Leánynevelde és Tanodák, Esztergom 1932

21

Fazekas Margit

f 1942. június 21-én.

Büki Terézke f 1941. november 16-án.

Mindenkihez kimondhatatlanul kedves volt. Mindenki nagyon szerette. Kis testyérkéjének ő volt a keze-lába, mint mondani szokta. A legjobb játékot is megváltoztatta testvérkéje kedvéért. Az első szentáldozáskor kimondhatatlan szeretettel várta a Jézuskát és attól kezdve nyáron minden nap és iskolai év alatt minden vasárnap áldozott. Buzgó kis szívgárdista volt. Mikor édesanyja betegen feküdt, ő ápolta kis testvérkéjével együtt. Segített otthon takarítani főzni. Mikor megbetegedett, fölajánlotta magát és minden szenvedését a kis Jézuskának. Viszonzásul csak azt kérte, hogy szeresse őt nagyon. A Jézuska meghallgatta kérését. Az Ő hófehér kicsi virágát hamar leszakította és átültette mennyei virágos kertjébe

FAZEKAS MARGIT, Il./a oszt. tanuló.

„Hervadása liliomhullás volt.“ Köztünk járt még az utolsó napokon is. Tanárai, társnői szerették a kedves, mosolygós, jótanuló Margitkát. Példaképül állíthattuk őt nemcsak a szorgalomból, jó- viseletből, hanem az igazi buzgóság, bensőséges áhítat jellemezte őt. Sokszor láttuk őt a szentáldozás asztalánál, amint összeszedett lélekkel egyesült a szentségi Jézussal. Különös gyengédséggel vettük körül, főleg három hónap óta, amikor édesanyját kikísértük a temetőbe. S lám! rajta is megvalósult a költő mondása: „Ki gyermekét szerette, gondját sír el nem temette.“ A halodkló anya el- imádkozta — ígérete szerint — a földről angyallelkű kislányát. Háromnapi szenvedés után, szombat éjjel a Szűzanya kertjébe került ez a fehér virág, hogy liliomos illatával hódoljon Annak, Akit rövid életében oly nagyon szeretett.

Margitkánk! Mi liliommal halmoztuk el földbesüllyedő koporsódat. Te pedig a lelkünk virágára hullass kegyelemharmatot, hogy szép példádat követve, életünkkel zengjük kedves énekedet: „Szűzanyám! Hozzád akarok menni.

Segítsd föl a mennybe gyermeked!“