Városi reáliskola, Esztergom, 1895

iptézet jelene. Intézetünknek dr. Körösi László által 1887-ig meg­írt történetét folytatólag írni háládatlan feladat volna, mert az azóta lefolyt kevés számú esemény egybefog­lalható egy pár tanár-változás történetének megírásában. A letűnt kilencz év alatt elvált az .intézettől dr. Körösi László, ki budapesti V. ker. áll. főreáliskola tanárává ne­veztetett ki; nyolcz esztendőt töltött intézetünknél e ki­lencz év alatt Csomóssy Sándor, ki a budapesti főv. polgári iskolánál nyert tanári alkalmazást. Körösi távo­zása után Nógrádi Jenő jelenleg sümegi reáliskolai ta­nár s Csomóssy távozásával Sinka Ferencz jelenleg Esz­tergom sz. kir. város közgyámja alkalmaztattak helyet­tes tanároknak. Két három év lefolyása után ezek is helyet adtak más tanároknak, de mert a kihirdetett pályázat részben meddő volt, csak az egyik állás töltetett be állandóbb jelleggel, mig az üresedésben levő magyar-német nyelvi tanszék ellátására három szt. benedekrendi főgymn. ta­nár kéretett fel. Az ezredév tehát rendezetlen viszonyok között ta­lálta reáliskolánkat, de remélhető, hogy a kedvező irány­zat, mely a város és felsőbb tanhatóság részéről meg­nyilatkozik, nemsokára ezen intézetet is külső kellékei­ben az ország többi ily nemű iskoláinak nívójára emeli. í*

Next

/
Oldalképek
Tartalom