Városi reáliskola, Esztergom, 1939

7 „kereszténység védőbástyája" ünnepi díszítő jelző mindennapi véres robottá válik Magyarországra nézve: Hunyadi János vívja élet-halálharcát a törökkel. A kereszténység utolsó önzetlen hős lovagját és az önérdeméből nagyranőtt első modern magyar hadvezért becsülte meg nemzetének lelkiismerete, mikor a Szent Koronát fiának, Mátyásnak fejére helyezte. Ennek a koronának a fénye a letűnt századok álmait sugározza bele a nagy törökverő gyermekének lelkébe. És mintha megismétlődött volna a teremtés csodája, de fordított sorrendben : neki a szellemhez kellett testet formálnia az Újjászületés valóságérzetével. A renaissance korszaka sok csodálatos egyéniséget adott az emberiségnek, de a legcsodálatosabbak közé tartozik Hunyadi Mátyás. Öt évszázadja már, hogy ez a nagy magyar uralkodó bámulatos éleslátásával meglátta a középkori birodalom-ábrándokban az életrekelthető valóságmagot: egy hatalmas dunai birodalom megteremtésével meg akarta oldani Közép-Európa problémáját. Ennek a nagy eszmének szolgálatában mérte össze hősi kardját a némettel, csehvel, lengyellel és törökkel. A fegyvereivel meghódított német és cseh földről akarta megszerezni a császári koronát, egy évezredek távlataival megszentelt cím tekintélyét tervei megvalósításához. Diplomáciai tevékenysége elért az Atlanti-Oceántól a Perzsaöbölig. Ennek a roppant vállalkozásnak szilárd alapjául szánta a Magyarmedencét, a Kárpátok őrfalaitól az Adriáig nyúló Isten-alkotta erős várat. A világtörténelem ötszáz éve tesz tanúbizonyságot bölcseségéről, mert mindaz a baj, amelytől Közép-Európa annyit szenvedett és szenvedhet még, csak onnan származik, hogy botor kezek megingatták az Árpádok és Anjouk országának ezeréves pilléreit. A lausitzi Bautzen kapujában ott áll büszkén Mátyásnak szobra, Bécs városában a Szent István-egyház tetőzete még ma is magyar színekben pompázik, hirdetve a nagy király dicsőségét. Magyar pénzen, magyar kézzel készített sok művészi alkotás ugyanis azt bizonyítja ott az idegenben, hogy Mátyás nem a magyar ököl súlyával igyekezett csak összekovácsolni a Duna táját, hanem a magyar gazdasági és szellemi erő fölényével maradandóbb értékek szempontjából is Magyarország függvényeivé tudta tenni a szomszéd tartományokat. Érdekes, hogy Ő, legnépszerűbb királyunk, nem úgy él népe emlékezetében mint diadalmas hadvezér, vagy fényűző uralkodó, hanem mint az „Igazságos". Ennek a jelzőnek ragyogását a századok nem homályosították el. Önkényuralkodó volt, nem tűrt el semmi ellenmondást, de csak azért, mert uralkodásának minden ténykedése a közjóra irányult: nem tűrt el semmiféle igazságtalanságot sem. Méltán lehetne őt az első szociális királynak nevezni. Ő felfedezte a magyar népet. Szívesen emelte fel a lesújtottakat, és minden emberben csakis