ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-06-28 / 26. szám

tika tehát nálunk is megalkudott minden érdekkel, melyet hatalmának megerősítésére felhasználhatott. A politikát próbára tevő vallást óvatosan kizárták pártjaink környezetükből, mert a vallás delej tűje nem engedte volna nyakunkra nőni azt a párturalmi rendszert, melynek egyetlen biztos és alapos lépése, saját hatalmának prolongálása. A liberálisok a hitet trónvesztettnek nyilvánították ki a törvényhozás szelleméből, hogy az alattvalókat pásztorbot helyett szuronyok alá helyezze. Ily törekvések oly országban is veszélyesek lettek az államra, ahol, mint pl. Franciaországban, a nemzet szinte megrészegedett a nagyságtól. A hit jogi állásának megtagadásánál már az első lépés is véghetetlen viszálynak magvait hordja magában. S hová jutunk mi kicsiny és fejlődő nemzet a második lépéssel? Örökös harcba?! A harc jelei már előre vetik árnyékukat, s ha békéről is beszélnek a törvényhozás vörös padjain, egy lélegzettel a Carafía-féle törvényszékkel is biztatnak. Ámde a lánc bármily erős, törékeny ércből van kovácsolva, szétszakad a nagy nyomás alatt. Az okos egyiptomiak a Nilus kiöntése ellen gátakat emeltek. És mit használtak a gátak? A Nilus folyt mind a rabszolgák urnáinak vize, és a helyett, hogy elárasztott, öntözött és termékenyített. A törvényhozás nem semmisítheti meg a keresztény politikát, hanem majd a hivők támadják meg az államot, mint hűtlen sáfárt, ki megsértette a lelkiismeret jogait, megtámadta azt a szabadságot, melyet minden zsarnokság ellen védeni kellett volna. — Királyi te tsz vényjog. Mihelyt a kath. egyház valamelyes rendeletet ad ki, mely történetesen a tisztelt kormánynak nem tetszik, sajtója utján rögtön riadót fúvat, s nagy manőverrel a tetszvényjoggal (placetum) hozakodik elő. Másnak mindenkinek szabad akármit hirdetni s kinyomatni, csak akkor szűnik meg e szabadság, ha a kath. egyházról van szó. Valóságos rendőri cenzúrát szeretne gyakorolni a fölött, mit a pápa a püspököknek az egyházi belkormányzatban utasításul ad. s a jogrend alapjait a katholikusokkal szemben egyszerűen szét akarja szórni. A jogállam és lelkiismeret-szabadság szempontjából minden tárgyilagos jogász ma már napirendre tér a placétum jogossága fölött. A Zsigmond-féle píacétum, — mire mint törzsre szeretnek hivatkozni — nem a hit és egyházkormányzást illető pápai rendeletek ellen, hanem a bullások ellen irányult. Ugyanis IX. Bonifác pápa és Zsigmond között hideg volt a viszony, mert a pápa nápolyi Lászlót pártolta, s László híveinek adományozta a pápai rezerváció alatt álló egyházi javakat. Mire Zsigmond boszuból egy rendelettel kijelentette, hogy minden pápai bulla, mely javadalmi ügyről szól, csak akkor lesz horderejűvé, ha az ő beleegyezése is hozzájárult. Tehát Zsigmond király rendelete — törvénybe nem volt igtatva — nem érinthet oly pápai bullát, mely a hitbeli vagy egyházfegyelmi dolgokra vonatkozik. Ha hazai törvénykezésünket felkeressük, csak annak akadunk nyomára, hogy tiltva volt egyenesen Kómában valami pört megindítani, hogy előbb hazai egyházi bíróság előtt kellett megindítani, s csak a fölebbezés történhetett Rómában. Azt az értelmét a placétum magyarázatának, hogy minden pápai irat censura alá vétessék, II. József hozta be. De ez sincs becikkelyezve, tehát mint fejedelmi rendelet, egy alkotmányos országban, mint Magyarország, jogerőre nem emelkedhetik. A konkordátum különben is eltörölte. De meg a placetum ellenkezik a vallásszabadsággal, az alkotmányos szabadsággal, mert általa