Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1940

BuilykctY P. Anial 1875-1940. Éppen iskolánk múltévi ünnepélyes Te Deumát tartottuk Bp.belvárosi templomunkban, s mégis a diadalmas öröm szárnyaló éneke helyett a leteperő gyász Requiemének komor dallamától zsongott inkább lelkünk húrozata. Nem is csoda! Hiszen ugyanazidőtájt már ravatalán pihent ferences közösségünk mindenkitől tisztelt büszkesége, magas karátú brilliánsa, kimagasló reprezentánsa, vezéregyénisége: Buttykay P. Antal. Veszteségünk sujtottságában mi is befelé sírtunk és könnyek közt ismételgettük magunkban a prófétával: Árvákká lettünk atya nélkül.. . Oda van szívünk öröme. . . Leesett a mi fejünk koronája! (Jerem. siralm. 5. 3, 15; 16.) Mert ki is volt tulajdonképen P. Buttykay? Az áldott Szent Ferenc magyar fiai között a legnagyobbak egyike. Széles horizontú, átfogó elme, aki tárlatokban gondolkodott, aki a jelen realitásában élt és a jövő öntudatos előkészítése szükségérzetének sem volt híján. Gazdag lelki kincsek nagytőkése és bőkezű osztogatója. Személyiségtitán. Szálfaóriásként állott közöttünk. Mint a kötelességteljesítésnek, a munkabírásnak és az egyéniség szuggesztív varázserejének megtestesítője keltett maga iránt bámulatot. Egészen rendkívüli, egészen kivételes, ragyogó tehetségekkel tündöklő, sokoldalúan csiszolt valakinek ismertük. Túlzás nélkül mondhatni róla, hogy káprázatos jelenség volt. Tetőtől-talpig úriélek. Fajtánk ritka példánya. A magyar géniusz szerencsés, Isten-áldotta adottságainak és szerzett értékességeknek páratlanul harmo3