Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937

35 III. o. 1, Gajdóczky T. IV. o. 1, Juhász Gy. IV. o. 1, Somogyi S. IV. 0. 1, Kovács Z. V. o. 1, Nagy B. V. o. 1, Simorjay P. V. o. 2, Toppler 1. V. o. 2, Kresz G. VI. o. 2, Badnóthy A. VI. o. 1, Resch R. VI. o. 2, Zika K. VI. o. 1, Branyiczky L. VII. o. 1, Forstner F. VII. o. 1, Lappal Gy. VII. o. 1, Nicsovics Gy. VII.o. 1, Zala Gy. VII. o. í. Tánc. Január-februárban özv. Rerich Béláné őméltósága tanította a növendékeket magyar és modern táncokra. A tanfolyamon: 97 tanuló vett részt. Rajz. Az idei évben az intézet fennállása óta másodízben volt rajzkiállítás. Újdonsága volt rajzkiállításunknak az, hogy a mennyezetről lelógó ügyes szerkezetre voltak a rajzlapok ráerősítve. A rajzkiállításról Szövényi Lux Géza, az esztergomi Szent Imre gimnázium rajztanára a következőket írja: Egy eredményekben gazdag esztendő termésének színe-java vonul fel szemünk előtt, amint végigsétálunk a Szent Antal gimnázium rajzkiállításán. Színes, gazdag csokorba rendezett sok száz rajz és festés. Ahogy körülnézünk a teremben, akaratlanul is mosolygós derű szállja meg a lelket. Ez az első impresszió: jól esik látása a szemnek is, szívnek is. De amikor bővebben kellene méltatni a kiállítást, szinte megzavarja a nézőt a szempontoknak az a sokfélesége, amelyet e kiállítás tár eléje. Mire figyeljünk legelsősorban? Arra a kiapadhatatlan bőséggel áradó ötletességre, újszerű fordulatosságra, amellyel Heil Ferenc, a lelkes pedagógus és művész feladatát megoldja? Vagy arra a logikus, erősen tervszerű és következetes tanításmenetre, ami az I.—VII. osztályos anyagon végigvonul? Vagy talán annak örüljünk inkább a rajzok láttán, hogy milyen ízesen, színesen magyar a szemünk elé táruló formakincs? Érdemes volna minderről bővebben is megemlékezni, de ezeken az értékeken túl van egy igen jellemző vonása a kiállításnak. És — úgy érzem — ez a legnagyobb értéke: mint aranyszáll szövi át az egész anyagot, minden gyakorlatmenet a rajzokból, festésekből, tervezésekből áradó szeretet és derű. Éreznünk kell itt elsősorban a pedagógusnak a szeretetét, annak a pedagógusnak a szeretetét, akinek a számára a tanítás lelki szükséglet, mert annyi örömet talál a tárgyával való foglalkozásban, hogy ezt az örömet másokkal is meg akarja ismertetni. És a tárgy szeretetén felül ékes bizonysága a kiállítás a gyermek iránti szeretetnek is, mert ha jól megfigyeljük a rajzokat, észre kell vennünk, hogy valami ötletes, színes, játékos kedv vonul végig ezeken a munkákon. A gyermeki lélekhez közelférkőzve, annak érdeklődési közét felismerve szinte játszva, észrevétlenül lopta be a tanár a jó ízlést, a szép szeretetét, a rajztudást diákjai szemébe, szívébe, agyába. Bármilyen tanítási egység kerüljön sorra, olyan feladatokon keresztül sajátíthatta el az ismereteket a tanuló, amelyek közel