a világi és egyházi hatalom egyesítve van. a vallás fölött caesaropapismus ül, melynek szeszélyétől függ az egyház élete. A placétum föntartása a legridegebb arculcsapása a sajtószabadságnak, de egyszersmind nevetséges is, mert egyszerűen ki lehet játszani, mint Dupaloup a lángeszű orleansi püspök elmésen meg is cselekedte. A francia kormány ugyanis megtiltotta a korunk tévelyeit kárhoztató Syllabus kihirdetését. Az újságok azonban hozták, s Dupaloup föllép szószékre, s egyik újságból fölolvassa a pápai dekrétumokat. De ha bármily szigorú placétumot állit is fel valamely kormány, azért az egyházi rendelet jogerejét és érvényességét meg nem tudja gátolni. Mert valamint az országos törvények az országgyűlésen proklamálva érvényesek s kötelezők, azonképpen a pápai határozatok a zsinaton vagy konzisztoriumban kihirdetve, egyetemes egyházi törvény erejével bírnak minden katholikusra. Tehát a placétummal való hadakozás, egyenlő a szél ellen való harccal. Sőt ha nálunk, Deák Ferewc szerint is, nincs még törvényes alapja se, valóságos ököljog számba megy. — Pártgyülések. Julius hó 5-én következő helyeken lesznek néppárti gyűlések: I. Vácott délután 4 órakor, a városház téren. Tárgysorozata a következő: 1. Elnöki megnyitó. Tartja: Apponyi Géza gróf. 2. Mit véljünk az uj rendről? Tartja: dr. Varga Dezső. 3. A kis ipar, közgazdaság és a néppárt. Tartja: dr. Major Ferenc. 4. Politikai helyzetünk. Tartja: Orbán János. 5. Elnöki zárszó. II. Vasvárott, délután 2 órakor. Tárgysorozata a következő : 1. Elnöki megnyitó. Tartja: Eszterházy Miklós Móric gr. 2. Az »újrend* és a néppárt. Tartja: Molnár János apátplébános. 3. A kisiparosok és kisgazdák sorsa. Tartja: Rakovszky István cs. és kir. kamarás. 4. Kiknek pártja a néppárt ? Tartja: Kálmán Károly. 5. Elnöki zárszó. III. Szabad-Szent-Királyon (Baranyamegye), délután 2 órakor. Tárgysorozata a következő: 1. Elnöki megnyitó. Tartja: ifj. Zichy János gr. 2. Milyen az az »uj rend?« Tartja: Tóth Gyula, plébános. 3. A közgazdaság és a néppárt. Tartja : dr. Bakonyi Elek, székesfővárosi ügyvéd. 4. Szavazzunk ! Tartja: dr. Darányi Ferenc, ügyvéd. 5. Miért éljen a néppárt? Tartja: Lepsényi Miklós, lapszerkesztő. 6. Elnöki zárszó. IV. Pöstyénben, délután 2 órakor, a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. Tartja magyarul és tótul: Zmeskál Zoltán, nagybirtokos. 2. Alkotmányunk és a revízió Tartja: Havlicsek Vince. 3. A nép jólétének föltételei. Tartja : Vaculik Vince. 4. A néppárt létjoga. Tartja : Gaykovsky Evariszt. 5. Elnöki zárzó. Római utasítások. Midőn 1866-ban a poroszok Königrátznél az osztrák hadsereget leverték, a legfőbb hadúrnak alig volt sürgősebb és fontosabb teendője, mint a hadsereget reformálni. Mindenki belátta, hogy a különben igen jó anyag mellett, ugyanazt a hadsereget az ő elavult puskáival, ugyancsak újra elverné nemcsak a porosz, hanem akármelyik más európai hadsereg az uj divatú, hátultöltő fegyverekkel. A legfőbb hadúrnak ezt az intézkedését mindnyájan helyeseltük, pedig akkor még kevés beleszólásunk volt a hadsereg dolgaiba, s nem is volt akkor még osztrák-magyar hadsereg. De mindegy; ott voltak a magyar nemzet fiai is. Most, hogy az egykor hatalmas magyar katholicizmust, az egyházpolitikai háborúban oly nagy és szégyenletes vereség érte, az egyháznak legfőbb ura a római pápa, egyik kongregációja utján, élve Istentől kapott jogával, utasításokat ad a magyar püspöki karnak, hogyan kell szervezni azt a hadsereget, a me

