Városi reáliskola, Esztergom, 1915

52 van hozzá, istentiszteletet is hallgatunk. így pl. mióta eljöttem, már két istentiszteleten vettem részt ... 1915. VII. 17." 5. J. zászlós, 12. h. gy. e., írja: „A nagy harci zaj közepette gyakran visszagondolok az iskola padjai közt eltöltött órákra. Nem tudom felejteni soha ama perceket, amelyeket körében töltöttem. Névnapja alkalmából fogadja tőlem őszint jó kivánataimat . . . Tartsa a jó Igten erőben, egészségben. Az Isten sokáig éltesse. Kívánja tiszta szivbői a messze idegenből hű tanítványa S. 1. — Harctér, 1915. aug. 23." M. Gy. káplár, 26. gy. e., levele : „1915. XI. 16. Főtisztelendő Hittanár Úr! A rendithetetlen hit, melyet ifjú szivünkbe plántált, ad erőt s bátorságot, hogy édes Hazánk iránti kötelességünket híven teljesítjük. Reményünk fokozatosan nagyobb és nagyobb, hogy Isten segítségével és ifjú erőnkkel le fogjuk tudni győzni ádáz ellenségeinket. Az Isten és egymás iránti szeretet, mely tapasztalkató itt, az, ami lehetségessé teszi fegyvereink győzelmét. S mindezt kinek köszönhetjük ? Tinéktek, lelkipásztorok és tanárainknak, tanitóinknak köszönheti hadseregünk eddigi fényes győzelmeit. Mert Isten és hazaszeret él az ifjú szivekben. Magamat imáiba ajánlva maradok hálás volt növendéke M. Gy." Végezetül költői szépségeért álljon itt az intézeti önképzőkör volt poétájának. Ö. /\-nek, e. é. önk. szakaszvezető a 13. h. gy. ezr.-ben, egyik volt tanárának az olasz határ hófödte bércei közül küldött poétikus levele : „Egy eddig ismeretlen érzés késztet e sorok Írására ... Ma halottak estéje van. E nap a békes-égnek, az áhítatnak, a szelíd visszaemlékezésnek a napja. Az áhítatból valami kevés eljött ide hozzánk is. Ma nem lehetett hallani egyetlen dörgést sem. Ma némák voltak a fegyverek. Ma nem a harcnak, nem a tusának, ma az áhítatnak, a békességnek a napja van. Ma halottak estéje van. Zimankós idő. A hó szakad. Otthon virágosak a temetők. Minden síron apró gyertyaszálak fényei lobognak. Ma mindenki a temetőben van. Ma talán mindenki gyászol. Mi is fölkerestük halottainkat. Az ő sírjaik sem maradtak koszorú nélkül. Virágot nem tehettünk rájuk. Virágunk nincs. Itt nem nyílik virág, — csak vérvirágok. Kötöttünk koszorút örökzöld fenyőágakból és rátettük a keresztekre. Ott pihennek, ott nyugosznak az elesett honvédek a havas hegy oldalában, nem messze fedezékeinktől. Ott sorakoznak egymás mellé az egyforma dombok a hegyi út mellett, nem messze tőlünk. Egyforma dombok, egyforma keresztek. Honvédek hányták, elesett társaik fölé !