Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1938

jelen. A mi jelenünk! A sanyarú és gyalázatos ma, mely egyáltalán nincs egyenes arányban a múlttal, a dicső magyar hajdannal. . . Pedig még az úgyszólván multnélküli jelen is tud öntudatnevelő lenni. Jól példázza ezt egy tengreentúli világhatalmasság: az amerikai Egyesült Államok. Alig van múltja. Csak jelene. És ez mégis olyan önérzetessé teszi alattvalóinak apraját-nagyját, ezerféle nemzetiségű és fajtájú polgárait, hogy ennek közvetlen tapasztalása engem is, mint annyi sok mást, szinte ámulatba ejtett. Az Egyesült Államokban az iskola munkája a jelen nagyság és hatalmasság öntudatosításával azt mondhatni csúcstelje^ sítményt ért el. Büszkén vallja magát minden amerikai annak. Ennek fölöttébb érdekes bizonyítója lehet az a személyes emlékem, hogy mikor kénytelenségből megszólítottam az egyiket, tud-e angolul, lesajnálóan jelentette ki, hogy ő amerikaiul beszél. . . Ha Amerikában a multnélküli jelen ezt a telivér öntudatot tudja létrehozni az iskolákon keresztül, lehetetlen, hogy a sokkal büszkéltetőbb múlttal rendelkező, de letiport magyarság sanyarú jelenét minden csonkaság mellett is ne lehetne nemzeti erőforrássá transzformálnunk. A magyar irredenta-gondolat elevenerejét a legteljesebb mértékben be kell kapcsolnunk iskolai munkánkba és annak egész eszmei tartalmát ki kell használnunk a nevelés szempontjából. Nem szabad szétfoszlania soha többé a „mindent vissza"-követelésnek magyar szívben és magyar ajkon, hanem annak agyban, izmokban, idegpályákon, vágyban és szikrázó szentszent akarásban kell harsányan rezonálnia és vér módjára át- és szerte kell ömlenie bennünk, hogy tőle nekiéledjünk, eszünk és karunk, szívünk és egész valónk, nemzeti és egyéni énünk egyre erősebb és erélyesebb tudjon lenni... Így lesz a mult dicsősége, nagysága, érdeme a keserves jelenben ható akként, hogy megmásítja előbb vagy utóbb azt, expanziós erőt kölcsönöz á nemzetnek és építőjévé, alapjává válik a jövőnek, a szebb, a boldogabb magyar jövendőnek! Nem mellőzhetem egy harmadik kérdésnek a megpendítését sem. Azt, hogy miként folyjék a tanítás és nevelés a középiskolában, hogy a nemzeti öntudat, ez az alkotó hazafiasság kiben-kiben testet öltsön, hogy a középiskolások tisztes számú tömege, mikor kilép az életbe, akkumulátorként telítődjék íélekben és igazságban azzal a csodás fluidummal, amit igazi hazafiasságnak nevezünk. Az első és legfőbb tényező minden nevelésben és tanításban, már a szuggesztivitás alapelvénél fogva is, magának a tanárnak egyénisége. Ezért jelen esetben az a kívánatos, hogy a hazafiasság szent tüzétől hevített és lelkiségtől vezetett legyen a tanár önmagában. A tűz gyújt, s a lélek elragad, a hideg lakatos pedig taszít, hűt, leszerel. A tanárnak kell tehát példát adnia, előljárnia. Így aztán a magánérintkezések beszélgetések di6