Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1939

36 utat tettek meg a felszabadult területek földrajzi és történelmi megismerése céljából. Négynapos útirányunk a következő volt: Esztergom-Budapest-AszódHatvan-Gyöngyösön át Egerbe. Innen Miskolc a következő megálló. Itt töltöttünk egy napot. A város, Lillafüred és Görömböly-Tapolca megtekintése után Kassa, majd Jászó, Szádel'ö, Krasznahorka voltak a következő állomásaink. Rozsnyón megpihenve folytattuk utunkat Aggtelekre. Visszafelé Pelsőc-Tornaalja-R>imaszambat-Losonc-Balassagyarmat-Rétságon át, — Kismaroson keresztül jöttünk haza. Gyünyörü (körutunkról Jávor Magda VII. o. növendék a következőkben számol be: „Lázasan számoljuk az időt, mikor érkezik el végre az a nap, amikor elindulhatunk a gyönyörű szép felvidéki utunkra. Türelmetlenül várjuk azt a percet, amikor az oly sokat szenvedett földre léphetünk és végigmehetünk a történelmi emlékű helyeken. Végre elérkezett május 8-a. A ragyogó nap táncoló sugarai, az üde tavaszi színek csak fokozták jókedvünket. Déli 1 órára van kitűzve az indulás. Fél 1 órakor két hatalmas, elegáns autóbusz gördül a kapu elé. Ettől kezdve megélénkül itt az élet. Mindenfelől ragyogószemű, egyenruhás diáklányok gyülekeznek, majd a vezető kedves nővér megadja a jelt a beszállásra. Minden a legnagyobb gyorsasággal történik, hiszen mindenki már alig várja az indulást. 1 órakor az itthonmaradottak jókívánságaitól kísérve elindulunk. Megállás nélkül robogunk Pesten, Gödöllőn, Aszódon, Hatvanon, Gyöngyösön ke resztül első állomáshelyünkre Egerbe. A hosszú úton vidám énekkel szórakozunk, és szinte észre sem vesszük, hogy ki kell szállnunk. Az Angolkisasszonyok szép, nagy intézetét, majd a várat nézzük meg. Az évszázados falak beszélnek, a régi termekben, folyosókon valami nyomasztó, de mégis olyan fenséges érzés fog el mindnyájunkat. Az egri hősök szellemétől megihletve, a dicső idők emlékétől áthatva hagyjuk el a várat. Utána még a művészi értékekben gazdag dómot nézzük meg. Már sötét este van, amikor beérünk Miskolcra. A zárda előtt szállunk le, ahol már a miskolci diáklányok nagy csoportja vár bennünket. Őszinte szeretettel, magyaros vendéglátással fogadnak, érezzük, hogy hazaérkeztünk. Másnap reggel gyönyörű napra ébredünk. Mintha a természet is nekünk akarna kedvezni, a hetekig tartó borús, esős időnek már nyoma sin'cs. Ragyogó napsütés aranyozza be a hosszú téli álomból ébredő tájat. Vidám kis madarak éneke kísért bennünket végig lillafüredi útonkon. Mert a délelőtti programm: Lillafüreden eltölteni pár nagyon kellemes órát. Nehéz lenne megmondani, mi a legszebb azok közül, amik itt fogadnak bennünket. A hámori tó fodrozó tükre a hófehér hattyúval a sötét hegyek között, vagy a palota-szálló impozáns épülete, vagy a zöldmohás sziklák között félelmesen alázuhanó vízóriás? Nem lehet választani. És mikor felérünk a Zsófia kilátóba mindez egyszerre tárul elénk, a Teremtő keze és az emberi kéz alkotta csodáival, önkéntelenül az ének szavai tolulnak ajkunkra: „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország..." Nehéz szívvel veszünk búcsút Lillafüredtol, visszatérünk Miskolcra, hogy ebéd után folytassuk utunkat Tapolcára. De még előtte felmegyünk az Avasra, hogy végigtekintsük a ragyogó napfényben fürdő várost. A délután többi részét Görömböly-Tapolcán töltjük. Sétálgatunk a gyönyörű parkban, az évezredes tölgyfaerdőben. Megmutatják a most épülő és majd egyszer bizonyosan nagyon hires barlangfürdőt. Sajnos a hires, szép tó le van csapolva, így a „Tapolcai tóban van egy béka..." című éneket is el kell halasztanunk. Este fáradtan, de élményekkel telve érünk vissza Miskolcra. Még egy kellemes éjtszakát töltünk itt és másnap reggel elbúcsúzunk a kedves miskolci lányoktól, folytatjuk az útunkat Kassa felé. Már hevesebben kezd dobogni a szívünk, hiszen most valósággá válik, amit kisgyermek-korunktól kezdve óhajtunk, útlevél és vizűm nélkül léphetünk arra