugaras márciusi délután, amint öblös karosszékében ülve megtört, homályos szemeivel, a mosolygó égbolton kószált, elszenderült . . . örökre. És halálával elszakadt az a szál is, mely a rokonokat hozzájuk fűzte. Anyját ki nem állhatták s azzal rágalmazták mindig, hogy férje nagy va­gyonát ő pocsékolta el, a szorgalmáról híres embert ő juttatta a tönk szélére. Dehogy. Elpusztította őt az, mi sok embert néhány esztendő alatt: rossz termés, alacsony gabona-ár. Legjavát hagyta magnak s csak felényi ter­mett belőle, mint a mások rozsdás búzájából. Marha-állományát a száj és körömfájás pusztította. Termését lábon verte el a jég, asztagja meg­gyulladt s az egész szérű leégett. Nem is volt szem az esztendőben még a magtár fenekén sem. Csökkent napról-napra tőkéje, vagyona. A jó barátok, kik azelőtt oly sűrűn látogat­tak el hozzájuk, lassacskán elmaradoztak ; fogyott a szép asszony rajongóinak száma is ; már nem jöttek el annyian a sima, cementes lavn-tennis pályán csodálni bájos, lenge termetét, amint hó­fehér flanel ruhájában, s bolyhó gombos sapkájá­ban oly igézően ugrált, futkosott, hamvas arc­bőrét s kreol nyakát üde pir borította be . . . Adós már nem volt egy sem, de hitelező annál több . . . több, mig végre igen megnőtt a fajzat, s kezdődött a hajsza, szívtelen exequálás. Remőy Ivánékat egy tavaszi reggelen a könnyű homokfutó röpítette az állomáshoz. Nem volt más a kísérőjük, mint a bánat, nem volt más a vagyonuk, mint remény. Kiköltöztették őket a pompás kastélyból, melynek toronyszobá­jából véges távolságot futhatott be az érdeklő szem, csak alacsony dombocska vagy folyó-tükör szakítva meg egy pillanatra mohó pályáját. Ez­után valami piszkos udvar szürke fala állítja meg a révedező tekintetet. A sors oly futár, mely igen ritkán szokott megálmi. Bármerre irányozza a lépteit, ha ugy tetszik szárnyával akár fel, akár lefelé csapkodja a léget, igyekszik folyton-folyvást. Néha szeszély­ből megállapodik és elszendereg. Akit visz, abba a tévedésbe juttatja, hogy tovább nem megy, pedig hogy amit: felugrik és veszett dühvel ragadja tovább áldozatját. Felemeli, hogy a pompától majd leszédül, porba sújtja, hogy nem tud talpra állni. Remőyék sokkal mélyebbre jutottak, mint­sem a zakatoló, prüszkölő vonaton is gondolták volna. Arra számítottak, hogy a derék s becsü­letes féríiu valamely jövedelmező állást foglalhat ismeretsége révén, s a fizetésből kis leánykájuk számára is félretehetnek, időközönként egy keveset. Az emberek mindannyija többé-kevésbbé jó memóriával bir, addig mig szívességet nem kí­vánsz tőle. Akkor a szamár zseni hozzá képest. Nem emlékszik semmire. Ha van merészséged a te kegyességedet felemlíteni, ugy térdet hajt és a legalázatosabb arccal köszöni ujolag, de hogy annak egy kimondhatatlanul parányi részét viszo­nozza, távol van tőle. Remőy óriás nagy ismeret­sége jobbadán hivatalnokokból állott, előkelő magas állású férfiakból. Mily részvevőleg nyom­kodta mindannyi veresre a szemét, amikor súlyos csapását elpanaszolta. Az asszonyok egymás nya­kába borultak s ugy sirtak keservesen. Fájdalmuk nagyságát, hogy megmutassák, meghívták Remöyé­ket uzsonnára, ebédre, vacsorára. S ez volt minden.

Next

/
Oldalképek
Tartalom