Városi reáliskola, Esztergom, 1932

9 A reáliskola igazgatósága, tanári kara és tanulóifjúsága 1933. október 30.-án meleg ünnepség keretében ünnepelte meg P. Virágh Raymund 25 éves hittanári jubileumát. A városház nagytermét zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség, különösen a hálás szülők jelentek meg nagy számban. Megjelent Máiéffy Viktor, prépost-plébános, kormányfőtanácsos, országgyűl. képviselő, az intézet érseki biztosa, Dr. Brenner Antal, városi főjegyző, polgármester helyettes, az iskolafenntartó város képviseletében, továbbá a testvérintézetek képviseletében Dr. Kemenes Illés, c. főigazgató a szentbenedekrendi gimnázium igazgatója, P. Weiss Richárd, házfőnök, a Szent Antal reálgimnázium igazgatója, Blaskovics Piacid, az érs. leánygimnázium igazgatója, Bartal Alajos, az érseki tanítóképző igazgatója, Nádler István, az érseki tanítónőképző intézet igazgatója, Neményi Károly, az elemi iskola igazgatója, végül egyháziak és világiak igen nagy számban. A nagyterem hosszú asztala szinte roskadozott a sok virágtól, amivel szerető tanítványai halmozták el kedves hittanárukat. Az ünnepeltet a tanári kar küldöttsége kísérte a nagyterembe s a díszhelyre a közönség hoszszantartó, lelkes éljenzése mellett. Az ifjúsági énekkar lendületes üdvözlő dallal köszöntötte a jubilánst. Utána az intézet igazgatója mondotta el a következő üdvözlő beszédet: Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Kedves tanulóifjak! Egy német pedagógus cikkében olvastam egyszer azt a mondást, amely a nevelőt, a pedagógust a gyémántköszörűshöz, az iskolát pedig a gyémántköszörűs műhelyéhez hasonlította. Ebben a hasonlatban van sok találó. A gyémánt a természet ajándéka, azt a köszörűs készen kapja, annak állagát sem mesterségesen előállítani, sem megváltoztatni nem képes. De bármilyen érték is legyen a nyers gyémánt, igazi szépségét, felbecsülhetetlen értékét, vakító ragyogását, sokszínűségét, a fény és színek pazar játékának lehetőségét csak a köszörűs gondos, aprólékos, verejtékes, idegölő és egészségemésztő munkája által nyeri. De ha látsz egy gyönyörűen szikrázó brilliánst herrnelin paláston vagy főpapi kereszten, avagy rózsás fül cimpáján büszkén ragyogni, kérded-e, kedves felebarátom, hogy ki volt köszörűse, ki formálta idomtalan kavicsformájából csillagszóró, tüzet játszó drágakővé? Eszünkbe se jut akkor, amikor a világ legszebb brilliánsában gyönyörködünk, arra is gondolni, hogy talán egy emberélet vérzett el sorvasztó munkában csak azért, hogy teljes szépségében ragyoghasson előtted a gyémánt. A nevelő, a pedagógus a gyémántnál sokszorosan értékesebb, finomabb anyagot formál: emberi lelkeket. A lélek Isten ajándéka, de hogy tehetségeit mind kibonthassa, hogy teljes szépségét feltárhassa, sokszerűségét, nagyszerűségét, vakító ragyogását kifejthesse, ahhoz a nevelő formáló, alakító, csiszoló és fényesítő munkájára van szükség. És ha már gyémántot köszörülni aprólékos, verejtékes, idegölő és egészségemésztő munka, mennyivel inkább az a nevelő munkája! A gyémántköszörűs egy vigyázatlan mozdulattal örökre megcsonkíthatja, elformálhatja a legszebb drágakövet. Ó mennyivel több gonddal, örökké éber figyelemmel, szeretettel és emésztő felelősségérzettel kell bánnia a nevelőnek az ezerszerte finomabb, gyöngédebb, drágább és érzékenyebb anyaggal, a fiatal lélek-csemetével, hogy soha helyre nem hozható kárt ne tegyen benne! A gyémántot csak gyémánttal lehet formálni, csiszolni. Emberi lelket is csak lélekkel lehet alakítani. A gyémántköszöríis testi egészségét, szemevilágát áldozza fel s a köszörülő gyémánt porrá lesz, amíg az alaktalan termés-darabból ragyogó brilliáns válik. A nevelő is a lelkét és egészségét adja oda áldozatul, hogy a rábízott lélekgyémántokból sokszínű, ragyogd drágakövek alakuljanak, hogy kikerüljön keze alól a legnagyobb földi érték: az érzelmeiben erkölcsileg