Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1939
földiek közül a legkedveltebb, komoly és számunkra sokat megőrzött történetíró Bonfini és számos neves magyar humanista. Egységes csoport, egyöntetű jelleg ez. Neveltetésük helye Olaszország, a magyar humanizmus szelleme ezért olasz színezetű s ezért jönnek ide szívesen, vagy érdeklődnek Mátyás udvara iránt az olaszok. Ez a szellem Beatrix óta terjed, ekkor kap kedvet ismét Mátyás. — Pedig az olaszok térhódítását, szellemi vezetőszerepét nem helyesli osztatlanul mindenki, s »nem egy főúr, nem egy derék vitéz tiltakozott az irodalomnak eme túltengése ellen...« ( 8) Ellenkezésüknek nem sok foganatja volt. De nemcsak az ő elégedetlenkedésük hangzott el hiába, hanem a valószínűleg ugyancsak szembehelyezkedő egyes papoké és prédikátoroké is. De a mozgalmat ők nem tudták megbénítani, mégkevésbbé megszüntetni. Mert ekkor már nem divat volt a humanizmus, hanem a szellem szomjának kielégítése. Ennek nagy és megtartó erejéről pedig minden kor szellemi emberei tanúskodhatnak. Ez az Itáliából eláradó szomjú vágy gyűjtötte Mátyást és udvarát a forrás köré. A tartalmat a humanizmus szellemének megfelelően az ókori klasszikusok nyújtották, görögök és latinok. Homeros és Vergilius, Demosthenes és Cicero, Platón, Aristoteles, Pythagoras, Tacitus, Livius. Quintilianus, Horatius, Juvenalis, Catullus stb. a mestereik. Valamit belőlük mindennap olvastak, gyönyörködve Ízlelték, megbeszélték s iparkodtak utánozni. Nem az volt a szándékuk, hogy műveikben felülmúlják'őket, annál sokkal magasabb, elérhetetlenebb eszményt láttak bennük. Ezért a humanista irodalom nem alkotás, hanem »imitatio« ismétlés, utánzás: az öröklött műfajok, a halhatatlan formák betötése.« ( 9) Tudatosan epigonok voltak s a nagy szellemek társaságában átitatódtak a humanizmus levegőjével. Az ember a fontos szemükben, aki jól érzi magát itt a földön, maga irányitja sorsát s már nem a középkori közösség egyedeként él. Egyéniség, akit a vallásnál is jobban megragad az emberiesség, a 'műveltség láza. Minden átterelődik a szellemiségre. A »humanitas« nem új fogalom, meg volt már a rómaiaknál, legtisztábban Cicerónál, sőt ennek is görög az elődje, a »paideia«, ami »a művelt hellént állította volt szembe a barbárral, mint emberit, emberhez leginkább méltót az emberietlennel«. ( 1 0) S. E. Müntz: Mátyás és a renaissamce. (Márki: Mátyás-emlékkönyv) 152. I. 9. Turóczi-Trostler József: A magyar nyelv'felfedezése. Bp. 1933. 9. 1. 10. Horváth J. i. m. 8. 1. 11
