Városi reáliskola, Esztergom, 1941
19 leg ételt nem evett. Vagy a másik eset : amikor a reggeli helyi vonat majd mindennap egy negyed-, fél-, sőt háromnegyed órával később érkezik a tanítás megkezdése után, holott a menetrend szerint is közel félórával a tanítás kezdete előtt kellene befutnia. Ezeken a nehézségeken az iskola alig tud segíteni. Tartózkodási helyet még tudunk a bejáróknak b'ztosítani, de élelmezésük ma szinte megoldhatatlan feladat, s az utazás alatti tanári felügyelet aligha foganatosítható. Enyhülést első sorban a MÁV-nak a magyar ifjúság ügye iránti nagyobb megértése és előzékenysége hozhatna. 8. A tanulmányi állapot. Az idei tanév is a háború jegyében folyt le. A rendkívüli állapotok okozta nehézségek erősen befolyásolták az iskola életét és az iskolai munkát is. Sok esetben a családfenntartó bevonulása megbontotta az egész család statikáját. Az anya gondjai megszaporodnak a családfenntartás és kormányzás feladataival s ezt a gyermekek felügyelete és nevelése sínyli meg. Az élelmezés, és általában az ellátás (ruha, cipő, fehérnemű stb. beszerzésének) nehézségei, a mindennapi szükségletek erős korlátozását teszik szükségessé, a világítóanyag (petróleum) és a tüzelő hiánya, vagy szűkössége a tanuló tanulási lehetőségeit szorítja igen szűk keretek közé. A rendkívüli kedvezőtlen téli időjárás okozta közlekedési zavarok, az influenza-járvány okozta nagyszámú megbetegedések miatt a tanulók nagyrésze több-kevesebb órát mulasztani volt kénytelen. Mindezek hatása meglátszott az évközi tanulmányi eredményen s a tanári karnak fokozottabban intenzív fegyelmező és tanító munkát kellett kifejtenie, hogy a tanév végére a tanulmányi eredmény a tavalyi szintet megközelítse. Hozzájárultak még mindezekhez az új gimnaziális tanterv fokozott tanulmányi követelményei is, amelyeknek megoldásában az új tankönyvek kevés segítséget nyújtanak. Az osztályozott 329 nyilvános tanuló közül megfelelt 261 tanuló, azaz 79.4 °/o (tavaly: 81.8 °/o). Az idei tanulmányi eredmény tehát nem maradt el lényegesen a tavalyi mögött. Hasonló az eredmény, ha a bukott nyilvános tanulók számát külön nézzük. Egy tárgyból bukott 38, 2—-4 tárgyból 29, négynél több tárgyból 1, összesen bukott 68 nyilvános tanuló, azaz 20.6 "/o (tavaly 18.8 "/<>). Ha most a bukott nyilvános tanulók összes számából (68) az egy tárgyból bukott nyilvános tanulók számát (38), akik javító vizsgálattal még pótolhatják a mulasztottakat, levonjuk, marad 29 osztályismétlésre bukott tanuló, azaz az osztályozott nyilvános tanulók 9.10"/o-a (tavaly: 8"/<>). A némileg magasabb százalék az elbírálás szigorúságát és komolyságát mutatja. Egy tanuló gimnáziumi tanulmányokat többé nem folytathat. Az összes tanulók tanulmányi eredményének átlagos középérdemjegye : 2.2, azaz jó. 9. Egészségi állapot. Az egészségi állapot az idén sem volt kielégítő. Az esős ősz, a hosszú kemény tél sok meghűléses betegségnek volt okozója Tavasszal sok influenza-, mumsz-, genyes mandulagyuladásos-esetünk volt. A mulasztott órák száma a tavalyihoz képest megint emelkedett. A könnyű (nem fertőző) betegség miatt mulasztott tanórák száma 10.695 (tavalyly : 10.037), a súlyos esetekkel mulasztottaké 3656 (taaviy : 2771), a fertőző betegséggel mulasztottaké 2742 (tavaly: 3109) óra, a betegség miatt mulasztott tanórák végösszege : 17.093 (tavaly : 15.917). Egy-egv tanulóra átlagban betegség miatt az idén 49.8 mulasztott éra esik (1939/40.-ben csak 32, 194041.-ben már 47.6 óra). Ez már elég 3*