ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-08-02 / 31. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. augusztus 2. 31. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PKOHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. A főkegyúri jog. /ItfAtJl/l Esztergom, július 31. Ezen fontos és speciális magyar jog iintézményböl, ma napirendre került életbevágó kérdés lett. A megnyilatkozott egyházpolitika, az állam és egyház közötti viszony minden egyes szálait felszinre hozta, s ha ezek közt a főkegyúri jog döntő szerepet játszik, tulajdonithatjuk azon szoros viszonynak, melyet éppen a főkegyúri jog fejlesztett ki az állam és egyház között. A napokban Timon Ákos cikke a kongruáról tette ismételten auktuálissá. Mindkét fél: ugy az egyház, mint az állam érdekei megvédésénél e jogból indul ki, és midőn az egyház e jogra támaszkodva kéri elvei és intézményei tiszteletben tartását, az állam ugyanezen jogból kifolyólag formulázza az egyház ügyeibe való beavatkozását. Trója ifjai előtt Eris almája nem volt oly féltékeny versengés tárgya, mint amilyen e jog az egyház és állam előtt lett. Észlelhető e féltékenység különösen a katholikus autonómia s a kongrua-rendezés felszinre hozatalánál, mely e jogot a felekezetlen államtól elválasztja, s mint a fejedelem személyes jogát a katholikus autonómia bizottsága meghallgatásával kivánja érvényesiteni. A liberalismus ugy a sajtóban mint a törvényhozás termeiben mereven hangoztatja, hogy a főkegyúri joggyakorlaton nem szabad a katholikus autonómiának változtatni, s síkra küldi Beksicset, Boncz Ferencet, s egy sereg vigéc jogászt, hogy a főkegyúri jogot mint a »vallás körüli felségjogot«. tüntessék föl és kommentálják, mint az állam önjogon szerzett örökös jogát. Ez a megrendelt dg hivatalból fizetett jogi irányzat e főkegyúri jogot a királyi hatalomból kifolyó felségjog címén, az állam I jogi posztulátumává avatja, azt állami s nem egyházi jognak tartja s ebből kifolyólag oly 1 törvényhozó hatalmat ad a fejedelem jogait alkotmányosan (?) gyakorló állam kezébe, | a mely tulajdonképpen pápai. Pedig e jog vi- j szony mérlegelésénél kiváló jogi tekintélyek, ! mint pl. Friedberg, Blünsclili, Dove a kegyúri jogokat nem tekintik felségjognak, sőt hajlandók azt bizonyos nemzetközi szerződés jellegével felruházni. Sajnos azonban a mai párturalmi rendszer, melynél egyházi dolgokban annyi előítélettel, tévedéssel s tapasztalatlansággal találkozunk, az »állami jogászok« elvont fogalmai után, ez »állami mindenhatóságoU mint jogi diktatúrát tekinti s e diktatúra szerint hajlandó ' bírálat alá venni a vallási és egyház-politikai ügyeket is. Összetévesztik a főkegyúri jogot (jus supremi patronatus) a ^felügyeleti (jus supremae inspectionis) joggal, s ezt is, amazt is állami jellegűnek állítják. Már pedig a fel- j ügyeleti jog felségi jog, melyet a korona i minden vallás és felekezet fölött gyakorol, — az előbbi sokkal több ennél. A legfelsőbb kegyúri jogot a magyar király, a katholikus egyház által adott kiváltság alapján birja oly terjedelemben, mint sehol. A legfelsőbb, vagy egyszerűsítve, a főkegyúri jog súlypontja az egyházban, a fő felügyeletié az államban van. E súlypont határozza meg e jogok természetét és gyakorlatát, megállapítja ama viszony különbségét, melyben a kath. egyház és a többi vallásfelekezetek hazánkban az államhatalomhoz állanak. A felségi jog nem foglalhat magában oly jogokat, melyek az egyházban s nem az államban birják gyökerüket. IIa magában foglalná, a szuverén állam magát az egyházat abszorbeálhatná és ennek lelki hatalmával parancsolna. Nagy tudvalevőleg az ügykör, mit e jog felölel. Lehet mondanunk, a fökegyúr kezében tartja a magyar egyház kormányzását. Azért a fökegyúrnak sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy a fökegyúrság gyakorlata specialis katholikus jelleget követel. A fökegyúrságnak nem szabad megrendszabáiyozási vagy politikai eszköznek lenni a magyar király kezében, hanem kegyelmi erősség, hogy a keresztény szellem szerint kormányozzon s védje tekintélyével és hatalmával az esetleg szorongatott egyházat. A fökegyúrság fogalmában az egyház szervezete és védelme rejlik, azért birása, gyakorlása szolidaritást jelent az egyházzal. Tagadhatlan, hogy miután a társadalmi s politikai viszonyok