Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1940
24 Tán épp ilyet, mint kertemben terem. .. S ö maga volt a legszebb viola: Isten közöttünk járó angyala! Üdvözlégy Mária! 7 3Halála után szeretne néha-néha visszajönni a földre. . . Szeretne itt erdőbe szállni május közepén és szeretne minden tavasszal gyöngyvirágot szedni az Istenanyának. „S ha jő az éj s én újra visszatérek, Egynéhányszál gyöngyvirágot letépek, és felviszem a csillagfényes égbe, megkeresem a Jézus Anyját véle. A Jézus Anyját, kinek képei oly búsak lenn és olyan szenvedők! Hadd lássam egyszer mosolyogni őt! Regényalakjai, még ha nem buzgó katolikusok is, épúgy tisztelői Szűz Máriának, mint Gárdonyi. Bibi c. regényének egyik alakja Péter János úr, bár teljesen szabadelvűén magyarázza vallását, kitűnik nagy Mária-tiszteletével. Pesten a Rókus templom előtt álló Mária szobornál kalapját szinte térdig bocsátva, meg is hajolva köszön Máriának. — Nehéz a bűn útját követni annak, aki megtanulta gyermekkorában tisztelni Máriát. A falábú ember c. novellájában szereplő Ábris csak sok lelki küzdelem után vetemedik lopásra, mert gyermekkorában Szűz Mária képe előtt eskettette meg anyja, hogy soha sem fog lopni. Azért szólítja meg így Gárdonyi az utcán kóválygó éjjeli leányt: Tanítottak-e téged imádikozni? S mikor először vittek el áldozni, öltöztettek-e lilom-ruhába? Rá mersz-e nézni a Szűz Máriára?" 75. Mária és a szentek tisztelete még a hitehagyástól is megóvja regényalakjait. Az a hatalmas harmadik Máriája, mikor kedvese rá akarja venni, hogy hagyja el a katolikus Egyházat. „Máriát nem hagyom! Nem bírom elhagyni." Áhítatos gyöngédséggel emlegeti Gárdonyi a szenteket, ,,a nemes, szép lelkeket, akik az emberi nem örökszép példaképei." Harmatos gyöngédséggel rajzolja expiációnak szánt regényében, Az Isten rabjaiban Boldog Margit alakját, kinek áldozatos, lemondó életét Gárdonyi Jancsi fráterrel együtt megérteni nem, csak csodálni tudja. Talán a Mária és a szentek tisztelete volt az, ami nem engedte Gárdonyit az Egyháztól elszakadni. Gárdonyi a papokat nem szerette. Ebből nem is csinált titkot. Legtöbth