Érseki Kisdedóvónő- Képző Intézet, Esztergom, 1895
T. Láng Charitas nővér a következő lelkes hangú beszédet tartotta: Kedves növendékek! Megrendítő s lesújtó esemény adott okot arra, hogy e gyászünnepélyre itt egybegyüljünk. Egész nemzetek szive jajdult fel a fájdalomtól e napokban s milliók ajkairól visszhangzott a borzasztó hir: „Szeretett királynénkat, Erzsébetet, meggyilkolták!“ Meggyilkolták?! Felfogják-e, kedves növendékek*, e rémes szónak borzasztó jelentőségét, iszonyatot gerjesztő mélységét? Hisz a halál már magában véve bizonyos félelmet, aggályt, sőt iszonyt gerjeszt lelkűnkben, ha az a természet rendje szerint éri is utói a halandót, mit érez- zünk akkor, ha azt gyilkoló tőr sietteti, előidézi. Ne időzzünk e tárgynál, mert elborul lelkünk, felzokog szivünk a fájdalomtól, hogy éppen királynénkat, a béke angyalát, ki senkit sem bántott, érte e rettenetes vég! Szenteljünk inkább néhány rövid perczet az ő emlékének. Megszűnt tehát dobogni az a nemes, az a tiszta, az a mélyen érző szív, mely csak szeretni és szenvedni tudott. Szerette Istent, mert hisz tudjuk, hogy a vallásosság volt szép lelkének egyik fő jellemvonása; szerette övéit, hisz gyermekének elvesztése tette őt oly lelki beteggé, hogy nyugtot, szive sebének enyhét nem találva, járta be a világ minden táját; szerette a korona alá tartozó nemzeteket, de főleg — s ezt büszkén mondhatjuk — szeretett minket magyarokat, s óh ezt oly gyakran, oly tüntetőleg kimutatta. S azért, ha siratják övéi, ha siratják őt népek és nemzetek, kétszeresen sirathatjuk mi magyarok, mert nemcsak hódolva szeretett királynénkat, de szerető jó anyánkat, édes hazánk védő szellemét, őrangyalát veszítettük el benne. Erzsébet, Ausztria császárnéja s a mi szeretett királynénk Possenhofenban, Bajorországban, született 1837. év deczember 24-én, Miksa bajor herczegnek s Ludovika herczegnőnek második leánya. Gyermekkorát m