nagy átalakuláson mentek keresztül, a kath. egyház vonatkozásai a fökegyúrsághoz sem maradtak érintetlenek. A főkegyúri jog megosztatott a kormánynyal, s miután a kormány az országgyűléstől függ, ennek felelős, az országgyűléssel is. Negyvennyolc, illetve 67 óta van meg ez az anomália, s hogy mennyire viszás, mutatja a katholikus autonómiának 48-tól való felszinre jutása, mely főképen a főkegyúri jog kolliziója miatt AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az ünneplő Velence. Velence, július 25. Nagy ünnepet ül a lagúnák városa minden év július havának harmadik vasárnapján. Háromszáz év előtt, 1576-ban ez időtájban szűnt meg a várost pusztitó pestis, és ennek az örvendetes eseménynek emiékére határozta el a szenátus az il Redentore nagyszerű templomnak építtetését, melybe évenkint a pestis megszűnésének évfordulóján bevonult a dogé fényes kiséretével, hogy a város nevében hálát adjon az isteni Gondviselésnek, hogy ettől a csapástól a várost megszabadította. Azóta az idő kereke nagyot fordult; az Adria királynője megszűnt királynő lenni és egygyel szaporította a detronizált fejedelmek számát; dogéja sincs neki, hanem csak olyan polgármestere, mint akármelyik olasz városkának; a doge-palota nyirkos börtöneinek folyosóján elektromos csengetyű zsinórja fut végig és a rettegett tizek tanácsának termében külföldi turista látcsövezi Paolo Veronese festményeit, de a fogadalmi templom, Palladio mesterműve még áll, és most is megtartják benne a Tedeumot ezernyi hivő és a város képviselőinek jelenlétében. Erre az alkalomra két hajóhidat vernek, hogy a templomhoz jutást megkönnyitsék, az egyiket a nagy csatornán, a másikat a Canal della Guidecca-n át. Ezer és ezer ember tolong rajtuk keresztül; kifogástalan eleganciával öltözött úri közönség közt limonádé árusok és matrózok, odébb városi rendőrök háromszögletű kalapjukban és ezüst vállrojtos frakkjukban, egy apácazárda növendékei és az Unita Italia fehérkamáslis katonái, olasz papok biretumban és karingiiket kezükben vive egy hosszú, véget nem érő sorban vonulnak át a hajóhid deszkáin és mennek fel a Megváltó templomának fehér márvány lépcsőin. Megkezdődik a nagymise. A roskadozó, ős/, püspök a fényesen kivilágított oltár előtt el énekli a »Te Deum laudamus«-t; háromszoros taps felel reá a templom előtt álló néptömegtől, azután ki ülve, ki állva, ki térdelve, a hogy éppen lehet, végig hallgatják az ünnepélyes szent misét. Gyakran a nép együtt énekli a kórussal a latin énekeket, teheti, hiszen az olasz nyelv leánya a latinnak. Mise után megindul az áradat a hidakon át visszafelé a városba és megkezdődik a népmulatság. Már ebben semmi különösebb sincs; a nép itt is csak úgy mulat, mint nálunk, és a velencei segra del Redentore veszedelmesen hasonlít a mi »Kiritagunk*-hoz. csakhogy amaz Velencében van, ez pedig Ó-Budán. Hanem gyönyörű az este; azt már Ó-Buda csakugyan nem ; tudná produkálni, ide Velence kell. A mint a nap letűnt az Alpesek felé, megjelennek az első kivilágított gondolák a Canal Grande-on; a mint jobban sötétedik, szaporodnak a lampionos gondolák, és a csatornára néző házak ablakai is egymásután világosodnak ki. Egyszerre a Riva degli Schiavonin horgonyozó olasz hadihajón eldördül a kilenc órát jelző ágyúlövés; abban a pillanatban mintha mindennek lába kelne: a csatorna túlsó oldaláról elindul egy rengeteg nagy transparentes gondola, nyomában ezer más; a sötét lagunákből apró piros szemű gondolák futnak elő és csatlakoznak a transparent kíséretéhez ; a Giudeccáról fölszalad az égre az első rakéta, utána tűzkerekek és üstökösök; a parton hullámzó és ujjongó néptömeg, a mely minden sikerültebbb rakétát tapssal üdvözöl. A Márktéren elragadó a látvány; a teret gázlámpák világítják, de mindegyik harmincegy lánggal ég; a hatalmas, évszázados paloták fehér oszlopsorai valósággal színpadi világításban tündöklenek, a négyszögű tér végén a szent Márk templom a fényben ragyogó arany cirádáival, a téren tízezernyi embertömeg. Katonazene szól; egy Umbertó bajuszú karnagy dirigálja a fuvolás és trombitás zenekart; én bizony, az én muzsikális ismereteimmel nem tudom kivenni, hogy mit játszanak, hanem valószínű, hogy itt is a »Santa Lucia« vagy a »Marcia« járja. A csatornán is szerenád van ; a ki nem sétál, az a kávéházak asztalkái-