Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1933

6 Gyászünnep és erőforrás/) Minden ünnepnek, mindenféle ünneplésnek és ünnepély­nek, ha nem csak látszatos, festett és erőltetett az, megvan és elengedhetetlenül meg is kell legyen az illő háttere, csak­úgy, mint az eszmei tartalma és gyakorlati jelentősége. Bármilyen természetű legyen is az ünnep, az ünneplés és ünnepély, ennek a három mozzanatnak össze kell sűrítőd­nie benne. Akár vallási, akár profán, polgári vonatkozású, akár nemzeti gondolat kifejezője, akár egyéni érdemet elismerő jel­legű az ünnep, csak akkor mondható lélekből lelkedzettnek, csak akkor szól lélekhez és fog meg szíveket, ha elővillog, sőt kicsap belőle, mint tűzkemencéből a láng, mind az egyik, mind a másik, mind a harmadik. Azt hiszem, nem csalódom abbeli állásfoglalásomban, hogy ez az elvi kiindulópont szolgáltat megfelelő alapot a magyar október 6-hoz, mint gyászkeretes nemzeti ünnephez és teszi ezt számunkra élménnyé, valóságos erőforrássá. Ami október 6-nak hátterében meghúzódik, az nem illú­ziók szétfoszló világa, nem képzelgés és mese, nem a mondák délibábos romantikája, hanem — történelem. A mi történel­münk. Helyesebben : október 6-án viszontagságos történelmünk­nek egy keserűen dicsőséges és dicsőségesen keserű fejezete e'evenedik föl és újul meg lelkünkben. Fenséges, de véres, fáj­dalmas, de fölemelő emlékek! 1849 október 6-hoz fűződnek. Vagy nem fenséges-e az a véres való, hogy negyvennyolcas honvédeink nagynevű vezérei, az aradi tizenhárom, nemcsak bravúrosan harcolt a szent magyar szabadság kivívásáért, de a haláltól sem riadt vissza, mikor az önkény és erőszak tob­zódása bitófát ácsolt nekik és sortüzet vezényelt reájuk ?! . , . Fájdalmas emlékek ezek, melyekre gondolva, ténylegesül­nek néhai való nagyságos vezérlő fejedelmünk, II. Rákóczi Fe­renc lélekbemarkoló kiáltványának ismerős kezdő szavai: re­crudescunt inclytae gentis Hungáriáé vulnera . . . felszakadnak a jobb sorsra érdemes, nemes magyar nemzetnek régi sebei... De felemelők is ezek az emlékek! Avagy nélkülözi-e a lendítő elevenerőt az a honszerelem égő tüzéről pattant cso­dás példaadás, melyben mint vérkeresztségben, névre, vérre s *) Alkalmi beszéd, melyet szerző elmondott az iskola 1933 okt. 6-ki ünnepélyén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom