ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-06-28 / 26. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. június 28. 26. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. \Jv Magyarország roskadozó beteg. Végórája még ugyan nem ütött, de ereje sincs az egészségesnek munkáját végezni. Jönnek az orvosok. Kik azok? Államférfiak, tudósok és jogászok. Megírják a dietális receptet és megengedik, hogy a beteg szabad levegőben sétát tegyen. A beteg azonban nem igen épül, még mindig reszket egész testében, küzd bensejében, gyengiti a láz, fél előre, fél hátra menni, fél helyben maradni, az önfen tartás ösztönével tusakodik, ózondúsabb levegő után kapkod. Az orvosok aggódnak s konzíliumot tartanak. Kisütik, hogy a betegnek rendkívüli kényelem, korlátlan szórakozás kell, felszabadítása mind azok alól, melyek mint szellemi vagy lelki kényszer, a beteg idegzetére hatnának. Az orvosság sejtelmet adott, de nyilt képet nem mutatott. Pedig új orvosok is jöttek, már nevök is felépülést jelentett, mert szabadkömivesek .voltak. Ezek átvették mint asszisztensek a nagy beteg kezelését és a beteg látja, hogy nehezékei, kötői megtágulnak, mindent »én«-je szerint intéz, de egyúttal érzi azt is, hogy azok az orvosságok miket a kömives asszisztensek malteroltak össze, lelkiismeretét valami vastag réteggel vonják be. Új légkör alá vitorlázott a beteg, új tápanyagot szivott be s a légkör is, a tápanyag is bűbájos valamibe volt beburkolva, s ez a valami a liberalism us volt. Az asszisztens orvosok tehát gondoskodtak, hogy a betegnek olyan szert adjanak be, mi teljesen átalakítja szervezetét. A hatás érezhető is lett csakhamar. Magyarország kezdett átalakulni úgynevezett »modern« állammá. Mint a villamos áram, oly pezsgést hozott az új orvosság. A modernizálástól csak úgy duzzadt az ifjú Magyarország. Boldogtalan pillanatai csak akkor voltak, ha nem utánozhatta kollégáit, a legény vagy bácsi korba jutott európai államokat. Új idök

; új szellemet teremtettek. Magyarország is kezdte hinni magáról, hogy mint »modernc( állam, egyúttal »kultur« állam is. Sorba igyekezett e »színvonal« tulajdonságait elsajátítani. Csaknem túlságig jó lett minden iránt, volt légyen az istentelenség, vagy nagyképüsködés. Jó is, szép is akart lenni, de a rosz előtt is becsben kivánt maradni. Egy kis hajtás, egy kis erkölcsi korcsszülött, a stréberség, a svihákság tehát hamar kigubózott, s ha ilyenek százával lettek fogantatva, meglett' a sereg, mely az új szellemű állani csatlós hadának fölcsapott. A modern állam tehát érésnek indult, és jelentkeztek a szedő kezek, hogy a gyümölcsöt idején leszakítsák. Az ifjú Magyarország bizony kezdett haladására büszke lenni. Sivítva robognak vasutai, kísértetiesen csattognak távirdái, épülnek városai, szépülnek palotái, emelkednek színházai, sorra teremnek kiállításai. De kezdi a büszke haladót egy sötét árny is követni. A kéjre milliók kellenek, mialatt milliók éhen vesznek; egyik végrehajtja minden vágyait, másik nem elégítheti ki legegyszerűbb szükségleteit se ; egy dözsölöt ezer meztelen, egy fényűzőt ezer éhező vesz körül. A munkás jövője biztos-e? Többre becsültetik-e a nő, nyugodtabb-e magzatjairól, mint azelőtt? Több védelmet nyer-e az ifjú? A. »nagy« haladással párvonalt tart-e az erkölcsi haladás ? A társadalom fejszéd ülve nézi az ö gazdaságának fényét, mégis baljóslatú érzelem zaklatja, nincs hite, nincs bizalma a jövőben, érzi, hogy valami fergetegnek kell jönnie, mely elmossa a mai napok eldorádóját. A hatalom osztályosai, az állami kormányzat tényezői a miniszterek és törvényhozás a katholikus elvnek erejét, terjedelmét nem ismerik, nem becsülik. A miniszteri székeken, a törvényhozás padjain javarészben olyanok ülnek, kik tehetetlenek a liberalismuson fölülemelkedni, a lelkiismeretlenséget és lelketlenséget büntetlenül engedik kifejlődni. Az országgyűlés törvényjavaslatokat fogacj el, melyek tiz, husz év múlva szülik meg az átkot, melyet méhökben rejtenek. Ma azt látjuk, hogy senkit se nevelnek kormányzásra, mert mindenki meghivatik rá. Ezért csikorog aztán a kormányzat gépezete, akadozik, törik, szakadozik. Elég a nagyravágyás, az uralomvágy, hogy a legkisebb tehetség polcra jusson ; elég a vakmerőség, hogy valakit vagy valamit fölkapjanak. Ami kicsinynek látszott, ezerszer lesz nagygyá, ami orvosolható volt, orvosolhatlanná lesz. Embereket látunk legmagasabb polcokra lépni, kiknek csak nevét, s legföljebb azt tudjuk, hogy X . . . kerületet képviseli az országgyűlésen, s hogy választása pár tiz ezerbe került. Egyed-áruság a hivatal, melyet csak »gutgesinnt« urak nyernek el. Túltengő adóval van sújtva a nemzet, de súlyát csak a nép érzi. A börzét, a nagyipart, a nagybirtokot csak legyinti az állam molochja, mert hát ott nagyobbrészt »unsere LeiU vagy pedig a hatalom kerekét toló urak a bizományosok. A hazafiúi és polgári erényekben nagy a phariseismus. A hazaszeretetről szónokolnak, de kosmopolita intézményeket táplálnak. A közjót emlegetik s párt vagy magánérdeket követnek. Társadalmi békét hirdetnek, s minduntalan keresik az alkalmat, hogy harci riadót fúvassanak. A jog szentségét elvben magasztalják, a gyakorlatban a jogfosztogatás legkellemesebb foglalkozásuk. Szeretetet hirdetnek, de csak azért, hogy masölv elaltírJjanak. A kétely, mely a tudományos kutatásokban és fölfedezésekben hasznos lehet, átok gyanánt befészkeli magát a vallásba, az erkölcsökbe, a közélet mozgalmába. A közönség könnyenhivöségét s tanulatlanságát kiaknázó sajtó, a tudósok felolvasásai, az agyongyötrö eszmék apostolaivá szegődtek. A régi tisztességnek ily úton való meggondolatlan lerombolása, a konzervatív.! eszmék elforgácsolása,. maga után vonta az|| elmék bizar önhittségét, az érzelmek megméte-J lyezését. Az anyagéivü, istentelen irók munkái, f mint a választó viz hatottak. Az olvasók éretlen esze nem értette, de azért utánna imádkozta, az érettebb eszűek könnyen befogadták, mert az eszme tetszetős, új színvonalra állit, általánosít mindent, s ezzel lerombolta mindazon korlátokat, melyeket a hagyomány, hit, vallás, nemzetiség, hazaszeretet évszázadokon át neveltek. Mikor aztán az ősi erények mindinkább tünedeztek, az ideális nagy iránt való kegyelet a szivekből elillant, akkor előálltak azok a »hires orvosok«, és azt mondtak a nemzetnek, hogy egy vas, kérlelhetlen természettörvény kényszeríti öt erre az útra; nem az isteni gondviselés az, mely öntudatra ébreszti, hanem egy természeti kényszerítő törvénynyel áll szemközt s nincs egyéb teendője, mint e törvény előtt meghajolni, s ölbe rakott kezekkel bevárni, mint teljesül a törvény hatása egy nemzeten, melyet az Isten annyi nemes tulajdonokkal megáldott. A törvény hatása pedig borzasztó lett. Ez mozdította elő azon gyakorlati anyagi irányt, mely a klikkek érdekközösségét tűzte ki céljául s parcellázta maga Számára az országot. E törvény létalapja : az állati sociális ösztön, természetes tehát, hogy a vagyonosodás és élvezet utáni törekvés a főcél. Ezen érdekközösség hazát ott keresett, ubi bene, elhamvasztotta az összetartózandósági érzetet, közönyössé tette a polgárt hazája iránt, úgy hogy, ha absolut kormánya van, nem törődik vele, ha alkotmányos, azt nem érti, ha anarhikus, vele zajong s abban azajongásban is önérdekét keresi, ha egyházellenes, hozzá szegődik, mert ez most divat nálunk, a pikáns csemege ingerével bír. Ma legkényelmesebb ragyogni a hatalom megtörött fényével, pompázni a szélhámosok és hatalmasok körében, fogadni a hízelgőket, megmosolyogni a bókokat, címeket viselni monogrammot rakatni még a szélkakasra is, osztaléknak tekinteni a közadót, úri jognak a kormányzást, rágalmazni, megkéselni az ellenvéleményt a megvásárlóit sajtó által. Ma ez mind kényelmesebb, tisztességesebb, mint örköíifti, tűrni és dolgozni, szembe nézni az áradással, gátokat emelni, hogy ki ne csapjon, ébreszteni az alvókat, nyomozni a bűnt, az aljasságot. Ma küzdeni elvekért, a közjóért hálátlan, dolog, mert az ellenkezik a »közéleti erkölcstan magasabb kultuszával.« Innen van, hogy a liberális politika boszorkánykonyhájából a vallás-ellenes érdekek undorító zagyvaléka, s a belőlük felszálló bűzhödt gőz megmételyezte, beteggé tette Magyarország alkotmányos életét. A komoly elme megzavarodik, a katholikus sziv elszomorodik, a hazafi elkomorodik azon cselekedetek fölött, melyekkel a törvényhozásban találkozunk. A törvényhozás a kereszténységgel ellentétbe helyezte magát s ez irányban készíti törvényeit. A világ legnagyobb eretnekségét látjuk gyakorolni, midőn a törvényhozók az ország kormányzatából kizárják a hitet. Az a tan, mely az államkormányzatból a hitet kiküszöböli, ezt azért teszi, mert a politika számára nem akart határt szabni. A hit nélküli poli-