ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-07-26 / 30. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. július 26. 30. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁ.LMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PEOHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség ós kiadóhivatal: Sz. János-utca 33, szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. börze, borjú. Mfgyar ember régi szokása, hogy jó kivánatait három b betűvel kezdődő szóban fejezi ki. E jó kívánságok között a buza is szerepelt. Most azonban kivette ezek közül a búzát, sőt a b^t is, s behelyezvén a börzét és borjut, idézett három szóval fejezi ki röviden szánandó sorsának nyomorúságos állapotát. A b betű, mely egykoron áldást jelentett, most átokká fajult, Könyes szemekkel tekint végig a magyar gazda szöllöhegyein, melyek kopáran állanak, s amelyekben dúsan termő tőkék helyett csupán száraz krumpliszárak és kukorica kórok tenyésznek. De marad egy vigasztalása: Isten ujja, Isten büntetése ez, ki e csapást ránk küldte. A természet csapása, melylyel szemben az ember majdnem tehetetlenül áll, mert hisz a természet csapásait elkerülni lehetetlenség. Könyes szemmel tekint végig azonban a gabnatermö tábláin is. Nem jött csapás, jégeső, zivatar; az időjárás kedvezett, a föld megtermé a százszoros gyümölcsöt, de mi haszna, ha termését elpocsékolni kénytelen, ha olyan árakon kénytelen elbitangolni jószágát, hogy leszámítva az adót és az előállítási költségeket, alig marad neki annyija, a mennyi elegendő saját és családjának eltengödésére. Mi okozza ezt? Egyik-másik véresebb szájú liberális honatya talán hajlandó volna rámondani, a papok, hisz divattá vált a liberális gazságok végeredményét reájuk, mint valami bűnbakokra kenni. De nem, hisz ők épp ugy mint a földmüvesnép, sőt akár a liberalizmust nagy garral hirdető egyik-másik latimndiumos gazdatiszt, érzik a csapást, melyet egy másik b-vel kezdődő állat, a borjú okozott. A magyar gazdát a jelenlegi válságos viszonyok a tönk szélére juttatják, mert azt már senki sem hiszi el, hogy a jelenlegi börze által kiszabott gabona árak mellett lehessen még gazdálkodni. A gazdának pusztulnia, tönkre mennie kell, hacsak nem veszi kezébe az ország ügyeinek vezetését olyan kormányzat, mely nem áldozza fel az arany borjúnak, vagyis a nagytökének — mert hát ez azon philloxera, mely pusztítja a terményt — a gazda érdekeit. A kisipart kiszolgáltattuk a nagyipar, illetve a töke telhetetlen étvágyának, s hogy halotti tora érdekesebb legyen, a búcsúztató elzengését rábiztuk mindenféle ipar- és kereskedelmi kamarákra és testületekre, ámde hogy még a gazdát is odavetjük martalékul a börze egynéhány telhetetlen spekulánsának és az arany borjúnak, ez oly veszedelem, mely nem egy kisebb osztályt, de az egész nemzetet is az anyagi és erkölcsi bukás örvényébe sodorni képes. Papíron termelt búzával és hamis tulprodukció hangoztatásával tönkretenni akarni a nemzetföntartó osztáiyt, arra csupán a liberalizmus képes, mely jajgatni kezd, mihelyest a nagytöke telhetetlen étvágyát a rendes mederbe szorítani akarják. Tagadhatatlan tény, hogy a gabona árak nem a termés mennyiségétől és eredményétől, hanem a börze csalárd játékától függnek. Ezen ne nyúlj hozzám virág a sérthetetlenség és adómentesség köpönyegébe burkolódzva, hatalmasabb a fellegek járásánál és a természet működésénél. Németország az első európai állam, a mely törvény utján beszüntetvén a határidő üzleteket, a földműves osztály szipolyozásának gátat vetni készül. Lett is erre nagy jajgatás az Izraelben, sőt valami Zuckermann nevű berlini gabonakereskedő merő »idealizmusboU e törvényt annyira szivére vette, hogy agyonlőtte magát. Ime, a szolid firma, mely azt hiszi, hogy ha a határidő üzletet beszüntetik, nem lesz többé gabonatermés ! A német gazdaközönség pedig csak örül ennek és kivánja, vajha ilyen »idealizmus « szállna meg a többi »reális« gabonakereskedőt is. Minálunk azonban a vezető köröknek sokkal fontosabb teendőik vannak. A gazdaközönség bajai még távolról sem érintik őket, hanem hogy mennyire viselik szivükön a nép javát, beigazolják avval, hogy a népet megrabolják alkotmányos jogaitól, ezerszámra megfosztják szavazási, gyülekezési és szólásszabadsági jogától. A magyar gazdának egy joga van s ez szótlanul szolgálni