ESZTERGOM Mutatványszám 1895

1895-12-25 / Mutatványszám

Magyarország, vagy keresztény-nemzeti ? ! Tömörüljünk, tehát, mivel a küzdelem kötelességünk. Tömörüljünk, mert az egyetértés lelkesít a jóban. Tömörüljünk, hogy sorainkat szaporítsuk! A sz. István király szelleme által megárnyékolt osi Esztergomban, mi is azon elvekért bontjuk ki a zászlót, melyeknek e szent falak között maga a szent király volt apostola. Ne élje meg egyetlen magyar se, hogy széttépve legyen a sz. István által alkotott vallási s állami szövetség. E szövetség megtartása termékenyítsék meg a testvéri szeretetet, a vallási békét, s a hazához való hűséget, hogy a magyar egy, erős és boldog legyen. / :>wi / ' • r

~— Milléniumi pásztorlevél. Vaszary Kolos bíboros hercegprímás 0 Eminenciája, újévre millenáris alkalmi pásztorlevelet intéz híveihez, melyet e napokban fognak a primási udvarból szétküldeni. A pásztorlevél mély koncepciója, emelkedett szárnyalása méltán fogja a nemzeti ünnep hangulatát emelni. Karácsonyra. Üdvözlégy szent Karácsony napja! Künn a természetben többnyire zord és zimankós vagy, de belül a szivekben vigaszt hintesz és kegyelmet; olyan vagy mint a Cordillerák tűzhányói; kívül jég és hó, belül láng és tűz. A természet jégvirágból fon homlokodra koszorúkat ; tüntet velük s kiteszi az ablak közé, hogy mindenki lássa s hozzá hallja, amit azok a jégcsillámok hirdetnek, hogy itt a halál rémséges uralma, melytől lekonyul minden élet, lezárta szemeit minden virág, ha még oly szelíden nézett is, mint a nefelejts s oly tulipirosan sírt is mint a pipacs. A tél hidege elhervasztja a virágokat; pusztává teszi az erdőt s a mezőt: száraz barasz* zörög a vándor előtt; hideg eső, vagy hópehely fázik körülötte. De e hideg emlékek közt van a természetnek még egy dísze ; a nagy halálban életet hirdet az erdők fenyője, mely sötéten borong az elhagyott, magányos ormon, a jégjege<3ek csillámlanak rajta karácsonyi gyertyákul. Ebből vágunk magunknak egy-egy szálat s felállítjuk hitünk s reményünk szent, fönséges jeléül! A fűszeres karácsonyfák a nagy halálban hirdetik az életet. Illatos viaszgyertyák gyulladnak ki a vihar- és fagyedzette ágaikon. Szende fényük megvilágítja haragos zöldjüket. Zöldes aranyfény a karácsonyfa glóriája. S mikor körülötte állunk, lelkünkre borul sok mindenféle gondolat és érzelem, valami mélyen megható indulat; valami abból a békéből, melyből oly keveset adnak; valami abból a szabadságból, mely szép szavak glóriájában ragyog, de bilincsekben senyved; valami abból a testvériségből, mely véres forradalmak hajnalában pirkadt föl már többször s mégis önzésbe fúlt; valami abból az egyenlőségből, mely a kódexekben meg van írva, de a szivekből ki van irtva; szóval valami abból, abból a sokból, abból a mindenből, ami megváltást, haladást, boldogulást s üdvösséget hirdet és hordoz! S mikor ez ünnepélyes érzelmekkel telve keresünk alkalmas helyet, ahol átérezhessük és elsírhassuk, amit gondolunk: íme egy barlangba vezetnek, istálló szemetjére, ahol jászolban találunk egy gyermeket pólyába takarva; édes anyja áll mellette, ápolja s imádja, Ki ez? a világ Megváltója. S mit keres istállóban s mit az átjárott szalmán ? mit keres a barmok s mit a föld üregében ? Keresi abban a mélységben a degradált embert. A mélység örvénye a szolgaság; a mélység mélysége a nyomorúság; az örvény örvénye az állatiasság. E mélységekben nyög az ember : azért lekellett szállnia e mélységekbe az Isten fiának. A mélység örvénye a szolgaság: A szolgaságot a zsarnokság teremtette meg, egy szerencsétlen hajlama az embernek, melynél fogva a jogot nem. tiszteli s a hatalmi érdeket szolgálja; maszlagán főiserkent az ázsiai kényúr I régen, s üti föl fejét a XIX. század verőfényében sok apró epigon zsarnok, kiket szabad nemzetek ; felelős »szolgáiknak« hívnak alighanem gűnyképen. Az embernek önkényes természetében rejlik a zsarnokság kísértése: vésztjelző homályaiból bújnak elő e csúnya árnyak s a szenvedélyekre appellálnak. Szép szavak ígéretével föltámasztják a vihart s a kultúra »nemzeti államai« és »jogállamai* silány napszámba állnak, hogy a zsarnok ostobaságot szolgálják. Nemtelen ösztöneikben végig gázolnak jogon s igazságon s tekintélyt és jogot önkénynyel és zsandárral tévesztenek össze. A lelkiismeretek elnémulnak; a jogkodexek becsapódnak s a történetíró rávési lapjaira : »a régi barbarizmus modern és korszerű folytatása . . .«! Meddig ? mig az evangélium föl nem deríti a világra az igazi szabadságot. Mert régen és most milliók könnyeiben visszatükröződik az a nagy igazság, hogy a kultúra összes intézményei pókháló szálak s a szenvedély mint egy megvadult l vízi-ló csörtet át rajtuk, ha a szivekben nincs \ meg kis Jézus kegyelme, hite és Isten félelme J vagy mint ő mondja: akkor lesztek igazán sza! badok, ha az Isten fia szabadit meg titeket. Nézzetek körül nemzedékek, s győződjetek I meg, hogy mindez szent igaz; ezt nem kell hinni sőt ezt szinte már nem is lehet hinni, mert ezt ; látjuk szemmel és siratjuk. A mélység mélysége a nyomorúság. Százezrek és milliók vannak, kiket igazságtalan gazdasági rendszer vasszükségességgel az állatiasságba degradálnak: a mammon, a gépek, a töke áldozatai és rabszolgái. Ezek vannak ott lenn abban a mélységben, kiknek az a 10,000 ott fönn elszedi keresményét s meg nem érdemlett nyomorúságot ad cseréhe. Ezek azok ott lenn; a modern társadalom nyomorultjai: a szabad kiaknázásnak áldozatai! Végzik a társadalom kezemunkáját s nincs mit ermiök; zsúfolva, patkányokkal együtt laknak; gyermekeiknek már porcait munkába fogják; elvesztik szivüket s lealacsonyítják emberségüket. Nézd a lealacsonyított embert, ahhoz jött : le Krisztus, szemetes istállóba. Az örvény önkénye az állatiasság. Az állatiasságba taszítja le az embert az élvezetvágy! Az élvezetvágy tomboló kedvében mélységeket nyit; e mélységekben nyögnek nők, gyermekek, fiatal leány eks hibnek testi gyöngeségét tapossa a férfi állatias szenvedélye, s kik midőn í az élvezetben kihasználtattak, a megvetés keserű! ségével tekintetnek. Ezek vannak ott lenn; a ! gyöngék, a sinlődők kik egy szívtelen társadalomnak utálatát és gyűlöletét hordozták . . . ezek, ezek mind o^t mélyen lenn vannak, oly mélyen, ! hogy Istenhegyen, aki őket onnan kimenti. Ezért szállt le tehát a mélységbe az Isten . Fia! Leszállt, nem hogy a jajgatót, a szolgaságát fólpanaszló embert elcsitítsa; nem, hogy a szenI védőnek szenvedését eltagadja; nem, hogy a megI gyalázottnak türelmet hirdessen; hanem leszállt I mint világosság, hogy az embert, békóit és rabságát megvilágosítsa és elitélje. Leszállt a mélybe, s porban, barlangban s jászolban mutatta be magát mint testvérünket; szegénységbe, rongyokba, nélkülözésekbe rejtette Istenségét; gyermek lett, hogy az embert gyöngeségében, —.szegény lett, hogy az embert rongyaiban is becsülni tudjuk s hogy lealázott, megbecstelenitett fejére tegye az Isten ; gyermekének koronáját. így indult meg a szabadság, a haladás, a boldogulás nagy műve. Jászolához köti a három vészthozó hatalmat: a zsarnokságot, a gyermek alázata által, — a mammont, a barlang, a jászol, a pólyák szegénysége által, — az élvhajhászatot, nyughelyének kietlen, kemény, hideg ridegsége által. De az ne riasszon, hogy e sötét hatalmaki tói meg akar fosztani; béke. angyali ének, Isten dicsősége, meleg édes Megváltó szív lesz részünk cserébe! Fegyverünk. Alkotmányos küzdelmekben a törvény, a. I törvényekben biztosított szabadságok és jogok, a I választás, a parlament képezik ama fegyvereket, I melyekkel a pártok a közjó emelésére, fölviráI goztatására irányuló törekvéseiket megvalósítani • iparkodnak. Ma mindezen fegyverektől meg van ' fosztva