Városi reáliskola, Esztergom, 1915

61 belül 100 drb. me'rtani és 150 drb szabadkézi rajzot és fest­ményt. Helyszűke miatt ez a terem szolgált egyszersmind hang­versenyteremül is, ahol a kiállítás tartama alatt a közönség szórakoztatására az intézeti ének- és zenekar közreműködésével négy „háborús hangverseny"-t rendeztünk, A kiállítást egész nap látogatta az érdekló'dő közönség s a terem mind a négy hangversenyünkön bizony szűknek bizonyult. Annak dacára, hogy a belépődíj mindössze 20 fillér volt, a kiadások levonása után 137 K 07 fillér tiszta jövedeiem maradt. Ezen összeget az igazgatóság mint az ifjúság adományát az esztergomi „Árvák tányérjá"-nak juttatta. A kiállítást — a kedvezó'tlen körülményekhez mérten — általában sikerültnek mondhattuk Főérdeme, hogy sikerült egy­részt tanulóink lelkét e nagy idó'k ielkes szellemével és sokféle tanulságaival telíteni, másrészt a szülőkben és a közönségben is érdeklődést kelteni az iskola munkája iránt. Persze, a tudomá­nyos szempontot az anyag csekély volta és sokfélesége, meg az idő rövidsége miatt nem tudtuk kellőképen kidomborítani. Az 1915. év őszén végre megjelent a berlini „Iskola és háború"-kiállítás bő ismertetése könyvalakban 1, megjelent Nagy Lászlónak „A háború és a gyermek lelke 1' c. alapvető munkája-), Budapesten pedig 1915. december hó 26-án megnyílta fővárosi iskolák háborús gyermektannlmányi és pedagógiai kiállítása. : í), Ezek tanulmányozása megmegmutatta e sorok írójának, hogy tudományos szempontból mi és mennyi fogyatkozása volt májusi ') Schule and Krieg. Sonderausstellung im Zentralinstitut íür Erzie­liung und Unterreicht Berlin". Weidmannsche Buchhandl. i915. — L. még A Gyermek 1915. évf. 9 — 10. sz. Répay Dániel beszámoló cikkét: ..Hábo­rús vonatkozású pedagógiai s gyermektanulmányi kiállítások." 2) Nagy László A háború és a gyermek lelke. Adatok a gyermek ér­telmi, érzelmi és erköicsi fejlődéséhez. I. rész. (Gyermektanulm. Könyvtár 5. köt.) Kiadja a Magy. Gyermektanulm. Társaság. Budapest, 1915. Eggen­berger bizománya. s) A napilapok hirein és a Néptanítók L<ipja 1916. jan.—febr. szá­main kívül I. a kiállítás részletes leírását A Gyermek 1916. évf. 3—4 sz. „A budapesti közs. iskolák háborús gyermektanulmányi és pedagógiai ki­állítása. (Ism. Répay Dániel.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom