ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-07-26 / 30. szám
— Vasvár után Várna. A liberálisok gazságai egymást érik. Nincs olyan aljas eszköz, melybe a fuldokló liberalizmus nem kapaszkodnék, hogy elfoglalt állását megtartsa. A legutóbb megtartott néppárti gyűlések meggyőztek minket arról, hogy a liberalizmus csatlósaiból nemcsak hogy kiveszett minden tisztességérzet, hanem képesek minden emberi érzésből kivetkőzve, afrikai rabszolga kereskedők módjára, a humanizmus teljes megtagadásával oly gazságokra vetemedni, melyek az agyongyötört népet forradalomba hajtani képesek. Békében és csendben, a törvény követelményeinek megfelelően gyűlésre egybegyűlt nép türelmét — miután erőszakkal sem sikerült a gyűléstől visszatartani, a szólásszabadság jogának elsikkasztásával — végsőig fokozzák a Bánffy kormány fogdmegjei és a csendőri szuronyok mögé bújva, osztják ki brutális rendeleteiket. Ide fejlődött tehát a szólás és gyülekezés szabadság, hogy egy őrjöngő szolgabírónak kénye-kedvétől függővé tétetik a szabadság joga. Ami legutóbb Várnán történt, az még a kancsukás Oroszországban sem történhetik meg. Történt pedig e dolog a fölvilágosult 19. század végén, egy szabadságért rajongó országban, a magas kormány jóváhagyásával, az összes liberális csatlósok legnagyobb örömére és az elnyomott kereszténység még fokozottabb elkeseritésére. A liberális szabadság semmiben sem különbözik a kultuszminiszter ur igazi vallásosságától. — A Vágrölgy egyesült keresztény polgárainak mozgalma. Ama vakmerőségig menő támadások, melyek hazánkban nem csupán a katholicizmust, hanem az egész kereszténységet érik, fölráztak sok helyen egyéb keresztény vallásű választó polgárokat is, s ez okból Vágujhelyen az egyesült keresztények ma, július 26-án népgyűlést tartanak, a mely gyűlés meghivóját itt közöljük egész terjedelemben : Mindig jobban és jobban meggyőződvén arról, hogy a néppárt ép úgy nem engedi a más vallásúak szerzett szabadságát és kiváltságait érinteni, mint a hogy igyekszik a katholikusokéit, melyek jó részben már elkobozvák, visszaszerezni: már több helyütt igen rokonszenvesen nyilatkoztak nem katholikus keresztény testvéreink a néppárt felől, de hozzá még sehol se csatlakoztak oly nagy számban, mint a hogy ezt a Nyitramegye felső és Trencsénmegye alsó részeiben lakó evangélikus testvéreink tették, kik most a katholikusokkal nyiltan is egyesülve — hogy hitsorsosaiknak máshol is buzditó példát adjanak —• közös akarattal fölkérték a néppárt ősz vezérét, hogy azt a zászlót, melyet ő bontott ki hazánkban, köztük is meglobogtassa. Ezen célból Vág-Üjhelyen, 1896. július 26-án, vasárnapon, d. u. 2 órakor a főpiacon nagy politikai népgyűlés lesz, melynek tárgysorozata a következő: 1. Elnöki megnyitó. Tartja: Zichy Nándor gróf. 2. A néppártról: Dr. Markovics Gyula orvos. 3. A »Kanzel-Paragrafus«. Tartja: Bielicky Jusztin. 4 A kis gazdák bajai és a néppárt. Tartja: Micsura György ügyvéd. 5. Liberális jogegyenlőség. Tartja: Schwertner Gyula ügyvéd. 6. Az »uj rend« és a néppárt Tartja: Dr. Zelenyák János országgyűlési képviselő. 7. Elnöki zárszó. Kérjük tisztelettel, hogy nemcsak a vág-ujhelyi, de a verbói, baáni és trencséni választó-kerületek polgárait is — valláskülömbség nélkül — üdvözölhessük körünkben, hadd lássa és hallja meg ország-világ, hogy a néppárt nem »fanatikus«, sem nem »elfogult« vagy »felekezeti«, hanem »vallásvédő párt« a hitetlenséggel, a vallástalansággal s az istentelenséggel szemben. Vágujhelyen kivül a mai napon még Alsó Lendván (Zala m.) és Mura-Királyon is tart a néppárt gyűléseket. Kíváncsiak vagyunk a Bánffy. illetve a Percei-huszárok viselkedésére. — Készitsiiuk statisztikai kimutatásokat. Ismeretesek ama liberális operációk, melyekkel főkép a néppárti érzelmű választó kerületekben állították össze a választó polgárok lajstromát. Hálás munkára válalkoznék az, aki összeírná, hogy főképpen Nyitra és Trencsén megyében, minden egyes választó kerületben az összeiró bizottságok mennyi választó polgárt vettek fői a névjegyzékbe és kimutatnák, hogy a fölvettek között mennyi a zsidó, mindenféle állami tisztviselő és alkalmazott és mennyi a független keresztény polgár. Eme hiteles statisztikai kimutatás főképp ha az 1894-iki választók névjegyzékével összehasonlítás történnék, beigazolná, mennyire szükséges volt a recepció. Mert azt csak nem lehet tűrni, hogy oly felekezet tagjai, kik némely megyék választó polgárainak felét teszik, ne legyenek recipiálva. Kultusz-históriai szempontból is fontos volna ezen kimutatás, mert fényes bizonyítéka volna annak, hogy a közvélemény minálunk valóban »közvélemény«, vagyis a budapesti zsornaliszták és hitsorsosaik közös és egyetértő véleménye. — A statisztika haszna. Irodalmi rovatunkban fölvett felhívás bőven fejti ki a statisztika hasznát. Mi azonban jelenleg más szempontból ítéljük meg fontosságát. Nagy garral hirdették pesti zsornatjaink már hetekkel ezelőtt, hogy eljön a kiállításra Bécs városa is, már t. i. a bécsi müveit világ, a szellem, finomság és a pénznek arisztokráciája, Bécs hangadó körei, melyek a romlatlan liberalizmust képviselik. Gyanúsnak tünt fel nekünk azonban ama körülmény, hogy főkép a budapesti Lipót és Terézvárosi körök nagy előkészületeket tettek fogadtatásukra. Figyelemmel kisértük a bécsiek kirándulását s miként a nap^apokból tudjuk, volt ölelkezés, poharazás, dikció, kölcsönös magasztalás, látnoki jövendölés a liberalizmus jövendő hódításairól, s oly annyira aranyos jó kedv, hogy még egy egyházi férfiúnak is kijutott a bécsi liberális puszerlikből. (Prosit!) Mi magunk is el voltunk bájolva és ragadtatva, ha véletlenül nem esik kezünk ügyébe egy bécsi újság és az abban közölt szerencsétlen statisztika. Mi azt hittük, hogy ez valóban egy impozáns kongresszus volt, a bécsi liberális intelligencia gyűlése, és kisült, hogy ez nem kongresszus, hanem Kohn-gresszus volt, amennyiben a résztvevők 94 x / 2 százaléka a Kohen és Levi nemzetségből származik. Legnagyobb szerencse azonban az, hogy valamennyien ez alkalommal retour jegygyei érkeztek. Távozásuk alkalmával csupán a fölmentett Goldstein Számi könnyezett. — Panasz az állami anyakönyvek ellen. Az állami anyakönyvek behozatala hogy mennyi rengeteg bajt, költséget zúdított a városok és községek és ez által a lakosság nyakára, mindjobban kitűnik azokból a felszólalásokból, a melyek az ország legtöbb részén már is megnyilatkoztak. Legutóbb Zólyom vármegye jajdult fel a honboldogitó állami anyakönyvvezetés cók-mókjai ellen. Feliratot intéztek a képviselőházhoz, a melyben nyiltan kifejtik, hogy az állami anykönyvvezetés, terhes elviselhetetlen munkával terheli a községi jegyzőket. Még jobban megnehezíti az anyakönyvvezetését a miniszter rendelete, maly telve van felesleges alakiságokkal és hosszadalmas eljárásokkal. Hogy általános a panasz, az érthető, mert jegyzőink nem győzvén az amúgy is nagyon megszaporodott teendőiket végezni, kötéllel fogdossák a mindenféle bukott ekzisztenciákat, kicsapott diákokat és hivatalnokokat, hogy fölpántlikázva tekintélyt szerezzenek a magyar állameszmének illetve a győzelemittas liberalizmusnak. Papok mint liberális képviselőChfiw^ jelöltek. * O Napról-napra határozottabb alakot öltenek a lapok hirei, hogy a legközelebbi képviselőválasztások alkalmával katholikus papok is fognak liberális programmal föllépni. Mi ezeket a híreszteléseket célzatos, liberális forrásból eredő manővereknek tartjuk, a melyeknek nincs egyéb céljuk, mint a nép előtt kézzelfoghatólag bebizonyítani, hogy a liberális kormánynak politikája nem sérti az egyház érdekeit, mert hát hiszen akkor a pap, a kinek első sorban kötelessége tudni, mi rossz az egyházra nézve s mi nem, nem állhatna be ezen politika kolomposának. Valóban pedig nem hiszplomban járhat pásztorbottal. A régi kardinálisok gyakran csak ugy irták magukat alá, hogy a titulust jegyezték fel, a mi az okmányok magyarázatánál gyakorta nehézséget okoz. Róma szentélyei nagyobbrészt bibornokjaiknak köszönik szépségüket, alapitványaikat; igy San Martino ai Monti, hercegprímásunk temploma az ő kegyességéből szintén megújul. A székfoglalás napja tehát aránylag nagy ünnep : a szentélyé, mert kegyurat, patronust nyer ; s a híveké, mert száz napi búcsú engedély gazdagítja. Nem csoda tehát, hogy az egyszerű, csendes magyar telep is virágdíszt öltött magára, midőn Sembratovics lembergi érsek nagy kísérettel bevonult. A szentségoltárnál végezte első imáját, a melynek régi képe hazánk szentjeit ábrázolja Szűz Mária trónusa előtt. Mikor aztán a főoltár elé ment s a püspöki állványra lépett, a német-magyar papnevelő igazgató a pápai küldöttek, Revertera gróf, a király helyettese, s a növendékek kara előtt felolvasták a bullát, mely a kardinális jogait megerősíti. Erre az igazgató latin beszédjében üdvözli a bibornokot, mint a ruthén egyháznak új dicsőségét, mely ép most a római egyházzal való egyesülésének háromszázados emlékünnepén fokozott örömmel veszi kineveztetését; üdvözli őt, mint a templom örökösét, mint a nagy hittvalló, a keresztény egyház bátor védője, Melchers Pál kölni érsek utódját; hódolattal adja át neki a templomot, a melyet történeti multj a s az első vértanú és bibornok ereklyéje egyaránt tiszteletre méltóvá és kedvessé tesz. Rámutatok tehát én is erre a történeti múltra, mert Rómában tulajdonképen csak akkor lehet élvezni, ha az ember egyik kezében a krónikát, a másikban műmagyarázatokat szorongat. Különben aztán megeshetnék, hogy valaki az esztergomi sz. Anna templomot is fönségesebbnek tartaná, mert legalább kívülről is, belülről is színekben játszik ; a mint hogy valóban nincs is kettő között egyéb hasonlóság, minthogy mind a kettő »kerek templom.« A mult században is sokan azt hitték róla, hogy sz. István királyunk alapította patrónusa tiszteletére; mások azonban sokkal elfogadhatóbb okokból elvetették ez állítást, a templom eredetét a pogány korba vitték vissza, s a kecskelábú furulyás pásztoristennek Faunusnak vagy Pánnak, a hirtelen félelmek ébresztőjének, tulajdonították ; szerintük első királyunk a S. Stefano in Piscinula kápolnát építette, a mely sokkal közelebb van a sz. Péterhez, mint a Caelius domb, a melyen a kerek templom néhány roskadozó fal között rejtőzik. Most biztosan tudjuk, hogy Simplicius pápa (468 —482-ben) avatta fel a vértanú szerpap dicsőségének, s hogy ezóta a Laterán -'birtokában volt. A templom magyarsága sz, Özséb esztergomi kanonok rendjétől ered, V. Miklós pápa (1450.) az oszlopkörök külsejét beépíttette s a szentélyt a kis házzal és kerttel együtt a szegény remetéknek adta, kiknek ez időben hivatásszerű kötelességük volt minden magyar zarándokot néhány napig megvendégelni. Övék volt ugyanis a sz. István király zarándokháza a vatikáni bazilika mellett. Mivel azonban a török háborúk s a belső villongások miatt csak nagy ritkán jelent meg egy-egy honfitárs s a remeték igy céljukat veszték és számuk is leapadt, XIII. Gergely pápa 1577. I március 1-én megalapította a római magyar papnevelőt s ennek föntartására az emiitett két alapítványt a német kollégiumhoz csatolta. Azóta tehát a német-magyar intézet vezérei, a jezsuiták gondozzák. Nagy sz. Gergely pápa, ki maga is többször mondott benne egyházi beszédet, a mint azt a megőrzött márványszék is tanúsítja, virágvasárnapot megelőző péntekre »statió«-nak jelölte ki, a mint a misekönyv is mutatja. Ugyancsak ő rendelte el, hogy »S. Stefano rotondo« tituláris templommá legyen. Az egyik kardinális, Antonius Gentilius, a
