Érseki Kisdedóvónő- Képző Intézet, Esztergom, 1895
49 érleli szivünkben ma is, az élet sok gondja között, népnevelő pályánk legszebb gyümölcsét: az idealizmust. Más pálya kiöli vagy legalább is megapasztja az ember lelkében az idealizmust, a mienk telve van a szépért, jóért hevülni tudó lelkesült- séggel, meleg, lágy poézissal. Nagyságod most üli pappá szenteltetésének negyedszázados jubileumát. Hogy e terminushoz mennyi nemes tett, mennyi magasztos cselekedet, mennyi tiszta érdem fűződik, arról az imént szólt a rímekben beszélő verses krónikás. De hogy ez évforduló nekünk is nagy ünnep, arról azzal óhajtottunk tanúságot tenni, hogy össze- seregletttink a legtávolabbi kis ákácerdős faluból is, eljöttünk a népes városok palotasorai közül is, hogy Nagyságoddal e nagy napon együtt ünnepeljünk, mint együtt üli a szülő a család ünnepeit az ő gyermekeivel. Hálánkat, szeretetünket s jókivánatainkat hoztuk el a mai napra. Annak jöttünk kifejezést adni, mily igaz hálával viseltetünk volt igazgatónk iránt s mily benső vonzalom, őszinte, szeretetteljes ragaszkodás fűz bennünket ma is ehhez az intézethez, amelynek élén Nagyságod áll. De más célunk is volt. Egy szent, egy ünnepies fogadást óhajtunk megújítani. Azt óhajtjuk újból megfogadni, hogy továbbra is buzgó apostolai akarunk maradni kisdednevelésünk szent ügyének s hogy azokat az elveket, azokat a szabályokat, s azokat a nézeteket, melyeket Igazgatónk s tanáraink belénk oltottak, gyümölcsözővé óhajtjuk ezután is tenni a gyakorlati élet terén. S hogy a kisdednevelés magasztos ügyét szívvel-lélekkel szolgálni: ezután is legszentebb kötelességünknek fogjuk ismerni. Hogy Jézus kisdedeibe az egyéni s polgári erények harmatcseppjeit beléhullatni: ezután is szent buzgalommal fogjuk teljesíteni. S hogy elismerést és becsülóst óhajtunk ezután is szerezni a névnek, mely pályánkat illeti. S hogy ennek az intézetnek s az intézet vezetőségének ezután is hálásan megemlékező tanítványai óhajtunk maradni. Fogadja Nagyságos Úr volt tanítványai őszinte hódolatát jubileuma napján. S fogadja el fogadásunkat, melyet az Ön kezébe tettünk le egykor s teszünk le ma is. S fogadja szívünk hálatelt megnyilatkozását, mely azon jókivánatokban nyilvánul, hogy — bennünket továbbra is atyai szeretetében s jóindulatában megtartván — halmozza el Ont bőséges áldásaival a Mindenható s engedje megélnie friss erőben, jó egészségben, hogy aranymiséje napján, mint ma, oly örömben s oly lelki vidámságban üdvözölhessük Önt viszont. Tartsa meg, áldja meg a jó Isten a mi érdemdús Igazgatónkat, a kisdednevelés hű bajnokát, híveinek buzgó pásztorát minden égi és földi jóval. Éljen! Ezután következtek a szivet, lelket megindító üdvözletek, megszakítva a növendékek énekével. Az üdvözletek sorát az óvodások nyitották meg csengő-bongó versikékbe foglalva üdvkivánataikat. Mindegyikénél óriási virágcsokor volt, melyet az ünnepeknek nyújtottak át látható örömmel, hogy most ők is adhatnak valamit az ünnepeknek, aki nekik az óvodát naponként cukorkával is meg szokta édesíteni. Az elemi iskolások „Erényvirágokból fűzött koszorúK-val hódoltak az ünnepeknek. Minden jelképes virág találó volt és az igazságot hirdette. Az idén képesített növendékek közül Milotay Borbála, az általa írt „Huszonöt év“ cimü beszédével üdvözölte az ünnepeket, s beleegyezését 4