az aranyborja érdekeit és a kormánypártra szavazni, mert különben, ugy jár mint a stomfaiak, giráldiak és a nyitraiak. A magyar gazda érdekeinek védelmében azonban a lefolyt választások elnökeinél is nagyobb érdemeket szereztek maguknak a vasvári és a várnai agent provokátorok, főkép az utóbbi, ki a magyarországi parasztgazdában még egy jó tulajdonságot fedezett fel, azt t. i. hogy ok nélkül halomszámra is lehet lövetni, ha a csendőrség szót fogad az örült és embertelen parancsnak. Nem elég tehát, hogy mint igazi »sáska« ránehezedik a termelő népre a borjú és a börze, hanem nyomja még egy harmadik »b«, a liberális jogtipró bitangok, kiknek a törvény irott malaszt és a kik nem riadnak vissza a legszentebb jogok sárba rántásától sem. —á. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJi A római magyar templom űj bíborosa. Róma, július 16. Alighogy elcsendesült kissé az öröm, a diadalmi hangulat, melyet a pápaság afrikai győzelme, erkölcsi hatalmának fényes sikere keltett sziveinkben ; alighogy elhullámzott hálánk érzete a szegény olasz foglyok megszabadításáért: máris ujabb ünnepet ülünk, a melynek szintén a pápa a megteremtője Nem oly világraszóló az eset, igaz; de ha az ember idegen földön hazájára gondolhat; ha a római pogány és keresztény millió emlék között itt-ott magyar művet, magyar címert is talál, legyen az akár a S, Stefano márvány kútján is : bizony-bizony megörül neki. S. Stefano régi magyar temploma Rómának! Ez a kicsinyke magyar telep özvegyi szomorgásáből felocsúdott és ünnepelt. A minapi konzisztórium ugyanis hat bíborosnak hozta meg a piros kalapot s a lembergi ruthén érsek, Sembratovics Szilveszter a magyar kerek templomot választotta ki hűbéreűl. Salzburg püspöke és Németország prímása a Tiberis Szigetén sz. Bertalan trónusát foglalja el. Ott voltunk a bibornokok gyűlésén is ; azt nem hagyjuk el, ha a Szentatyát láthatjuk. A meleg tikkasztó, hanem azért a »hercegi« és »király« termet óriási néptömeg tölti be; a jegyeket ezúttal kivált az olaszok kérve kérték. Hogyne akarnának bemenni, midőn atyjukat, jótevőjüket, apostolukat tisztelhetik. Visszatartott lélegzettel várják öt a római önkéntesek kettős sorfalán kivül ; elvonul a püspökök, rendfőnökök, prelatusok hosszú sora. megjelennek az egyház biboros fejedelmei is, de a nép alig veszi őket észre. Most lép be a pápa, de a tömeg meg nem látja. Mikor aztán ráül székére s a szo

!

gák a magasra emelik, mint valami elektromos áram befolyása alatt, dörgő szavakban tör ki a lelkesedés: »Éljen a pápa, éljen a pápa király!* A gyenge agg főpap nyugodtan, áldó kézzel halad el szemeink előtt; magas kora nyilván meglátszik halavány arcszinén, de nem törölte le nyájas mosolyát, szeme is oly tűzzel ragyog, mint talán a három századnegyed előtt, a mikor Viterbon, mint tizenegy éves fiú először járult az Űr asztalához. A szertartás nem tartott sokáig. Az új bibornokok a szomszédos Sixtina kápolnában várakoztak, mig az öregebbek a pápa trónusa elé hívták őket. Ekkor a Krisztus helytartója mindegyiket átkarolta, s a többi kardinális szintén. Végül aztán egyenkint a pápa elé térdelnek, meghajtják fejüket s mialatt két udvari pap föléjük tartja a kalapot, Róma püspöke megáldja őket. A kinevezés természetszerűen magával hozta, hogy a többi is mind előbbre lépett. Mert ebben a legmagasabb egyházi körben, a bíbornoki kollégiumban is van három fokozat. A legifjabbak, kik csak a szerpapi rendet vették föl, mint jelenleg az egyetlen Mertei kardinális, vagy pedig áldozárok, a diakónus bibornokok közé tartoznak. A kik püspökök, azok a presbyterkardinális rangot kapják, s a kiknek Róma környékén egyházmegyéjük is van, azok a püspök-bibornokok körébe léptek. A mint hallom, a pápa máris két ujabb kardinálist nevez ki, de mindeddig »in petto« vannak. Ez persze már elég. Mert nem csak annyit jelent, hogy a pápa egyideig titok gyanánt »kebelében« tartja a kinevezést, hanem már megadja az illetőknek a pápaválasztás jogát s teljes biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a jövő pápa fölveszi őket a bíbornoki kollégiumba. Minden kardinálisnak van egy római u. n. tituláris temploma, a melyben főpásztori és fejedelmi jogait gyakorolhatja. Ennek jeléül a kapu fölött cimere s benn a szentély diadalivén arcképe is látható a pápáé mellett. Csak ebben a tem-