a kath. magyar honpolgár. És azok, kik e fegyvereket kicsavarják kezéből, hahota és kaczaj között nézik tehetetlen vergődését, kínlódását. Attól a kaczajtól hangzik vissza Magyarország, melynél nincs vérlázítóbb, nincs megdöbbentőbb, — a zsarnokoknak kaczajátől. Hangos hahota tölti be a főrendiházat, midőn elszánt, hősies férfiak az utolsó kísérletet teszik meg a vallásosság, a kereszténység, az erkölcsösség, a legszentebb törvények, a legősibb jogok megvédelmezésére. Gunyoros mosoly játszadozik a miniszterek ajkán azon aggodalom hallatára, hogy Magyarország megszűnik keresztény ország lenni. Keresztény Magyarország ! Ha, ha, ha! Nem nevetni való naiv gondolat-e ez? Kaczajra, élénk derültségre fakadnak a szabadelvű zsarnokság emberei, midőn az országban dúló jogfosztogatásokról, szavazatrablásokról, törvénytiprásokről hangzanak el az elkeseredett panaszok. Kaczaj a válasz, ha a gazdasági válság alatt szenvedő nép vérző sebeire mutatnak a jobb érzelműek. Kaczaj a felelet, ha a nyitrai, a stomfai, a girálti választások erőszakoskodásait, emberkínzásait emlegetik. A magyar alkotmányos szabadság most már csak a gúnynak, a kaczajnak tárgya. A parlament J olygarcháknak tanyája, részvényesek és vicinális vasutasoknak gyülhelye. És éppen ezért a nép bizalma a parlament iránt megrendült. A parlament tekintélye, nirmbusa szétfoszlott, a parlamentarizmus büszke csarnoka összeroskadozik. A korrupció szelétől meg nem legyintett elemek még helyrehozhatnák a parlament megrongált tekintélyét, kitatarozhatnák az összedüléssel fenyegetődző csarnokot; visszaállíthatnák a népnek a parlamentbe vetett bizalmát. De a zsarnoki szabadelvű hatalom emberei gondoskodnak arról, hogy ilyen elemek a parlament csarnokába ne juthassanak. Minő fegyverrel küzdjünk tehát a liberalizmus zsarnoksága ellen ? Nem csodáinők, ha a lelke mélyében antiliberalis nép, dühében széttörné a törvényszabta korlátokat és a forradalmi térre J átcsapva, elkeseredéssel vetné magát az emberi jogokat lábbal taposó szabadelvű hatalomra. De nem ! a keresztény n$p aona sem fogja- kitűzni a' forradalom zászlaját. A római császárok is vérbe akarták fojtani a ker. igazságot. A keresztények azért nem lázadtak fel, nem támasztottak forradalmat, hanem tűrtek, szenvedtek és szívós kitartással, minden Isten által megengedett eszközzel folyI tatták a küzdelmet.a katakombákból. Mi sem csüggedünk el a nyers erőnek túlhatalmaskodása miatt! Mi sem fogunk elfáradni abban a hajszában, melyet az erőszak indít ellenünk minden téren! És ha még nem érvényesíthetjük jogainkat a választásoknál, ha még nem emelhetjük fel szavunkat a parlamentben, kiviszszük ügyünket a társadalomban, felemeljük szavunkat a társadalomban! Künn a társadalomban eszméink terjesztésére rendelkezésünkre áll egy hatalmas fegyver, — a sajtó. Amig a dicső szabadelvüség el nem pusztítja a föld színéről a sajtószabadságot, addig ezt a ! fegyvert ragadjuk meg önvédelmünkre, a sajtó által folytatjuk tovább a megkezdett harcot. A sajtó által fogjuk a ker. igazságot ismét visszajuttatni ősi jogaihoz. A sajtó által fogjuk I széthordani eszméinket az országban, a fővárosban éppen úgy, mint a vidéken. A sajtó által fogjuk még szélesebb körben terjeszteni és megalakítani a ker. és kath. szövetkezeteket, társulatokat, köröket. A sajtó által fogjuk szervezni a politikai akcióknak középpontjait a vidéken is. A sajtó által fogjuk egységes tömörülésbe hozni a szabadelvüséget megunt és megutált férfiakat. A sajtóban kell felfednünk a szabadelvüség népboldoI gitó ámításait. A sajtóban fogjuk lerántani a leplet a szabadelvüség és a nagy tőke közös érdekj szövetségéről. A sajtó által kell majd visszaállítanunk a választások tisztaságát és szabadságát. A sajtó által kell fölépítenünk újból az egészséges I parlamentarizmust. A sajtó által fogjuk felrázni