Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1932

5 rükké való átdolgozása azoknak, akiké nevelőkre, tanárokra bízták magukat. De tovább megyek. Hála Istennek érte, ma már ott tartunk, hogy a szülői társadalom kezdi belátni, kezdi megérteni, hogy kötelessége az iskolával együtt dolgozni, hogy kötelessége — éppen gyermeke érdekében — az iskolának irányító erejét, jogát elismerni, magáévá tenni . . . s ahhoz igazodni. Kötelessége azért, mert hivatásos nevelőkkel van dolga, akik rákészülnek a nevelő munkára, ez a kenyerük, ők a szakemberek, ők a nevelő-oktató munkának specialistái. A szülői társadalom kezdi ezt belátni s kezd hozzá igazodni azért, mert belátja, hogy ennek csak egy valaki látja hasznát, az az egy valaki, aki kell, hogy neki legdrágábbja legyen a földön . . . gyermeke. S éppen ezért m. t. h. a noblesse obiige vonatkozik a szülői társadalomra is. Azt a szellemet, azt az irányt, azokat az elveket, melyeket az iskola hirdet és vall, amelyben dolgozik, a szülőnek is abban az irányban, szellemben, elvek szerint kell dolgoznia, vagyis áll az a tétel, hogy noblesse obiige ... a szülői társadalomra is, áll ennek az iskolának szülői társadalmára. Még tovább megyek . . . elsősorban ő reá áll, mert gyermeke mégis ő vele van legtöbbet s a gyermek előtt a szülő mégis csak nagyobb tekintély, mint az iskola s így is kell lennie s mert gyermeke üdvéért és boldogságáért Isten és ember előtt elsősorban a szülő a felelős. S most ebben az ünnepi órában, mikor árpádházi B. Margit dicső emlékének hódolunk, megidézem szellemét, idevarázsolom megdicsőült alakját s megkérem, hogy gyenge emberi számon által beszéljen ő az ő oltalma alá helyezett kis gimnazista leányok szüleinek arról, hogy mi tette őt boldoggá, hogy mit kíván azoktól, akik az ő nevét hordozzák címükben, nevükben ? S megszólalván az ő Istennel társalgó alakja, ezt mondja mindazoknak, akik itt összegyűltenek, s azoknak is, akik nincsenek itt, bár itt lenne helyük : Ti mindnyájan a XX. századnak gyermekei, halljátok meg a nagy titkot, hogy mi tett engem boldoggá. Halljátok meg, hogy miért választottatok engemet ezen iskola védő szellemévé. Halljátok meg a titkot, mert annak értéke nem mérhető fel az idővel, hanem örökké értékes kincseket rejt magában. Halljátok meg: megmondom. Te a XX. századnak elkényeztetett, agyonkulturált, élvezetekre és örömökre beállított s azokra vágyó lelke . . . tanulj meg lemondani. Ez volt az én boldogságom forrása, ereje, táplálója s ez minden lélek boldogságának forrása akkor is, ha a XX. században él. Királyi sarj voltam, király leánya voltam, királyok kérték kezemet, királyok hozták lábam elé országukat s annak koronáját s minderről lemondottam Krisztusért. Nagy áldozat volt ? Nekem nem. De boldoggá tett. Lemondottam fényről, rangról, előjogokról, a királyi sarjnak kijáró pompáról és megkülönböztetett tiszteletről s inkább én lettem másoknak alázatos szolgája. S boldog voltam. Nagy áldozat ? Engemet boldoggá tett. Lemondottam a kolostorban arról, hogy ott én parancsolhassak s az