lynek célja megvívni a hitetlenséggel való harcot, végcélja pedig föléleszteni a katholikus hitéletet Magyarországon — ezen a liberálisok nagyon fönnakadnak." Hát mi arra kérjük a mi, fogyatékos emlékező tehetséggel biró liberálisainkat, emlékezzenek AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Szent László ünnepén. Magyar királyok dísze, fényessége, Magyarnak kincse, hire, büszkesége, Csatáknak hose, békés honnak atyja, Erős szent László ! nézz le a magyarra! Egykép a földön s mennyekben hatalmas, Erőtlenekhez légy, óh légy irgalmas! Erőnk hanyatlik: — tévutakra lépünk, Vétkezzük sorban annyi szép erényünk, A korcs nemzetben, mely honod ma lakja, Ismersz-e még a keresztény magyarra ? ! Eltörpülénk, -— a gyengeség okozta: A gyenge hajlik annyiféle rosszra. Erőnk hanyatlik: — nagyjaink — botorság, Hitünk letörni váltig álmadozzák, S ha támad ebből veszte jog- s igaznak, Mindhárom ellen üldözésbe csapnak. Eltörpülénk: —• az ezredév virága: Hitvány erőszak hitvány gyávasága. Erőnk hanyatlik: — jobbjaink is gyengék, Milyen erő van multukban, felejtek, Haboznak ah, mig hitnek és hazának Az ellenségek mély, közös sírt ásnak. Eltörpülénk: —- hol vagytok hősi lelkek, Kik vagy győztök, vagy vértanúkká lesztek ? Erős szent László, nemzetünk nagy szentje Erőtlen néped hozzád sír esengve, Siess segitni legfőbb ínségünkön, Kislelkűség, hogy leikünkön ne csüngjön, Ne hagyd a tunya gyávaságot rajtunk, Halódásunkból sürgess feltámadnunk. Erőt könyörgünk, küld} erőt az égből, Hadd űzzük, verjük szép hazánk földjéről Mindazt, mi bontja lelkünket, velőnket S idő előtte varja szemfedőnket. Erőt az agyba szívbe és az ajkra, Erőt a népbe : főkbe és tagokba ! Magyar királyok dísze, fényessége Magyarnak kincse, hire, büszkesége, Csatáknak hőse, békés honnak atyja, Erős szent László! nézz le a magyarra ! Királynak, népnek küldj erőt mennyből Békét kivívni most e küzdelmekből. Pannon. Epizódok az örök városból. Róma, június 22. Mélyen tisztelt szerkesztő úr ! Emlékezem, hogy Esztergom bájos »Kispiacán« télen az egyik gesztenyesütőnek lámpáján azt lehetett olvasni: valódi tiroli maróni; épp úgy írhatnám én is e levél homlokára : valódi római levél. Nem mintha a többi római levél nem lett volna valódi ; én arról soha cseppet sem kételkedtem ; de azért valódi római levél ez az én levelem, mert az »Esztergom«-nak külön reportere által, kit Szerkesztőséged a Menelik-Itália ügy kipuhatolására küldött ki, íródott. Küldetésemben szerencsésen jártam ! Alig hogy betettem lábamat a szent városba, nyakamba borult egy tagba szakadt, szúrós tekintetű olasz, aki gyors kelepeléssel »persona di confidenzá«-t, Napóleont, »governo«-t s több ily veszedelmes dolgot emlegetett; váltig állította, hogy ismer s követelte, hogy én is ismerjem. »A volna nekem a jó«, gondoltam magamban az esztergomi »sötét kapui* koldussal, ha én téged ismernélek ; mert mi is kéne nekem más fontos kiküldetésemben, mint egy »persona di confidenza«, aki a »governó«-nál is benfentes, Itáliának a franciákhoz való viszonyáról is kellőkép tájékoztathat. Diplomatikus érzékem azt sugallta, hogy e pörölő olasz által az »Esztergom« révén új fénynyalábot sugároztathatok az európai politikai helyzetre. Rámeresztem tehát még egyszer szemeimet s felismerem régi borbélyomat. »Per Bacco ! Hát Ön az Signor Cecconi?« »Hat természetesen, hogy én! Tudja, hogy minden borbély »persona di confidenza«, azért kergette el X. cardinális harmadnapra az én volt segédemet, aki elég szemtelen volt, hogy botegát nyitott itt a közelben. Fene vigye el őt s a govern ót, mert annyi a »tassa« (adó), hogy nem győzzük.*